29
  • Balumann
    #29
    Nem, egyáltalán nem nehéz megérteni írsz, csak egyszerűen nem értek egyet. Elég szarul vagyok (és nem is tudom, hogy elolvasod-e még), úgyhogy röviden leírom (milliomodjára is).

    Van pár millió ember, aki kiad - főként újabb játékokra pénzt. Hogy ilyen a ARÁNY(!), hogy konzolon ennyivel többet adnak el, anna az az oka, hogy legtöbben a vásárlók közül konzolt vettek, és arra is veszik meg a játékokat. CoD 4-nél még azt az 500ezer vásárlót is soknak találom ahhoz képest, hogy mennyien inkább konzolra veszik meg az ilyen játékokat.
    Valóban sok a warez, pl. CoD 4-et csak lekapják, kicsi a gépigénye is, mérete is, mehetnek föl egyből onlinera. És mondok egy mégjobbat, nagyon sokan ez miatt vették meg, mert megkedvelték a játékot, klánokat alapítottak, aztán szerettek volna csít mentes, eredeti szervereken is játszani.

    Mint említettem, lehet úgy nézni, hogy hú ennyi warez, ha nem lenne és mindenki megvenné, akkor Pc-n is mennyivel többet lehetne eladni. Csak egyszerűen, NINCS ÉRTELME! Mert nem vennék meg azok se, hiába ne lenne warez.
    Ha azt akarják, hogy többen vegyenek PC-re játékot, akkor 2 dolgot lehet tenni. Visszacsábítani azokat akik most konzolra vesznek (több PC-s eckluzív, jobb minőségű és jobb játékok), illetve ha jobb játékot csinálnak akkor azok közül is vetemedhetnek ilyenre, hogy megveszik, akik amúgy soha nem voltak érdekeltek ebben annyira, vagy kiharcolják szülőktől hogy ez nekik tényleg nagyon kell.

    A CoD 4 valóban jóminőségű, de singleben rövid, multiban meg túlságosan árkád, főként a 20 év alattiakat fogja meg, akik nem fogják tudni megvenni a játékot. Én így is kicsit pofátlannak tartom, hogy nem tudták egy kicsit taktikusabb irányba (is) elvinni, lassabb mozgás, az ugrás kivétele (vagy legalább ugrás közben és utána egy kicsi ideig ne lehetne lőni), célzás nehezítése, sérülések bevezetése, nem kellett volna egyáltalán sok változtatás, nem is mondhatók ezek olyan drasztikusoknak, és olyan kegyetlenjó, taktikai játék lehetne belőle, hogy vennék mint a cukrot idősebbek közül is.

    Szóval mint említettem, ki lehet szúrni a warezolókkal, pl. jobb védelem amit később törnek föl, multiban CD kulcs ellenőrzés, hogy csak a LAN-t hagyják meg, stb. Én ezeket tartom korrektnek, ha tényleg jó játék, ami nem unható meg 1-2 óra után, és multi terén is pl. fejlődik, új pályákat lehet csinálni és ilyenek, akkor úgyis megveszik később is, miután kipróbálták és megszerették.
    Ha pedig szar, hamar megunható, akkor ne azzal akarjanak többet eladni, hogy nem teszik lehetővé a warez kipróbálást (pláne, ha mondjuk nem is adnak ki single+multi demót).

    Azzal, hogy kiveszik pl. a Warcraft -ból a LAN-t elérik, hogy kevesebben vegyék meg... de legalább nem tudnak játszani azok, akik nem veszik meg.
    Jópersze, lehet néhány darabbal többet eladnak. De leginkább akkor is azokkal szúrnak ki, akik megveszik.
  • Skynet
    #28
    És igen a BFBC2 multi védelme a warez ellen nagy siker és örülök hogy nem megoldott a warez multi. Hogy szerókat tőlük lehet bérelni? Na és. Nem drága,és teljesen jól működnek.
    No lan? Vajon miért? Ha lenne LAN azonnal lenne warez multi. Vajon miért nincs lan mostanság egy játékban sem pc-n? Miért nem lesz LAN a STARCRAFT-ban ami egy nagy lanverseny game? A pc warez miatt...Ennyi..Ezen nincs mit magyarázni.

    Hogy a warez nem kiesés...Egyenesen vicc....Mégis mi a francnak neveznéd akkor azt amikor 2millió játékosból nem lehet 500.000 vásárlót összeszedni egy adott minőségi játéknál? Mellékesnek?:)
    Vagy mivel ígyis úgyis megszedi magát a készítő és a kiadó akkor ezt totál figyelmen kívül kéne hagyni? "Lopjatok csak,már úgyis megszedtük magunkat":)
  • Skynet
    #27
    Látom nehéz azt megérteni amit írok.:)
    MINDEN játéknál 10 játékosból jó ha egy vesz eredetit. Nem azért mert szar a játék mert akkor a másik 9 mégis mi a francért játszik a játékkal hónapokig? Mert szar? Az összes játéknál igaz ez,a multiplayer címeknél tökéletesen lekövethető a warezplayerek/vásárlók arányaiból....Felesleges a célközönséggel meg a 18-20 éves playerekkel magyarázni a lényegen nem változtat: NEM VESZIK. Akkor jogos hogy szarik a kiadó a pc-re? Jogos. Ennyi.
    Nem hiába lett multiplatform cím a crysis,a maffia és a soksok játék. A fő platform pedig szépen pc helyett a konzol lett. Ezt lehet akárhogy magyarázni,de erről hatalmas részben továbbra is a pc warez tehet ami az elmúlt 5 évben rettenetes módon elpofátlanodott,míg konzolon a warez elhanyagolható (Ps3-on nincs,X360-on multihoz nem célszerű mert ban).

    "Majd ha minden játékot kiadnak, normális minőségbe nem irreális gépigénnyel, úgy hogy van igényes multi, ami bővíthető, esetleg módolható, és hosszabb ideig tart, akkor elvárható hogy többen PC-re merjenek játékot venni. Ha az árakat is lejjebb vinném, akkor még többen vennék azokat."
    Itt pedig saját magadnak mondasz ellent,a COD4 tökéletesen beillik a képbe amit leírtál mégis siránkoztak mert pc-n szarul fogyott a magas játékos számhoz képest.
  • Balumann
    #26
    Persze az állandó gépbővítés - a semmiért cserébe is bennevan, ha ténleg fejlődnének ilyen téren is látványosan a játékok, akkor érthető lenne. De azért a legfőbb ok az akkor is a játékkínálat, a játékok pc-re ki nem adása, késleltetése (ami egyértelműen üzleti stratégia, hogy pl. csak a konzolos kiadása után jelentik be a PC-s verziót, vagy csak később adják ki, extrákkal, lásd GTA 4), és akkor ehhez jön a fölösleges fejlesztések, a védelem által a vásárlókkal kicseszés (lan hiánya, netfüggőség, nem indul mert nem látja az eredeti lemezt, stb.).

    De a lényeg, hogy a warez nem jó dolog, de semmiképpen nem kiesés a kiadóknak, és semmiképpen nem okozója a PC -s játékipar hanyatlásának. Erről a kiadók és a hardvergyártók tehetnek, mesterségesen állították elő ezt a helyzetet.
  • SuperCharger
    #25
    Nem kell ezt túlbonyolítani, fogyunk (PC-s játékosok). Ennek több oka is van.

    Kinyírták a PC-s játékvilágot. A Microsoft hozza az újabb DirectX-eket, az ATi/nVidia az újabb Shader Model-eket, és semelyik újabb változat sem szebb annyival, mint amennyivel lassabb. Sõt, egyre lassabb teljesítménnyel tudják már produkálni a régebbi verziók látványvilágát is. A fejlesztõk meg vagy tényleg elhiszik ezt a DirectX/SM maszlagot, vagy a marketing lenyomja a torkukon, hogy márpedig ez lesz, mert ez a legmodernebb technológia. A végeredmény, hogy súlyos ezreseket kellene költened a gépedre minden évben, hogy az UGYANOLYAN látványt nyújtó idei játékot ugyanúgy tudd élvezni, mint a tavalyit. A konzolos meg egyszer megveszi a gépét 50e-ért, és 5 évre, ha nem még tovább el van látva hardverrel, és még drivert meg Windows-t frissítenie sem kell. Ilyen viszonyok mellett persze, hogy szép lassan megfogyatkozik a PC-sek száma, megcsömörlenek, megunják, az újonnan "születő" játékosok meg inkább konzolt vesznek.

    Sokasodnak az alkalmi játékosok is. Nekik még pláne egyszerübb eldugni egy xbox-ot az egyik polcra, meg idõnként felmarkolni a kontrollert és ledögleni a kanapére ujjtornázni egy gyors órácskát, mint a fenti mizériát végigcsinálni. A többi sz.gépes dologra, netezni meg ott egy laptop. Plusz, az õ igényeiknek megfelelnek a manapság tipukus, öt óra alatt végigjátszható, nulla újrajátszási értékkel bíró alkotások.

    Warezolás, meg szar portok, ezek nem okok. Ezek már annak a következményei, hogy fogyunk. Kevesebb pénzt lehet kinyerni belőlünk, ezért kevesebb pénzt is áldoznak ránk. Szarul írják meg a játékot, ha egyáltalán megírják, nem csak beletolják a konzolos kódot egy PC-s fordítóba. Meg még megspékelik valami másolásvédelemmel, az is tök olcsón megvan ahhoz képest, mintha fizetnének fél évig egy 15 fõs fejlesztõtársulatot. A menedzsment meg úgyis elhiszi, hogy azért szarok a PC eladások, mert warezolnak. Lószart. A warezolás egyidõs a PC játszással. 15 évvel ezelõtt nem is volt más! Szerintetek Kelet-Európában bárhol volt olyan bolt, ahol játékot lehetett volna kapni? Egy-kettõ talán, de nagyon talán. Játékfeltörõ csapat régen is volt ennyi, és régen is minden játékot feltörtek, mégsem volt rinya a "kalózok" miatt. Csak közben ez az egész szektor iparrá változott, csak a magas megtérülés, meg az évrõl évre kötelezõ profitnövekedés számít. PC nem jövedelmez úgy, mint a konzol, egyre kevesebb pénzt tesznek bele, egyre gyatrább termék lesz belõle, egyre kevesebben veszik. És az ördögi spirál megy lefelé, amíg ~nulla nem lesz belõle. De én lehet nem is sajnálnám nagyon. Lebomlana körüle az ipar, és maradna belõle az, ami régen volt, lelkes, tehetséges kis csoportok, akik a szívükbõl fejlesztenek terméket, nem a menedzsment/kiadók igényeinek. Nem kapnánk Red Dead Redemption-t, nem kapnánk GTA V-t, nem kapnánk GearsOfWar-okat, de legalább abbamaradna ez a vég nélküli bullshit gyártás, önámítás, meg néphülyítés. Vagy legalábbis megmaradna a konzolos világnak, nekik meg eleve magasabb erre a toleranciájuk.
  • Kindred Blades
    #24
    Na mi van, a PC-s kritikusok lefizetésére már nem maradt pénz a konzolosok után?
  • Balumann
    #23
    A védelmekkel kapcsolatban egy kis kiegészítés. Pl. a BfBc2 multijával elérték, hogy pl. én, meg azok akik nem tudnak játékot venni (mert pl. nincs saját kereset,vagy másra kell a pénz - akár gépfejlesztésre inkább, hogy rendesen elfussanak, vagy mert már úgyse játszik valaki annyit, hogy ennyit kiadjon érte) nem tudnak játszani vele (de nagy siker), olyan áron ,hogy nem lehet LAN-oni vele, szervereket is csak tőlük lehet bérelni (ami nem kis költség nekik és nem is a legidálisabb megoldás, már csak lag miatt sem ha valaki nagyon távolról netezik.

    Vagy az új DRM, single játékhoz is net kelljen... elég nagy költségű befektetés (főleg mivel a játékba is bele kell integrálni az egészet), marhasok új hibalehetőség, és óriási kiszúrás sok vásárlóval, akik pl. laptopon szeretnének játszani ha éppen nem otthon vagy netközelbe vannak.

    Miközben a PC-s és konzolos eladások arányának a fő oka az a konzolos játékkínálat, hogy PC-re nem érkeznek exkluzívok (amik ráadásul tényleg ki is használják a PC lehetőségeit, és nem csak 4 gombal irányítható 2-3 órás scriptelt látványszar).

    Persze az nekik, vagyis a kiadóknak sem éri meg általában. Egyszerűbb hülyíteni a népet.
  • Balumann
    #22
    Fail, fail, de mintha nem is tudnád értelmezni amit írok. Az eladásokat, meg a rinyálást jól leírtad, az okában meg nem értek egyet, több okból sem.

    "Cod6....Mialatt elfogyott konzolon majdnem 10millió a pc az 1 milliót sem érte el (asszem mára sikerült,de nem biztos),igaz a game egy szar."

    Pontosan így van, és miért? Mondjuk azért, mert az ilyen játékot kedvelők közül, akik megveszik ezeket a játékokat, 11 millióból 10 millió inkább konzolt vett, főként a játékkínálat + késleltetések, szar minőségű elhanyagolt portok miatt + az ilyen baromságok miatt, hogy a warez miatt fog jobban előtérbe kerülni a konzol. Aki nem fog játékra költeni az ott se fog, és ott is warezol.

    "És ezt nem az árra és a minőségre kell fogni,egyszerűen elpofátlanodásra. [...] COD4-et szarért hugyért be lehet szerezni. Mégis a warok 70-80%-a tört szerón zajlik mert szartak pc-n megvenni"

    Nah akkor először is, a CoD 4 játék egy gyors, árkád - singleben egyszer játszható, egész jó játék, multiban főleg 18-20 éven aluliak játszanak, akiknek saját keresetük sincs. Ha a szülő nem veszi meg, akkor nem fogják tudni úgysem megveni. Idősebbek közül meg esetleg azok játszanak, akik csak így időnkétn felmennek játszani, ha már le tudták tölteni.
    A warez nem erősödik, lehet hogy több a letöltés, mert többnek van már gépe és internete amivel le tudja tölteni (de eddig is beszerezték, csak valakitől lemásoltatták).

    "Annyira el vannak vetemedve a pc-s warezarcok,hogy inkább várnak egy szar törésre fél éveket,csak ne kelljen megvenni a játékot. Aztán megjön a crack,egyből örömködés meg "beszopta a köcsög XYZ".

    És miért van olyan érzésem, hogy ők is mind 18 éves kor alattiak, akiktől egyszerűen a legnagyobb hülyeség elvárni, hogy megvegyék, mivel nem rajtuk múlik. A beszopta meg a jelenlegi szivatások (netfüggősék, lan kivétele, a játék nem módosíthatósága) miatt meg gyakran jogos. Ilyenek hülyeségekre fordítják a pénzt, elérik hogy a warezosok később tudnak csak játszani vele, vagy esetleg egyáltalán nem.

    Hogy mennyire járnak jól nem tudom, mert én amikben rendeztem korábban hamachis lan partikat (Ghost Recon AW2, RS Vegas 2, Armed Assault 1-2) jópáran megszerették a játékokat és meg is vették.

    "Majd ha pc-n 10-ből legalább 4-5 játékos megveszi a játékot ami szerinte "szar konzolport" de mégis eltölt vele vagy fél évet (tehát annyira mégsem lehet szar),akkor lesz miről beszélni..."

    Majd ha minden játékot kiadnak, normális minőségbe nem irreális gépigénnyel, úgy hogy van igényes multi, ami bővíthető, esetleg módolható, és hosszabb ideig tart, akkor elvárható hogy többen PC-re merjenek játékot venni. Ha az árakat is lejjebb vinném, akkor még többen vennék azokat.

    És de igen, amiket te nyögsz azok a tipikus konzolos dumák, attól függetlenül hogy PC-n is játszol.
  • narumon
    #21
    "nézdd meg a Mass Effect 2 pc-s eladásait például."

    Hol lehet megnézni? Én úgy tudom, hogy a PC-s az negatív példa, de kiváncsi lennék, hogy hogyan fogyott PC-n.
  • Skynet
    #20
    ME2 pc eladásról sehol sincs adat de szinte 100% hogy ismét jó ha a tizedét kiteszi a konzol eladásnak,akárcsak a többi game eladás. Következő példa?:)
    Van bőven minőségi multiplatform cím. De egy olyan sem lesz ami ne így lenne...
  • Skynet
    #19
    Fail fail és ismét csak fail.
    Call of duty 4. Több mint 2millió pc játékos...És a készítők folyamatosan rinyáltak a pc változat miatt,mert alig érte el az 500.000 eladást...
    Cod6....Mialatt elfogyott konzolon majdnem 10millió a pc az 1 milliót sem érte el (asszem mára sikerült,de nem biztos),igaz a game egy szar.
    Mass effect 2 és az összes többi multi cím....Egytől egyig ugyan ez mondható el,hiába minőség.
    Nem konzolos dumával jövök,itt ülök a pc elött amin nap mint nap BFBC2-zök. Csak simán átlátom hogy az elmúlt 3-4 évben pc-n annyira felerősödött a warez,hogy alig van ember aki játékot vesz pc-n. És ezt nem az árra és a minőségre kell fogni,egyszerűen elpofátlanodásra. Meg lehet nézni a mai napig a legnagyobb címekkel hányan tolják warezzal. COD4-et szarért hugyért be lehet szerezni. Mégis a warok 70-80%-a tört szerón zajlik mert szartak pc-n megvenni. GTA4 topikjában tele van olyan arcokkal akik a megjelenés óta nyomják pc-n és így fél évnyi játékidő után sem voltak képesek megvenni...
    És akkor csodálkozunk ha szarnak a pc-re? Sajnálom hogy szarnak rá,de tetszik nem tetszik van miért a pc-sekre szarni.
    Annyira el vannak vetemedve a pc-s warezarcok,hogy inkább várnak egy szar törésre fél éveket,csak ne kelljen megvenni a játékot. Aztán megjön a crack,egyből örömködés meg "beszopta a köcsög XYZ".
    A mai napig megy a siránkozás a BFBC2 warezmultiért (sosem fogják megoldani). Siránkozás helyett talán meg kéne venni...:)
    Majd ha pc-n 10-ből legalább 4-5 játékos megveszi a játékot ami szerinte "szar konzolport" de mégis eltölt vele vagy fél évet (tehát annyira mégsem lehet szar),akkor lesz miről beszélni...
  • Balumann
    #18
    A mindenki megvenné ebben a formában akkor sem igaz, valaki tényleg csak azért játszik, mert le tud tölteni játékokat, nem is ér rá igazából és nem is érdekli, nem áldozna rá 2-3 ezer Ft-ot (és pláne nem menne el azért üzletbe) mindenki. A warezosok egy nagyobb része ilyen. A vicc hogy tényleg van néhány olyan ostoba, aki elhiszi hogy erősebb védelemmel tényleg több játék fogy, meg nem megoldott warez multival. Valamivel többen, csak éppenséggel a kompromisszumok miatt (pl. a nehezen feltörhetőknél az internetfüggőség, a nem warezmultisoknál pedig a lan hiánya) meg jópáran nem fogják megvenni, én legalábbis biztos nem venném. Ha már megveszem ,akkor azzal játszhassak ott ahol akarok, és úgy ahogy én szeretném (lanba, neten, stb.), és készíthessek is dolgokat hozzá ha már pc-n játszok.
  • Vorpal
    #17
    Abban azt gondolom megegyezhetünk, hogy ha értelmes áron adnák lásd 10-15 euró és akár beton másolásvédelemmel mindenki megvenné és meg is térülne.

    A kapitalizmus célja a legnagyobb profit és ezért bármit képes a userre ráterhelni, naponta ezzel találkozom én is, hányinger.
  • KP27
    #16
    nézdd meg a Mass Effect 2 pc-s eladásait például. Nincs multi és tökéletesen lehet a warezzal is játszani. Még a dlc-k is működnek. Rengeteg példa van...
  • Balumann
    #15
    "azért felesleges pc-re kiadni hogy párezer értelmes gamer megvegye a többi millió meg lewarezolja..."

    Felesleges kiadniuk szar, vagy szarul átportolt játékot, mert úgyse fogják megvenni annyian, csak letölteni. Számtalan példa van, hogy jól meg csinált játékot jó mennyiségben eladtak. Ez konzolon is így van, csak a vevők nagy része inkább konzolt vett és arra veszi meg a játékokat a játékkínálat miatt. Nem tudom, hogy ezt mi a francért nem lehet még mindig felfogni?

    "Ezt majd akkor is hangoztasd amikor a Mafia 2 nem éri el pc-n az 500.000-es eladást légyszi.:)"

    Ha olyan lesz a játék minősége, akkor el fogja érni, ha nem, nem. Nem azok a felelősek a játékok bukásáért, akik csak 1-2, vagy néhány játékot vesznek meg - ezek közül a legjobbakat és leghosszabb ideig tartókat, és pláne nem azok akik nem tudnak játékokra kiadni...

    "Olyan játékot vegyél alapul aminek a multija miatt nem kell megvenni és megoldott a warez.:)"

    Számos játék ért már el úgy nagy sikereket és rekord eladásokat, amikkel gond nélkül lehetett multizni (lásd Call of Duty összes). És számos játék bukott már meg (legalábbis nem ért el elegendő eladást), aminek nem volt megoldott a warezos multija. Más topikban olvastam tőled értelmes hozzászólásokat, itt nem értem miért kell az ilyen elvakult konzolos dumákat tolni, tudományos fórumon.

    Csak azért mert a legtöbben konzolt választották PC helyett - nagyobb százalékban a játékkínálat (és húzó címek) miatt, azok közül akik játékokat vásárolnak, és arányában jóval kevesebb a warez is konzolra (amire találsz értelmesebb választ is, mint a "konzolos faj becsületessége, akik megérdemlik a jó játékokat").

    Mostmár tényleg gáz, hogy ilyenről még vitázni kell tudományos fórumon.
  • tommygear
    #14
    az hogy senki nem mondott ilyet, hogy nem lesz pc-s rdr
    azt mondta a r*, hogy egyenlőre nem tervezik... ez nem ugyanaz
    tehát így lenne értelmes a cím: Egyenlőre nem lesz PC-s Red Dead Redemption.
  • Indigo
    #13
    Ti meg megérdemlitek a négygombos buta játékmenetet, ostoba birkáknak ennél több nem is kell :)
  • Skynet
    #12
    Olyan játékot vegyél alapul aminek a multija miatt nem kell megvenni és megoldott a warez.:)
    SC2 is csak azért fog szépen fogyni mert (bár minőségi game) a warezmulti valszeg kilőve rajta.
  • KP27
    #11
    te meg majd nézdd meg a Starcraft 2 eladásait. Jó játékot kell csinálni és azt veszik a pc-sek is.
  • Vorpal
    #10
    A kiadók frászt kapnak egy olyan PCs piactól, ahol a szart már nem veszik meg, hanem lewarezolják, aztán kidobják.
  • Seth
    #9
    Mi a gond a címmel??
  • Narxis
    #8
    Pedig ezt megvettem volna...
  • qwas
    #7
    Csak a szokásos. Azért szép dolog az sg.hu-tól, hogy ennyi szellemi fogyatékos "újságírót" foglalkoztat.
  • Skynet
    #6
    Ezt majd akkor is hangoztasd amikor a Mafia 2 nem éri el pc-n az 500.000-es eladást légyszi.:)
  • opeca
    #5
    Na ja, tudod a "csürhe" az igényes játékokat megveszi, az igénytelen szarokat meg rátok sózzák, ti még fizettek is érte:D

    Nem hiába, örök igaz mondás, a hülyékből lehet meggazdagodni.
  • Visor
    #4
    GTA 4 egy évben jelent meg a konzolos verzióval együtt. Ez csak a két DLC-re igaz, hogy egy évvel később jött ki a PC verzió. Kiváncsi vagyok mi lesz a RDR-ből. Várjuk ki a végét:)
  • tommygear
    #3
    címadó megint értelmes volt
  • xido
    #2
    Majd oda adják ezt is a torontoi csapatnak és elkúrják,mint a gta4-et..a mag meg hegeszti a gta5-x360-at:D
  • Skynet
    #1
    Egyszer lehet kijön de remélhetőleg ez nem megy új játékfejlesztés rovására,azért felesleges pc-re kiadni hogy párezer értelmes gamer megvegye a többi millió meg lewarezolja...Egyszer majd lehet kijön...Tucatbugos szar portként,amit megérdemel a csürhe.:)