18
  • Piel
    #18
    A rosszul felépített társadalmak korát éljük és ez meglátszik a gazdagok gondolkodásmódjában is. Kötelességüknek érzik és büszkék arra, hogy lehetőségeiket és kapcsolataikat kihasználva sok pénzt szednek be a hétköznapi emberektől. Ezt bárki meg tudná tenni, de az átlagembernek nincs pofája hozzá.
    Elhangzott itt a sarc szó is ami teljesen fedi az igazságot, ugyanis az egyének nem tudják a saját érdekeket megvédeni a nagy multikkal, szolgáltatókkal szemben. A "gazdagok" elhiszik magukról, hogy nekik jár ez az osztályrész, hiszen sok pénzük van. Néhány dolgot elfelejtenek! Közülük szinte senki sem szerezte az első millióit kemény munkával (mert úgy nem/ritkán lehet meggazdagodni). Sokan csak örökölték a társadalmi hovatartozásukat, rangjukat, vagyonukat. Ügyeskedéssel, támogatások felvételével, a hétköznapi emberek lehúzásával (nézd a reklámokat) keresnek pénzt. Profi marketing szakembereket fizetnek azért, hogy eladhatóak legyenek a hazugságaik.
    Érdekes amikor arról beszélnek, hogy szellemi tulajdon, de amikor a kis ember szellemi tulajdonáról beszélünk, akkor nem áll senki mögé, de amikor az ASVA, vagy más hasonló szervezet elkezd méltatlankodni, rögtön mellé tudnak állni politikusok akiknek majd csurran-cseppen néhány (nem kis) falat a törvények megváltoztatása után. De a szellemi tulajdont védő szervezetek azoknak az érdekét is védik akik nem is állnak szerződésben velük, de a sápot leszedik mindenről(lásd pendrive), de annak akinek járna nem is fizetik ki.
    Látom megint hosszú volt, de a társadalmi összefüggéseknek nyitni kellene egy új fórumot.
  • Merces
    #17
    "Európai Unió delegáltjai azzal érveltek, hogy az egyezményre mindenképpen szükség van a szerzői jogsértések elleni harcban."
    Csak egyszer élném már meg, hogy valaki az átlagember érdekeit is nézi, amikor pl. őket tapossa el egy multi. Mindig csak azt hallani, hogy a kiadók érdekeit így kell védeni, a multik érdekeit úgy kell védeni, és a mi érdekeinket ki védi? mert nem utolsó sorban belőlünk élnek..


    .....talán mi magunk, mi lenne ha sorba vennénk a drágalátós lobbikat és csak 3-4 hónapig nem vásárolnánk tőlük.....
  • BlackRose
    #16
    Amire szükség van azt apiac mindenképpen jutalmazza, mert a szellemi munka elterjedése is időbe kerül tehát egy ideig lehet érte pénzt kapni, a baj ott van, hogy monopól árakat akarnak hosszú időre biztosítani és megakadályozni hosszú időre a "law of diminishing return" néven ismert törvényt. A tudományos munka alkalmazása a termelésben egy ideig monopól árakat biztosít a feltaláló cégnek (még a konkurencia nem másolja le), persze a konkurenciának nem igen érdeke a kopasz másolás mert azzal nem biztosít magának monopól árakat hanem csak képes megmaradni tehát neki is innoválni kell ha akar egy rövid ideig monopól árakat biztosítani magának (és többé kevésbé ez jelenti a profitot).

    A baj ott van amikor egy adott tudás nem igen alkalmazható a termelésben és szolgáltalásban hanem inkább csak másik tudás produkciójához szükséges, itt van gond mert itt nem lehet monopól árakat biztosítani rövid időre sem. A zene, film viszont más kategoria ezt nem egyenlíteném ki a tudományos vagy mérnöki munkával persze ettől függetlenül nem anyagi dolog tehát meg kell találni a módszert arra, hogy egy ideig biztosítsa a bevételt (és ez meg is van mert ha nem lenne igy akkor senki sem csinálná) a gond, hogy minden áron megakarják hosszabítani a bevételt még akkor is ha már szép hasznot biztosítottak az a rövid idő allatt még lehetetlen vagy csak nagyon nehéz hozzáférni ingyen. Persze miért nem próbálnák ha lehet, nem az ő hibájuk, a politikusok azok akiknek kellene minnél hamarább a többség által képviselt nézőpontokat törvénybe foglalni mert az tény, hogy a többség ingyenes dolgokért nem akar fizetni (és ezek ingyenes dolgok ha elfogadja valaki ha nem, az a pillanat után amikor erőfeszítés nélkül elérhetőek úgy, hogy semmi másról nem muszáj lemondani).
  • Maya Hill
    #15
    Ha objektíven nezzük a dolgokat , akkor ugye "nincs új a nap alatt"... tehát a dolgok nem azért léteznek , mert egy kétlábonjáró biokémiai és fizikai reakciók összessége, amelyet tömören csak embernek hívunk, rájött és feltalálta a spanyolviaszt... fizikai Nobel díjnál pl. és tudományos vívmányoknál igenis kell jutalmazni a feltalálókat, mert a közösség javát szolgálják... de a szórakoztatóiparban mindenki éljen, bolgoguljon ezutánis ahogy eddig is , ahogyan tud.

    Felesleges, sőt egyenesen bűn ezt nagydobraverni, cikke(ke)t csinálni "nekik" és tovább sajnálni azokat akik a legnagyobb lóvékat harácsolják ki a zsebünkből.
  • BlackRose
    #14
    És én mondom ezt mint olyan aki szinte kivétel nékül szellemi munkából élek. Tehát nekem a rövid távú érdekem, hogy a törvény ismerje ezt a téves koncepciót (szellemi tulajdon), de mivel a rövid távú érdekeimet képes vagyok a társadalmi fejlődés által biztosított hosszútávú érdekeim mögé tenni (és az igaz hátráltatása a fejlődés hátráltatását eredményezi), akkor nyiltan kimondom az igazat és nem csak kimondom hanem dolgozok is ahogy tudok megvalósításának érdekében.
  • BlackRose
    #13
    Vagyis, a tévhitt, hogy létezik szellemi tulajdon, valójában ilyen nincs (nem logikus "mentális" koncepció) hiszen a tulajdon koncepciója azért jött létre a társadalomban, hogy korlátolt (rivális) dolgokat gazdaságosan lehessen használni. Egy nem korlátolt dolog esetében a tulajdon koncepciója értelmét veszti egyáltalán mellőz minden logikai alapot.
  • BlackRose
    #12
    Itt azt akartam mondani, hogy "NEM létezik szellemi tulajdon", vagyis, hogy egy téves koncepcióról van szó. Elgépeltem.
  • BlackRose
    #11
    Ez nem kérdéses, de ettől függetlenül ezeknek az embereknek is alkalmazkodni muszáj (hosszú távon) persze rövid távon mindent megtesznek, hogy megvigyázzák azt a jövedelemforrást amely semmi vagy nagyon kis erőfeszítést követel meg tőllük. Az egéssz csak idő kérdése... jobb volna előbb de ha nem lehet akkor meg kell elégednünk a későbbel is. :)
  • Maya Hill
    #10
    Én inkább úgy látom, hogy létezik a földön mindenütt egy "réget", akik mindig, mindenből hasznot akarnak húzni, és tök mindegy hogy kinek a mijéből, vagy minek a kijéből, de a lényeg , hogy minden szellemi tulajdon, és egyéb könnyen megsarcolható és könnyen szemmeltartható dologról, minden ami a kezükön átmegy mindenből pénzt akarnak kovácsolni, ha kell tűzzel-vassal, foggal-körömmel.
    Adókkal, vámokkal stb..

    Na ezt a réteget kell "megszüntetni" és egyből oldódik a probléma.

  • BlackRose
    #9
    Ez az egéssz baromság addig fog a nyakunkban lenni még a piac át nem töri azt a tévhittet, hogy létezik szellemi tulajdon, vagyis addig még nem fogják fel, hogy gazdaságos számolás csak olyan dolgokkal lehetséges amelyekkel gazdálkodni muszáj. A másik dolog pedig az, hogy a gyakorlatilag ingyenes dolgok azért vannak ingyen mert egy időben számtalan helyen használhatók, tehát nincs rivális koncepció, nem fizet értük senki sem éppen azért mert nem versenyezik valaki mással, hogy az adott dolog az ő tulajdona legyen, ő használja.

    Ezért értelmét veszti a gazdálkodás koncepciója ezekkel a dolgokkal. Még akkor is ha éppen ezek a dolgok nélkül nincs más sem (recept nélkül nincs ebéd csak egy rakás nyersanyag). Szóval az értéket éppen a szellemi munka növeli és az az ami miatt fejlődünk, mégis amikor már megvan akkor már inygenes mert nem rivális. A jelenlegi gazdasági modelek a rivális termékeken és szolgáltatásokon alapszanak és egyáltalán nem könnyű bekötni ezt a nemrég megjelent koncepciót, de egy biztos előbb vagy utobb majd megtalálják a módját addig meg ezekkel a nem optimális "megoldásokkal" kell szenvedni. Sajnos minden átmeneti korszak ezzel jár.

    Most a korlátlan mennyiségben elérhető dologból mesterségessen korlátolt mennyiségűt akarnak csinálni (aki fizet az kap), és ez nem fogadható el az emberek töbségének ezért nem is maradhat fenn sokáig, mert nem szabad elfelejteni a törvényeket is úgy alkotják meg, hogy hosszú távon a többség érdekeit szolgálják (rövid távon persze nem mindég ez az eset sőt sokszor éppen az ellenkezője). Nem lehet a többséget bezárni vagy bűntetni.
  • Maya Hill
    #8
    Létezik már nem egy, nem is két megoldás. Mindenki meg fogja találni majd a neki megfelelöt: TOR, Anon, Opera Unite stb. és az ezek kombinációi. Ezek egyike SEM komplett DVD-nyi anyagok letöltésére való, de ez legalább annyira a személyes szociális problémája a lúzer letöltöknek, mint a cionistáknak az, hogy CD-nyi anyagokat SEHOGY se fognak tudni blokkolni, se ACTÁkukacokkal, se máshogy, ha összeszarják magukat a gyönyörtöl akkor se
  • hol9672
    #7
    Nekünk meg nincs szükségünk az EU-ra. Nem demokrácia ez, hanem bankáruralom.
  • [HUN]FaTaL
    #6
    Dehogy mindenki csak ez az egy idióta akinek 83 alregje van.
  • FoodLFG
    #5
    Hát ez az. Már az röhej, hogy az "átlagember érdekében" titokban tárgyalgatnak. Ez a kettő hogy jön össze ?
    Sehogy. Láthatóan nem a mi érdekeinkről van szó, hiszen akkor miért kéne titokban tárgyalni. De ha nem a mi érdekeinket szolgálják, akkor mit keresnek ott, ahol most vannak ?
  • Maya Hill
    #4
    Létezik már nem egy, nem is két megoldás. Mindenki meg fogja találni majd a neki megfelelöt: TOR, Anon, Opera Unite stb. és az ezek kombinációi. Ezek egyike SEM komplett DVD-nyi anyagok letöltésére való, de ez legalább annyira a személyes szociális problémája a lúzer letöltöknek, mint a cionistáknak az, hogy CD-nyi anyagokat SEHOGY se fognak tudni blokkolni, se ACTÁkukacokkal, se máshogy, ha összeszarják magukat a gyönyörtöl akkor se.
  • Darth Sith
    #3
    "Európai Unió delegáltjai azzal érveltek, hogy az egyezményre mindenképpen szükség van a szerzői jogsértések elleni harcban."
    Csak egyszer élném már meg, hogy valaki az átlagember érdekeit is nézi, amikor pl. őket tapossa el egy multi. Mindig csak azt hallani, hogy a kiadók érdekeit így kell védeni, a multik érdekeit úgy kell védeni, és a mi érdekeinket ki védi? mert nem utolsó sorban belőlünk élnek..

    De javítsatok ki ha tévedek.
  • Luminas
    #2
    De most komolyan, mindenki ezt a TOR-t emlegeti, de használtad már? 30Mbites nettel fél percig tölt egy sima index.hu, mert átszeli az egész világot a link, arról nem beszélve, hogy torrentet, vagy egyéb fájlcserélőt futtatni rajta nem is mondható etikusnak, meg nem is erre találták ki.. Persze, mindenki leírhatja vele a véleményét egy fórumon vagy chaten, és senki nem találja meg, de hogy TOR-on fogsz DVD-ket letölteni az röhej.
    Nyílván lesz más - de ha a szerencsétlen TOR helyett SFTP-t írnál már annak több köze lenne az egészhez.
  • Maya Hill
    #1
    Akárhogy is döntenek a cionista világ urai a pórnép és a gójok sorsát illetöen, a TOR-ral akkor se tudnak mit kezdeni ha maguk alá piszkítanak.
    A másik meg hogy az internet szolgáltatóknak is lesz majd 1-2 keresetlen szavuk ehhez az ACTÁ-hoz. Ezt a meccset meg majd lejátszhatják egymás között.