9
  • Okisz
    #9
    jó, akkor ki vagy végezve!
  • Flint Sullivan
    #8
    Ami a remake-et illeti, a készítők elvileg résszint Clive Barker "Hellbound's Hearth" című regényét, résszínt az első és negyedik rész bizonyos elemeit vegyítenék össze. Kiváncsi vagyok rá, milyen lesz, én bizakodó vagyok. Ami a folytatásokat illeti: Az első zseniális, a második rész (kövezzetek meg) nem tettszett, a harmadik számomra szimplán sz"r volt (tényleg bocsi azoknak, akiknek tettszett), a negyedik az igazán jól sikerült folytatás, az ötödik bűnrossz, a hatodik egész tűrhető, a hetedik (kövezzetek meg megint) kimondottan tettszett, a nyolcadik meg....tényleg siralom.hu az egész, gyűlölöm úgy, ahogy van. Nem tudom, milyen lesz a kilencedik és egyáltalán milyen koncepció alapján készül el. Doug Bradley még benne lesz ebben (azt tudom, a remake-ben már más játsza tűfejűt, de-dobjatok meg még néhány kővel-nem is gond, hiszen ha újragondolás, akkor bezony a régi kedvencet mellőzni kell, mint Freddynél, ami meg-lelőhettek-tettszett is)
  • LeonSKennedy
    #7
    A cikkhez egy megjegyzés:

    A Hellraiser 5. része nem jelent meg nálunk soha DVD-n,csak VCD-n(UIP DUNA).
  • Zsolt1980
    #6
    Ja, Reg5 csak annyit még, hogy a hetediket még nem sikerült eladnom másfél év alatt!Ez is árulkodó!Főleg úgy, hogy igencsak olcsón kínálom eladásra, persze nem itt, hanem máshol.
  • Zsolt1980
    #5
    Na, én a hetediket megvettem 990-ért tudván a vélemények milyenek róla, pedig direkt egy jó ideig ellenálltam a megvételének.
    Szóval az számomra már nagyon, de nagyon rossz film volt, így immár a nyolcadik részt tényleg könnyűszívvel kerültem el jó messzire mind a mai napig is.Nem is érdekel, abszolút hidegen hagy.
    A kilencedik elé pedig kíváncsian, érdelkődéssel nézek.Majd kiderül, hogy milyen lesz.
    Majd ha az is szörnyű, gyatra filmnek sikerül, utólag azt is minden Tűfejű rajongó elkerüli.Ennyi. ;-) :-)
  • Reg5
    #4
    A Hellworld jó szar volt, szerencsére annál csak jobb lehet.
  • Zsolt1980
    #3
    E történet esetében.Bocsánat.
  • Zsolt1980
    #2
    Tologassák csak tovább, én azt mondom! :D :XD
    Tény, hogy nem kellene elkészíteni ezt...
    Viszont egy normális remakere e történet-egészen pontosan az eredeti regényre gondolok-kifejezetten igényt tartok!Remélem jól sikerül!
    Amúgy nem olvastam a regényt, és jópár hónappal ezelőtt láttam egy antikváriumban a regény hazai kiadását, nem emlékszem rá, hogy mennyiért is árulták, de eléggé komoly ára volt, sajnos nem volt rá pénzem...brühühühühü :-((((((((((
  • nessboth
    #1
    Már lassan 5 éve tolják az elkészítését...