Crusader Kings II

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Montanosz
#2982
bocs csak most lett időm írni
a gépi magyarítások fészbuk csoportban van a link
fészbuk

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#2981
....és hol találjuk meg a forditást ???
Montanosz
#2980
az abba maradt fordítás, gépivel be lett fejezve, ez jobbára az eventeket érinti

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#2979
Messze nem ezzel kezdték, EU4-ben a kebab volt a bűnös szó, amikor épp az ottomán volt a leginkább elszált ország, aztán persze pár év és a törökök kiestek a nyugati kedvencek listájáról, és szépen lehetett visszább venni az ottománt, a stellarisban kitiltották a modot, ami engedte, hogy az emberi faj az csak fehér egyedekket tartalmazzon (ám a csak fekete és csak ferdeszemű maradhatott, azon túl, hogy a tényleges fajírtás és miegyéb az a játék alapeleme), és vélhetően voltak már ezek előtt is szép akcióik, csak azok nem vertek ekkora port többnyire.
#2978
Hhmm, ma már minden olyanért külön pénzt kérnek, aminek anno egyértelműen a(z alap)játékban volt a helye...
Lassan ezek is, mint az ikea, aztán legózd össze a játékodat - jó, egyesek ennek többszörösét is hajlandóak (hiába) rákölteni pl. a wot-ra...

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#2977
azt a rinya fesztet amit paradoxék levágtak a "deus vult" körül meg az az ámokfutás amit leműveltek a saját fórumokon eléggé megkérdőjelezte a hitelességüket énnálam.

pedig volt idő mikor 24/7 mást se csináltam csak eu3-at játszottam meg olvastam/írtam az itteni eu3 topikba.

party promoted to: super goober! ignored list: pares,tetsuo

Kmarha
#2976
még meg se jelent a CK3, de már meg lehet előre venni az első DLC-t és a szépítő kiegészítőket.


nem mondom, hogy meglepődtem 😊
Utoljára szerkesztette: Kmarha, 2020.05.16. 00:58:39

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

Serpa
#2975
A koronázási ceremónia napja 2020. szeptember 1.
Belépődíj 50 euró. (CK3)

#2974
thx. <#eljen>

party promoted to: super goober! ignored list: pares,tetsuo

#2973
a horse lords DLC ingyenes stemen

Montanosz
#2972
ja bocs akkor elkerülte a figyelmem, csak be lesz fejezve a magyarítás azért került nálam előtérbe

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#2971
Az már régóta, sőt, már pár DLC is volt ingyen!

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

Montanosz
#2970
crusader kings 2

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#2969
Mi az ingyenes?
Montanosz
#2968
most ingyenes a steam-n, gyorsan csapjon le rá akinek még nincs meg

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#2967
az Old world-nek csináltam egy topikot, érdemes kiprobálni, Civ,CK és Universalis keverék, tehát családfa menedzselés, több mint 1200 esemény,stb, nagyon kellemes keverék

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#2966
Sziasztok! Létrehoztam egy magyar CK-s Discord szervert. Még éppen csak indulóban van, de bárkit szívesen várunk.
#2965
Kibányásztam wikipediaról, ezek befolyásolják az elnevezést: vallási csoport, vallás, államforma, kultúra csoport, kultúra. Gondolom ha kán lettél akkor valahol a pusztában kezdtél, szóval szerintem az is maradsz ha nem váltasz kultúrát.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#2964
Ezt értem de még is csak jobb lenne, ha király lennék és nem kán, hiába ugyan az a kettő. Emlékeim szerint már keresztény voltam mikor kánsággá változtunk és asszem a feudalizmus is előtte lett meg. Így csak pislogtam, hogy a mi a görcsért vagyunk kánság...

For the greater good

Montanosz
#2963
egy kis indie játék hasonlo témában :-D
Plebby Quest: The Crusades

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#2962
A kán is királyi rang. Az hogy királynak, kánnak, despotának vagy szultánnak hívnak attól függ hogy milyen vallásod és kultúrád van. Semmi különbség nincs köztük a néven kívül.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#2961
Köszönöm a választ. Eljutottam arra szintre, hogy királlyá koronáztak de az államformám kánság lett... tehát nem király vagyok, hanem kán, ami nekem nem tetszik. Van lehetőség a játékban megváltoztatni ezt az államformát?

Előre is köszi a választ!
Utoljára szerkesztette: Paddy, 2020.04.10. 11:35:34

For the greater good

#2960
Nincs éppen valami mással elfoglalva? Pl ha tanácstag vagy a hűbéruradnál akkor ő is el tud küldeni olyan feladatokra mint te a sajátjaidat, ha éppen azt csinálod akkor nem tudsz parancsnok lenni.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#2959
Közben a második kérdést megoldottam.😄
Maradt az első:

"-Miért nem tudom a főkarakterem (chief) hadsereg élére kinevezni? Eddig ment gond nélkül, de most nem lehet berakni a hadak vezetésére. Megnéztem, a profilképére kattintva engedélyezve van, hogy hadakat vezessen. "

Köszönöm a válaszokat!

For the greater good

#2958
Sziasztok! Nem régen kezdtem játszani a játékkal és nagyon tetszik. Két kérdésem lenne:
-Miért nem tudom a főkarakterem (chief) hadsereg élére kinevezni? Eddig ment gond nélkül, de most nem lehet berakni a hadak vezetésére. Megnéztem, a profilképére kattintva engedélyezve van, hogy hadakat vezessen.
-Hogyan tudok chief-ből high chiefé válni? Azt néztem, hogy plotolhatok az irányba vagy ha mákom van akkor úgy nősülök, de más út nincs?

Előre is köszönöm a válaszokat!

For the greater good

#2957
megint ingyenes lett egy dlc.

The Reaper's Due

party promoted to: super goober! ignored list: pares,tetsuo

#2956
Köszönöm.
#2955
Igen, van benne multiplayer.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#2954
Sziasztok!

A játék játszható multiban? A steam oldalán nincs feltüntetve.

https://store.steampowered.com/app/203770/Crusader_Kings_II/

Köszi a vélaszokat előre is! 😊
#2953
Működik! Női karakter, matrilineáris házasság s az anya és az apa vérvonala is öröklődik.

Oltred
#2952
Annyi kérdésem még lenne, hogy ha megvan az Árpád vérvonal s újra női karakterem van akit matrilineárba házasítok akkor a nő és a férj vérvonala együtt öröklődik?
Feltéve, hogy a férj vérvonala férfi ágon öröklődik. Attól tartok, hogy akkor élveztem a magyart s helyette a másik lesz.

Oltred
#2951
Értem, köszönöm a segítséget.

Oltred
#2950
Elvileg igen, bármelyik férfi vérvonalat hozzáadhatod ezzel a módszerrel, csak a használt anyának rendelkeznie kell az összes megtartandó vérvonalal (illetve az apának kell bírnai velük, ám nem tudom milyen gyakori a random célpontoknál a több vérvonal.)
#2949
Értem, ki is próbáltam, működik.
S mi van akkor ha az említett Ragnar vérvonalat is csatolni akarom vagy bármelyiket. A menete ugyan az?

Oltred
#2948
A cél, hogy fiu gyereked legyen, aki az Árpád vérvonalba tartozó apától származik, és a te házadban van.

Mivel jelenleg nincs Árpád vérvonalbeli háztagod (ha van akkor csak szaporítani kell és megvagy), így értelemszerűen vagy valamely női rokonadat kell addig trükközni, hogy ez összejöjjön, vagy eleve vele játszani, mivel akkor sokkal nagyobb a kontrolod. Azaz egy női karakterrel kell játszanod, aki a házadba tartozik. Neki nem lehet férje, vagy női házasságban lévő (matrilineal) kell, hogy a saját gyereke az saját házba (a tiédbe) kerüljön.
Vele kell öszejönnöd a kívánt Árpád vérvonalbeli apával (seduction segít), majd a gyereket sajátként kezelni (örökbefogadni a fattyút), aki így a házadba kerül. Feltéve hogy fiú, mert a lányok nem adják majd tovább a vérvonalat. Innen a fiuval folytatva már sima menet, ő és minden gyereke Árpád vévonalbeli lesz, és fiai ezt tovább is adják, pár generáció és szinte mindenki bírja a családban a vérvonalat, és ha női karakterrel is kell játszanod, csak annyi a dolgod, hogy egy vérvonalbeli férfi taggal a házból házasodsz, így őrizve a vérvonalat és a birtokokat is.
#2947
Még mindig nem tiszta miként tudom a játszható karaktereknek adni az Árpád vérvonalat. 😄
Elmagyaráznád, gyakorlatilag mit is kéne tennem?

Nagyon köszönöm!

Oltred
#2946
A vérvonal négy fő kategóriába tartoznak öröködés szempontjából:
Férfi vagy női: Ezek a vérvonal férfi vagy női birtokosainak gyerekeinél marad meg, feltéve, hogy a férfi vagy női előnyöben van a házasság (férfi alapesetben, matrilineal a női vérvonalnél.)
Általános: ekkor mindig továbbadásra kerül a gyerekeknek.
Egyéni: A vérvonal nem továbbadható, csak az adott személy egyedi tulajdonsága.

Mivel mind a két választott vérvonbalad férfi ágon öröklődik, így olyan személyt kell szerezned, aki már bírja a vérvonalat, és normál házasságban kerül be a családba. Csahogy ekkor a gyerek az idegen családjába fog tartozni.

Kivétel, ha nem ismert az apa, mert ekkor ideiglenesen általános lesz a férfi vérvonal. Azaz egy saját házadbeli nőtaggal kell teherbe esned a kívánt vérvonal tulajától, anélkül, hogy az apa kiderülne. És mivel férfi ágon öröklődik a vérvonal, a gyereknek fiúnak kell lennie.
Vagy, női házasságban férfi ágyasként (consort) behozni a vérvonal tulajdonosát, és ekkor is általános lesz a vérvonal, ekkor egyébkébnt lehetőség van a női vérvonal átadására iss, hoszen ez egyben egy női házasság és az anya a saját vérvonalát megtarthatja a gyerekei számára.

Ha sok és trükkös vérvonalat akarsz, akkor hasznos a női uralkodó aki tarthat ágyast, mert a férfi uralkodó nem kapja meg az ágyasai vérvonalát a gyerekeinek.

Ha saját vérvonalat akarsz, akkor azt ambícióként tudod elkezdeni (herceg vagy felette és sok presztizs az előfeltétele, valamint, hogy ne legyen egyetlen "házi" készítésű vérvonalad sem) innen majd látott a célokat (ölj meg 30 embert, nyerj 15 háborút, 30 év béke, 10 város/kastélytemplom építése), illetve lehet vegyes cél is (10 háború meg 7 kastély és hasonlók), a módszertől függően kapsz képességeket.
#2945
Sziasztok!

Holy Fury 3.0-val játszom. A bloodline ( vérvonal ) után érdeklődnék, hogy miként tudnám pl a magyar vérvonalat a saját dinasztiámba beépíteni?

Olvasgattam Wikin, de nem teljesen tiszta. Azt terveztem, hogy az Árpád és pl a viking hős Ragnar vérvonalát is beépíteném a saját dinasztiámba, de eddig bármennyit játszottam, normál vagy női ági házasodást is csinálva nem egyet sose lett semmi.

Plusz az után érdeklődnék, hogy ha pl ( ez csak egy felvetés ) a saját rokonaimmal házasodok akkor létre jöhet valamiféle bloodline?

Köszönöm előre is a segítséget!

Oltred
#2944
Ez jó hír, majd elő-elő vehetnék így a kevésbé fogyó tartalmakat..., hátha egyszer teljes lesz a gyűjteményem! 😊

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#2943
swords of islam DLC ingyenes lett(steam verzió) erre a hétvégére, aki beszerzi az megtarthatja véglegesen.
Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2019.11.15. 21:03:49

party promoted to: super goober! ignored list: pares,tetsuo

#2942
Akkor 20 évesnek ható grafikával..., a lényeg nem változik: ha már most "elmaradásban" van ez az elem, akkor az csak tovább fog nőni az évek során - nem mintha egy stratégiához annyira kéne a grafika, mint egy fps-hez, de akkor is (azé' ne ez vigye el a gépigényt)!
De, ha tényleg elmennek elferdítés irányba, mer' a pc-ség aberrált baromsága azt kívánná meg, akkor viszont tényleg lehúzhatják majd a klotyón a terményüket!

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#2941
" get the feeling Paradox want to make a statement with the level of polish at launch, rather than recreating seven years of CK2 expansions."
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


a többi baromságra már kedvem sincs válaszolni ami ebben a "cikkben" van, mint pl deus vult a rasszisták kedvence... wtf.<#pardon1>

részemről erősen felejtős ez a harmadik rész, egyrészt tuti fix lesz hozzá huszonhárom millió dlc, másodrész paradoxék eléggé átmentek paraszt üzemmódba az árazásaikkal meg a nemrégen bevezettet EULA-val ami enyhén szólván kifogásolható, harmadrészt meg ilyen emberrel aki a ceo székben ül én nem terveznék hosszú távra... főleg azután amit leműveltek a prison architect játékkal, meg is lehet nézni az értékeléseket steam oldalon.

party promoted to: super goober! ignored list: pares,tetsuo

PetruZ
#2940
A grafika és az UI nem hiszem, hogy 20 éves, mivel a legújabb Imperium-ból eredeztethető. 😊 Egyébként nem csak ráncfelvarrás lesz: várható újdonságok.
#2939
Tehát, egy 20 éves grafikával dobják fel az eddigieket, amit ismét eladnak majd nekünk, természetesen: jó pénzért!
Remélem, az oldalak információtartalom %-ka nem fog (jelentősen) csökkenni - sőt, reménykednék újak bevezetésében is!

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#2938
3 screenshot is kikerült:

Screenshot1

Screenshot2

Screenshot3

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

Serpa
#2937
Crusader Kings III

Néhány perce jelentették be.

11.30-kor bemutató
Utoljára szerkesztette: Serpa, 2019.10.19. 11:09:17

#2936
Nomádokat még komolyabban én sem probáltam, bár kíváncsi vagyok rájuk. Viszont a kissebb probálgatások közt nem jöttem rá, hogy ha egy provinciát elfoglalnak, hogy teszik a benne lévő vár, várost vagy templomot a földel egyenlővé? Vagy ez automatikus nincs rá külön aktiválás?
#2935
Igen, Velencével kezdtem neki. Hát igen, nagyrészt pörgettem az időt claimre, illetve mikor már diplomatic range-be kerültem kínával grace-re várva. Grace kellett az Abbasid elleni,illetve később a Bengal Empire elleni invázióra. Btw gracegyűjtésnél elég jól jön h alapból a seniority succession van, ha nem jelölsz ki utódot.
Mondjuk annyira hosszú idő nem volt a lényegi része. Az első 180 évben csak építgettem aztán rá 220évvel később megvolt az utolsó provincia is a Vasco de gammás achihoz.
#2934
Velencével csináltad? Vagy melyik köztársasággal?
Én is gondolkoztam már egy ilyen meneten, de nekem valahogy ezek a kereskedő köztársaságok elég unalmasak, főleg hosszú távon.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#2933
Sziasztok!
Tegnapelőtt sikerült befejeznem a merchant republicos achivement runomat.
Meglett a Trade Empire,a Pax Mongolica, a Venetian Guile, a Who Needs Vasco da Gama?, valamint a Seven Centuries achi. A legendary wisdomot próbáltam az utolsó 200évben de a 114 éves uralkodóm 98éves uralkodása alatt hiába volt végig a rulership focus, csak az administrator traitig jutott... 😄
Tegnap viszonylag könnyen, első próbálkozásból meglett a Defender of the Holy Sepulchre achi.
Most a What Could Have Been randomworldös achira hajtok, aztán tervben van még egy nomád és 1 mongol achi run a nomád achik miatt.
Nomádokkal még nem játszottam, majd kiderül mi lesz belőle. 😄