Euro Truck Simulator 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Norby646
#39304
Többnyire 90-100 körüli tempót tartok autópályán és 80 körülit fõúton, városban 60 körül, de van hogy már kicsit ráunok és csak be akarom fejezni az adott fuvart, ilyenkor megküldöm 140-150-el de nem szoktam senkit leszorítani, ha valakit utolérek akkor kicsit visszább veszek, be a belsõbe és ennyi. Sokkal nagyobb gondnak tartom, hogy menet közben megy a chat és 2 kamion össze-vissza szlalomozik a sávokon elõttem, eközben hol 60-al hol 100-al mennek. Aztán ritka de akad, aki szándékosan leszorít bár ez a legritkább, legalábbis az én eddigi tapasztalataim szerint. Aztán jön az a réteg, aki figyelmetlen, tükör és/vagy index nélkül megy a sávváltás, elsõbbségadást nem adja meg stb. Ezen kívül meg a ügye vannak még azok, akik megállnak az autópálya belsõ sávjában, 2 sávon mennek egyszerre... Ami nagyon bosszant engem még az a városi közlekedés, hogy szándékosan átmennek rajtam, a le/felrakónál képtelenek megvárni, amíg nagyjából 15mp alatt beállok a póttal, ezért inkább átmegy rajtam. A pihenõhelyen állok a 3 szálkából az egyikben, egyedül, hát hova áll be a marha? Még szép, hogy oda, ahol én állok. A lényeg, hogy a játékos közösségnek kéne változtatnia a hozzáállásán, és akkor nem kellene sebesség limiter meg "non-collision zone" stb, de igazság szerint ez szinte az összes online játéknál elmondható.

Battlefield nick-ek: Norby646 MSI Z490 Gaming | Intel i7 11700k | Be Quiet! Dark Rock Pro 4 | MSI RTX 3070Ti Suprim | Kingston HyperX 2400MHz 16gb | Corsair RM850x | Phanteks P500a drgb

#39303
Mindenkinek úgy megy ahogy tetszik neki.
Nekem sincs bekapcsolva a limiter és rengeteget nyomom,de mégis elég a 100-as tempó.
Addig nincs is ezzel semmi gond hogy száguldoznak,csak akkor amikor tönkre vágják a játékod.
Volt olyan napom hogy 1ó-n keresztül nem haladtam 1m-sem mert,ilyen "ökrök" miatt az utolsó mentésemtõl számított 50km-en belül hazavágták a játékom ,legalább 20x.
Na akkor szakad el a cérna,és lépek a multiról.
Azzal meg nem tudsz mit kezdeni hogy laggolnak elõtted,max hagysz 70-100m helyet,én is így csinálom.
#39302
Napi 15000km-nél picit unalmas lenne a 80-90. Természetesen szoktunk úgy is menni.
Azért próbáld ki,hogy a lengyel szakaszon jobb szélétõl végig körbe felfelé ameddig megy az egysávos végig végigmenni ilyen tempóval refi és törés nélkül😊 (sötétbe) Ráadásul bármikor jöhetnek szembe.
Aki tud azért had mehessen, akinek kell a limiter az kapcsolja be a menübe.
#39301
Ennek sem látni sok értelmét, hogy 150-el mentek. <#idiota>

#39300
Azért a limiter erõs tulzás lenne, mert én pl sötétbe az egysávoson refi nélkül megyek 140-150-et és 0-os sérüléssel szoktam szállítani és karambolt sem szoktam okozni, az sokkal veszélyesebb aki megy az autópályán valamelyik sávba utoléred és rád húzza az egész szerelvényt. Ráadásul konvolyba megyünk így 😊
#39299
Nekem bármilyen találkahely megfelel. Mi egyenlõre ketten toljuk rissard-al. Ha gondolod csatlakozz hozzánk. Épp Prága felé tartottunk tegnap. Azt hiszem az nem DLC-s város.
#39298
Nekem azzal nincs bajom ha valaki gyorsan megy, azzal van hogy nekem jön.Én is zoktam menni 150-nel és nem megyek neki senkinek.
Penge88
#39297
Hali. Na toltam ma reggel egy jó 2 órát online, szerver nem volt tele, gyakorlatilag 1 perc után már bent is voltam. Viszonylag értelmes userekkel találkoztam, még a non coll zonában is volt hogy kiengedett a telephelyrõl a befelé tartó user. Hogy õszinte legyek, remélem kötelezõvé teszik a limitert (vagy csinálnak egy másik szerót, ahol csak úgy lehet felmenni), mert egyesek 140 alatt aligha közlekednek. Azzal nincs is gond, csak cikáznak. A másik, hogy 200 fölötti pingekkel nyomulnak emberek. Utolértem egy csávót, na mondom majd konvojozunk egyet, amíg együtt megyünk, olyat lagolt, hogy ha nem kapom el a kormányt, lenullázom a gépeinket.

Este lesz valami konvoj? Jó volna már egyet menni páran, meg hogy legyen idõ estig odaérni a találkahelyre. 😊 Valami alap várost támogatnék (DLC nélkülit). Legjobbakat!

Thank God, I\'m a Lada owner!

SimaSuna
#39296
pedig látnia kellene..

PNG és BMP képeket NE tölts fel!

de...no comment.
#39295
Legalább ne png-ben raknád fel a képeket....
#39294
szintén 😊 bár nem túl jó a minõség :/
#39293
majd kipróbálom csak az a gáz h a multi folyamatosan OFFLINE -.-"
bár 2-3 mp-re ONLINE aztán megint OFFLINE jó sokáig
tutuhawer
#39292
na, örülök. Most próbáld megoldani, hogy a multiplayerben is ragyogjanak a csillagok! Az az igazi.

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

#39291
és újra ragyognak 😊 hát gyönyörûek?😄
#39290
#39289
elõtte vmi Steam-es szarság volt ott (mellesleg azért dobott le mert saját Scania-val akartam elindulni) ilyet még NEM csinált a game
#39288
maujuri
#39287
Haverral anglia felé tartunk. Mára megpihenünk. Holnap folytatjuk
.[/url][/img]
[/url][/img]

Intel i7 3770-3,4Ghz/ASUS GeForce STRIX-GTX1070-O8G-GAMING-8GB/16GB DDR3 RAM/Samsung SSD 840Pro 128GB/Samsung SSD 850EVO 1TB/ Asus Xonar DX/FSP Raider S 650W/Windows 10

Misuka963
#39286
Tõlünk vagy 20 km-re van a cég,de XXL nincs náluk koma csak XLX,amúgy szép próbálkozás <#papakacsint><#eljen>

#39285
Nekem ezt csak egyszer kérdezte meg, akkor hülye fejemmel az igenre kattintottam. Azóta nem tudok rájönni, hogy lehetne ezt visszaállítani.
Tirdi
#39284
Igen, joy/kormánynál van a gond. Nekem is ez volt, közbe csak nyomta a gázt. 😛
Ulvar
#39283
A játék indítása után feljön az üzenet, hogy joy vagy kormánnyal szeretnéd e a kurzort mozgatni a menüben? Itt NEMre menj, különben ha bármely bedugott joy vagy kormányt megmozgatod, a kurzor lefele fog húzni folyamatosan.

War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC

#39282
Jó estét!
<#integet2>
Mandoki,Sure <#eljen><#eljen>

Esti baktatás


Pihenés vége és vissza az útvonalra


Holnap folytatás

Penge88
#39281
Üdv . Találkozott valaki olyan problémával, hogy a menüben az egér folyamatosan lefele megy? Egyszerûen képtelenség bármire is kattintani és kurv@ra idegesít. Már a gépet is újraindítottam.

Thank God, I\'m a Lada owner!

#39280
Szép estét.<#wave>

Sure, Bazsio, <#eljen><#eljen><#taps>



Törölt felhasználó
#39279
Sok reményt nem fûzök hozzá amíg ezt az õsrégi motort használják a játékban, ami képtelen az erõforrások felét kihasználni.
tutuhawer
#39278
elkelt a hely <#ravasz1>

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

tutuhawer
#39277
A steamben beírod a kódot, az letölti magától és az a része rendben is van, az friss. A steam fusson a háttérben, legyél belépve, ez is OK. Ha letöltötted a multiplayer telepítõjét, akkor az egy külön mappába megy, eltér a sima ETS2 mappádtól, ez is rendben. A multiplayer indítóját kell indítanod, és akkor mindennek rendben kell lennie. Ha belépsz, és próbál csatlakozni, de csak nem sikerül, az is rendben van, mert tele a szerver. Engem most kidobott, máris van egy hely mondjuk.

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

tutuhawer
#39276
Én a restacaros teamspeakbe léptem be, de küzdök a mikrofonommal, és emiatt a tesómmal is, idõvel megoldom és akkor ott leszek. Ti is nézegessétek, mi a helyzet

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

#39275
több mint fél órája próbálok csatlakozni de nem megy,fullon van a szeró.
Megyek inkább a Magyar mapon....
#39274
én az imént vettem egy Scaniat (1.9.24.1es) peccsel nyomom
a lényeg,hogy jól feltuningoltam,festegettem utána az indulásnál mi történt? "kidobott" << ez mii? -.-"
#39273
A játék kétszer van telepítve,az egyik a steames változat, a legújabb, a másik a régi 1.9.22-es
#39272
Sziasztok!Miért nem indul el a játék ha a legújabb a verzió?
Azt a Steamet hogy kell közbe futtatni?
És még mindig ezt írja ki:Unsoported game version delected!To play ets2mp you need to have ETS2 1.19.24.1s(Steam relase)
Pedig a legújabb verzió van fenn!
#39271
azt irja ki hogy hozzáférés meg tagadva miért?
Ulvar
#39270
Hát mi ketten is lennénk, késõbb akár többen is. Van egy TS amit kaptam egy két napja, ahol magyarok szoktak lenni egy szobában és nyomják: 85.236.100.96:10737

A probléma az, hogy nem tudunk csatlakozni a szerverhez.

War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC

Tirdi
#39269
2 perce küldtem neki. <#nyes>
Más: Fölteszem ez idõpontban is a kérdést, nem jön-e valaki multizni ? De szerintem kéne egy hely, ahol magyarok szervezhetnek konvojt, hogy ne legyen ezzel tele a topik. (Igaz én írogatom folyton a pofátlan fejemmel. <#guluszem1>) 😄
Ulvar
#39268
Hejho. Ti most feltudtok lépni a szerverre?

War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC

Ördögpalanta62
#39267
http://data.hu/get/7684569/ets2mp_0_1_0_2_40520141749_5565.zip
innen le tudod tölteni

Ördögpalanta62
#39266
a sebességre van két ötletem

1. visszaállítani a sebesség határt egy skrip segítségével,
2. 560 Le motor vásárlása.ez feletti motorok kivétele a szervizbõl.

#39265
Tegnap este egy enyhe jobbos kanyarban jöttek belém 1000-el,nem tudom mennyivel jöhetett a csávó de én 95-100-as tempóval szoktam araszolni a pályán.De a lényeg az hogy csak egy "enyhe" koccot éreztem hátulról,nézem is a tükröt és láss csodát,egy kék kamion kék póttal hömbölög a hátam mögött vagy 3x megfordulva a tengelye körül.Tuti totálkára csapta magát,de a mi meglepett nekem csak 1%-ot sérült a pótom.<#nevetes1>
tutuhawer
#39264
volt szerencsém... YOUTUBE-videó
A sok seggfej mellett küzdeni kell az amatõrökkel is, közel se biztos, hogy a videómon a csávó direkt csinálta. Sokan mennek egérrel, és nem is érzi (én sose éreztem),hogy gyorsan megy, kisodródik, egérrel még ránt egyet, és baleset van máris... Ma egy hajszállal lógott ki az egyik városi szerviz bejárata a szellem zónából, és jöttek be a srácok 70-80-nal, ahogy szoktak, én meg 15-tel, max. Képzelheted...
A szellem zóna hátránya meg mondjuk az, hogy a lerakónál nem tudsz tolatni, külsõ nézet az halál, a belsõben meg 3 szerelvényt látok keresztbe állva. Gondolkodjatok, mi lehet a megoldás, én meg vezsem a fáradságot, hogy megkeressem, hova kell írni. Este munkában sokszor ráérek.

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

#39263
Vagy Valaki Bárki El Tudná Küldeni Nekem A MultiPlayer Telepitöjét Mert Én Nem Tudom Letölteni! Akár Skypon Akár Facen! pm aki el tudná küldeni!
#39262
Sziasztok! Botto irj választ a privát üzenetre pls
botto0604
#39261
Jajj, a kis huncut. <#nyes>

"Igen, félek a fájdalomtól és a haláltól is. De nem baj, a félelem még több energiát ad!" Ayrton Senna

sure
#39260
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Természetesen rossz az, aki rosszra gondol, én megkérdeztem õket: opera, balett és színházi elõadásokra árulnak jegyeket! Mondták az árakat is:

Varázsfuvola - 2000 Ft
Diótörõ - 4000 Ft
Vízkereszt, vagy amit akartok - 5000 Ft

Isten nem bottal, hanem VMware.

#39259
Valszeg nem az új gurulós három forintost keresik <#nyes>
norbee46
#39258
<#eljen><#hehe>

World of Trucks | My page https://www.worldoftrucks.com/en/online_profile.php?id=402173

sure
#39257
Vajon mit keresnek a nénik a pihenõhelyen? <#miaz>


Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Pénzt!

Isten nem bottal, hanem VMware.

Norby646
#39256
<#wow1><#finom> Na ez biztos a kedvenceim között lesz!

Battlefield nick-ek: Norby646 MSI Z490 Gaming | Intel i7 11700k | Be Quiet! Dark Rock Pro 4 | MSI RTX 3070Ti Suprim | Kingston HyperX 2400MHz 16gb | Corsair RM850x | Phanteks P500a drgb

#39255
Kenworth T680 belsõ render: