20
  • hitman08
    #20
    Azért elég sok dolgot lelőnek az előzetesben, szinte összeáll a film az ember fejében még megtekintés előtt :)
  • opeca
    #19
    Mitől volt korrekt? Mi volt benne korrekt?

    Nekem nagyon nemt teszett és íme a jó példa, meg is magyarázom miért nem:

    Egyrészt életképtelen, hogy egy 200 fős "gerilla-mozgalom"-al nem tud mit kezdeni a Római Birodalom. Ez még az Asterixben elment, bár ott legalább volt varázsfőzet, úgyhog yilyesformán az hitelesebb volt.

    Kiküldenek a picsába 100 légionáriust olyan "gerillák" ellen, akik akkora fejfájást okoznak Rómának, hogy még a beépített piktre is hajlandóak felnézni.

    Hát ez nem egészen így működött:)

    A cím paradoxonjáról már ne is beszéljünk, egy római légió kb. 6000 fős volt.

    A csatajelenetek katasztrófálisak voltak. Epikusnak akarták ábrázolni, de tehetségtelen rendezővel és operatőrrel ez nem fog menni. Jó, mondok példát, mondjuk a Trójában már jó csatajelenetek voltak, ha párszemélyes harcokat veszünk alapul, akkor mondjuk a Farkasok Szövetsége.

    A sztori gyér volt, helyenként zavaros is.

    Nem volt hangulata a filmnek. Úgy jött le, mintha csak az a pár ember élne a Földön, ez már alapjaiban bukás egy olyan filmnél, ami a Római Birodalomról szól. Értem én, hogy ez egy adott "persze előbb leírtak alapján teljesen logikátlan" szituációra volt kiélezve, viszont akkor tessék valami mással kompenzálni, mesteri harcjelentekkel, esetleg egy nagyobb - értsd minimum 10000 fős - hadsereg be-bevágásával..., nem volt az az érzetem, hogy ez itt valami komoly háború. Csak annyi maradt, hogy pár őrűlt hadonászik, meg kúszik.

  • Axlkenobi
    #18
    Nekem tetszett az előzetes, jó filmre számítok. A rendező Kevin Macdonald, aki Az utolsó skót királlyal és A dolgok állásával már bizonyította tehetségét.

    Én itt egy jó történettel és karakterekkel rendelkező filmre számítok, ahol nem a csilli-villi látvány lesz a lényeg, hanem a cselekmény.
  • opeca
    #17
    Azt gondoltam, hogy tetszett neki, én arra voltam kíváncsi, miért? Én meg tudom mondani egy filmről, ha tetszik, akkor annak mi az oka. Jók a szereplők, a történet, a poénok, a vágás esetleg az effektek, a csatajelenet stb stb.

    Gondolom erre minden normális ember képes, aki nem hype-ból vágja rá, hogy jó.
  • fozerl
    #16
    Nevetségesen alacsony költségvetésű bugyuta film!!! Ez kell a népnek!!!
  • kalapos01
    #15
    Attól, hogy fingod nincs a témáról és úgy érzed, hogy hirdetned kell az ostobaságodat, hidd el, más ismerheti a színészeket. Főleg Lászlót és Bicskeit.
  • m minnifield
    #14
    amúgy ha máshonnan nem is, de lászló zsoltnak legalább a hangját biztosan felismered, keanu reeves 1000-szeres szinkronhangja :)
  • m minnifield
    #13
    nem poén volt, hanem az internet értelmes felhasználása. amúgy 3-ból 2-t igen, a patakit nem, ezért megnéztem a gugliban.
  • Aldo Moro
    #12
    Ez nagy poén volt. Te ezeket tényleg ismered?
  • m minnifield
    #11
    nézd csak
    meg ezt is
    megy ez, ha akarod
  • FoodLFG
    #10
    A trailer be van szorulva a szűk helyszínekbe. Nagy tereket alig látni, a filmben gondolom még ennél is kevesebb lesz.
  • Aldo Moro
    #9
    Magasan nem érdekel, hogy a kilencedik légió bukta vagy sem, akkor is piszok jó film. Aki nem nézte meg az kimaradt egy jó kis ókori hentelésből.
  • Aldo Moro
    #8
    "László Zsolt, Pataki Ferenc, Bicskei Lukács" Ezek kik?
  • Ender Wiggin #7
    Jók az európai filmek, ha rómaiakról van szó. Mind bukta persze, de a banális gladiátort magasan veri a Centurion és a Last Legion is. Nálam.
  • Rotyoka
    #6
    Inception ba se kevés volt és mégis eléggé esélyes nálam az évtized filme címre
  • sandor8206
    #5
    persze mindenki hibázhat, de sztem a rendező személye bizakodásra adhat okot, nem úgy mint a 9. légiónál
    majd meglátjuk, nem lesz egy Gladiátor, de nem is annyiból készült
  • winnie
    #4
    " Mire alapozod a véleményedet? "

    szerintem arra, hogy tetszett neki. úgy látod, hogy nem tetszett neki?
  • Al Ashrad
    #3
    A 9. légió is teljesen korrekt film volt. Menj és nézz twilight-ot, idióta...
  • opeca
    #2
    B kategória

    Jó lesz? Valóban? Mire alapozod a véleményedet? Talán az operatőri munka volt jó? Vagy az effektek? Esetleg a történet olyan borzalmasan érdekes? Vagy a színészi játék? Talán a gigantikus csatajelenetek?

    Amikor egy trailer-ben ennyi van, az már régen rossz. Olyan buta lesz az egész film mint a Kilencedik Légió.
  • bladesoft
    #1
    jÓ LESZ EZ! :d