25
magyar jogtörténet
  • tpeterr
    #25
    hogy picit pontosítsak az idézetteken hidegvízpróbát szerettek voltak végrehajtani
  • tpeterr
    #24
    Tudom, nem konkrét perek, de érdekes, hogy az újkor hajnalán milyen mélyen éltek még az ilyesfajta hiedelmek az emberekben. Lehet sötétebb volt e kor mint ama sötétnek mondott középkor.
  • tpeterr
    #23
    egy másik érdekes eset ugyanonnan:

    "Az 1100. év környékén Könyves Kálmán királyunk kijelentette: Boszorkányok pedig nincsenek! (pontosabban, latinból fordítva: A strigáknak pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.). Ez nemigen hatotta meg a szarvasiakat abban, hogy 600 év múlva a "köztiszteletben álló" első lelkészük feleségét boszorkánysággal vádolják. Vízpróbát szerettek volna végrehajtani rajta, ami abból állt volna, hogy kezét-lábát összekötve a Körösbe dobják. Ha fennmarad a víz felszínén, boszorkány, jöhet az elevenen égetés, ha elsüllyed akkor is a probléma megoldva, meghal. Úgy látszik a lelkész megtudta hogy mire készül a gyülekezete, mert családjával együtt sürgősen távozott Szarvasról. (Sajnos a feleségén kívül magával vitte a város alapító iratát is.) Így ért végett Szarvas egyetlen boszorkányüldözése. O tempora! O mores! (Ó idők, ó erkölcsök!) írja Tessedik az esetről..."

    link
  • tpeterr
    #22
    bocsánat, tévedtem, erre gondoltam:
    "
    Egy kovács nem látva más kiutat problémái elöl, felakasztotta magát. A babonás lakosság, ismerve a vámpírrá válás előnyeit-hátrányait, persze hozzá se akart érni. Szegény pára három napig lógott felakasztva, amíg a gyulai hóhér ideért. Ekkor az levágva a holttestet a kötélről, fejét lemetszette, szívét karóra szúrta, s a hullát a határ mezsgyén eltemette. Majd a költségeit a kovács özvegyén behajtva, távozott... Mindez történt 1776-ban, itt, Szarvason."

    link
  • tpeterr
    #21
    örülök, hogy nyugtáztad
  • tpeterr
    #20
    Jöhetnek a vámpírosak is, az is érdekel. Úgy tudom a városomban is volt egy indcidens, csak hirtelen nem tudom, hogy per volt-e belőle vagy csak szimplán meglincselte a nép az illetőt, mert vámpírnak hitték.
  • Dzsini
    #19
    Azt, hogy miért volt kevesebb, részben megmagyarázza a második (#16) hozzászólásomban levő könyvrészlet - későn jutott el hozzánk a boszorkányüldözés divathullám (és az igazi nagy hisztik, pánikszerű tömeges égetések), mire nálunk igazán beindult volna, addigra a felvilágosodott uralkodók (Mária Terézia és II. József) már elkezdték túlbonyolítani, megtiltani (persze azért volt bőven).
    Nálunk volt sok más - vámpírperek, emberevés-perek, táltos-perek, ilyesmik, de a boszorkányosdiból kimaradtunk, túlságosan keletre voltunk még akkor (és nálunk jóval elfogadottabb maradt pl. a fehér mágia gyakorlása, így ezekből kevés per kerekedett).

    Volt egy egész félév boszorkányságtörténetem az egyetemen, ott elég részletesen áttekintettük a dolgokat.
  • Solt
    #18
    Stílus Uram! Nem hiszem, hogy az az emberke vagyok, akit könyvtárba kell irányítani...

    Nem azt mondtam, hogy nem voltak, hanem, hogy kevesebb mint tőlünk nyugatra...
  • gyepesjoint
    #17
    oksa
  • Dzsini
    #16
    plusz egy rövid bejegyzés a Magyar néprajzból
  • Dzsini
    #15
    http://moly.hu/konyvek/schram-ferenc-magyarorszagi-boszorkanyperek-1529-1768
    tessék bemenni a könyvtárba és olvasgatni.
  • Emmegki
    #14
    Nyugi, majd most lesz holokauszttagadás per, a fejlett nyugaton most az a divat
  • tpeterr
    #13
    Én is úgy tudom, hogy nálunk nemigazán voltak jellemzőek, pláne a Nyugathoz képest.
  • Solt
    #12
    Várom... ;)
  • tpeterr
    #11
    Majd valamikor ha lesz időm összedobom a jegyzeteimet a szegedi boszorkányperről, aztán megpróbálok írni egy kis ízelítőt.
  • L Viper #10
    Jahh, a művelt Nyugat :)
  • Solt
    #9
    Üdv Uram!

    Tudom, hogy volt nálunk is, de tudtommal jóval kevesebb mint a művelt nyugaton... :)

    Egyébként Fehér Mátyás Jenő
  • L Viper #8
    Volt az nálunk is.
    Itt is olvashatsz magyar vonatkozásról.

    Ezzel a témával kapcsolatban idéznék, talán megbocsájtható:

    "Fehér Mátyás Jenõ (1913-1978), korábban domonkos rendi szerzetes,
    rendtörténész, majd emigrációban élõ író egy nagyszerû mûvet, az un. Kassai
    kódexet mentette át számunkra, amelyben 57, latin nyelvrõl fordított inkvizíciós
    jegyzõkönyvet ismertet az 1227-es évtõl. Ezekbõl megismerhetjük a
    táltosok kínvallatását, megölését, a rovásbotok elégetését. Végül Fehér Mátyás
    Jenõ így összegez: „…az inkvizíció által elkobzott, vagy megsemmisített
    irodalmi termékekrõl, számba véve azok sokszerûségét, de fõképp
    több ízben említett, magyar nyelvûségét, el kell vetnünk a hivatalos irodalomtörténeti
    állítást, középkori szellemi igényeink sivárságáról, irodalmunk
    szegénységérõl. Voltak magyar írások, teljes könyvek, a Halotti beszéd
    és a Mária siralom elõtt is. A magyarföldi inkvizítorok buzgósága talán
    éppen anyanyelvûségünk irodalmi kísérleteinek kiirtásával tett jóvátehetetlen
    kárt. Nagyobbat, mint történelmi tragédiánk, a tatárjárás és
    törökdúlás együttvéve.”"
  • Solt
    #7
    No, ez engem is érdekelne, így szeretettel várom, hogy valaki írjon például a boszorkányperekről... tudtommal ebből nálunk volt anno a legkevesebb...
  • tpeterr
    #6
    Köszi, jó oldalnak tűnik.
    Nem is cél, hogy történelmi kereteken túlmenjünk.
    Engem személy szerint a "misztikusabb" (nem tudom mennyire jó ez a szó) része érdekel, pl. boszorkányperek (pl. a híres szegedi) vagy az istenítéletek, vagy egyéb érdekesebb jogesetek. Persze ott vannak a források, azt is elemezgethetjük, szabad a téma, persze a történelmi kereteken belül.
  • Solt
    #5
    Inkább ezt ajánlanám, bár félre fordítás ebben is van...

    Hogy miért hagyták ki... ha elolvasod megérted... van benne egy szó, amire a hivatalos vonal görcsbe rándul! :)

    Egyébként sok sikert a topikhoz... nem nagyon szeretem a jogot, tehát a történelmi kereteken túl nem mennék inkább bele... ;)
  • tpeterr
    #4
    Igen, igaz, nem teljes, de ez csak példa vagy kedvcsináló. Ha pl. I. Endre rendelkezéseiről akarsz beszélni, lehet azokól is. Gondolom az oldalon csak a fontosabb törvények vannak kigyűjtve, nem tudom, pl. I. Endre rendelkezései mennyire voltak forradalmiak, nekem nem tanítják, nem tanulok róla, de persze ez meg már más dolog. :-) Nyugodtan lehet linkelni tőle is.
  • Solt
    #3
    Óvatosan felhívnám rá a figyelmedet, hogy az a forrás... hogy is mondjam... picit egyoldalú...

    Hol maradnak például I.Endre rendelkezései? És akkor az ajánlók névsorát még nem is "méltattam"...
  • tpeterr
    #2
    vegy forráselemzés www.1000ev.hu
  • tpeterr
    #1
    üdv!

    itt lehet eszmét cserélni a magyar jogtörténettel kapcsolatban, pl. érdekes jogesetekről, perekről, boszorkányperekről stb... kinek mi tetszik.