812
Sony Ericsson X8 - Androidos okostelefon
-
#92 Hát akkor jólvan... akkor asszem elég egyértelmű hogy mi lesz :P...januárig várok még egy picit, remélem addigra lejjebb megy az ára (legalább 38k ig ahogy volt)
Thx mindenkinek -
#91 én is ez a kettő között gondolkoztam.
x8-at vettem, nagyon tetszik, és amiket olvasni lehet a blade-ről, úgy látom ez is volt a jó döntés.
tényleg csak a nagyobb kijelző szól a blade mellett, de kinek van kedve állandóan gányolni vele, mert mindig van valami baja?
#90: 2.1 van -
#90 ehh most az x8 hoz mi van? én úgy tudtam h 1.6 -
ATi0021 #89 Én is a tönkrement telefonom (8 éves) miatt kellett vennem újat, és nekem is az első Androidos telóm. És őszintén szólva megvagyok elégedve az X8-al.
Tanáromnak ZTE Bladeje van. Jó telefon az is, talán előnye a nagyobb kijelző, bár hátránya is a benne levő CPU miatt. Az én X8-amon jobban mentek a játékok mint azon. Pedig akkor még csak 1.6-om volt.
A másik nekem kinézetre jobban bejön az X8. Persze a ZTE mellett szólhat, hogy jövő év elején elvileg kap 2.2-t. Addig az X8 frissítéseit illetően nem sokat tudni. -
#88 Nekem is ez az első Androidos telefonom. Előző egy k750i volt.
De van egy sokkal pergőbb fórum is, ott utánaolvashatsz/érdeklődhetsz a dolognak.
link -
#87 Hali mindenki!
Lenne 1 kérdésem. (Ami igencsak egyszerű...de mégsem :P)
Megéri a pénzét ez a telefon? Most kb 40 ezer körül jár az ára..de volt 38 is...és kb ennyi pénzem is van rá. Első androidos telefonom lesz. (Mindenképpen kell egy új teló mivel a régi tönkremet 4 év után...(samsung D9010i)
Gondolkodok azon is hogy inkább egy Noname márkát vegyek (ZTE blade)...de nemtudom megérné e, azt hallottam hogy sok hibás készülék van a kínai gyártótól.
Az x8 elsősorban külsőre tetszik. sajnos nemigazán értek hozzá...szóval egy rövidke útmutatás kéne hogy megéri -e befektetni egy átlag felhasználónak (Nem vagyok az a fajta aki minden egyes szériát megvesz, csak mert újabb :S) -
#86 Már nincs gond, az ékezetes SSID név kavart be neki. -
#85 Én is erre gondoltam. Mind1, remélem nem ártott neki.
Új kérdéseim lennének. :)
Frissítettem 2.1-re, most a Wi-Fi beállításával bajlódok.
Elvileg a routert már beállítottam hozzá (ugyanúgy konfigoltam, mintha laptopot kellene beállítani), telefon is látja a routert, megadtam neki a hitelesítési kulcsot, viszont, ha rámegyek a kapcsolódásra, akkor nem történik semmi visszajelzés.
Ez normális?
Mert ilyenkor ha belemegyek ismét a Wi-Fi-be, akkor ismét felkínálja a kapcsolódás lehetőségét, miközben szerintem az lenne a normális, ha inkább egy "Kapcsolat bontása" opció lenne.
Úgy lehetne-e ugye ellenőrizni a működését, ha böngészőbe megnyitok valamit. Ilyenkor honnan tudhatom, hogy a böngészés pénzért megy-e vagy Wi-Fi-n keresztül történik?
Hogyan lehet letiltani véglegesen a pénzért való internetezés lehetőségét? Mert az Adatforgalom beállításnál arra gondoltam arra van az az opció, hogy Adatbarangolás (Adatszolgáltatóhoz kapcsolódás barangolás közben), hogy ha amellől kiveszem a pipát, megoldom a dolgot, de ugyanúgy betöltötte az origo.hu-t kikapcsolt Wi-Fi mellett, szóval gondolom pénzembe került.
Nagyon új vagyok még. -
#84 A lithiumos akksikat nem kell fennthagyni 24 órát.Ezeknél az akksiknál az első töltés ugyanolyan legyen mint a tizedik.Nincs is értelme fennthagyni mert automatice kikapcsol a töltés ha kész. -
#83 Tegnaptól én is egy ilyennek vagyok a felhasználója. Mivel valami rendkívül ritkán cserélem a telefonjaimat, nem igazán tudom, hogy az akkumulátort első alkalommal mennyi időre szokás hagyni.
Gondolom egy 24 óra nem árt neki.
-
#82 jól hangzik! -
ATi0021 #81 Xperia Android series – Újabb frissítés a láthatáron? - se-portal.hu -
Musterd84 #80 Sziasztok egy kis segítségre lenne szükségem. A gondom annyi lenne hogy amikor USB-vel a gépre csatlakoztatom az x8-as telefonom, van amikor símán rácsatlakozik, de van amikor kikapcsol vár és bekapcsol. Úgy, hogy letiltja a sim-kártyát meg az sd-kártyát, és semmire nem tudom használni csak másolni tudok vele. Aki tudja legyen kedves és mondja meg ez miért van.
Előre is köszönöm.
jah 2.1-es Android van rajta
Várom a megoldásokat
sziasztok. -
kispeti91 #79 Köszi szépen, sikerült :) -
ATi0021 #78 Úgy tudom hogy X10-re már készül a 2.2. Ha az megkapja akkor a miniknek és az X8nak is meg kell kapni a frissítést. Legalábbis én így látom logikusnak. Amúgy nem értem az SE-t, miért nem 2.3-at készítik, ha már van az is. Az hogy melyiket akarod a Te döntésed. A véleményem elég elfogult lenne az X8 irányába, főleg, hogy lassan lesz feketében is.
#76 - Ahogy előttem is írták tegyél fel egy fájlkezelőt és engedélyezd az ismeretlen forrásokat. Amúgy én is az Astrot használom, szerintem az a legjobb. -
#77 Kispeti!Dugd rá pc-re a telót és nyisd meg valamio fájlkezelővel a memóriakártyát és lesz ott egy olyan mappa hogy other.Én abba másoltam bele a pc-ről a progikat.Viszont kell a telóra egy fájlkezelő is mert különben nem fogod megtalálni amit felmásolsz.Én az astro nevű progit töltöttem rá marketből.Nyisd meg (miután letöltötte és telepitette) az astrot,keresd meg az other mappát és inditsd el az apk-t amit pc-ről másoltál fel és kész is.Ki fogja rakni az ikonját a telóra miután feltelepitette.Remélem tudtam segíteni és érthetően írtam le.csáó -
#76 Sziasztok.
Nekem is új még a telefon (pár napos) és egy istennek nem tudok rájönni, hogy hogyan kell alkalmazásokat telepíteni rá. Netről szedtem le párat a gépre, de onnan akárhova másolom az SD-re sehol sem találom. Vagy csak rossz helyen keresem? :D Az ismeretlen forrásokat már engedélyeztem, nem tudom mennyit számít ez most. Szóval a kérdésem az lenne, hogy hogyan lehet rá .apk-kat telepíteni, amit a PC-re szedtem le?
Előre is köszönöm a segítséget.
Üdv: Kispeti -
#75 Köszönöm a segítséget,de úgy néz ki hogy minden oké már.A shiftre van megoldás de még nem próbáltam,A fifa10 megy f@szán.Nem tudod esetleg hogy lesz rá 2.2?Igazából asszonykának vettem a telót,de mivel én is androidba gondolkodok elég jól belemerültem a készülékbe és nagyon elnyerte a tetszésemet.Bár én lg gt540 optimust szerettem volna magamnak de már elbizonytalanodtam.Szerinted melyiket válasszam?köszi minden segitséget,csáó -
ATi0021 #74 Ezt melyik írja? PC Companion vagy Update Service? Ha a PC Companion, akkor próbáld meg Update Serviceel. A SonyEricsson weboldalán megtalálod.
Ha úgyse megy akkor keresd meg azt akitől vetted.
És bocs, hogy ilyen lassan jött válasz. -
ATi0021 #73 Helló. Nekem frissítés után nem tűnt el helyem. Legalábbis 500MB zenével plusz néhány képpel együtt még mindig volt 2-ből 1 giga körül az SD-n. A telefon belső memóriáját meg nullázta. És nem hinném, hogy formázni kell,de ha formázod a kártyádat akkor van egy fontos dolog amit megemlítenék. A default-capability.xml fájlról készíts magadnak egy biztonsági mentést. Állítólag ez kell hozzá, hogy felismerje a kártyát a teló. Őszintén szólva én más fájlokat is mentettem, ha esetleg valamikor kellenének. PC-n elférnek, nem nagyok.
A Shift dolog nem teljesen egyértelmű. Amikor telepíted akkor írja, vagy amikor az Android\data-ba másolod az fájljait gépről. Maga a játék összesen 60 megából meg van. Ha telepítésnél írja, akkor a telefon memóriád van megtelve. Sajnos 2.1-en még nem lehet gyárilag kényszeríteni az SD-re telepítést. Így ha az baj, akkor lehet túl sok adat van telepítve a memóriába. Az SD és a telmemória pontos adatait megtudod nézni, a Beállítások->SD kártya és telefontárhely beállításai-n belül. 2.1-es frissítés előtt csináltam én is backupot, az a data\backup-ban van nálam. De csak 356KB-ot foglal.
Plusz külön megjegyezném még, hogy feltettem a HAWX-et is, néhol kicsit belassul de tökéletesen fut az X8-ason. :) -
#72 Sziasztok.Tegnap óta van ilyen telefonom és minden szuper és klassz,ráfrissítettem 2.1-re minden gond nélkül.Csak az a gondom hogy kb 1 giga hely eltűnt a memóriakártyáról.Hiába nyitom meg fájlkezelővel a telót nem találok nagyméretű fájlokat.Rá akartam rakni a nfs:shift játékot és kiirta hogy nincs elég szabad hely pedig elvileg kell lennie hiszen szinte szűz a telefon csak pár zenét raktam fel.Mit javasoltok?Segítsetek lécci.Egyébként kell formázni memkártyát első használat előtt?Még annyit hogy frissítés előtt csináltam backupot,lehet hogy az foglal ennyit?Ha igen akkor azt hol találom?Köszi a segítséget előre is,sziasztok! -
Dexter87 #71 Kérném ismét a segítségeteket!!!! Fontos lenne
Szeretném kérni a segítségeteket!
Frissíteni szeretném az X8-mat, de ahogy mindig elindítom a telefon frissítése részt mindig a második résznél az előkészítésnél ahogy majdnem végig fut a zöld csík utána hiba üzenetet ír ki mégpedig: "Nem sikerült telepíteni vagy elindítani a telefonszoftver-frissítési összetevőket"
Kérem aki tud az segítsen mert már nagyon jó lenne ha feltudnám rakni a 2.1-es Androidot a telóra.
Köszi előre is a segítségeteket
Üdv:
Dexter87 -
#70 1: 2.1-el lehet csak
2: Kell egy backup program, amivel alkalmazásokat, telszámokat, sms-eket, beállításokat, mindent ki lehet menteni memóriakártyára, frissítés után meg újból felrakod a programot, és visszaállítod
3:nem, root csak a rendszermappák elérésére, módosítására ad lehetőséget, minden mást, ami a kártyán van, törölhetsz. -
magzimilian #69 hello, az a probléma, hogy látja a telefon a routert, de sajnos nem tud felcsatlakozni. mit kellene a routeren beállítani? (többi tel. sem tud rácsatlakozni)
1: van valamilyen megoldás, hogy képet / videot tudjak küldeni bluetooth-on, vagy csak frissítés után lehetséges?
2: ha updatelem 2.1-re a szoftvert, nem tűnnek el a tel.számok stb? (iphone-nál eltűntek) mi mindent töröl a frissítés? hogy tudnám elmenteni a számokat?
3: zenét csak root joggal lehet törölni?
válaszokat előre is köszönöm -
ATi0021 #68 Amint lesz ingyenes wifi, megnézem.
A Volános wifiről nem tudok mit mondani. Végül csak annyit, hogy gyorsan csatlakozik és messzebb is jó a jele, de sajnos nálunk a sofőr miatt nem volt net. Bizonyára azért mert, olyan vonalon utaztam ahol hivatalosan nincs net lehetőség, ez a busz csak pótlóként ment. Plusz csak akkor van net, ha már elindult a busz, addig max várni és nézni lehet, netezni nem. Legalábbis én ezt hallattam haveromtól aki Zalaegerszegről ment Budapestre. :( -
Gear #67 Az SE x8 kamerája szutyok de a többi nagyon jó (zene, videó, játék, kezelhetőség, minőség). -
zsozsizsá #66 vagy samsung galaxy 3 mert az se rossz!
a se elég kicsi a kijelző bár...
lg vs se vs samsung :)
első "tapi" telóm lesz kiváncsi leszek :) -
zsozsizsá #65 Nem tudok a kettő között választani egyik ezér tetszetősebb a másik azér?!
Nekem igazából a kamera, zene, videó, játék, kezelhetőség, minőség, számít igazából!
Előre is köszönöm a tanácsokat! -
zsozsizsá #64 A segítségeteket akarom kérni avval kapcsolatba, hogy szerintetek az LG GT540 jobban megérné mint a SE X8??
-
zsozsizsá #63 Sziasztok! -
Dexter87 #62 Felajánlotta a frissítést, el is fogadtam de a végén kiírta a hiba üzenetet. Amúgy T-Mobile-os vagyok. Vajon mi lehet a baja?? -
#61 Hát érdekes ilyennel sem találkoztam még elméletileg nem kellene ilyennek történnie :S Nem ajánlotta fel magától amikor megjött a frissítés hogy akarod-e? ÉS Kártyafüggetlen vagy vagy hova tartozol?
Ati0021: Kérjük az AXN tesztet :) -
#60 Én is szeretnék beszerezni egy X8-ast. várom az akciókat..most karácsonykor biztos olcsóbban lehet hozzájutni. Remélem lesz majd valami akció. A volános wifi-k mennyire lassúak? legtöbbször busszal járok dolgozni, de a mostani telefonomon nincs wifi. -
Dexter87 #59 Szeretném kérni a segítségeteket!
Frissíteni szeretném az X8-mat, de ahogy mindig elindítom a telefon frissítése részt mindig a második résznél az előkészítésnél ahogy majdnem végig fut a zöld csík utána hiba üzenetet ír ki mégpedig: "Nem sikerült telepíteni vagy elindítani a telefonszoftver-frissítési összetevőket"
Kérem aki tud az segítsen mert már nagyon jó lenne ha feltudnám rakni a 2.1-es Androidot a telóra.
Köszi előre is a segítségeteket
Üdv:
Dexter87 -
#58 Én kipróbáltam ezt az alkalmazást és teljesen jól működött. Ahogy elindítod az alkalmazást megjelenik egymás alatt több menüpont. Ilyen a műsorújság, blogok illetve az AXN Player. Hogyha erre rányomsz akkor egyből elindul, és megjelenik egy ablak ahol a műsor indul majd el, jobbra pedig ott vannak az elérhető műsorok. Ahogy kiválasztasz egyet, kb 2-3 másodperc és már indul is. Persze ez tuti függ a wifi vagy az internet sebességétől. Itt nálunk nagyon jól működött,teljes képernyőn is szép volt. Bele lehet tekerni a műsorba is...szóval jól működik. -
ATi0021 #57 Igen rajta van, de nem néztem meg eddig. Bizonyára kell hozzá internet az meg nincs. Mármint van, csak routerem nincs itthon. Egy barátom routerének segítségével szedtem le Astrot és más progikat Marketről. De majd, ha megint megyek hozzá vagy ingyenes wifi pontnál leszek, akkor megnézem milyen is az AXN. :)
A TMobiles 3G meg felejtős. Dominó csomagba vettem, amihez volt 1000 forint, de az 1 percig se volt elég.
A GPS-t illetően viszont már tudok mit mondani. Délután folyamán tettem rá magyar térképpel iGO My Wayt. Elsőre a jelet kb. 7-8 perc alatt találta meg. Persze ez lehet amiatt is, hogy szakadt a hó és mindenütt felhő volt az égen. Plusz nem tudom mennyire befolyásolja az aktuális tartózkodási helyem, ami a szlovén határ. Amúgy egész könnyű volt a telepítés: feltettem az .apk-t és az SD-re letöltött iGo mappát.
Ja igen és nem kell hozzá wi-fi, hogy legyen jel. Az előretelepített navikkal szemben itt elegendő a GPS vevő bekapcsolása. És nem csinál semmi adatforgalmat. :)
Az hogy úton mennyire jó, majd hétfőn kiderül számomra. Tekintve az időjárást hétvégén nem szívesen megyek ki csak emiatt a havas, rossz utakra. Megjegyzem csak magyar térképpel, plusz pár jármű és nyelvi fájlal együtt kb. 70 mega helyemet foglal le. Volt egy másik verzióm is, abban valamivel több volt, de az is 300 mega körül volt. -
#56 Ha a tiéden T-Mobile-os szoftver van akkor írhatnál valamit az AXN Playerről (tudtommal arra előre van telepítve). Mostanában sokszor előjön ez a téma, de az enyém független és még mindig 1.6 van rajta, továbbá a Market sem dobja ki nekem, pedig X8-ra is elérhető. Jó mondjuk eddig lusta is voltam túl sokat foglalkozni vele, mert az elsődleges telefonom egy Galaxy Spica, az X8 csak céges. -
ATi0021 #55 Nálam a rendszer 1.6-on se volt lassú. Minden ment tökéletesen. De azt ki kell emelnem, hogy a játékok sokkal gyorsabban töltődnek be. Ne érts félre, eddig se akadtak, de mintha most még jobban futnának, + néhány játék stabilabb lett.
Ha jól tudom akkor az aksi is jobban bírja. Erről sajnos nem mondhatok reális saját véleményt, mert kb. 1-2 napja van meg a 2.1. És most is végig ment a Wifi (elfeledkeztem róla) és sok zenét hallgattam.
Eleinte kicsit hiányzott az 1.6, de be kell látnom, most hogy már ismerem a 2.1-et, is, még jobb lett vele az X8, főleg hogy végre gyárilag is benne van a Bluetooth -os küldés. Talán a hiány amiatt is volt, mert törölte a játékokat, és telefonkönyvet az update. Azt hittem az SD kártyás biztonsági mentés és helyreállítás megoldja. De tévedtem inkább a Syncet kellett volna erre használni. Ja és 2.1-en már nincs adatforgalom számláló, de Marketen találsz másikat.
-
Dexter87 #54 Szia ATi0021!
Köszönöm a segítségedet. A navigáció után még kutatok, mert alkalomadtán jól jön a navigálás. Nekem is amúgy T-Mobile-osom van.
Amúgy még annyi kérdésem lenne hogy mennyivel lett gyorsabb a telefon ami után feltetted rá az új op rendszert?
Köszi a választ.
Üdv: Dexter87 -
ATi0021 #53 Igen, van már rá 2.1. Nekem T-Mobile függő a telefonom és tudtam frissíteni. PC Companion nem talált hozzá 2.1-et, de a SonyEricsson Update Service már talált így frissítettem. Ha jól tudom Vodafonra is kijött, Telenort nem tudom.
Wi-Fit illetően engem csak akkor dob le így, ha tényleg nagyon messze vagyok, gyenge a jel. Plusz Volán buszon tapasztaltam furát, igaz olyan útvonalon, ahol elvileg nincs Wi-Fis szolgáltatás. Vagyis csatlakozott csak net nem volt. De kipróbáltam több helyen is, és ha van elegendő jel, akkor tökéletes. Szóval nekem nincs vele bajom.
Navigációt illetően nem tudok mit mondani, de ha jól emlékszem iGo My Way-t írták, hogy szépen megy vele. Vagyis gyorsan talál jelet, stb. Ezt a részét még nem próbáltam, nem nagyon akarok erre, helyet szánni a 2GB-os kártyán. Így nincs róla tapasztalatom. Szerintem nagyobb torrent oldalakon megtalálod.