Euro Truck Simulator 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#45117
Nincs mit! 😄 Aránylag egész sűrűn csinál automata mentést a játék így csak visszatöltöd a legutolsót ha gáz van.
#45116
Sziasztok, Üdv!

Új vagyok itt a fórumon, de nem kertelek, segítségre lenne szükségem.

Adott ETS2 játék, steam....a játék gépigénye kielégítve, tehát ez sem lehet probléma... a HIBA pedig a következő.
Már legelső indításnál kidobott vissza és nem indult el. Aztán meg ment, majd játék betöltése közben dobott ki steam leállással, majd pár ilyen alkalom után újra ment és betöltődött. Aztán 2 napig gond nélkül játszottam vele, majd egyszer csak kidobott újra és most már nem is lehet vele játszani, mert folyamatosan ezt csinálja, de nem mindig ugyanazon a ponton, vagyis résznél. Van, hogy megyek vele 10 percig és semmi baj, de lehet hogy 5 perc után kilép. A játék EREDETI! Csak a gyári dolgok települtek, amik a letöltőkóddal lejöttek. Sem módok, sem más kiegészítők és egyebek nem voltak telepítve hozzá. Az előzménye még annyi volt ennek, hogy mikor lekapartam a kódokat és telepíteni próbáltam, kidobott, hogy ezzel a sorozatszámmal, már regisztráltak, de ezt orvosolták és kaptam egy új sorozatszámot.
Az infovonallal küszködök már több mint egy hete, de nem jutottam dűlőre velük, érdemleges segítség nem érkezett.

Kérnék valakit, aki ebben tudna segíteni, kérem tegye meg.... már kezdem bánni, hogy megvettem becsületesen.... nagyon bosszant, hogy nem működik és használhatatlan.

Köszönöm előre!
üdv

norbi
Toby0501
#45115
Legutóbbi patchcsel (így kell írni?<#zavart1>) hozták be, az összes kis kamionkereskedés így néz már ki azt hiszem.

#45114
És tényleg, erre nem is gondoltam... 😄 Valamiért azt hittem hogy multiban nem is lehet menteni 😄D Köszöntem a PRO tippet!
Szabi
#45113
én beraktam space-re és nyomogatom hogyha felbukkan valaki új 😄

"Nulla tenaci invia est via"

#45112
Igen... Miért mi a gond?
#45111
Multiban? 😊
Szabi
#45110
mióta van ilyen Scania kereskedés ? o.0

"Nulla tenaci invia est via"

#45109
Miért nem mentesz, vagy töltesz vissza automatikus mentést?
Szabi
#45108
a hibás linkek még a kisebbik rossz.. de miért kellet png-be menteni ?

"Nulla tenaci invia est via"

#45107
Ennek örömére következő fuvaromon sikeresen fel is borítottak, 150.000 javítás, -65.000-ben vagyok... Széjjelverném az ilyen idiótákat komolyan
sztics
#45106
Bocsi a rossz feltöltèsèrt!

Renault Premium 450Dxi & Schmitz 2004

sztics
#45105
Üdv! 😊
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Utoljára szerkesztette: SZABl, 2015.01.05. 14:17:17

Renault Premium 450Dxi & Schmitz 2004

#45104
Beletettem az 500-as V8-ast végre 😊

Szabi
#45103
<#eljen>

"Nulla tenaci invia est via"

Toby0501
#45102
Ne spammelj már! Tudjuk, álláshirdetés, 4 hsz-el ezelőtt is az volt. Következőnél megyek a modi topikba sírni.<#idiota>

hotwheels
#45100
Gurultunk egyet <#circling>






Utoljára szerkesztette: hotwheels, 2015.01.04. 23:09:50

750k @4.1Ghz - 8GB DDR3 - HD7790 2GB | Xbox One S | iPhone 7 Plus | VW Golf MK4

#45099
tárgytalan
sikerült TS-en megírni
#45098
Ment egy privát (a technika ördöge).
#45097
General-InterNational Transport KFT.

11 főt keres nemzetközi gépkocsivezető munkakörbe

Feltételek:

- 16 életévét betöltött
- Eredeti játék megléte
- Kresz ismeretes és annak betartása !
- TeamSpeak 3 használata
- Menetlevél kitöltés

Érdeklődni:

Ts3 : ts3.general-int.com vagy 84.0.180.153

Honlap: http://general-int.com

email: [email protected]
#45096
jah, eddig fix 25-50 volt a pingem, most ugrál 25 és 500 között folyamatosan
#45095
Látom EU1 szerveren megemelték a férőhelyet 4ezerre. Olyan lagg van hogy kb játszhatatlan.
#45094
CzUKi
#45093
Sosincs olyan, hogy végső stádium. Valamit mindig kell rajta matatni 😄 Köszönöm !<#worship>

"Fighting for peace is like fucking for virginity"

#45092
sehogy

- Debilon - Powered by BA3 Zájc, nú págágyí!

sure
#45091


<#merges2>

Spoiler (katt a megjelenítéshez)


<#idiota>

Utoljára szerkesztette: sure, 2015.01.04. 14:08:28

Isten nem bottal, hanem VMware.

maujuri
#45089
Hááát családbegosztásba be lehet tenni, De szerintem nem fog működni. Az is lehet hogy újravásárlás.
Utoljára szerkesztette: maujuri, 2015.01.04. 12:02:01

Intel i7 3770-3,4Ghz/ASUS GeForce STRIX-GTX1070-O8G-GAMING-8GB/16GB DDR3 RAM/Samsung SSD 840Pro 128GB/Samsung SSD 850EVO 1TB/ Asus Xonar DX/FSP Raider S 650W/Windows 10

#45088
Olyan volt mintha mentős lettél volna addig a pontig amíg nem kezdtél körbe-körbe menni.<#taps><#awink>
R420
#45087
Köszi!<#wink>

@toki.picturepush.com \"A bank az a hely ahol az embereknek pénzt adnak csak be tudják bizonyítani ,hogy nincs rá szükségük !\"

tutuhawer
#45086
Most mér mondod...? <#vigyor2>

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

sure
#45085
Valóban nem jó ötlet, elsőre is igen nehezen ment, 2 hétig teleszpemmelve a topikot a kalandokkal, ez nyilván egy újabb vásárláskor ugyanúgy megismétlődne...

Isten nem bottal, hanem VMware.

#45084
Töki nagyon faszán néz ki hűtővel,még a színét is eltaláltad.Patent szerelvény<#eljen>
Czuki jól sikerült a gépes,gondolom még nem a végső stádium 😄
Egyszerű,de nagyszerű <#taps>
Utoljára szerkesztette: LiTTLee, 2015.01.04. 00:44:39

Volvo Powahhh :D Sometimes You win,sometimes You learn.

#45083
legalább annyit mondjatok meg,hogy amik vannak nekem az én steamemen DLC-k,azokat hogy tudom megosztani más steames profiljával? csak mert elvileg valahogy meg lehet de nem tudom hogy
#45082
Tényleg fárasztó már ez a sírás. Jó igaz még csak most kerültem ide és sajnos a gépem miatt egy métert se tettem meg online. De ... egyszer NFS World-ben engedtem a csábításnak és csaltam, de nem nyerésben meg sebességben, csak egy Aventadort akartam. Megkaptam érte a 24 órás tiltást. Tanultam is belőle, soha többé nem nyúltam és nem is fogok ilyen módszerekhez! Mert semmit nem lehet vele elérni csak azt amit most megtapasztaltál. Fogadd el, hogy valószínűleg végleg kitiltottak, a való életben sem fogod tudni bemagyarázni senkinek, ha rosszat teszel, hogy "Bocs de csak kipróbáltam" (mint ahogy lentebb írták) és biztos nem először kaptak el valamiért amiért ezt a büntit kaptad ...
#45081
Truckers map-ot szeretném letölteni 1.15-ös verzióhoz?
Valaki tudna adni egy linket?
Előre is köszi!
tutuhawer
#45080
eddig azt se tudtam, mi az a harlem shake.

Szerk: tényleg nem tudtam.
Utoljára szerkesztette: tutuhawer, 2015.01.03. 22:31:57

youtube.com/tutuhawer -- It's time to NISMO! -- Say NO to racing -- TutuHawer híres jelét mindenhol ismerik, ám neki még nevét leírni is nehezére esik.

#45079
Most már mindenből lesz Harlem shake XD
SimaSuna
#45078
mehetne a Maónika showba...ja az nincs már 😄

Csabika, vedd meg a játékot...az 5.000ft amit rá költesz, vedd tanulópénznek...
egyébként meg jár az L betü =)
bmwcrash
#45077
Te mondod, hogy okosan?
Egy értelmes megszólalásod nem volt az elmúlt évben.
Mellesleg attól, hogy minden mondat végére odaírod -.- ezt meg, hogy pff, semmivel nem lesz jobb csak szánalmasabbnak tűnsz.
gordon 24
#45076
Sajnos manapság mindenki hülye, és szegény ártatlan embereket szívatják az adminok. Kár hogy ennek a generációnak a szülei elfelejtették bele nevelni a gyerekekbe, hogy vállalni kell a tetteink következményeit. És ebben az a szörnyű, hogy ez csak egy játék, mi lesz ha az életben lesz egy ilyen történet. akkor kinek fog sírni?

Downhill!!

#45075
Ilyet láttatok már? fél órája rögzítettem, érdekes jelenet, de egyből jött az ihlet hogy hogy csináljak belőle vidit 😄DD

CzUKi
#45074
Tényleg abbahagyhatnád a hisztizést. Hülye voltál és még reklámozod is. Megérdemelted, amit kaptál és hiába vergődsz itt akkor se találsz megoldást a problémádra, csak szét szemeteled a topikot és felcseszed mások agyát, ahogy az enyémet is. Tegnap még elnéztem, ahogy itt szenvedsz, mert vicces volt de most már idegesítő, hogy két napja ez a lemez megy. Játszál szépen, normálisan egyedül és fogadd el, hogy idiótaságot csináltál és nem tudod visszacsinálni. Az életben sajnos így működnek a dolgok...

"Fighting for peace is like fucking for virginity"

R420
#45073
Már igazán abbahagyhatnád ezt a témát kicsit már unalmas,hogy a fél topik kb. ebből áll,hogy itt sírsz a fórumozóknak.
Tanulhattál volna a hibádból,most megjártad többször már nem is mész oda vissza amit nagyon helyesnek vélek. Az összes ilyen viselkedni nem tudó embernek nincs helye ott. Ha lenne jogsid akkor is így vezetnél? Fogadd el,hogy kibannoltak szerintem mindenki úgy véli,hogy helyes. Lassan már innen is mehetnél,szervusz.<#banplz>

@toki.picturepush.com \"A bank az a hely ahol az embereknek pénzt adnak csak be tudják bizonyítani ,hogy nincs rá szükségük !\"

#45072
Nem a ban miatt, hanem a hülyeséged miatt.
#45071
okosan jó? mert én is szépen írtam pff -.-"
macleody
#45070
Takarodj már innen a picsába, mert innen is ki leszel baszva, aztán mehetsz a szoba sarkába bőgni.
#45069
DE NEM FOGOK PÉNZ KIDOBNA ÚJRA ÉS ÚJRA a ban miatt -.-"
maujuri
#45068
Szerintem le kellene zárni már a bannolás témát. Megérdemelted, kari akcióba megvehetted volna vagy 3 juróért, nem éltél vele, csak itt sírtál, Hozzáteszem hála istennek, így egyel kevesebb hozzád hasonló őrült van a szerveren.
Utoljára szerkesztette: maujuri, 2015.01.03. 20:24:08

Intel i7 3770-3,4Ghz/ASUS GeForce STRIX-GTX1070-O8G-GAMING-8GB/16GB DDR3 RAM/Samsung SSD 840Pro 128GB/Samsung SSD 850EVO 1TB/ Asus Xonar DX/FSP Raider S 650W/Windows 10

sure
#45067
Extreme csapatás

Isten nem bottal, hanem VMware.