3824

Táblagépek topicja
-
#3704
Mert most kb az is. Ez a proci + GPU eléggé elpicsázza a konkurenciát.
Utoljára szerkesztette: GregSB, 2014.10.23. 11:47:56 -
#3703
nyakamat merném rátenni, hogy a theverge megint a világ legjobb tabletjének fogja választani -
#3702
Azt a mindenit, a fene gondolta volna, hogy 2014 vegere eljutnak idaig. Kar hogy csak a nagyobb modellben sikerult ez a bravur, a mini az gyakorlatilag ugyanaz, mint az elozo evi, amit az az elott kiadott n7 is szepen elvert :) -
#3701
jövőre tuti megkapja ezt a processzort valamelyik laptop, akár 4 maggal -
#3700
A processzor ugyanis három, egyenként 1,5 gigahertzre skálázott maggal rendelkezik, ami azon felül, hogy szokatlan megoldás, mindenképpen fejlődés az eddigi modellekhez képest, hiszen eddig maximum csak két magos CPU-kat használt az Apple. A megkétszerezett rendszermemória mindenesetre a már korábban leleplezett többablakos mód okán kerülhetett be a motorháztető alá, melyet valószínűleg egy későbbi szoftverfrissítéssel tesz elérhetővé az almás vállalat. Az iPad Air 2 igazi erőmenő, kiválóan teljesített a Geekbench tesztjén, a 4477 pontos multicore pontszám minden eddiginél magasabb eredményt jelent.
hoppá -
#3699
Szerintem? Ha igazán szükséged lenne rá, tudnád melyiket válaszd. -
#3698
Lefordítva, még sokáig szeretnének sokat keresni a régi modelleken. -
#3697
Az egész csak a személyes véleményen, a tények és a koholt tények ízlésre applikálásán múlik már csak. De már régóta.
Utoljára szerkesztette: theone91, 2014.10.17. 15:56:01 -
#3696
mobilarena fórumot olvasgatom, elég megosztóak a vélemények, mindkét tábor a magáét fújja, az appleösök hogy lemásolta a google az ipad képarányát, a fém keretet, az arany színt, közben azért elég sok rosszat olvsaok az air fórumán, az utóbbi frissítések tul.képpen eléggé tönkretették a tabletet, mindenki panaszkodik.
air 2 iszonyat drága lesz, bár a nexus sem lesz olcsó. szerintetek? :) -
#3695
Lol. -
#3694
lol -
#3693
állítólag azért kevés a ram, mert magának a rendszernek bőven elég, a fejlesztőknek pedig muszáj jól optimalizált appokat készíteni, így nem annyira bugos és akksi idő is jó marad -
#3692
javítom magam, még sehol nem tudják biztosra a ram nagyságát, keynote-on nem hangzott el az biztos. remélem 2gb lesz, bár akkor mégnagyobb dilemmában leszek, hogy air 2-t vegyek vagy N9-et :))) -
#3691
nem kapott elvileg 2 giga ramot, ami eleg gaz igy 2015 elejen. es ne gyertek nekem azzal hogy eleg, mert nem mindig eleg
mindenesetre kivancsi leszek mindket uj tabletre -
#3690
-Nexus 10 szinten 399 dollar volt, nem tudom ki varta, hogy a 7-es araban lesz, plane ugy, hogy a HTC gyartja. Ezzel egyutt sem valoszinu, hogy sok jobb vetel lesz a kategoriajaban :) (amugy nem mostani hir ez)
-Wow, nice. Az mar majdnem annyi ram egy tablagepben 2014-ben, amennyi a legtobb telefonban volt 2012-ben. Akkor ugy mar lehet, hogy 4 tabot is meg lehet nyitni ugy a bongeszoben, hogy ne toltse ujra az elsot.
-
#3689
2 hír:
- a Nexus 9 nem lesz olcsó, a 7 volt 199 eur, a 9-es valszeg 399 lesz :S
- közeleg az Apple event újra, ahol bemutatják az új iPadet, pletykák szerint már 2 giga ram lesz benne -
#3688
De ahogy turtam a netet, azt latom, hogy a 2014 essel nem mukodik a Feel....
De nekem akar egy egyszero cover is megtenni, de azt meg nem talalok, csak tavalyi spennel egyutt...
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2014.09.16. 23:27:20 -
#3687
A Wacom (az eredetileg Note-ok mellé adott tollak beszállítója) gyárt professzionálisabb tollakat hozzá. A negyven dodó kicsit borsosnak tűnhet, de a jelenlegi tabletpiac idevágó limitációi miatt szerintem totál megéri (csak akkor ha rajzoláshoz kell) -
#3686
Galaxy note 10.1 2014-hez letezik valami vastagabb, mukodo spen ? -
zolihonfi #3685 köszi mindenkinek! -
#3684
First Actual Intel Broadwell Core M Benchmarks From IDF 2014
-
#3683
30 alatt van wayteq x7 quad, van benne rendes GPS, 3G, dual sim, IPS és szépen suhanik, jó a hw is. Az aksija kicsi, így sokszor kell töltögetni, de kb. ez az egyetlen hátránya. Navigációnak kocsiba pl. tökéletes. Én is vettem egyet a 10"-es wayteq qcr-em mellé. Nekem bevállt eddig és bazi gyors, gyakorlatilag amúgy egy telefon/tablet hibrid, csak tablet méretben. Árban verhetetlen nagyívben. Más cuccban csak a 3G felár egy 30-as.
Persze dupla áron és afölött már talán kapsz jobbat, de DUPLA ÁRON!!!!!!! Könyörgöm...
Utoljára szerkesztette: Sir Quno Jedi, 2014.09.10. 01:28:34 -
#3682
Amit ajanlottal, az epp 60k (szoval a nem dragabb erv alapbol kiesett), es nem is az lg g pad volt.
De a linkelt lg g pad is harmatgyenge, fele annyit nem tud/nem er, mint az n7 2013 meg papiron se, masban meg plane. -
#3681
50k körüli tabletot kért, amin mennek az új android-os játékok. Az ajánlott LG g-pad 49k, akkor már +10k, és Phablet-et veszek, ips-es kijelzővel, erősebb procival és több ram-al. Árnak jó ár, ahogy a N7-2lte32 -es is ~85k -ért megéri a teljesítményéhez képest. De ha nincs nekem se jelenleg 85k-em, és nem tudok hozzácsapni hirtelen zseből 30k-et, így kompromisszumot kell kötni, és beérni az 59k-essel.
Ahogy pl VGA-ból is ha nem 560Ti, akkor már 650Ti, de akkor ha már az, miért nem 750? de ha már annyi, miért nem a 760. Lehetne felfelé menni a létrán, hogy sosem éred el a végét, azt az ár a végére már a csillagos ég.
Ok nem volt szempont a 3G, 50k- volt a keret, de azt a 10k-et még csak-csak kibírnék, nekem meg tetszik az a gép. És csak ajánlottam, mert szerintem jobban járna vele, mint az lg-vel. -
#3680
Es ez jo ar? N7 2013 ugyanennyibe kerult legutoljara hivatalosan (2 ev garival, ajandek tokkal), es mindenben a porba gyalazza ezt, kiveve h a wifis modellben persze nincs UMTS (de van LTE-s valtozat - az persze dragabb), de arrol nem is volt szo, hogy szempont lenne. -
#3679
Acer Iconia Tablet A1-713 HD Tablet 16GB UMTS Android 4.4 fehér Végre kaphatóóó. :D
100MHz-el gyorsabb, IPS-es a kijelző, elő-, hátlapi kamera is van, ÉS telefonálni is tudsz vele. Viszont csak 1Gb a belső memória, de viszont 16Gb a tárhely. 59k-ért.
-
#3678
4.5W relative azert meg mindig nagy egy tabletnek szerintem, gondolom foleg nagyobb tableteknel johet szoba. -
#3677
Megérkezett a 4,5 wattos Intel Core M! Kíváncsian várom az ezekre épülő táblákat.
Utoljára szerkesztette: grebber, 2014.09.08. 11:12:08 -
Peenge86 #3676 Szia!
Ez szerintem jó választás lehet.
LG G-pad
http://elektroshock.hu/termek/lg_g_pad_lgv400_7_8gb_wi_fi_black/71354 -
#3675
n7 2013-at legutobb 60k-ert lattam, hasonlo aron biztosan nem kapsz jobbat, a kerdes csak hogy kapsz-e meg valahol, a legtobb helyrol sztem mar elfogyott... -
zolihonfi #3674 Hello!
tudnátok segíteni? táblagépet keresek 50ezer forint körül, amelyen elmennek az új androidos játékok, programok. köszi előre is -
#3673
Értem, köszönöm a segítsége :-) -
#3672
Léteznek relatíve vékonyabb kapacitív hegyek (pl.Hand Stylus), de szerintem nem éri meg a felárat. Muszáj viszonylag nagynak lennie az érzékeléshez szükséges optimális tulajdonságok miatt, plusz ezek még mindig kapacitív habgumiból vannak, amelyek minél vékonyabbak annál kevésbé strapabíróak. És nekem már szakadt szét a kezemben normál, nagy méretű hab is, sima rajz közben. Más kérdés, hogy olcsó noname, eBayes tollról volt szó, de egyszerre ötöt vettem anno.
Utoljára szerkesztette: theone91, 2014.08.17. 12:53:05 -
#3671
Sketchbook , igen, de jó lenne valami vékonyabb hegy is.
Nyomás érzékenység nem lenne fontos, csak hogy kezeljen valamilyen vékony hegyű tollat( mert ezek szerint, azt nem tudják ...). És mindenképpen androidos kellene ....
Kínai vacak azért nem kell, az elég volt egyszer :)
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2014.08.17. 11:43:24 -
#3670
Microsoft Surface, de az nem olcsó, a Wacom Companion meg mégannyira sem az. Ott a HP Slate 7 Extreme, amihez adnak _valamilyen_ tollat, de nem tudom, hogy nyomásérzékeny-e vagy sem.
Abban viszont biztos vagyok, ahogy megvannak ezeknek kínai koppintásai ilyen-olyan kétes, eldugott ázsiai webshopban, amelyhez hasonló tollakat és panelt alkalmaznak, de én azokat messze kerülném.
Gondolom firkáláshoz kéne. Ahhoz meg jó egy kapacitív stylus is, ha megfelelő appban firkálsz, amelyben jó az ecsetszimuláció. Sketchbook Pro-ra gondolok elsősorban. -
#3669
És csak a Samsung tudja ? Létezhet valami olcsóbb 10 collos , amiben ilyen panel van? -
#3668
aha , értem, köszönöm . -
#3667
Csak a speckók tudják. A Samsungok csak azért tudják mert összefogtak a Wacommal, ergo speciális panel kell bele. -
#3666
Érintő ceruzabol érzékeli a vékony hegyűt is a tablet , vagy a sima érintokepernyo csak a vastag hegyűt látja és csak a speckok látják a vékonyat pl a samu....? -
#3665
WayteQ xTAB-100qcr Tulajok, tudnátok csinálni esetleg egy Sketchbook Pro tesztet?
Nagyon megköszönném :)) De videólink is jöhet, én nem találtam sajnos ...