68
  • Thaison
    #68
    A platformtól/oprendszertől eltekintve kell az a két mag, vagy legalábbis nagyon jól jön ha komolyabb dolgokat akarunk csinálni a készülékkel. Gondoljatok bele hogy HD filmeket nyomhatjátok a TV-n, telóról, ilyet elég nehezen lehetett régebben elképzelni szóval ez már elég korrekt dolog. Persze ez egyén függő hogy kinek mire van szüksége.

    Az Optimus One meg már tényleg megjelenhetne. Mind a 3 szolgáltatónál kapható lesz? Mert akkor elég jól le fog menni az ára. Így is az egyik legjobb ár/érték arányú készülék, de utána...:)
  • JürgenKlinsmann
    #67
    Óhohó! Azért ennyire ne szaladjunk előre, az Optimus One ára még egyenlőre közel sem ennyi, mivel még csak függetlenül kapható (de mint mondtam már korábban is, még ebben a hónapban debütál a szolgáltatói példány, annak valószínűleg alakulhat így az ára).

    Azért az Optimus 2X is jó lesz a maga kategóriájában, bár én is értelmetlennek találom, hogy egy olyan platformon kezdjünk izmozni, mely fele ekkora teljesítménnyel is beéri, mind operációs rendszer, mind alkalmazás, mind játékok terén.
  • jointo
    #66
    Hm, te Masika, én elhiszem neked, hogy olcsóbb, de te nem néztél be véletlenül valamit? Olyan oldalt én is találtam, ahol LG vs Nokia összehasonlítás van, de az 2X. Az pedig nem éppen egy átlagembernek való, már csak az ára miatt is (százvalahányezer forint, ha jól tudom). Bár lehet, hogy neked ez még az olcsó kategória, ebben az esetben irigyellek. Szerény véleményem szerint, ha már olyat keresünk, ami olcsó, és LG, és szerintem te is ilyenre gondoltál, akkor már ott a One. 30.40 ezer nem sok érte, pláne, hogy miket tud, és lassan már árban is megközelíti az elődjét, tehát ez biztosan jobb választás. Ám te tudod:)
  • masika
    #65
    Nemrégiben találtam egy témába vágó oldalt, a címét már sajnos nem is tudom. A Nokia és az LG készülékekkel készített fényképeket és videófelvételeket hasonlította össze. Hát... minőségben nem volt sok különbség a kettő között, bár a Nokia felvételeinek árnyalata kissé más színű volt, de gondolom, a beállításokkal az is orvosolható. Szóval ezt tekintve a verseny döntetlen. Aztán megnéztem az árakat... Az LG sokkal pénztárcabarátabb... és nem pár fillér a különbség.
  • kamilla6666
    #64
    HM, én manomével értek egyet: a Nokiának már tényleg bealkonyult.Nem hiszem, hogy bármi olyat be tudna dobni egy jó ideig, amivel ismét visszarobbanhatna a köztudatba.Jó, lehet, hogy ez primitív gondolkodásra vall részemről...Mindenesetre aláírom, mindenkinek más jön be, és megvan a lehetőség, hogy válasszunk. Én személy szerint az olcsóbb híve vagyok, a lehetőségeim miatt. Meg minek nekem drága, ha nem munkaeszközként használom?:)
  • JürgenKlinsmann
    #63
    Annyiban igaza van, hogy az iPhone 4 operációs rendszere nagyban hasonlít, sőt szinte egyenértékű az Androiddal, tehát ha csak a platformokat nézzük akkor helytálló az összehasonlítás. Mert operációs rendszer szinten egy 10 ezer forintos Androidos Vodafone 845-től és egy 150 ezer Ft-os Samsung Galaxy S-től is ugyan azt kapod, csak az alatta dolgozó hardver változik. Esetleg lassabb, nem annyira szép a kijelzője, nincs előlapi kamera, nem bírja úgy a játékokat és esetleg alapvetően multimédiában is rosszabbul teljesíthet.

    De ezek csak a "szórakozás" részét teszik ki a dolognak, okostelefonként mindkettő pont ugyan úgy funkcionál.
  • morleone
    #62
    Nem akarlak elkedvetleníteni, de már kezd az agyamra menni, hogy megint egy felsőkategóriás Iphone 4-et hasonlítasz egy LG Optimushoz. Nem egy kategória a kettő! Ez olyan mint egy pehelysúlyú box-olót összeraknál egy nehézsúlyúval. Mindketten profik, mindketten jók és ügyesek - de mégsem állhatnak ki egymás ellen.
  • metropoltopotlo
    #61
    Hát ha túlárazásról akarunk beszélni, akkor az bizony a Nokiára is eléggé igaz. Ők is a jólcsengő márkanév miatt sok telefonjukért annyit kérnek, amennyiért, már kategóriákkal jobbat kap az ember más gyártótól. Az ázsiaiak pl tök olcsón csinálnak kifejezetten jó készülékeket, ráadásul mióta még a kínaiak is beszálltak a buliba, durván lenyomták az árakat, ők csinálják a szolgáltatók saját név alatt forgalmazott telóit is - mondjuk ez itt már lassan off, mert az nem ez a kategória, de az árhoz képest azok is meglepően sokat tudnak.
  • Mickeycreep
    #60
    Ezt nem tudom, hogy honnan vetted, a nyugdíjasok telója az kb egy párezer forintos gigabillentyűzetes hagyományos készülék, aligha hiszem, hogy a mamikák meg papikák majd a remegő kezükkel érintőképernyővel fognak bajlódni. Tény, hogy a Nokia kissé elmaradt az utóbbi időben, de sem a piaci részesedésük (ami bár sokat csökkent az elmúlt években, de még így is tetemes) sem pedig a készülékeik nem érdemelnek ilyen lenézést, még akkor sem, ha mint mondtam, éppen nincsenek a topon.
    iPhone is egy jó készülék, annak, akinek megér annyit, amennyiért vesztegetik.
  • manome
    #59
    Hehehe, Nokia, mint a nyugdíjasok telefonja. Akiknek csak hívásra kell, még smst sem írnának:) Jajj, de tényleg leáldozott neki:) Bár, egyre több lesz a nyugdíjas, a fiatalok száma csökken, szóval Magyarországon majd megéri nekik, amíg ki nem halunk:)
    Az iphone-tól személy szerint falra mászom, brr... Nem tudom, mi van ezekkel az okostelókkal, de érdekesnek tűnnek.
  • asterix100
    #58
    iphone imádat le fog csengeni, mert az lehet, hogy akinek az van már mindig iphonet vesz majd, de az új nemzedéknek mást akar. Olyan mobilt, ami újdonság, de egyben vagány és kevés embernek van. Szerintem itt jön a képbe az LG Optimus. Google elég megbízható, szimpatikus cég, ami tényleg odateszi magát, és kreatív fejlesztései vannak. Ez már a Nokiáról nem mondható el sajnos, pedig régen nagy funja voltam. De sajnos leragadt egy szinten. Szerintem már csak az a feladat jut neki, hogy az időseknek könnyen használható lebutított mobilokat gyártson. Végül is valamelyik cégnek ezt is be kell vállalnia... :D
  • manoszey
    #57
    Nokiát nem értem én sem, ül a babérjain és a régmúlt dicsőségére alapozva akar megélni egy lehetetlen oprendszerrel, miközben olyan riválisai vannak, mint a Google vagy az Apple ezen a téren. A finnek is jobban járnának, ha felsorakoznának az Android platformja mellé, mert önmaguknak kiépíteni egy akkora támogatási háttérbázist, mint amit a Google önmagában biztosítani képes, nagyon sokba kerülne, ha meg nem építenek ki ilyet, akkor még a jelenleginél is jobban lemaradnak és nem fognak tudni felzárkózni újból.
  • Thaison
    #56
    Ez a Nokia X7 elég érdekesen néz ki, mondjuk nem rossz, de valahogy furcsa ez a 4 lecsapott sarok. Ettől függetlenül elég sokat kihoztak a Symbian-ból, bár én még mindig azt mondom hogy ez egy halott rendszer, igazán rájöhetne már a Nokia hogy át kell állni Androidra. Mondjuk ez ebben az évben még nem fog bekövetkezni.
  • Thaison
    #55
    Iphone-ról beszélni a jelen fórumban szerintem off úgyhogy én megmaradnék az LG-nél:) Elég jó kis készülékekkel rukkol elő mostanában ez a gyártó, kíváncsi vagyok mik lesznek a csúcstelefonjai 2011-ben, bár a középkategóriás telefonjai sem rosszak, nekem max. a kinézetükkel van gondom, de a tudással semmikép sem. Amúgy használ innen valaki LG-t?
  • narumon
    #54
    "De azt kéne végre érteni, hogy ezek az alap dolgok teljes egészében kompenzálhatók. Nem vagyok iPhone párti, nem akarok olyat venni már csak azért sem, de a vele szemben elhangzott érvek nem valós érvek."

    Köszönöm szépen, ezek szerintem nem csak én (meg egy csomó "almafan") látja így a dolgokat. Kérdés, hogy a többiek ezt miért nem képesek felismerni?
  • narumon
    #53
    Ennek csak azért mondok ellent, mert azért kevés olyan iphone tulaj van aki háborog, általában azok háborognak az iphone ellen akik csak képről látták vagy 5 percig használták.
    Telefonos barátomat ha megkérdezem csak ennyit mond: Akinek eddig iphonet adott el, az utána is olyat akar venni.
    Vajon miért? Tudom mindenki hülye.... :(
  • JürgenKlinsmann
    #52
    De azt kéne végre érteni, hogy ezek az alap dolgok teljes egészében kompenzálhatók. Nem vagyok iPhone párti, nem akarok olyat venni már csak azért sem, de a vele szemben elhangzott érvek nem valós érvek. Mellesleg az Androidnak igen komoly minőségbeli lemaradása van a saját alkalmazás boltját tekintve az iOS-en található alkalmazás bolthoz képest. Több szinten és több aspektusban is elmarad tőle.

    Mondom ezt úgy, hogy két Androidos telefonom is van és teljesen meg vagyok velük elégedve, nem akarok iPhone-ra váltani, de használtam már azt is épp eleget, hogy tudjam a két rendszerben sokkal több a hasonlóság mint a különbözőség, ráadásul a különbségek sem olyan nagyok.
  • makekx
    #51
    Nem tisztem védeni az iPhone-t - nem is akarom, mert nem szeretem - de azért tegyük hozzá, hogy aki úgy vesz telefont, hogy nem néz előtte utána, az megérdemli, hogy pl. a te szavaiddal élve, ne tudjon "állítani az ülésen".
    De persze a nem körültekintő/hozzáértő vásárlókat sem szeretném firkálni, mert tényleg alap dolgok hiányoznak az iphoneból, ami mondjuk még pl. a legolcsóbb LG-ben is van.
  • Madve
    #50
    Mert nem mindenki néz annyira utána vásárlás előtt, és vannak dolgok, amiket az emberek természetesnek vesznek, hogy ott van egy telefonban, pláne egy drágább készülék esetében szinte jogosan feltételezi a kedves vásárló, hogy nem hiányzik. És pont ilyen dolgok hiányoznak az iphone-ból, annak ellenére, hogy egyik sem újdonság, és nem is elavult dolog. Ezért van az, hogy csalódnak és háborognak. Ezek kb olyan dolgok, mint egy biciklinél a fogaskerék takaró, vagy egy autónál pl. a kormány vagy az ülésmagasság állíthatóságának hiánya.
  • Megtörhetetlen
    #49
    Igen ez meg szubjektív, hogy kire mi hat jobban, ki mi alapján dönt...
    Ez mind mind egyéni vélemény felfogás tapasztalat kérdése...
    De ha már itt tartunk engem a tesztek és elsősorban az ár/érték arány befolyásol, az hogy effektíve az adott pénzért amit beleölök mit kapok, és ez bizony leírható könnyedén, összehasonlítható az ár a hardver és a szoftver(egy okos telefonnál ez ugye eléggé mellékes).
  • morleone
    #48
    Lehet hogy kellően objektív, de engem pl. sokkal jobban meg tud győzni a sok pozitív tapasztalati élmény, amit egy fórumon megosztanak egymással az adott készülék tulajdonosai, mert őszintébbnek tartom, ráadásul a hibákra is ugyanolyan körültekintően felhívják a figyelmet, mint a pozitívumokra.
  • kamilla6666
    #47
    Fórumokon talán tényleg szubjektív véleményt kapunk, de egy teszt azért szerintem kellően objektív, még ha nem is ad minden kérdésre választ. Aki komolyan tájékozódni akar, szerintem vagy csak 1 emberre hallgasson, vagy a szakmai vélemények, paraméterek alapján mérlegeljen.
  • morleone
    #46
    Valamilyen szinten érthető, hisz nem szívesen ismernéd be Te sem és én sem, hogyha kiadok több 10ezret egy telefonért, és mondjuk egy vitában az sg-n be kellene ismernem hogy szar a telefonom. :D

    @narumon: nem érdemes az iphone és a többiek között vitatkozni, állítom, hogy az iphone árának 30-40%-át csak az alma teszi ki a hátuljára.
  • hastetheday
    #45
    Most készülök okostelefont venni, még szerencse, hogy vannak ilyen összehasonlító cikkek, de annyi mindent hallani máshonnan is. Az a baj, hogy egyik kutya, másik eb. Mindenki a sajátját védi, az ellenfelét támadja, vagy csak egyszerűen áltudományos köntösben okoskodik. Ez így járhatatlan... azért nem kicsi összegek ezek egy egyetemista életében. 50-100e forintokról beszélünk. Nagyon át kell gondolni melyik miért jó. A legjobb, ha a hivatalos oldalakon is körülnéz az ember.
  • narumon
    #44
    Ez egy korrekt leírás, csak azt nem értem, ha valaki ezek után mondjuk egy iphonet vesz, azt utána miért kell hülyének nézni, vagy azt magyarázni hogy biztos hogy nem nézett utána
  • narumon
    #43
    "Előszőr mondanál egy árat gyárilag független iphone 4-re? :)"

    Írtam, hogy szolgáltatótól, mert bárhogy szeretitek ezt csavarni az emberek 90%-a nem függetlenül vesz telefont hanem egy szolgáltatónál. (ráadásul az iphone4ből nincs is független csak bugázva) Ráadásul ami minimum kell egy ilyen telefonhoz az az internet előfizetés.

    Elég sok telefon veri de csak így csuklóból itt van 3:

    "Nokia n8"
    Telenornál - 113 990 Ft

    "Samsung galaxy s"

    Telenornál 1 év hűséggel 123.490 Ft (8GB) - + 8GB SDHC (legolcsóbb 4e forint de ez csak class4 ami sebességben messze elmarad az i4 belső memóriájától)
    Iphone4 T-nél 1 év hűséggel 142.990 Ft (16GB)

    És akkor azt még nem számoltam, hogy bárki akár pár éve a szolgáltatónál van jelentős kedvezményt kap belőle (gondolom telenornál is, ezért nem néztem)

    "HTC desire"

    HTC Desire HD - 118 990Ft

    "Mellékesen eddig elhangzott 9 dolog amivel kevesebb egy iphone"

    Nem. Felsoroltatok 9 dolgot (melyik 9?) amivel szerintetek kevesebbet tud. Ennek jó része a szokásos tájékozatlanság a telefonról, mert a szomszéd Pityu nem tudott FLAC-ot lejátszani, ezért szerinte azt már nem is tudja a telefon. Pedig de.

    "Legyen 10. a flash(ami nem csak játékokra és reklámokra használatos, tehát kell),"

    Ööö miért mire még?
    DE tudod mit? Akard másra is használni, van flash képes böngésző iphone-ra. Az, hogy alig töltik mutatja, hogy mennyire érdekli az embereket a flash. Nekem sincs felrakva még soha nem is hiányzott, pedig én nyúzom a telefon netrészét rendesen.

    "Lehet telefonononként vagy összességében is, ahogy neked tetszik..."

    Azzal a stílussal ahogy te? Mert akkor ilyen hülyeségeket én is össze tudok szedni:

    1, NagySIM
    2, Nokia N8 képernyő 360x640 vs i4 640x960
    3, Nokia N8 - Symbian oprendszer (Huge minusz)
    4, Ovi Store és marketplace lényegesen kevesebb szoftver kínálata


    Nokia N8 egy újság szerint: "Unfortunately, the Nokia N8 can’t beat the iPhone 4 on quality, applications, OS and general design – but at least it put up a fight, hey?"

    "Na itt jót nevettem. Én inkább úgy mondanám, hogy nem csak, és ezt pont te mondod, aki minden leírt iphone szóra reagál mindenáron, és fikázza a symbiant, mindezt egy olyan cikk alatt, ahol szó nincs iphone-ról..."

    Akkor nézd meg a második hozzászólást.

    "ha nem adod meg az iphone 4 független árát. Remélem felsorolod azt az 5 jobbságot mielőtt te tűnnél el..."

    Nincs független ára ezt már letisztáztuk. Nincs olyan, hogy "jobbság" olyan van ami nekem megéri azt a 10-20e forint árkülönbséget a többivel szemben. (és ne felejtsük el, hogy kevesebbet sem tud bárhogy szeretnétek beállítani. Jajj bocs, FM rádió, okés belátom. Báár most néztem, hogy a Nokia N8 sem tud magnókazettát lejátszani pedig egy 10 éves 500Ft-os Walkamn is tudta ezt. Meg a mostani számítógépekben sincs hangszóró pedig a 10 évvel ezelőttiek mindegyike tudta. - Na jó ebből a részéből kiszállok, ugyanazt tudom leírni mint előtte bármikor; ha valakinek a telefonjára FM rádió kell (jézusom!) akkor NE VEGYEN IPHONE-t és kész! Már helyére is billent a világ.

    "Miért hasonlítod az iphonod egy alsó kategóriás olcsó telefonhoz? "

    Nem hasonlítom, csak én ebben látom az Android legnagyobb hibáját, tiszta PC. Bemegy a gyanútlan vásárló, hogy most mindenkitől az androidot hallja és vesz egy Samsung Galaxy 3-at ami egyébként egy jó telefon a pénzéért. Viszont ugyanúgy mint a PCnél bogarászhatja a szoftverek minimum követelményét, és rádöbben, hogy jé ez sem megy, jé az sem megy, jé játszani sem lehet rajta, stb stb. Hidd el, hogy egyre jobban fognak szaporodni ezek az emberek.

    "Hardverben biztos nem passzol oda. OS már más kérdés..."

    Ezen jót nevettem :)

    "psp egy célgép a telefon meg nem, én játéknál még mindig jobban preferálom a gombokat, mint a touchscreent, mondjuk ez tényleg ízlés kérdése."

    Így van! FPS-t a pspn sem lehetett játszani és touchon sem. Viszont nagyon jó kis stratégiák vannak amiket sokkal jobban lehet vele játszani, akárcsak a kalandjátékokat vagy a logikai játékokat.

    "Tényleg komoly probléma, remélem kiheveri valahogyan..
    Most viccelsz ugye? Na nehogymár egy játék miatt legyen jobb az iphone."

    Tehát egy FM rádió miatt (amit nem használnék ezért én vagyok a hülye) jobb a másik, egy játék amivel játszanék (ergo használnám) és nincs azért is én vagyok a hülye.
    Nem azt írtam, hogy világvége csak azért elég fusztráló, hogy régen PCn még nagy kedvencünk volt és most hogy játszok vele ő is le szerette volna tölteni, és rájött, hogy ilyen nincs az ő telefonjára. És ebben nem ez az egy játék a zavaró, hanem az összes többi is.
    (Ha most megint azzal jössz, hogy ez nem fontos akkor tényleg megkérdezem, hogy miért is a kettős mérce???)

    "Biztos vagyok benne, hogy van olyan játék, ami meg androidra van, és iphone-ra nincs."

    No ezt nem hinném, szerintem egyetlen appot nem tudsz mondani ami androidra van és iphonera nincs max más néven.

    "Ez mind a két irányba változhat, mint sok másikra, vagy nem. Ettől függetlenül még mindig elsősorban telefonokról beszélgetünk."

    Egy telefont a komplett felhasználói élmény határoz meg, ami ha hiányos (vagy a user azt érzi, hogy hiányos akkor az neki fusztráló. Ezért elhiszem, hogy van akinek az FM rádió hiánya teljesen az. Amit viszont a "másik oldal" nem tud elfogadni, hogy ez néhány (sok) embert annyira érdekel mint egy lepkefing. Ezzel van a baj. Semmi vita nem lenne a forumon, ha a második hozzászólás nem azzal kezdődne, hogy az iphone mennyire buta szar telefon (pedig csak az emberünk tájékozatlan ugye), egy olyan hírben amiben nem is az iphone a téma. Valahogy a "másik oldal" mindenkit akinek iphoneja van hülyének próbál beállítani. Eszébe sem jut, hogy esetleg az az ember is megnézett mindenfélét, feltúrta a netet, kikérte mások véleményét (nem a szomszéd Pityuét), és utána döntött. Csak neki teljesen mások a fontos dolgok mint egy másik embernek.

    Egy hülye példa, de pl barátom mindig kombiautót vesz, ő is azzal jön, hogy csak a kombi mert abba még a rotátor is belefér. Erre mondom neki azt, hogy nincs rotátorom. Sokkal fontosabb, hogy a sedan kocsi ezerszer jobban tetszik mint a (szerintem) ormótlan kombi, aminek a hátulja csak üresen ácsingózna. Ugyanez van a telefonok néhány funkciójánál. Elhiszem, hogy valaki Petőfi rádiót akar egész nap a telefonján hallgatni, de én ha véletlen rádiót hallgatok (megjegyzem otthon nincs is FM rádiónk már), akkor azt talán a kocsiban teszem (bár ott is inkább cd vagy dvd megy)

    "Mellékesen még mindig várom a választ, hogy miért olyan f*sza az iphone sms, meg email "rendszere". Vagy lelépsz inkább?"

    Én nem lépek le imádok forumozni, sőt a jó és ésszerű vitákat is szeretem, bár igaz, hogy személyesen egy sör mellett jobban. Amit korábban is írtam emailt és amire válaszoltál az E51 vonatkozásában. Nem a szoftverrel van baj hanem azon a telefonon egy átláthatatlan semmi. Most az a három amiről beszélünk ott nincs gond, mert mindegyik szép nagy kijelzős, érintőképernyős igy gyak olyan mintha a gépen emaileznél. Az SMS rendszer is csak a régiekhez képes újdonság gondolom a Symbian is tudja már, hogy nem külön külön kezeli az smseket hanem ez egy helyről jövők egy csoportban jelennek meg.

    "Egyébként meg nem hiszem el, hogy a 10 felsorolt dolog közül egy sem hiányzott neked soha, vagy nem okozott problémát."

    Azért mert a felsoroltak nagyrésze benne van a telefonban csak a hülye forumok miatt rengeteg ember aki nem használt még iphonet ezt szajkózza. A BT fájlküldéstől kezdve mindenre van egyébként megoldás, persze ahhoz már jailbreak kell (ami valamiért problémát szokott okozni az itteni forumozóknak ellentétben a rom főzésekkel - én ezt is kettős mércének érzem)
  • narumon
    #42
    "WTF???"

    "Nem válasz, nem indok, és nem is állítasz vele semmit. Ha nem tudsz normálisan válaszolni, vagy érvelni, mondd azt, ne wattafákkolj.."

    Szerinted miért írtam ezt? Azért mert azt sem tudtam értelmezni, hogy mit akarsz mondani. Akkor válaszolok rá úgy ahogy SZERINTEM mondani akartad (mert ugye ez nem derül ki)

    1, Megválaszoltam
    2, Microsim - Ezt nem értem ez most gond vagy mi? Erre tényleg nem tudok reagálni, a jövőben több telefon is ezzel fog megjelenni, és még azt sem értem, hogy ez miért érdekes. (Oké gondolom azzal jössz, hogy nem tudod összevissza dugdosni, de ez a felhasználóknak 1%-nak opció max). (A másik oldalról viszont lusta voltam a Tréhez bemenni cserélni ezért körbevágtam a régi simet oszt csókolom)

    3, Itunes nélkül nem lehet memóriát csatlakoztatni. - Mármint milyen memóriára gondolsz? Ezt sem tudtam értelmezni.

    4, fájlkonvertálások szükségessége - Ezt megint nem értem, mit akarsz hova konvertálni? Ha videot akkor azt felesleges mert felraksz egy videolejátszó app-ot és nézed az mkv-tól kezdve a divxen át a wmvig mindent. (Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az iphone által alapból használt h264 kvázi szabvány, a jelenleg elérhető egyik legjobb tömörítés, újabban szinte mindenki ezt használja, még a műholdon is konkrétan ebben jön az adás)

    5, Videohívások. - Ezt sem értem. Mi vele a bajod? Ha nem akarod akkor nem használod oszt kész.

    6, Multitasking - Szerintem még mindig teljesen felesleges egy telefonba, de a tömegek rinyáltak érte hát megkapták, van, létezik, működik, az hogy minek az egy másik kérdés.

    Van még "gond"? Nekem a fentiek egyike sem tűnik annak.
  • Madve
    #41
    "majd vesz egy androidos telefont ami hardverben egy fos"

    Persze itt gondolom az olcsó telefonokra gondoltál, és nem az összes androidosra úgy általában...
  • Madve
    #40
    Én erre csak azt tudom mondani, hogy ha van rá lehetőséged próbáld ki mindet, amelyik tetszik, és kérdezd meg a tulajdonosaikat, hogy mit szeretnek a telefonjukban, és mit nem, plusz kérd meg hogy mutassák meg azt ami téged érdekel jobban, és ha már megvan, hogy mi tetszik, akkor azt vedd meg, és ha csak pár ezred hiányzik rá, akkor azt rakd hozzá. Ha nincs ilyesmire lehetőséged, akkor a telefonok leírásai után nézz körül a youtube-on ott láthatod őket működés közben, csak ott érdemes több videót is megnézni egy adott telefonról, mert sok esetben a videó készítője sem ért a telefonhoz amit bemutat, mert az nem a sajátja, még ő sem próbálta ki rendesen. Nokia választása esetén annyit tudok mondani, hogy érdemes az új symbian v3-at futtató modelleket venni, androidnál meg a 2.1-es verzió felettieket.
  • Madve
    #39
    "Azért mondjuk nehezen mondasz más ilyen telefont sokkal olcsóbban. Jah hogy nincs. Várom a típusokat, mert amikor ide kerülünk akkor hirtelen döbbenet van, hogy jé 1-2 típus van a konkurenciánál ami felveszi vele tudásban a versenyt, és jé max 10-15e forinttal olcsóbbak. Szóval vagdalózás helyett jöhet a konkrét típus, konkrét szolgáltatói árral. (nem a józsi zugboltjára vagyok kiváncsi)"

    Előszőr mondanál egy árat gyárilag független iphone 4-re? :)

    Elég sok telefon veri de csak így csuklóból itt van 3:

    Nokia n8
    Samsung galaxy s
    HTC desire

    csak mondtam 3-mat anélkül, hogy jobban utánuk néztem volna. (kivéve n8)
    Mellékesen eddig elhangzott 9 dolog amivel kevesebb egy iphone a többi telefonnál. Legyen 10. a flash(ami nem csak játékokra és reklámokra használatos, tehát kell), hogy kerek szám legyen. Most te mondj csak 5 dolgot amivel több az iphone a fent említett 3 telefonnál! Lehet telefonononként vagy összességében is, ahogy neked tetszik...

    "Érdekes, hogyha megnézed a forumokat akkor soha nem "az almások" kezdik"

    Na itt jót nevettem. Én inkább úgy mondanám, hogy nem csak, és ezt pont te mondod, aki minden leírt iphone szóra reagál mindenáron, és fikázza a symbiant, mindezt egy olyan cikk alatt, ahol szó nincs iphone-ról...

    "Típus és árak. Addig csak vagdalózás. (Ilyenkor szokott mindenki eltűnni a forumról utána). Nem OLYASMI-nek az árát kérem, hanem ami tudja is ugyanazt."

    Típusok adottak, árakat meg nehéz jól összehasonlítani, ha nem adod meg az iphone 4 független árát. Remélem felsorolod azt az 5 jobbságot mielőtt te tűnnél el...

    "Kivétel az a sok laikus aki"

    iphone-t vett.


    "majd vesz egy androidos telefont ami hardverben egy fos"

    Miért hasonlítod az iphonod egy alsó kategóriás olcsó telefonhoz? Hardverben biztos nem passzol oda. OS már más kérdés...

    "Hát ez megint igény kérdése, nekem mióta megvan az iphone a PSP csak a polcon pihent, ezért el is adtam. HW-ben, grafikában az iphone már többet tud mint a PSP, és sajnos a konkurenciára rengeteg játék nem érhető el."

    psp egy célgép a telefon meg nem, én játéknál még mindig jobban preferálom a gombokat, mint a touchscreent, mondjuk ez tényleg ízlés kérdése.

    "de barátomnak most éppen az a baja, hogy Monkey Island 2SE sincs androidra."

    Tényleg komoly probléma, remélem kiheveri valahogyan..
    Most viccelsz ugye? Na nehogymár egy játék miatt legyen jobb az iphone. Biztos vagyok benne, hogy van olyan játék, ami meg androidra van, és iphone-ra nincs. Ez mind a két irányba változhat, mint sok másikra, vagy nem. Ettől függetlenül még mindig elsősorban telefonokról beszélgetünk.

    Mellékesen még mindig várom a választ, hogy miért olyan f*sza az iphone sms, meg email "rendszere". Vagy lelépsz inkább?

    Egyébként meg nem hiszem el, hogy a 10 felsorolt dolog közül egy sem hiányzott neked soha, vagy nem okozott problémát.
  • Madve
    #38
    "WTF???"

    Nem válasz, nem indok, és nem is állítasz vele semmit. Ha nem tudsz normálisan válaszolni, vagy érvelni, mondd azt, ne wattafákkolj..

    "Ez kb olyan mintha én a konkurenciánál a belső memória kis méretét hoznám fel hibának...."

    Hmmm... Nokia n8 16gb belső memóriával ami 48gb-ra bővíthető a memkártya slotnak köszönhetően. Magyarul ha úgy gondolom a jövőben, hogy 16 giga nem elég, akkor bővítem, és nem kell új telefont vennem.
    Vagy ha vmi miatt nem sikerül bluetoothon, vagy egyéb módon fájlt küldenem, vagy egyszerűen csak túl nagy, ahhoz hogy ilyesmivel sz*rakodjak, akkor átmásolom az illető memkártyájára.
    Éppen ezért van korlátolt bluetooth, és ezért nincs memkártyahely, és éppen ezért kell itunes a memória csatlakoztatásához iphonnál, hogy ne tudjál csak úgy fájlcserélni, azt meg lesz*rják, hogy nem minden feltétlenül jogvédett tartalom, amit tovább akarsz adni. Na ez korlátozás.
    Minek legyen nálam plusz egy pendrive, vagy adathordozó, ha telefonom tökéletesen használható erre a célra, és ha esetleg még alkalmas is annak futtatására? De ha nem tudja futtatni, akkor is elfér rajta addig amíg át nem rakom arra az eszközre amin kelleni fog.

    " Magyaráztok elvakult apple fanokról csak nem veszitek észre, hogy pont ugyanazt csináljátok csak a másik oldalról..."

    Én nem láttam semmi komolyabb iphone fikázást ebben a fórumban.
  • JürgenKlinsmann
    #37
    Ezt én sem értem, hogy miért kell csinálni. Nekem nincs iPhone-om, nem azért védem az itt elhangzottakkal szemben. De az való igaz, hogy vele szemben rendre mindig előjön a kettős mérce, vagy egyik, vagy másik oldalról. Én is unom már, sőt egyenesen idegesít, hogy az ember nem fejtheti ki a véleményét róla, mert akkor rögtön jön a sznob/antisznob vita.

    Másrészt meg való igaz, hogy van egy egyfajta sznobista divat az iPhone körül, de ettől még nem magát a készüléket kell fikázni, nem a készülék lesz egy szempillantásra szar emiatt. Meg ott vannak azok akiknek okostelefonra van szüksége és erre egy nagyon jó alternatíva az iPhone.

    Nekem Androidos telefonom van, de az Android OS-t és az iOS-t teljesen egy kalap alá veszem, mert sokkal több a hasonlóság köztük, mint a különbség. Főleg ha egy Nokia Symbian rendszerével vagy WinMo-val kerül összehasonlításra...
  • narumon
    #36
    "Egy psp-nél jelenleg egy telefon sem jobb, a játékokra meg ugyanaz igaz, amit az alkalmazásokra is írtam."

    Hát ez megint igény kérdése, nekem mióta megvan az iphone a PSP csak a polcon pihent, ezért el is adtam. HW-ben, grafikában az iphone már többet tud mint a PSP, és sajnos a konkurenciára rengeteg játék nem érhető el.

    Nem tudom néztél-e már mondjuk Infinity Blade-t, de barátomnak most éppen az a baja, hogy Monkey Island 2SE sincs androidra.
    Meghát miről beszélünk amikor android fut a Galaxy 3-on is, de egy nyamvadt 3D gyorsító sincs benne így nem is tudja ezeket futtatni...
  • narumon
    #35
    "Én soha nem értettem az egész iPhone-imádatot, meg hogy hogyan tudnak eladni ennyit egy ár/érték arányban borzalmasan teljesítő dologból"

    Azért mondjuk nehezen mondasz más ilyen telefont sokkal olcsóbban. Jah hogy nincs. Várom a típusokat, mert amikor ide kerülünk akkor hirtelen döbbenet van, hogy jé 1-2 típus van a konkurenciánál ami felveszi vele tudásban a versenyt, és jé max 10-15e forinttal olcsóbbak. Szóval vagdalózás helyett jöhet a konkrét típus, konkrét szolgáltatói árral. (nem a józsi zugboltjára vagyok kiváncsi)

    "de ettől még nem kell önigazolásként fórumokon turnézni azzal, hogy mennyire jobb a többi telefonnál, azok meg milyen vackok. Persze elhiszem, hogy talán utólag kell egy kis vállveregetés magának, és valahogy bizonygatni kell, hogy jó döntés volt megvenni az almásat, "

    Érdekes, hogyha megnézed a forumokat akkor soha nem "az almások" kezdik hanem jön valami barom aki beír a cikkhez egyből egy iphone fikázást. Akkor most, hogy is van az az önigazolás meg a kognitív disszonancia?

    "hiába lehet kb olyat kapni feleannyiért is alma nélkül,"

    Típus és árak. Addig csak vagdalózás. (Ilyenkor szokott mindenki eltűnni a forumról utána). Nem OLYASMI-nek az árát kérem, hanem ami tudja is ugyanazt.

    "de ettől ezt mások még nem fogják elhinni, hacsak nem teljesen laikusak."

    Kivétel az a sok laikus aki a csapból is az androidot hallja, majd vesz egy androidos telefont ami hardverben egy fos és csodálkozik, hogy nem is tudja azokat amiket beígértek neki. Ez már tiszta olyan mint a PC amit én köszönök de a telefonomnál nem kérek.
  • narumon
    #34
    "4. memkártya"

    WTF??? Ez kb olyan mintha én a konkurenciánál a belső memória kis méretét hoznám fel hibának....

    "5. microsim"

    WTF????

    "6. Itunes nélkül nem lehet a memóriát csatlakoztatni"

    WTF????

    "7. fájlkonvertálások szükségessége"

    WTF????

    "8. videóhívások"

    WTF???

    "9. multitasking? Jobb mint a többin... :D"

    WTF???

    "Alapvetően egy csomó dolog, ami korlátolttá teszi a telefont, és annak zártsága miatt nincs is rájuk normális megoldás."

    Egyetlen egy korlátot nem láttam itt fent, sőt a kérdést sem értettem. Most komolyan a memkártya hiányán lovagolsz?
    Pontosan erről beszélek minden alkalommal, hogy a memkártya hiány és mekkora gáz mert MINDEN telefon tudja még a 20e forintos is, de az már nem gáz szerintetek, hogy a legtöbb konkurenciában meg alapból nincs lófasz memória sem. Ezt a kettős mércét nem értem én soha. Magyaráztok elvakult apple fanokról csak nem veszitek észre, hogy pont ugyanazt csináljátok csak a másik oldalról...
  • kamilla6666
    #33
    Én is szeretnék végre egy okostelefont venni, de nem ismerem őket túlzottan, a leírások böngészését meg elég hamar feladom sajnos :(

    Nokia, LG és Samsung márkákban gondolkodom, és olyan közép árfekvésű telefonra tudnék beruházni. Igazából nincsenek is nagy igényeim, legyen szép, ne(!) túl könnyű, jól kezelhető menürendszer, jó hangminőség, és egy jó kamera. Meg persze hogy könnyen, egyszerűen lehessen rajta böngészni.

  • kalaposkan
    #32
    Én soha nem értettem az egész iPhone-imádatot, meg hogy hogyan tudnak eladni ennyit egy ár/érték arányban borzalmasan teljesítő dologból - ez az egész mindössze Steve Jobs és a marketingeseinek a csodája, mert ha nem alma lenne a telefonon, akkor egy darab nem fogyna belőle valószínűleg. Ettől függetlenül nem ítélem el azt, akinek van, mindenkinek magánügye, hogy mire veri el a pénzét, de ettől még nem kell önigazolásként fórumokon turnézni azzal, hogy mennyire jobb a többi telefonnál, azok meg milyen vackok. Persze elhiszem, hogy talán utólag kell egy kis vállveregetés magának, és valahogy bizonygatni kell, hogy jó döntés volt megvenni az almásat, hiába lehet kb olyat kapni feleannyiért is alma nélkül, de ettől ezt mások még nem fogják elhinni, hacsak nem teljesen laikusak... khm kognitív disszonancia khm...
  • Madve
    #31
    "Az a baj, hogy ez számtalanszor bebizonyosodott már, hogy aki az iphonet szídja az sem tud helyette másikat mondani, csak 4-5 különböző telefonból lehet összerakni a tökéletes telefont, mert az egyiknek ez hiányzik a másiknak az. Jelenleg sem tudok "übertelefonról", de még az iphone4 közelít hozzá a legjobban (hangsúlyozom, hogy az én igényeim szerint)"

    Én nem tökéletes telefonról beszéltem. Miután szinte az összes okostelefon többet tud mint egy iphone, nem nehéz jobbat találni...

    "Szerintem arról is lehet bőven írni, csak hát ilyenkor a másik oldalról jön az a duma, hogy nem fontos, stb stb."

    Ez csak mellébeszélés...

    "3 dologgal és mindenki ezen lovagol már elég régóta;"

    4. memkártya
    5. microsim
    6. Itunes nélkül nem lehet a memóriát csatlakoztatni
    7. fájlkonvertálások szükségessége
    8. videóhívások
    9. multitasking? Jobb mint a többin... :D
    és még sorolhatnám elég hosszan, de most lusta vagyok folytatni. Alapvetően egy csomó dolog, ami korlátolttá teszi a telefont, és annak zártsága miatt nincs is rájuk normális megoldás.

    "Ezt most nem értem, én ajánljak alternativát amikor én meg vagyok vele elégedve?"

    Magyarul mondj megoldást, vagy maradj csendben, de semmi esetre se magyarázd meg, hogy miért hülyeség szerinted, ami másnak probléma.

    "Látod látod, már fordult is a kocka."

    Melyik ponton? Biztos lemaradtam róla...

    "Az meg, hogy jön újabb?? ehh...)"

    Ezzel meg mi bajod van?

    "Barátom Nokia E51-el emailezik."

    A barátod gondolom az elavult mail for exchange-et használja. 2008 óta van az e-mail nevű alkalmazás a nokiától, talán az ő telefonjára is elérhető, nézzen utána. Az utóbbi 2 év nokiáiban meg mindkettő ott van gyárilag.

    "Mhm, amikor telefon vettem még anno az iphone 3G esetén eléggé szétnéztem a piacon."

    Éppen ezért néz szét megint, mielőtt elkezded védeni az iphone-t a hiányai miatt, vagy megpróbálnád a többi fölé emelni. Az iphone csillaga már hullócsillag lett, semmi új nem jelent meg a 4-el sem, inkább csak hiánypótlásokat, vagy alternatívákat hozott az ios hiányaira.

    1, Az email rendszere - miért, és mivel jobb?
    2, és 4, Szerintem a többi telefonnál is akad mindenre app, a jobbak meg elérhetőek androidra meg symbianra is, vagy ha nem, akkor rövid időn belül megjelennek. Mind a három platform erre gyúr, a mennyiség meg egy másik dolog.
    3, Podcastok - azok melyik platform alól nem érhetőek el?
    5, Egy psp-nél jelenleg egy telefon sem jobb, a játékokra meg ugyanaz igaz, amit az alkalmazásokra is írtam.
    6, az iOS gödülékenysége, hibátlan kezelhetősége, sebessége - android, ios, symbian v3 mindhárom hasonlóan gyors, gördülékeny, és könnyen kezelhető. Symbian v3 jóval gyengébb hardveren hozza mindezt.

    "Ezek amiben a konkurencia hol kisebb hol nagyobb mértékben le van maradva még mindig szerintem."

    A lemaradás az iphone 4 jellemzője.

    "Egyébként meg kurva jó az SMS rendszere"

    És ez miben merül ki?

    "rengeteget használom a Skypeot a böngésztő"

    Skype régebb óta elérhető symbianon. Böngészni meg én is szoktam...

    "ezekben nem jár előrébb de hátrébb sem."

    Mivel sem a skype-ot sem a webet nem az apple gyártja ezek nem számottevőek, itt csak az a lényeg, hogy legyen, meg működjön..
  • narumon
    #30
    "Tényleg? Nekem fel sem tűnt. Akkor mától abba hagyom a használatát, pedig azt hittem az utóbbi 2 évben, hogy tudok levelezni vele."

    Barátom Nokia E51-el emailezik. Lehetni lehet vele, de nehogy már normálisnak minősítsük.

    "Mellékesen a hsz-edből nekem az jön le, hogy neked gyakorlatilag bármelyik telefon megtenné ami mostanában jelent meg, mert azok között márkától függetlenül elég jó touchscreen van, az összes tud annyit mint egy iphone, az extrákat meg úgy sem használnád amikre az iphone-ok nem képesek. Ok, a többin nincs harapott alma"

    Mhm, amikor telefon vettem még anno az iphone 3G esetén eléggé szétnéztem a piacon. Mivel vannak "telefonbuzi" barátaim ezért elég sokfélét láttam, fogtam, használtam ha csak percekre vagy órákra is. A jelenlegi kínálatból a Samsung Galaxy S ami tetszik és azt mondom, hogy felveszi az iphone4-el a versenyt, de az meg nem olcsóbb, ráadásul a build quality is messze az iphone4 alatt van. Az android sem kiforrott még, van vele szívás rendesen. (tudom tudom, most jön hogy nincs stb)

    Ami nekem nagyon tetszik az iphone-on és nagyon sokat használom, és a konkurenciát ebben érzem gyengének. (tessék megint én adom a támadási felületet)

    1, Az email rendszere
    2, Appstore
    3, Podcastok
    4, Gyakorlatilag mindenre van app, hatalmas a választék
    5, Játékok (a PSP-t eladtam azóta mert nincs rá szükség)
    6, az iOS gödülékenysége, hibátlan kezelhetősége, sebessége

    Ezek amiben a konkurencia hol kisebb hol nagyobb mértékben le van maradva még mindig szerintem.
    Egyébként meg kurva jó az SMS rendszere, a diktafon része, rengeteget használom a Skypeot a böngésztő - ezekben nem jár előrébb de hátrébb sem.
  • narumon
    #29
    "netrádió lol. Nézted már a mobilnetes előfizetések árait és adatforgalmi korlátait?"

    Én meg azt mondom, hogy ma egy telefon mobilnet nélkül? LOL?
    Néztem árakat, sőt meg sem tudod anélkül venni az iphonet (megjegyzem nem is lenne értelme). Nekem jelenleg 3GB adatforgalmam van, ebbe azért elég sokminden belefér még rádióból is.