A meterológusoké Magyarország leggyorsabb számítógépe
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Szóval valahogy nem szeretik még a GPU-s cuccosokat, inkább a jól bevált sémákat követik (talán mert nem kell átírni GPU-ra a matematikai modelljeiket).
Hiába van OMSZ-ünk, hiába jelzi elõre az adott régióban a csapadékmennyiséget, ha az ár úgyis elönti a települést. Árvízi védekezés (meg el nem lopott zsilip) is kell nem csak OMSZ.
"De én akkor bízom bennük és az érvelésedben is hogy ezzel a jóárú szuperszámítógéppel soha többé ilyen esemény felkészületlenül nem éri az országot."
Most talán annyival jobb lesz a helyzet, hogy nem csak 7 nagy régióra látjuk majd, hogy jön a nagy zuháré, hanem azt is, hogy ez hogy fog eloszlani az adott régión belül, és jobban lehet elõre tervezni, hova kell erõket mozgósítani.
Az idõjárás-elõrejelzéshez pedig ilyen nagy teljesítményû gépekre szükség van. A Közép-távú Elõrejelzések Európai Központja az 1970-es évek óta használ ilyesmiket.
"Azért az elképesztõ, hogy évente átlag 60 meteorológust ontanak a nyakunkba."
2009-ben az ELTE meteorológiai tanszékén csak 17 hallgató végzett.
Na meg néhány nvidia thermivel még télen a fûtésszámlát is megspórolnák, sõt még a távfûtésre is rásegíthetnének.
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
virtualizáció ott kell ahol máshogy nem megoldható a portolás, vagy ott ahol 1 nagy gépen sok kicsi virtuálisnak kéne futni (munkaállomás) mindenhol máshol ész nélküli pazarlás.
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
HA NÉGY NAPPAL HAMARABB TUTIBIZTOSRA JELEZTÉK VOLNA A CSAPADÉKMENNYISÉGET NÉGY NAP ELÕNYE LETT VOLNA AZ ORSZÁGNAK ÉS TALÁN...! Családok ezreinek mosta el a vagyonát tette õket földönfutóvá, sok milliárdos a kár. Pedig van egy OMSZ-ünk! De én akkor bízom bennük és az érvelésedben is hogy ezzel a jóárú szuperszámítógéppel soha többé ilyen esemény felkészületlenül nem éri az országot. Három nappal korábban már tornyozhatjuk a homokzsákokat, terelhetjük a vizet, üríthetjük a tározókat. !eked legyen igazad!
Amúgy kerülök 'drága' gép közelébe, pl. egy 200 millás filmátíró gép, rég kitermelte a saját árát meg a következõ modernebbét és rengeteg profitot.
Azért az elképesztõ, hogy évente átlag 60 meteorológust ontanak a nyakunkba. Hol van ezekre szükség? Tiszta Galaxis utikalauz stopposoknak, õket kéne a stájlisztek és provident hitel ügynökök mellé fektetni oszt kilõni egy másik bolygóra.
"A gépen egyébként Red Hat Linux fut"
Forrás: Index - 1120 processzormag a viharok ellen
"Operating systems: Red Hat Enterprise Linux® versions 5 and 4"
Forrás:
De ha megnézzük a régi gépüket, ott is Linux futott:
"144 Intel® Itanium® 2 processzorral, 288GB memóriával és Novell SUSE Linux Enterprise Server 9 operációs rendszerrel"
SGI - 144 CPU-s SGI szuperszámítógépet vásárolt az Országos Meteorológiai Szolgálat
"Viszont ma már lehet érdemesebb virtualizációs technológiákat is bevetni...."
Itt pont arról van szó, hogy fognak 140 gépet és azokat két géppel összefogva fürtözött rendszert hoznak létre egy cél érdekében.
" ennyi procit és a hozzá tartozó ram mennyiséget egyben lehet hogy nem tud kezelni..."
Ezen is Linux fut - és egyben tudják kezelni.
Mert ez a dolog nem olyan..hogy feltétlen egyértelmû hogy az van rajta.
Ugyanis... ennyi procit és a hozzá tartozó ram mennyiséget egyben lehet hogy nem tud kezelni...legalábbis Sun M5000 gépeken ez gond volt, és ezért Solarist használtunk alatta(és van a gépben egy 500Hmz-es pici PPC-s gépecske(na ez linuxos) ami figyeli a nagy vas minden rezdülését és kiabál ha baj van).
Viszont ma már lehet érdemesebb virtualizációs technológiákat is bevetni....pl a solaris a nagy vason emulál 80-90 darab teljes rendszert..ez lehet windows is...és az emulátor mögötti oprendszer osztja el okosan az erõforrásokat...így akár lehet 10 win, 40 linux...stb egy vason....és minimális veszteséggel.
Valamint a virtualizáció azért is lõn jó...mert a Solaris alatt(gondolom linux alatt is) megoldható hogy a nagy vas pl egy memó blokkja ha meghibásodik, le lehet csak arról az 1 blokkról venni a feszültséget, és menet közben így cserélhetõ....a mögöttes virtualizációs réteg meg kapásból leherheli a szabad hardvert..így a többi futó oprendszer az egészbõl a világon semmit sem vesz észre.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Szerintem, nem kell, hogy a szoftverek kihasználják. A lényeg, hogy az operációs rendszer használja ki a több magot, és szétosztja köztük a feladatokat. Különben mi értelme lenne, hogy manapság már nem is nagyon árulnak egymagos CPU-kat.
Ez esetben egy gépnek 70422 Ft-ba kellett volna kerülnie.
Minek akkor ezt szuperszámítógépnek titulálni, miközben otthoni PC-kbõl van ez összerakva? <#ravasz1>#ravasz1>
Vagyis akkor teljes, globális összeesküvés van, mert akkor egy Intel Xeon X5550-es sem kerülhet 958 $-ba, tehát az Intel összejátszik az IBM-mel... <#ravasz1>#ravasz1>
Ha egy 142 gépbõl álló fürtözött rendszer árán problémázol,akkor valószínûleg nem.
"Az egyetemeket és kutatást kár idekeverni"
ELTE Meteorológiai Tanszék
" míg ez tudományosnak álcázott kuruzslás"
Kuruzslás egy fittyfenét. Komplex, kaotikus, összetett rendszert vizsgálnak, amibõl rövid távra (3 nap) lehet pontosabb elõrejelzést kreálni - hosszú távra már kétséges az elõrejelzés pontossága.
"Akkor Dávid Mihálynak kéne adni a 190 milliót mert õ abból az adatokból is megmondja."
Aha, csak Dávid Mihály maximum bulvároldalak címlapjára kerül (meg az amatõr meteorológusok - lásd metnet.hu - gúnyos megjegyzéseibe).
A meteorológia Egely Györgye.
2. Kerülök drága berendezések közelébe, de azok termelnek is, míg ez tudományosnak álcázott kuruzslás. Egy hétre nem tudták elõre mejósolni milyen katasztrófa lesz, pedig ez lett volna a lényeg. Az egyetemeket és kutatást kár idekeverni, mert ez nem arról szól, hanem elvileg hasznos pontosabb elõrejelzésról. És ezt én nagyon kétlem, hogy így lesz.
3. Akkor Dávid Mihálynak kéne adni a 190 milliót mert õ abból az adatokból is megmondja. A 200 autómata mérõállomásra irreális 2 milliárdot költeni, mintha minden évben újra és újra meg kellene venni a mûszereket.
4. Olyan ez mint az Angol tengeri hadiflotta, ahogy egyre kevesebb hajóval rendelkeznek exponenciálisan nõ a vele foglalkozó adminisztrátorok, irodaházak száma.
2. Igen, egy 142 gépból (+NAS) álló fürtözött rendszer, támogatással, operációs rendszerrel együtt ennyibe kerül. Persze aki nem kerül ilyen komoly berendezések közelébe, annak ez drágának tûnhet.
Szegeden, Pécsen és Debrecenben lesz egy-egy ilyen kaliberû gép az egyetemeken.
3. Az általad népi hõsként titulált Dávid Mihály éves prognózisa is az OMSZ adatain alapszik. Neki csak annyi dolga van, hogy ezen adatokat egy modellbe beilleszti - ezt bármelyik meteorológushallgató megcsinálja.
Viszont õ nem tud nemhogy 174 kistérségre, de 7 régióra sem 1-3 órára elõre idõjárási riasztást sem egy órán, sem 3-4 percen belül. Ehhez számítási kapacitásra van szükség.
4. Igen a meteorológiai elõrejelzés sok pénzbe kerül. Sok mérõeszközt kell kirakni, ezeket az adatokat az ország sok pontjából összegyûjteni, kiértékelni.
Hogy állami szervezetként ennek az összegnek bizonyos százaléka az állami bürokrácia útvesztõjében eltûnik, az meg nem a meteorológusok sara - inkább a "gazdasági szakembereké", vezetõké, politikusoké.
Az OMSZ-nek 2 milliárd a költségvetése és ezt 'szolgáltatta' egyszerû adófizetõnek mint nekem. Azt mondod ha 2 helyett 4 vagy 6 milliárd lenne a pénzük pontosabban meg tudták volna jósolni? A Dávid-naptár egy fillérbe sem kerül és ebben az esetben volt olyan 'pontos' mint az OMSZ napi 5 és fél millióért. Evvel az erõvel ezoterikus kórházra is költhetnék. Az én véleményem, ami persze nem számít, lehet ezerszer ekkora számítógépük annál sokkal bonyolultabb az idõjárás, hogy elég legyen. Majd ha minden molekulára egy processzormag jut talán. Ez csak egy államilag finanszírozott költséges szórakozás, jelen esetben szemfényvesztés. Az ITER és LHC rossz példa, ott nyilvánvalóan meg nem térülõ alapkutatások zajlanak amikbõl majd sok lépcsõben lehet profitálni, de nem is szolgáltatók. Az OMSZ viszont egy SZOLGÁLTATÓ! Amúgy a pénz nagy része személyi juttatásra fordítódik😊
Aha, csak ebben a gépben szerverekbe szánt 4 magos, 2,66 GHz-es Intel Xeon van, aminek az ára azért kicsit magasabb (argep) árkategóriájú.
Számold még bele az összesen 3,4 TByte DDR3 memóriát, az IBM DS3400-as tárolóegységet (árgép), ja és hogy ne felejtsük el a DDR Infinibanddel összekötött "alaplapokat".
Vedd még hozzá a 3 éves 7x24-es helyszíni garanciát, az operációs rendszert (Red Hat Linux Enterprise).
Szóval nem egy otthoni gép kategória.
ááááááááááááááááá
"Ha beleszámolom, hogy össze kell a sok procit kábelezni, meg kell egy monitor (L) meg egy nagy dizájnos doboz, amirõl elhiszed, hogy szuperszámítógép."
Pont, hogy az összekötettés a durva része a dolognak, nomeg a több éves support. Ez ha elromlik, nem szervízbe viszik, hanem pár órán belül ott az IBM szakember a helyszínen, cserealkatrészekkel.
Rákerestem google-ben, hogy mibe kerül ma egy négy magos processzor, és egy Core 2 Quad típusú 2,66ghz/mag órajelûre bukkantam az árgépen, 38000 forintos kiskereskedelmi áron.
Kicsit a cikktõl az az érzésem volt, mint amikor az úújhûûûdejóóóóó sulinetes gépek megjönnek az iskolába, tökjóóóó elllcééédééé kijelzõõõsssõõõõk, meg ilyenek, aztán rákérdezel a tanárra, és a gép mit tud? Jah, hát celeronok amúgy, de jóóók, jók ezek, igen, jók a kurv@ @nyádat!
És lááám, nem beigazolódott!? 😊 Amikor hozzák a sok még nálam is hülyébbnek itt a nagy örömhírt, hogy dejóóó lesz nekünk magyaroknak, majd iiiilyen gyors lesz az elõrejelzésünk, és, ki nem sz@rja le? Nem abba a relatív értékviszonyba kell helyezni, hogy mink van, hanem, hogy mi van a világon, mi érhetõ el, így kell meghatározni, hogy jó-e a gép, és nem úgy, hogy amink van, ahhoz 15-20-szor gyorsabb lesz.
A számításom eredménye szerint kiskereskedelmi áron is 10.640.000, azaz tízmillió-hatszáznegyvenezer forintba került volna ennyi processzort venni. Manapság már nem módi, hogy nagykerre occóé' adjuk a retkes celeronunkat? Ez jó biznisz ennek a meleg rohadéknak, meg lehet nézni a hírTV Célpont címû mûsorát, hogy fenyegetõzik ez a kopasztetû, hogy ha valakinek nem tetszik a budapesti meleg felvonulás, majd lehet menni vele megbeszélni, mer' hogy innentõl õ fogja támogatni azt, már ezen bicska nyílt a zsebemben, aztán bedobja, hogy mer' persze úgyse fognak! Hát nem igaz már mi van ebben az országban!? Az IBM, meg a Májkrofos kitalálja, hogy hogy csinálják meg a nagy biznicct, aztán átviszik az államunkon. És mi még öööörüljünk is, ugye? Mer' mos'má' dejóóó, nem fogunk megdögleni, mer' elõbb meg lehet mondani kistérségenként, hogy hol lesz vihar. Ez mind szép és jó, csak nem 190 millióért, hanem mondjuk 10-ért. Ha beleszámolom, hogy össze kell a sok procit kábelezni, meg kell egy monitor (L) meg egy nagy dizájnos doboz, amirõl elhiszed, hogy szuperszámítógép. Közbe egy rakás szar.
Paál, te k ö csög, csak egyszer találkoznék veled!
Remélem majd a kormány ezeket is szépen elõszedi, khurva életbe már!
1. Az OMSZ többségében állami támogatásokból/a mi adónkból mûködne. Igen mûködne, ha a nekik szánt pénz nem tûnne el a Nokiás dobozok és hasonló rémségek útvesztõjében; illetve a drága megválasztott kormányunk nagyobb figyelmet fordítana a mezõgazdaság/távközlés/közlekedés/egészségügy/... szempontjából is fontos idõjárás-elõrejelzés fejlesztésére (és mint szokás, a tudományos feladatokra a kormány kevés pénzt áldoz - hisz rövid távon nem térül meg).
2. A népesség többsége megelégszik a médiában hallható/látható/olvasható eredménnyel. Nem kell neki kompozit radartérkép/villámtérkép, mindenféle furmányos cucc.
3. Az 1. és a 2. pontból kifolyólag az OMSZ a mûködéséhez/fejlõdéséhez szükséges hiányzó költségeket a plusztartalmakra fogékony felhasználóktól fogja beszedni - igen, zsíros pénzért. Ha már az adófizetõk pénze nem ér el hozzájuk.
"Ha már idökép.hu lényegesen igényesebbek"
Ha arra gondolsz, hogy az idokep.hu szebben néz ki, nos igen. De gondolj ara is, hogy a meteorológia nem csak szimpla vizualizáció. Komoly adatgyûjtés, matematikai modell alapján való számolás van mögötte aminek az oroszlánrészét a meteorológiai intézetek végzik.
Igen, sok pénzbe kerül (mint az LHC is, vagy az ITER). Hisz a légkõr egy komplex dolog, nem egyszerû kiszámítani minden egyes rezdülését.
Intel Xeon X5355 quad core 2,66Ghz/8Mb/1333FSB/65nm 800$
Intel Q8300 quad core 2,5Ghz/4Mb/1333FSB/45nm 163$
Egyik se tudja a HT ezért nagyjából korrekt párositás.
1.Ma már nincs olyan nagy elõnye a Xeonnak mint anno.
2.4Mb+ memoria a prociban max +10% a számitási müveleteknél./Lásd Google: Tesztek/
"négymagos tunningfos"??? Miért neked talán már a 48 magos intel procid van?
Ha már annyira futatod magad tudhatnád, hogy a szerverprocik alapvetõen csak a beleintegrált gyorsitótárban illetve ha van HT támogatásban térnek el.
Elõbb agyat kéne növeszteni, utána osztani az észt!
További szép napot!<#hehe>#hehe>
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
az egy másik dolog, hogy a média már csak az eseményekre kattant rá, a honlapot meg kevesen nézik
de ezzel még nagyon nehéz bármit is kezdeni, mert azt, hogy hol, melyik patak lép ki, az idõkép sem mondaná meg, a hidrológusoknak kéne valamiféle jelzést adni ilyenkor
neked mint szakértõnek persze nem kell elmagyarázni mit tud egy 2.93 gigás xeon a szaros asztali négymagos tuningfosodhoz képest
mert te szakértõ vagy
Az idokep.hu az OMSZ adatait is használja (bár vannak amatõr észlelõik, illetve saját meteorológiai radarja).
"Érdekes, hogy a lényeges idõjárási változásokat, mint pl. a mostani is képtelenek elõre jelezni."
Egyáltalán nem érdekes. A légkõr egy kvázi kaotikus rendszer.
Pontos elõrejelzést sok érzékelõ adatából lehet létrehozni, a sok érzékelõ sok adatot generál, a sok adat gyors feldolgozása erõs hardvert igényel.
A meteorológiai elõrejelzések meg a számítástechnika fejlõdésével egyre pontosabbak.
"Adták volna az idokepnek inkább."
Mivel az OMSZ egy nemzetközi szervezet - Meteorológiai Világszervezet - tagja 140 éves múlttal, õ foglalkoztat meteorológusokat, pláne állami megbízatással, illetve az elõzõekben említett komplex rendszer változásainak elõrejelzésével foglalkozik, ezért nem kétséges hogy egy ilyen kaliberû gépet õk kapnak; nem egy magánkezdeményezésû kereskedelmi cég.
Sõt, ha az OMSZ erõsebb hardvert kap, akkor az idõkép is és más meteorológiai szolgálat is pontosabb elõrejelzést tud adni - ami nekünk is jó.
¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>
¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>
¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>
¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>
Szerintem kb. az sg olvasók 1%-nak van négymagos gépe. Átlagfelhasználónak egyszerûen pazarlás, alig használja ki egy-két szoftver (játékok sem nagyon).
Meglátjuk, hogy ez mennyire is lesz majd jó nekünk.😊
Érdekes és poénos cikkeim: http://kovacsjanos.com
Amúgy nem rossz dolog, tényleg, ha elõre jelzi a katasztrofális kimenetû viharokat, bár ha holnap úgy is kiönt a Tisza, sokra nem megyünk azzal, hogy most, vagy fél óra múlva tudjuk meg azt. Akkor már 3-4 gáttal többre mennénk...