97
TDK dolgozat segítség
-
#57 1 egyhetes kurzus után 1,5 hónap alatt saját kútfőbőé megtanultam azt, amire a GE egy hónapos téringet tart.
Most erre mit kellene mondanom...? -
gregtom6 #56 Gratulálok, fellengzésből ötös. Amúgy meg ez kezd erősen offba átmenni. -
gregtom6 #55 Elég sokan vért izzadtak gondolom még abban a rendszerben. Ha már bevezették anno, akkor most már ne töröljék el. -
#54 Igen, olyan 200-300 között mozog a BME. A súlyának megfelelő helyen volt régen. -
#53 linket nem tudok, pár éve egyik előadáson volt hangoztatva egy japán egyetem által kiszámított ranglista egy halom egyetemre különböző kritériumok alapján, a BME volt talán valami 300. helyen (vagy most már kezdek hülye lenni és az ELTE volt? De szerintem nem, mert szakba illő volt pedig) és 100 hellyel lejjebb a szegedi. -
#52 Ha meg most keresel állást, akkor miből is szűröd le, hogy mit ért a képzésed...? -
#51 Először talán azt kellene meglátni, hogy mi lett volna a BSC elméleti célitűzése. Ha az megvalósíthatatlan vagy értelmetlen az ittoni környezetben, akkor felesleges meglépni. A sok idióta odefent magasan képtelen felfogni, hogy attól, mert más ország így csinálja, az megfelel nekükn is. Nem copy / paste módszerrel kell átvenni dolgokat.
Én azt tudom, hogy kint voltam egy GE kurzuson és nálam 10-sel idősebb mérnököknél khöm, hát jóval jobban vágott az agyam.
A lexikális tudásom még kevés, de a módszertan, amit a BME-n sajáítottam el nagyon is megfelel a célnak. Képes voltam igen rövid idő alatt elsajátítani azt, ami szükséges. -
Hugh Hefner #50 én is látom, hogy mit lehet kezdeni vele, szart se. a durva mérnök szakok közül van olyan ami jó, van olyan ami egyáltalán nem. a bsc úgy ahogy van szart se ér (pont most keresek állást, látom hogy mennyit ér), és ez nem csak a rendszer hibája. képtelenek voltak bármit is megtenni annak érdekében hogy érjen, félbevágták a képzést, és a bsc az konkrétan az msc/2. az hogy szóltak előre hogy nem fogják a kisujjukat se megmozgatni, az nem mentség. -
Hugh Hefner #49 vannak negatív tapasztalataim. nyilván talapsztalatból beszélek. vannak másnak is negatív tapasztalatai. nyilván azt osztom meg. vagy szerinted légből kapott véleményt kéne írnom?
persze hogy vannak jó előadók, nekem is voltak. de itt nem erről van szó, hogy van pár jó előadó, mindenhol van. -
#48 Ahogy írtam nem Bolognai rendszerben végeztem. Előre megmondták az oktatók, hogy hiba bevezetni azt a rendszert. Igazuk lett.
Nem elitimus, csak bőven látom, hogy én mit tudok vele és a többiek mit nem, akikkel összehoz a sors. -
Hugh Hefner #47 nem nekem nagy a szám, te játszod a nagy öreget, beképzelt stílusban osztod az észt, mikor nyilvánvalóan nincs rálátásod annyira a dolgokra, mint amennyire állítod, különben nem jönne belőled ez a sületlenség. kicsit túl nagyra tartod a bme-t, mint nagyon sokan ott, persze értem én hogy valami elitizmus mindenkinek kell, sajnálatos hogy neked ez jutott, de mielőtt okoskodsz, egy ICIPICIT legalább nézz körbe. a bme már nem az ami volt. pont -
#46 A külföldi alatt mit értesz? Mert a küldöldi listákra esélye nincs felkerülni. Ez egyrészt azért van, mert a listákbat szándékosan olyan kritériumok alapján rakják össze. Pl. hány Nobel díjas van az oktatói gárdában. Attól, hogy valaki Nobel díjas még lehet pocsék tanár / előadó.
Asszem Oláh György egyik TV-s felvételén vagy beszélgetésén konkértan elaludtam.
Milyen egy jó előadő?
Pl. ilyen.
A többi videót képtelen voltam megnézni, mert elalszok az előadók stílusán. A BME-n számtalan kiváló előadóval hozott össze a sors. Persze igen tehetségtelenekkel is, de ők voltak kisebbségben.
Van egy olyan érzésem, hogy HH-nek személyes negatív tapasztalatai vannak és ezt extrapolálja... -
#45 Mi a BME saját ligája? Nem a külföldi egyetemek, de lángész...
Hány éves vagy? Kicsit nagy a szád... -
Hugh Hefner #44 ezt a felmérést meg örülnék ha megmutatnád, mert véletlenül pont tudom, hogy hol áll, tekintve hogy kezem közé keverednek ilyenek, mivel oda járok, és hát hogy nem első az biztos -
Hugh Hefner #43 ne hozzunk már ilyen példákat fel, én gyorsabban futok mint egy mozgássérült dawn kóros, nyilván a bme is jobb mint a gdf, nem ugyanabban a ligában játszanak.
a bme a saját ligájában egy kupac szar, a tanárok szarnak a fejedre, az oktatás buta tömegképzés, semmilyen szinten nem rugalmasak, nem alkalmazkodnak a modern kor igényeihez, semmilyen szinten nem tudták adaptálni a bolognai rendszert, amit leadnak az köszönőviszonyban nincs a munkaerő piac igényeivel, ahogy leadják az botrányos, amit a tanárok megengednek maguknak, az felháborító. felszereltségre sehol sincs egy külföldi egyetemhez képest, vagy belföldi más tudományágakat képviselő egyetemhez képest.
egyetlen egy előnye van, Magyarországon mérnök képzés 3 helyen folyik, bme, bmf és miskolc, ebben a mezőnyben nem nehéz nyerni, de ez sehol nem jelenti azt, hogy ez egy jó egyetem. külföldhöz képest meg sehol sincs, csak baszott nagy a neve, amit régen kiérdemelt, most meg élősködik belőle. -
Hugh Hefner #42 talán úgy, hogy oda járok? és elég sok ismerősöm is mindenféle szakon?
talán úgy MEREM, lol. na erről beszélek -
#41 Nem tudom honnan veszed ezeket a hülyeségeket, BME még mindig az első helyen van minden belföldi illetve külföldi felmérésen a siker szakjait nézve talán legalábbis. -
#40 Aha. Mondjak egyet? Gábor Dénes? Egyébként te mit végeztél, hogy ennyire fikázod? Milyen alapon mered? -
Hugh Hefner #39 alapjában véve rosszul álltál a dologhoz. sztem. nem egy fórumon kell ilyenben segítséget kérni, hanem a konzulensedtől és egy cégtől aki ezzel foglalkozik. ha már fórum, akkor meg pláne nem az sg. én a szakdolgozatomnál a külső konzulensem egy gyárigazgató volt, érdemes megkeresni, lehet hogy szívesen segítenek/foglalkoznak veled.
és egyébként ne essünk azért át a ló túloldalára, hogy elvégeztük a bme-t, annál szarabb egy egyetemet azért nehéz találni, borzalmas ami ott folyik, csak a neve viszi el már nagyon régóta azt a kupac trágyadombot : \ -
#38 fuck yeah -
#37 Ebben voltam benne. :) -
#36 Csatlakozok molnibalagehoz csak én meg osztatlan tanterves ("régi") progterv. mat. Mondjuk én se raktam össze TDK-t helyette a diplomamunkából lett egy rangos nemzetközi konferenciára cikk. De az azért nem egy fajsúly a TDKval... -
#35 Ha már ennyire személyes hangvételűre veszed akkor megnyugtatásul közlöm, hogy a BME-n végeztem még az osztatlan képzésben, az egyik leghardcoreabb szakirányon. Láttem egy pár TDK bár én soha nem raktam össze egyet sem, de állandóan noszogattak. Én inkább nemet mondtam.
A tantervben négyszer volt olyan mélységű feladat a szakirányú képzés alatt - elvben 3 félév alatt (!) - hogy kötelező jelleggel kellett gyak. egy majdnem TDK-t vagy TDK szintű dolgot csinálni. Ezek után nem meglepő, hogy a diploma összerakása rutinfeladat volt...
Fizetés? Mondjuk rakjál oda egy 3-szoros szorzót, + bónuszt + egyéb jutattásokat. :)
Igen, megérte tanulni. -
#34 Ha már egy szóból is regényt tudnál írni, akkor nem kellene a mi segítségünk... -
ronesz #33 tudhatnád, hogy itt mindenki nobel-díjas sztár már
lefogadom mondjuk, hogy vmi ratyi fősulin végzett lámák ugatnak havi 100 bruttóval, hogy mekkora láma vagy, mert éppen ők tudják, hogy mi az a TDK és rögtön szakavatott szaktekintélynek érzik magukat
másik oldalról nem tudom mi a szart képzeltél, mások segítenek majd valamilyen munkádban, ingyen és bérmentve? MAGYARORSZÁGON? best be jokin nigger -
gregtom6 #32 Akik kötekedni akarnak, azok menjenek máshova, kössenek bele másba. De ha vkinek téli szünetében semmi dolga nincs, akkor Való világ nézés, meg ilyen hülyeségek mellett segíthetne is valakin. És nem mondhatjátok, h bazi sokat kértem. -
gregtom6 #31 1. Máshogy állnék a dologhoz, ha innentől csak ezzel tudnék foglalkozni.
2. Pont hogy nem a projektmunkámat kell összerakni, csak címszavakat. Én azokról már összeszednék minden lényeges dolgot.
3. Akkor úgy fogalmazok, hogy a wikit IS néztem már.
De amúgy nem tudom, ti mit tennétek az ügy érdekében. Jó, összegyűjtöttem én is már sok publikációt, amit mondtam is, de ezek mellé ti nem hoznátok létre topikot, h talán vki pár címszót írna neked? Ha már egy ember egy nyamvadt szót is ír a témával kapcsolatban, már az is több a semminél. És mint mondtam, én abból az egy szóból is regényt tudnék írni. -
#30 Az, hogy megemlíted, hogy a wikit már nézted nem utal túl nagy elmélyülésre... -
Szeszmester #29 Mégis mit vársz, hogy a fórumozók összerakják a projektmunkád?
Talán vedd fel a kapcsolatot a 3D Brigade-del. De ha így állsz a dologhoz, nem hinném, hogy érdekled őket. -
#28 te is megvetted a TDK együttes új lemezét? tied üres volt? :D -
gregtom6 #27 Kösz szépen, növeljétek még a lelkiismeretfurdalásomat, ha csak ez megy nektek.... -
gregtom6 #26 Én komolyan veszem, csak nem biztos, h lesz nagyon keresgélni időm. És persze lehet, h páran jobban ott vannak a témában, azok mondhatnának témaköröket a MoCap világából, amik mondjuk a folyamat közben szóba jöhetnek. Csak címszavak kellenének elsősorban. -
gregtom6 #25 Nem tudom, mi a gond azzal, hogy pár fogalmat kértem volna a témában. Készül már egy ideje a dolgozatom, de eléggé elhúztam az időt vele, így h haladni tudjak, kellenének plusz fogalmak. Van persze jó pár könyv és publikáció a tarsolyomban, ahonnan még tudok ötletet meríteni, de biztos ami biztos, kérdeztem itt is. De persze mindenki csak cikizni tud minden témanyitót. -
#24 nyomjad haver! :SDDD fail -
#23 Egy kis protekciónak hála, van betekintésem a TDK-s szakdolgozatokba (nem mondanám meg melyik egyetemen, nem akarok bemártani senkit).
Véleményem szerint irtózatosan nagy gáz ami az országban folyik. A tanítás lassan tényleg ÁmerikÁJi színvonalú. És ez rohadtul nem pozitívum.
Olyan bugyuta bárgyú dolgok vannak témáknak, hogy az valami fájdalmas. Beleolvastam pár készülő dolgozatba, és elszörnyedtem. Komolyan, nem akarok nagyzolni, de középiskolában ha egy olyan téma volt kiadva, ami engem érdekelt, én színvonalasabban oldottam meg a dolgot.
Vicc ami itt folyik. Vicc.
Eskü tudatosan megy a néphülyítés. -
#22 Ez most komoly? Ez ma a TDK szint? Egy TDK estén, ha az elején azt sem tudod, hogy mit és merra, az már nagy gáz. Ennél gimis koromban egy 20 perces előadásra jóval, jóval többet gyúrtam. Pedig akkor még net sem volt nagyon. Legalábbis nekem nem volt... -
Hugh Hefner #21 te most komolyan wikipediaval allsz neki a tdk-dnak? epic fail... (amennyiben a nyíregyi fősulira/tf-re/társaira jársz elnézést, és ez esetben tudom ajánlani a nők lapja horoszkóp rovatot, mint tudományos cikk)
wikipediaból nem írunk szakdolgozatot/tdk-t/diplomamunkát/disszertációt. pont.
www.eisz.hu az egyetemed belső hálózatából, talán ha már anyagot akarsz gyűjteni -
Monoton #20 Felkészítő tanár nincs? -
#19 országos Tudományos Diákköri Konferencia -
#18