2869
Shogun 2 Total War
  • bgabor
    #189
    Nem voltak azok játszhatatlanok, mert hamar kijöttek az első patchcek hozzájuk. Mind a mai napig a vanilla Rome és a Kingdoms a király. A modjaikról pedig ne is beszéljünk, többségük használhatatlan. Említhetném a népszerű Stainless Steelt, aminek az az "apró" hibája volt, hogy majd egy percig end turnözött. Komolytalanok, legalábbis a 99%-uk.
  • bgabor
    #188
    Ha nem értesz hozzájuk, honnak tudod hogy nem ugyanolyan egyenruhát hordanak? :D(Mellesleg de, tökugyanolyat hordanak) A SWAT egyébként csak egy csapat rendőr, akik különleges kiképzést kaptak, semmi közük a katonákhoz és a hadsereghez. És van belőlük minden amerikai megyében/nagyvárosban.
  • Hunor1
    #187
    korábbi hsz.-em nem a katonák klón modelljére akartam kihegyezni, hanem amiatt aggódtam hogy a diplóban nem lesznek új opciók, illetve az AI is kb Med2-es lesz. Hogy nem lesznek ebben semmilyen változások és nagyon hamar sematikussá válnak a csaták!Pl az első sorban lerakott 4-5 egységre szinte hangyabolyként rázúduló ellenfélt a szárnyakon lovassággal megkerülve, oldalba-hátbakapva szinte minden csatát ugyanúgy megnyerünk, mindegy hogy ashigaruk vagy spearmenek vagy hastatik...Jó majd jöttök hogy az AI is fog próbálkozni megkerüléssel, de ez abban fog kimerülni hogy 1-1 egysége megy bal illetve a jobb szárnyra kerülni és slussz( ne tévesszenek meg a modok senkit, vanilláról beszélünk)
    Ráadásul ez a rész is már kevésbé moddolható lesz mert a szöveges fájlok helyett itt is a bináris verziókkal dolgoznak majd...:(
  • Gubo79
    #186
    Én meg kicsit hevesen reagáltam, bocs! Amit most írtál, azzal biz. fokig egyetértek (hasonló stílus), de azért nem teljesen: értem én, hogy a francia, meg a svájci sorgyalogos egyenruhája max. színben tért el, de ha belegondolsz, azért a nyugat-európai, közép-kelet-európai és a keleti viselet már jelentősen különbözött: azért egy lengyel szárnyas huszár, vagy egy ulánus, egy magyar hajdú, vagy egy horvát határőr, egy orosz sztrelec, egy török szpáhi, vagy egy perzsa vagy mogul nehézlovas stílusban is gyökeresen különbözik egymástól. És ha jobban belegondolunk, ez már legalább akkora sokszínűség, mint ami az ókorban, vagy a középkorban volt (csak ott nem is az egyes népek viselete különbözött annyira, inkább minden egyes harcosé más volt – mindenki olyan felszerelést szedett össze, amilyet tudott :), oké, ez talán Rómára nem volt igaz, de a többire feltétlenül!) Szóval szerintem minden csak odafigyelés, és igényesség kérdése: a modok az Empire-ben is megmutatták, hogy lehet sokszínűséget csinálni (korhűen ráadásul!!), csak akarni kell!! Jobban, mint ahogy a fejlesztők akarják…
  • MaRee
    #185
    Bevallom igazad van, én fogalmaztam hülyén. Nem úgy értettem, hogy ugyan olyanok voltak az egyenruhák, viszont nagyon hasonlóak.Leginkább színben tértek el, de stílusilag szinte megegyeztek. Mindegyiknél volt feszülős, nyakig felhúzott nadrág :), térdig húzott zokni, majdnem térdig érő kabát, nagy vissza hajtható kabátujj alatta buggyos ingujjal, és kalap.

    Igaz ezt színben és formában(főleg a gombok terén) kicsit megvariálták a különböző népek, de remélem érted mit akarok mondani, és igazad van, én nem akarom a fejlesztőket védeni, csak megjegyeztem.
  • KingPunisher
    #184
    Én nem tudom mit vártok, legyen bent repülő elefánt meg sétáló delfin ?
    Persze hogy egyformák lesznek az egységek, 1 kultúra 1 kor. Nem lőhetnek lézerpisztolyos cowboyok meg nem lehetnek parittyás busmanok sem bent.
    A különféle klánoknak lesz esetleg, 1 speciális egységük, meg speciális art of warok. Talán a fegyverzet erőssége is enyhén eltérhet, én ilyesmiket várok csak.
    1 országról beszélünk, még csak nem is Roma meg medeival ahol több kutúra találkozik.
  • Gubo79
    #183
    "1000 katonai egyenruha - A világ katonai viseletei a kezdetektől napjainkig" Na, ezt a könyvet tudom ajánlani mindenkinek, aki továbbra is azt vallja, hogy az egyforma egységek a XVIII. sz., a "kor sajátossága" volt!!! Ez: HÜLYESÉG!!! El kéne már felejteni! Egész egyszerűen a készítők úgy csinálták meg az Empire-t is, mint az összes eddigi total wart (minél újabb részről beszélünk, annál inkább): elnagyoltan, egy bétát adtak ki gyak.lag, és ezekből a lelkes modolók készítettek nagyszerű játékokat! Én imádom a total warokat, az első shogun kivételével az összessel játszottam rengeteget, de - férfiasan bevallom, tessék, lehet megkövezni - pl. a Rome és a Medieval 2 "gyári" változata egyszerűen játszhatatlan volt számomra!!! Modokkal pedig szenzációs...
    Szóval a lényeg: nézzétek meg a DMUC modot az Empire-hoz, vagy a fenti könyvet, és rájöttök, mennyire nem voltak akkor egyformák az egységek! Nem kell az "alkotók" baromságát védeni azzal, hogy ideológiát gyártotok rá, mért nem voltak képesek elsőre 1-1 jó játékot összerakni...
    Ha meg vki mindenképpen ragaszkodik ehhez az "egyforma egységek a kor sajátossága" elmélethez, hát nézzen már utána: ezt max. a XIX. sz. második feléről nmondhatjuk el, akkor sem általános jelleggel!
  • MaRee
    #182
    Ez azért nem teljesen igaz, ezek ELIT egységek.Az amerikai és brit hadseregben is mindenki ugyan olyan egyenruhát hord, de az SAS és SWAT egységek nem(tudom, hogy a SWAT az nem a sereghez tartozik, de nem tudok most hirtelen elit amerikai katonai egységet mondani, nem értek a modern hadviseléshez).

    A játék korhűségén meg lehet vitatkozni, az már a Medievalban és a Romeban sem volt tökéletes, azért készült hozzájuk ezerféle mod.
  • Edorn
    #181
    Aha... Aztán DLC-kben valahogy csak sikerül egy rakat egyedi egységet kreálniuk...

    http://twonline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=87&Itemid=106

    A játékosok által készített modokról nem is beszélve, ahol sokszor sokkal korhűbb egységek jönnek ki (amik valahogy mégsem egyformák, hiába line infanty nagy részük).
  • MaRee
    #180
    Hát az Empire-nél sajna azért is volt így, mert ez volt az adott kor sajátossága.

    Minden népnél szépen felálltak egymással szemben a line infantryk és lőtték egymást mint a hülye, hátulról meg ágyúztak.Ekkor már kezdett kialakulni a standard hadsereg egyenruhával stb, néhány népnél voltak extrém kivételek mint pl Indiánál, de máshol a valóságban is "ugyan azok" voltak az egységek.
  • Edorn
    #179
    Remélem nem az lesz, mint az empire-ben: ugyanazok az egységek és ugyanaz a fejlődés fa minden népnek...
  • MaRee
    #178
    Közben utána néztem eddig úgy tűnik három szigetet kapunk(Honsú,Sikoku,Kjúsú), és ez együttesen lesz akkora mint mondjuk a Medieval 2 térképe, tehát nincs mitől félni.
  • MaRee
    #177
    Persze, nem kell ettől félni hogy ugyan olyanok lesznek az egységek.. Európában is megvoltak a különböző páncél/fegyver formák amiket mindenki használt az adott időszakban(láncing, lemezvért, stb), mégsem voltak egyformák az egységek :)

    A Shogun amúgy is minden újítást és jó ötletet tartalmazni fog, amik az azóta kijött részekben benne voltak, szóval nem egy Medieval 2-re ráhúzott japán mod lesz, ne aggódj ;)

    A japán szigetvilág pedig több mint háromezer szigetből áll, ebből gondolom nem csak egyet fogunk megkapni a kampányban, de ha igen, szerintem akkor sem lesz extrém rövid a játékidő.
  • KingPunisher
    #176
    Különféle képességek lesznek amolyan "art of war", ez különbözteti meg főként a klánokat.. Kínában is rengetegen karatéztak , de sok sokféle irányzat volt, ami mind más más stílust képviselt.
    Lehet egyik lejtőn lefelé lesz erős másik meg dombnak felfelé.. Jó ez most amolyan sarkított példa volt de értitek..
    Jó lesz ez, már alig várom...
  • SötétBarom
    #175
    Nem tudom észrevetted-e, de az Empireben minden sereg 70% line infantry volt. Annál valószínűleg változatosabb lesz ^^
  • Hunor1
    #174
    Én viszont egy valamitől tartok.Ugye ez egy szigeten játszódik és csak japán klánokkal. Így jóval beszűkültebbek lesznek a variációk, sőt a seregek kb ugyanazokból a modellekből épülnek föl tehát amolyan klón háborút fogunk kapni csak más színekkel..:( Ez még ok is lenne ha ezek ellensúlyozására legalább kapnánk egy BŐVÍTETT diplomáciát és az AI megújítását. De attól tartok hogy itt csak a meglévő sémára csak egy grafikai köntöst húznak , lényegében egy MOD-ot kapunk majd..:(((
  • MaRee
    #173
    Az Empiret olyan 9k körül vettem, Medieval II Kingdomsszal együtt olyan 3k körül volt, Rome-hoz meg netről van multiban is működő key-em :)
  • wednes
    #172
    Gondolom nem teljes áron vetted Steam-en a TW részeket. :)
    Akcióhoz meg idő kell, szerencsére sokat nem kell várni. Én is Steam-en szedtem össze a TW-ket.
  • MaRee
    #171
    Bazzeg jó drága Steamen, pedig ott vettem az összes TW játékomat, de szerintem most CD galaxis lesz a nyerő. Jöhetne már
  • Edorn
    #170
    Hát mégis lesz sakkos változat: http://www.totalwar.com/shogun2/news/4853
    Igaz, elég durva áron... :(
  • wednes
    #169
    Erre találták ki az eszperantót. Teljesen szabályos, mesterséges nyelv. Mivel nincsenek benne rendhagyó dolgok, vagy különleges formulák esetek, ragozások, különleges igeidők ezért elég a szabályt megérteni és a szavakat megtanulni. Mondanom se kell, hogy ugye nem terjedt el.
  • Jakuza001
    #168
    Mert az emberiseg egy nagy buta majomivadek. Hangsulyozzuk, milyen okosak vagyunk, mikozben egy ilyen egyszeru feladatot nem tudunk megoldani.

    Pedig a megoldas egyszeru lenne,egy nyelvet kinevezni vilagnyelvnek, mondjuk az angolt es kotelezni az orszagokat, hogy ovodatol mar jatekos formaban tanitsak ezt a nyelvet. A gyerekek sokkal gyorsabban tanulnak igy mar 6-7 evesen siman elsajatitanak a "masodik nyelvuket".

    Persze az emberiseg van olyan hulye, ha ezt megprobalnak bevezetni, akkor a vezeto hatalmak egybol kitalalnak, hogy miert nem az o nyelvuk ez a "masodik nyelv" es megvetoznak javaslatot. Igy pedig senki nem jarna jol, ellenben mindenki veszit.

    Tipikus emberi magatartas.
  • Murder3
    #167
    az az alap h németül kijön, de a többi nyelven is ki jön minden csak a magyarokra szarnak.Bár nem vagyunk potenciális piac ez az oka.
  • wednes
    #166
    Attól függ honnan nézzük. Az EU-s átlaghoz képest igen le vagyunk maradva az tény. De az EU-s átlag arról szól, hogy legalább 1 idegen nyelvet beszélők aránya. Tehát nem arról van szó, hogy EU-ba mindenki keni vágja az angol nyelvet.
    Nos ebbe beletartozik, hogy a Balti államoknál szinte mindenki beszéli az oroszt, a szlovákoknál meg a cseh nyelvet. A szlávok egymás nyelvét elég jól beszélik.
    A skandinávok (mivel germán nyelvcsalád), 3 délután alatt már tudnak angolul. :) (túlzással persze). Dánoknak se gond pár hónap alatt németül eltársalogni, nagyon tanulniuk se kell rá konkrétan. Franciák, meg a déli állmok (spanyol, portugál, görög, török) az idegenforgalmon kívül, kb leszarják a nyelvtanulást. Pedig egymás nyelvét nem nagy kunszt megtanulniuk.

    Sajnos mi a magyar nyelvünkkel eléggé egyedül vagyunk itt Európában. Nekünk a semmiből kell megtanulnunk egy idegen nyelvet, semmihez se tudjuk kötni. így sokkal nehezebben boldogulunk bármilyen nyelvvel. Ez a fő oka a lemaradásnak, nem az, hogy lustábbak vagyunk egy svédnél és csak siránkozunk. Az is igaz, hogy ezzel együtt kell élni, ez van ezt dobta a sors. Mások meg Afrika közepén születtek, azzal élnek együtt. Tehát én se a siránkozást akarom erősíteni, igen is lehet tenni valami az előre lépésért. Csak ezzel azt akarom mondani, hogy ennek azért van más oka is, nem csak a "lustaság".
  • MaRee
    #165
    Nem arról van szó, hogy nem jó ha honosítják a játékokat, csupán roppant idegesítő minden total war topikban meg sok másikban is a siránkozást látni, hogy miért nem magyar, miért nincs magyarítás, bla bla bla...

    Szó se róla nem akarok én sem belemenni egy ilyen vitába, csak megjegyeztem, de abban azért egyetérthetünk hogy a fiatalok nagy részének az angol/német/bármilyen nyelvtudása katasztrofális más országokéhoz képest.
  • wednes
    #164
    "...főleg a magyarok"

    Megnézném, ha egy francia, német, spanyol, orosz játékos nem játszatná a saját nyelvén a játékot. Hozzá se nyúlna. Az a különbség, hogy ők kapnak honosítást mi nem. Most mellékes, hogy az angol játékkal én is elboldogulok.
  • Smokk
    #163
    Mint ahogy meg kellene tanulni pontosan magyarul is...,de semmi esetre sem szeretnek belemenni ilyen meddo vitaba!
    Gyanitom h jobban beszelem a nemete,mint Te az englischt,megsem zavarna,ha a sajat nyelvemen lehetne jatszani azt a jatekot amiert En is annyit fizetek,mint a tobbiek Europaban.
    A Cdgalaxis egy csomo bena jatekot leforditott mar,miert nem veszi a faradsagot egy ennyire nepszeru strategia honositasara?!
    En biztos onnan rendelnem meg,ha megtennek!
  • MaRee
    #162
    Nem olyan bonyolult az angolul... Sajnos nagyon elvannak kényelmesedve az emberek, főleg a magyarok. Ne kelljen már mindent honosítani meg szinkronizálni meg anyámkínnya.. Meg kell tanulni angolul, egyébként meg alapfokú angol tudással is el lehet játszogatni egy ilyet, egy MMO-nál már más a helyzet.
  • Smokk
    #161
    Pedig mennyire allat lenne 1 ennyire komplex strategiat a sajat nyelvunkon jatszani...
  • Hunor1
    #160
    hát igen...gyarmatországot minek rakjanak be...???

    na és persze Lengyelek 30 milla, Csehek kb mint mi, csakhát az ottani vásárlóerő legalább duplája a miénknek:(
  • wednes
    #159
    Igen, sajnos ebből a cseh, lengyel körből minket kihagynak.
  • Edorn
    #158
    Háát... A Steam-en ilyen nyelveket írnak:
    Nyelvek: Angol*, Cseh, Francia*, Német*, Olasz*, Lengyel, Orosz*, Spanyol*
    *nyelvek teljes hangtámogatással

    http://store.steampowered.com/app/34330/?snr=1_4_4__100
  • zoltang
    #157
    Nem rossz...

    Pre-Order Chart
    1. Total War: Shogun 2 (Limited E...
    2. Crysis 2: Limited Edition
    3. The Witcher 2: Assassins Of Ki...
    4. Dungeons
    5. The Witcher 2: Assassins Of Ki...
    6. Dead Space 2
    7. Duke Nukem Forever
    8. Warhammer 40,000: Dawn Of War ...
    9. Assassin's Creed: Brotherhood
    10. Total War: Shogun 2 (Collector...
  • zoltang
    #156
    Hát igen bezzeg itt jó áron van a "csóró" angoloknak...

    http://www.zavvi.com/

    Total War: Shogun 2 (Limited Edition - Pre Order Exclusive)

    FREE UK Delivery on all orders

    €29.95


    De nem írja, hogy hány nyelven lehet telepíteni.
  • zoltang
    #155
    Jó jó..., de nekem pl.: nincs olyan ismerősöm akivel "össze tudnék fogni", érdekelné.
    Nálunk Miskolcon pl.: Mediamarkt-ba is ki tudja mit hoznak, mikor, mennyiért...
  • Smokk
    #154
    Menjen a cdgalaxis a picsba,oda!
    Kesobb kapod meg,dragabban es persze meg csak veletlenul sem honositva.
    En biztos kulfoldrol rendelem meg 1-2 haverrel osszefogva(igy a szallitasi koltseg is marginalis),ahogy eddig is tettem jatekvasarlas eseten.
  • zoltang
    #153
    Érdekes az Amazonon sem írják a sakkot...
    http://www.amazon.de/





    Engem a Limited Edition érdekelne. Hozzánk ez is csak angolul jönne (ha egyáltalán jönne), mert én magyarosítás híján német nyelven telepíteném...
  • Edorn
    #152
    Egyre inkább a gyűjtői változatra vagyok rákattanva, az ára ellenére is...

    Ezek a gyűjtői változatok csak "kis" példányszámban jelennek meg? Ha igen, akkor szerintetek meddig érdemes lecsapni rá, hogy maradjon belőle?

    Illetve sakktábláról csak itt tesznek említést, vagy máshol is?
    http://ipon.hu/hir/total_war_shogun_2_kulonleges_kiadasok_(update)/15254
  • obe
    #151
    nem normálisak itthon, nem hiszem el hogy pár darab gyűjtőire ne lenne igény:(...én azt veszem, így marad a zavvi

    közös collectors edition rendelés a zavvi-tól ?..már aki azt szeretne
  • zoltang
    #150
    Shogun 2 Total War (Megjelenés előtt)

    PC játék – elővétel
    Az akciós készletek erejéig, több, mint 10% kedvezménnyel!
    Az ár a kedvezményt már tartalmazza.

    9 990 Ft

    http://cdgalaxis.hu/

    Sajnos:
    Kiadás módja: normál
    A játék várható magyarországi megjelenése: 2011. március 18.
    A játékból gyűjtői kiadás érkezése Magyarországra sajnos tudomásunk szerint nem várható.


    Jó lenne tudni, hogy ez sem lesz kapható: Limited Edition?