26
  • Adatvédelem
    #26
    Az adatok felhasználók engedélye nélküli továbbítása, eladása már önmagában bűncselekmény (Btk. 177/A. §), de az igazán veszélyes az adatok alapján elkészíthető profil, ami akár rossz célra is felhasználható. De mint a www.ppos.hu oldalon is olvastam nem ez az első és valószínüleg sajnos nem is az utolsó, hogy adatvédelmi hiányossággal kapcsolatban hallunk a facebookról.
  • CptObvious
    #25
    Ez viszont nem újdonság. Max annyiban, hogy a közösségi portálok által egyszerűbbé vált az ember jó hírnevének tönkretétele.
    Most is bárki írhat rólam valótlan dolgokat, még akár Photoshoppolt képeket is készíthetnek rólam. Ez ellen nem sokat tudok tenni. Max csökkenteni tudom számukra a lehetőséget, hogy olyan információhoz jussanak rólam, amit könnyű rosszul felhasználni.
    Ha pedig oda kerül a sor, hogy meg kell védeni az igazamat. Akkor csak reménykedhetek, hogy az én szavam többet fog érni azzal szemben, aki rosszat akar nekem.
  • hangulati
    #24
    ha barki kivancsi a kedvenc, vagy eppen latogatott oldalaim listajara, keresre barkinek elkuldom. es elmondom, hogy dohanyos vagyok, iszom, meg egyebek. ugyis tudja mindenki, aki ismer. hol itt a titok? meg szeretem a p.ncit is. ja, hogy ez manapsag mar ciki, arrol nem tehetek. de, hogy mikor dugok, az legyen az en dolgom. pliz.
  • hangulati
    #23
    igy van. mondom ezt ugy, hogy az ajviven fent vagyok. csak ott -egyelore- nincs ilyen veszely. meg, hat azert az nem az egesz vilagra szol. az anyam elott meztelenul nem nagy gaz.
  • hangulati
    #22
    es mi van, ha Rolad rakjak fel, vagy kuldik szerteszet? lattam mar ilyet, nem is egyet. ennel kartekonyabb szarsagot el sem tudnek kepzelni.
  • tntmax
    #21
    Meg is érdemli aki ilyen vackokra iratkozik fel.
  • Kabos Dezső
    #20
    pfff mi a t*k*m ez a fészbúkk ? valami újabb képmutató portál??
  • Szefmester
    #19
    Oké.. csak magyarázd meg a fosbúk tag egyetemistáknak...
  • Cleawer
    #18
    Saját torrent tracker pl.Egy mai net simán elviszi
  • roliika
    #17
    Olyan adatokat kell kitenni ezekre az oldalakra ami az ember hasznára válik!

    Tudva, hogy mindenképp ki fognak kerülni!

    Tehát ha most végeztél, vagy nincs munkád, vagy csaj kell, ennek megfelelően alakítsd ki a profilod, és hajrá, had lássa mindenki!
  • fergusonpapa
    #16
  • kalaposkan
    #15
    Az nem különösebben zavar, ha tudják merre szörfölök, mert azt úgyis tudták eddig is... (Érdemes elgondolkodni, hogy miért olyan hirdetések bukkannak fel, amiknek köze van az érdeklődési körödhöz - aki még nem figyelte meg, annak érdemes ;) Persze nem a nagy banneres hirdetések azok feltétlenül, mert abban vannak fixek, de Google vagy Facebook-on véletlenül mindig olyan hirdetéseket lát az ember, amikhez van némi köze... :) )
  • Rotyoka
    #14
    Ha ez valakinek új annak gratulálok. Az internet szolgáltató ugyan így adja el az adatokat csak ez még nem derült ki...
  • Lame
    #13
    Neked mar van eleg tapasztalatod ahhoz, hogy kelloen paranoid modon allj hozza ilyen dolgokhoz. Gondolom nem tizenpar eves vagy.
    Viszonta a fiatalabbaknak eszebe sem jut ilyen es siman megbizik egy facebookban. Szoval szerintem nem lehet ennyivel elintezni, hogy csak a user vedje az adatait.
  • Narxis
    #12
    Az a lényeg, hogy nem kell a mellébeszélés fbfanboy.
  • fergusonpapa
    #11
    de most komolyan..

    elsö amit tisztázunk.biztos nem ad el adatokat fb mert aból kurva nagy botrány lenne.ahogy eből a hiányoságból.azt nem emlitik meg h közöségi oldalak 99% még rosszabb adatvédelem szempontjából.csak ugye..támadjuk a nagyot.jobban olvassák a ciket.kirakják reklámot jön a lové.eről szól az egész.most bevalaná fb h eladják az adatokat...ennnyi lenne az egész...cég nem mennének tönkre de profitot vesztenénnek.és föleg ugy h most lettek a világhaló legnépszerübb oldala,potenciális látogatókkal -visszatérérök... jó hirdetési rendszer..szóval..
    másrészt aki adatokat akar szerezni marha könnyü.csinál 1 fan oldalt.lásd égesünk zsirt legyél izmos-fit..belájkolják 10.000 párnap alatt és már üldheted spammet.nem kel ehez venni információt.

    amásik h az adatok láthatosága.beállitható h teljesen ne lássanak semmit csak profilképet meg 1 nevet.ha ismerös elfogadom mert én ténleg csak az ismeröseim fogadom el.nem ismerkedem se semmi.kel a fenénnek.és akkor látják.ott is szabályzva csoportokra h család stb.

    aki meg oylan képet tesz magáról fel ráadásulláthatóvá teszi vagy miden jelölést fogad=h jaj mennyi ismerösöm van... akkor magára vessen és kiteszik az ezekre szánt oldalakra.


    ennyi lényeg.
  • gab0ca
    #10
    Ha valaki valami intim infót/képet/akármit tölt fel bárhová (nem csak fb-ra), az onnantól kezdve nincs biztonságban, mert bármilyen accountot fel lehet törni.
    Vessen magára, aki emiatt kellemetlen helyzetbe került, a titok sem titok, ha már egynél több ember tud róla.
    Én személy szerint nem adok meg olyan adatokat, amik illetéktelen kezekben később problémákat okozhatnak nekem. Azt meg aztán nyugodtan leszívhatják az adatlapomról, hogy like-oltam Kevin Sorbot... majd max azt gondolják, hogy meleg vagyok. És? Mindenkinek joga van azt gondolni, amit ő akar.

    "Nem befolyásolnak a reklámok, max. megtudom általuk, mire nincs szükségem." <<--- ezzel meg teljes mértékben egyetértek.
  • sonance
    #9
    Az iwiw miben más? Ugyanúgy visszaél az adataiddal. 14 éves kis csajoknak dob fel pl. Aesthetica reklámot (mellnagyobbítás). Hát lol. Minden szájt ugyanarról szól: adatokat elemezni, célzottan hirdetni. Több kevesebb sikerrel :P

    Én meg magasról teszek rá, hogy mit tudnak meg rólam. Nem befolyásolnak a reklámok, max. megtudom általuk, mire nincs szükségem.
  • tmisi
    #8
    Na ja reklámcégek, ezért nem kell like-olni minden marhaságot, mert egyből profil kaphatnak rólad, mit is szeretsz és már jönnek is a spamek.
    Nekem sincs FB, egyedül IWIW-en vagyok fenn MINIMÁLIS adatokkal /abból fele csak ismerős láthatja és idegeneket sem veszek fel/, de ott is csak azért, hogy ha kell megtaláljanak /pl. osztálytalálkozó, régi haver fősuliról, stb./
  • Garrett27
    #7
    "De tényleg, mire mennek vele?"

    Téged egy cseppet sem zavar, hogy a személyes adataidért vagy akár a hobbid megjelöléséért valakik jó pénzt fizetnek, na nem neked, hanem akármilyen tré cégeknek? Mert szerintem ez az élősködés egyik fajtájának a netovábbja.
  • Szefmester
    #6
    Nem ráéreztél, csak éppen nem dőltél be a divatnak, és olvastál már régebben is FB problémákról szóló híreket. Én pl csak röhögök azokon akik oda belépnek. S bosszankodok azokon akik szerint az alap dolog hogy ott vannak. Páromnak az egyetemen nemritkán oda dobnak fel linkeket és egyéb a tanuláshoz fontos infókat.
    Ennek örömére találtuk ki hogy keresünk egy nevesincs közösségi oldalt (lehetőleg minél kevésbé legyen biztonságos, vagy szimpatikus) és oda rakjuk fel a saját infókat, a többieknek meg oda legyen kötelező emiatt regelni.
  • artschi2
    #5
    Mondhatnám, hogy muhahaha... elég gyanús, hogy csak magyarázkodik a cég, tutter, hogy horror lóvék állnak e mögött... termeszétesen ezt is a Fakebook felhasználók szívják meg... többek között ezért sem regisztráltam magam ide...
  • CptObvious
    #4
    Na igen, megint Facebook. Megint adatvédelmi problémák.
    Egyrészt tényleg gáz, hogy ilyen szinten lesz@rják az adatvédelmet. (Bár érthető, hiszen valamiből fenn kell tartani az oldalt. A felhasználói adatokért meg ugye jó pénzt lehet kaszálni)

    Másrészt viszont. Aki facebook-ot használ ne pakolja tele a profilját olyan személyes adatokkal, amiket egyébként se osztana meg pl ismeretlenekkel a valós életben. Nekem sincs fent a pontos címem, telefonszámom. Aki nagyon tudni akarja megkérdezni tőlem. A regisztrált e-mail címem is csak facebook-ra van. Szóval sokra mennek velem.
    Amit megtudhatnak róla, azok legfeljebb a hobbijaim egy része, milyen zenét hallgatok, vagy épp mely sorozatokat nézem.
    Jó persze, még ezt sem lenne szabad megtudniuk! De tényleg, mire mennek vele? Ajánlani fogják a kedvenc énekesem új albumát a következő hirdetésben? Tök jó, lehet meg is veszem :D

    Aki pedig informatikai téren nem elég tájékozott ahhoz, hogy rendesen kezelje az internetes életét, az vagy kérjen segítséget, vagy így járt. Persze ez se lenne akkora probléma, ha nem lennének ilyen és ehhez hasonló esetek.
  • hangulati
    #3
    nekem sincs. mar csak a neve miatt sem. lehet, hogy raereztem?
  • Tetsuo
    #2
    Errol mar vagy 5 eve hallottam, arrol meg a Facebook ota, hogy nem tartjak 7 lakat alatt a szemelyes adatokat sot, visszaelnek vele.
    Ezert nincs Facebookom.
  • Rotcsa
    #1
    Na, ezt a cikket ki is dobtam FB-ra:D