89
  • Mike at home
    #89
    a szürke középszerűség mitől jó? persze a lemaradókat beemeli, de a kitörni vágókat meg elnyomja. volt kenyér igen. egyféle szar. ettél te akkor kenyeret? (most nem a házisütésről van szó)

    egyébként egyetértünk
    kivéve az utlsó bekezdést
  • Piel
    #88
    Ma azon vitatkoznak politikusaink, hogy mit jelent a demokrácia. Nem tudják. Valószínűleg mindenkinek mást és mást. Az előző "átkos"-nak mondott rendszerben, ha dolgozott valaki, akkor meg tudott élni. Ha valakinek nem volt munkahelye akár be is vitték. Nem volt gond, hogy melyik boltban vegyem meg a kenyeret, mert mindenütt ugyanannyiba került. Biztos, hogy a népnek ez volt a rossz?
    Ma a demokráciának mondott világban, (még az ellenzéknél is,) a nép által választott politikus is a pártszerződése alapján szavaz. Világos. Amit mondott a pártelnök, arra kell szavazni! És az én véleményem mit számít? Pedig szavaztam! Na ez nem demokrácia!
    Minél többet tud az állam a polgárairól, annál könnyebben kordában tarthatja a társadalmat. Könnyebb irányítani a tömeget! Ki tudja? Ha nagyban gondolkodok, a 9/11 valakinek nagyon megérte! Néhány ezer embert elveszítettünk. Sok milliárdot kerestünk! Nem is olyan bonyolult ez.
    Ha az emberek félnek a terroristáktól és az államtól várják a megoldást, akkor könnyebben hajtják rabigába a fejüket. Ma az államot nem a nép, hanem a gazdagok érdekében működtetik.
    Persze kellenek a kamerák, mert mindig vannak bűnözők és a hétköznapi embernek nincs is félnivalójuk.

    De amikor az utcán kikezdik a rendőrt ... Anarchia! Ez kell a népnek. Abból is a gazdagok húznak hasznot. A szegények meghalnak, a gazdagok dőzsölnek. Eddig is így volt. Nem?
  • Epikurosz
    #87
    Csúnya nagy ára van a mai közbizonytalanságnak is.
  • narumon
    #86
    "No, de a közbiztonságot is át kell menteni."

    Szép kis ára volt annak a közbiztonságnak....
  • Epikurosz
    #85
    Szorul a hurok a nyakatok körül.
  • irgumburgum
    #84
    "Jezus lepett fel a penzt imadok ellen, sajnos jo ha 5000 evente akad valaki."

    Még tiszta szerencse, hogy azért legalább 2000 évente is akad valaki, legutóbb pl. úgy 60 éve egy karizmatikus úriember, kedves kockabajszos bácsi, akit imádtak a gyerekek, tisztelnek máig a felnőttek messiásként....

    Nagyon reméljük hogy a "T." illetékesek tanultak a leckéből és nem fognak máskor aljas, elvetemült módon mindenáron harácsolni.
  • Mike at home
    #83
    te még hiszel ebben?
    mindeki bünöző
    rednőr ismerősöm mondta, kétféle ember van, aki volt börtönben és aki majd lesz
  • Mike at home
    #82
    haladunk
    Svájc is már USA egyik kantonja
  • KillerBee
    #81
    Be tudod linkelni a szerződés erre vonatkozó cikkelyeit? Eléggé hihetetlen dolgokat írsz.
  • Epikurosz
    #80
    Sok duma van arról, hogy a szocializmus totalitása rossz volt, de a szociális jólétet át kellett volna menteni onnan. A svédek át is mentették.
    No, de a közbiztonságot is át kell menteni.
  • MrImy
    #79
    Inkább a Lisszaboni szerződés miatt kell aggódnia az emberiségnek, mivel:
    - visszaáll a halálbüntetés háborús helyzetekben és háborús veszély esetén,
    - felkelés, lázadás esetén halálbüntetés (pl. jelenleg tejtermelőket is simán ide sorolhatják Franciaországban)
    - lázadásnak minősülhet a nem államvallás gyakorlása is...

    A szabadkőműves szép új világ...

    Isten óvjon minket attól, hogy ez megszülessen.

    Október 2: Vigyázó szemeteket Írországra vessétek.
  • Darth Sith
    #78
    "Juli Zeh német írónő hevesen ellenzi a megfigyelési államok kiépítésére vonatkozó törekvéseket. Kritikáját nemrég két könyvben is megfogalmazta."
    csoda h engedték kiadni..
  • Zoliz
    #77
    Félek a főnökömtől, ha BESZÓLOK lehet menni... jön helyettem másik 100 jelentkező.
  • Epikurosz
    #76
    A lényeg: szorítani kell a hurkot a bűnözők nyaka körül - és itt elsősorban köztörvényes bűnözőkre gondolok -, de úgy, hogy a tisztességes emberek magánélete tiszteletben legyen tartva.
    A kettő nem zárja ki egymást, sőt.
  • Epikurosz
    #75
    Nyitott kapukat döngölsz.
  • narumon
    #74
    "Az államot nem érdeklik ezek az adatok."

    Hogy a fenébe ne érdekelné! Ezekkel az adottakkal a kezedben bármilyen szinten manipulálhatod a megfigyelt személyt. Arról már nem is beszélve, hogy nem az állam a fő félelem, de onnan ugyebár némi bankóért cserébe nagyon gyorsan kiszivárog bármelyik céghez, szervezethez az összes információ, ami nem jelent sokat csak az életedet!
  • narumon
    #73
    "Az a totál rendőrállam, hogy figyelik a köztereket?
    Vagy a banszámládat, nehogy pénzt moss?"


    Hehhhehh hahhhahha. Te ma élsz magyarországon, vagy csak múltból írsz? Nézd már meg, hogy pl mit és hogyan csinál ma egy APEH felsőbb utasításokra. A köztérfigyelésnél miért nem kapnak el több bűnözőt? Talán mert teljesen más célokat szolgálnak azok a kamerák?
  • narumon
    #72
    "Ja, hogy kevés izgalom lesz, és olyan uncsi lesz reggel olvasni a híreket, kávészürcsölés közben, nem lesz meg a napi véres híradag."

    A napi véres híradagodat mindenképpen meg kell kapnod, hiszen ez mögé bújva lehet bármilyen jog ellenes törvényt elfogadni / elfogadtatni. Ha nem nyomnák az ál véres híreket akkor nem tudnák megmagyarázni ezt a sok baromságot amit a védelmed címén csinálnak. Elég csak megnézni a gyógyszeripart, influenza és stb járványokat. Megy a hisztikeltés ezerrel. Arra is kiváncsi lennék, hogy hány terrorista cselekményt csináltak valóban a terroristák...
  • narumon
    #71
    Terrorizmus ezek nélkül a látszatintézkedések nélkül is van. Az állambácsi meg pont a szaros kis titkokkal él vissza.
  • KillerBee
    #70
    Epikém, Mucikám, Micikém galambom, várjuk a kért adataidat. Hiszen nincs semmi titkolnivalód...
  • Epikurosz
    #69
    Ja, és azért mentem ott is 85-tel, mert ott kezdődött a 80-as szakasz, előtte 110-es volt.
  • Epikurosz
    #68
    Szó nincs itt csipogóról bennem.
    Ésszerű, közbiztonságot elősegítő intézkedésekre gondoltam.
    Amúgy rúgkapálhattok, mert pld. egyre több a kandikamera az útpályákon. A tegnap áthaladtam egy olyan helyen, ahol addig nem volt kamera, és fékezni kellett, mint állat.

    A múlt héten meg megelőzött a belső sávban egy BMW-s, és visszaállt elém a középső sávba, de hirtelen lefékezett, mint egy bolond. Én ösztönösen balra rántottam a kormányt, bár szerintem nem mentem volna azért neki a seggének, és kimentem a belső sávba. Akkor vettem észre, hogy az út szélén mérnek a forgalmisták, és ez a hülyenc ezért okozott balesetveszélyes helyzetet nekem.
    Hálistennek nem mentem gyorsabban, mint kb. 85-tel, a megengedett 80 km/h helyett, és mivel takarásban voltam, a zsaruk nem foghattak be. De egyre jobban kell figyelni, pedig én alapból szabálykövető vagyok és öregurasan vezetek. Nincs is ezzel semmi gond, térünk vissza a normalitásba.
  • who am I 7
    #67
    Epinél nagy az arc, de ha oda kerülne a sor, és má benne lenne a csipogó, és véletlenül elhaladna egy gyilkosság helyszínén, és bevinnék, majd legörbülne a pici szája.

    Egyedül a közterek figyelésével értek egyet.A bankszámla figyelés is ok, mondjuk havi X millió felett, és esetleg megnézni kinek hány banknál van számlája, ugye úgy is összejöhet az x millió, ha 10 banknál van számlád, havi 500E és már 5 milla..szóval, ez így oké LENNE.De mivel ezek a figyelő szervek korruptak (lsd:rendőrség).Pont nem azt kapják el, akinek 10-20-30 millió huf/csúszik át a számláján / hó, hanem a pista bát, aki seftelt 20-30 ezer forintért....és ez hiányzik az APEK-tól
  • KillerBee
    #66
    "Az, hogy az államot érdeklik-e ezek könnyen változhat egyik napról a másikra."

    A megfigyeléseket elrendelőket minden érdekli! Mert egyszer azt is felhasználhatják ellened, amiről ezt ma még nem is sejted.
  • Balintos
    #65
    Komolyan, ha nincs semmi titkolnivalód írd le a valódi neved, a lakcímed, mikor fingottál utoljára, mikor volt a legutolsó 3 szexuális kapcsolatod, volt-e olyan álmod, hogy valakit megvertél/megöltél?
    Az, hogy az államot érdeklik-e ezek könnyen változhat egyik napról a másikra.
  • KillerBee
    #64
    Na persze.
    De az adataidat csak nem írod be ide, pedig azt állítod, nincs semmi titkolnivalód. Akkor rajta, bizonyítsd be azzal, hogy megadod itt a kért adatokat.
  • Tenorista
    #63
    Be kellene műteni beléd egy jeladót, hogy amikor elrabolnak a tenoristák olyankor megtaláljon Batman
    Vagy a Pékember
  • Tenorista
    #62
    Hülyeség ellen nincs gyógyszer!
  • Epikurosz
    #61
    Az államot nem érdeklik ezek az adatok.
    Még a köztéri kamerák felvételeit sem használja fel rendesen, ezért van annyi bűnözés.
  • KillerBee
    #60
    Ha nincs semmi titkolnivalód, akkor kérlek, írd le ide a személyi adataidat, teljes privát önéletrajzodat, vagyoni és jövedelmi helyzetedet, betegségeid történetét, magánéleti kapcsolataidat. Aztán referálj szexuális szokásaidról (akkor is, ha teljesen normálisnak tartod őket), mindennapi szexuális életedről, add meg az általad látogatott weboldalak listáját (a pornót se feledd ki). Kezdetnek ennyi elég lesz.

    Ja, hogy ezekhez itt senkinek semmi köze nincs? Nos, a legtöbbhöz az államnak sincs.
  • Epikurosz
    #59
    Az a totál rendőrállam, hogy figyelik a köztereket?
    Vagy a banszámládat, nehogy pénzt moss?

    Mitől féltek?
    Gondolom túrni szoktátok az orrotokat titokban, és szégyellnétek, ha meglátná valaki.

    Nekem nincsenek titkaim, akár az ánuszomba is feldughatnak egy miniatűr kamerát, legalább jelezne, ha ne adj isten kezdődő vastagbélrákom van.
    Na, jó, ez vicc volt, hogy Ők kontrollálják, de olyan pici nanorobotot szívesen lenyelnék, persze úgy, hogy én legyek a főnöke és parancsnoka.
    Esetleg megdumálnók a házidokival a dolgokat.

  • KillerBee
    #58
    Amit itt leírtál, abban igazad van. Csakhogy mindettől még a napnál is világosabban látható, hogy az erre adott nyugati reakció totális rendőrállamhoz vezet - és akkor még jóhiszemű vagyok és nem feltételezem (dehogynem!), hogy a nyugati államok mindezt ürügyül használják fel a totális rendőrállam kiépítéséhez.
  • Epikurosz
    #57
    Amúgy próbálom megérteni, ammit írsz, de azt abaromságot, hogy Bushék maguk rendelték meg a terrorizmust nem veszi be a gyomrom. Pedig sok mindent bevesz.
    Az egy dolog, hogy korábban a szovjetek ellen a cia kiképezte a mudzsahedeket, és együttműködött bin Ládennel is. Ez rég volt, a 80-as években. Én azt nem értem, hogy egyesek miért nem tudják megérteni, hogy a korábbi szövetségesekből leghetnek ellenségek?

    Oszama esetében is ez történt, ugyanis miután a ruszkik kitakarodtak Afganisztánból, és a mudzshaedinek átvették a hatalmat, sok minden történt a világban, és egyik legfontosabb fejlemény volt az iszlám szélsőségesek megerősödése. Emlékezzünk csak a csecsen háborúkra, a boszniai harcokra, Kelet-Timorra, az afrikai iszlám-keresztény konfliktusokra, de elsősorban a zsidó-palesztin, zsidó-libanoni harcokra.
    Az arab radikalizmus meg elég primitív ahhoz, hogy ne riadjon vissza a terror embertelen eszközétől. Innen aztán egyenes út vezetett 911-hez, londoni metróhoz, spanyol vonatokhoz. És sajnos lennének még itt más gazságok is, ha a Nyugat nem lenne éber. Az áltatás persze megy itt is, de ezeknek nem szabad bedőlni.

    Úgy kell elképzelni ezt az egészet, mint egy őserdei túlélési versenyt, ahol sok veszély leselkedik az emberre: mindenféle mérges kígyók, pókok, rovarok, ragadozók, szúnyogok, krokodilok, vámpírdenevérek, pirannyák, paraziták, vírusok, bacilusok, kannibál ősemberek, maoista gerillák, kábítószercsempészek, banánköztársaságok korrupt hivatalnokai, tűző nap és trópusi viharok, sőt, a csapatunk tagjai között is vannak konfliktusok.
    Na, erre varrj gombot, ha tudsz!



  • Epikurosz
    #56
    "Anno meg Mozes aztan kesobb Jezus lepett fel a penzt imadok ellen, sajnos jo ha 5000 evente akad valaki."

    Bizony, bizony.
  • KillerBee
    #55
    "Na, de amikor kiderült, hogy bankot akar létrehozni a fejlődő országok számára, hogy ő akar lenne a Vörös Bankár, secperc alatt kisöpörték a hatalomból, végül szitává lőtték a feleségével együtt."

    Mucikám, szombat délután kettőkor már tökrészeg vagy? Májzsugor lesz ennek a vége! Bár ahogy olvasom a hozzászólásaidat mostanság, nálad ez valahogy inkább agyzsugort idézett elő.

    Kedvenc Conducatorodat nem kellett erőszakkal megakadályozni a bank létrehozásában, a Kárpátok géniuszának ugyanis egy büdös vasa nem volt ehhez.

    Tán NWO-hívő vagyol?
  • KillerBee
    #54
    Mucikám, tanulj meg magyarul, aztán magyarkodhatsz.
  • Trade
    #53
    Mekkora shit ez az egész ami mostanában a világban végbe megy.
    A középkorban kivívott szabadságjogokat szép lassan most kezdik visszavonni.
    Megmondom én hogy mi ez az egész.Maffia-módszer az egész.
    A kormányok védelmi pénzt,-értsd jól biometrikus útlevél,elektronikus pénz,megfigyelt Orwelli világ-
    szed a biztonságunkért cserébe.És hogy milyen biztonság kitől?
    Ismerős a történet amikor megjelennek a kétajtós szekrények a vendéglátó egységben,mondván hogy itt komoly a baj,de mi majd segítünk,megvédjük a helyet a csúnya gonosz alakoktó cserébe csak a bevétel 30%-át kérjük.

    Na amelyik pol. csoport amelyik elindította a terrorista kártyát a világ kártyaasztalán alaposan áttanulmányozhatta a maffia birodalmat.Hogy is kell szart keverni még több bevételért
  • nalidzsizpáuvö
    #52
    "Az embereket célzottan félemlítik meg"

    Én már meg is ijedtem, jujj!

    FoodLFG,

    Jó hogy visszajöttél, engem érdekelnek a hozzászólásaid. Inkább hirdesd a TrueCrypt-et, azt még szabad. ;-)

    A cikkhez nincs mit hozzátennem, kvp már elmondta amit köllött (mint már annyiszor).
  • kvp
    #51
    "Egy szó: Dachau"

    Na ez itt a gond, hogy most mar a teljes lakossaggal akarjak ezt eljatszani es kulon taborok helyett inkabb az egesz foldet akarjak munkataborra alakitani. A szomoru, hogy ahogy a masodik vilaghaboru alatt a gazdagok cserbenhagytak, most meg a tobbi emberrel egyutt elaruljak a sajat nepuket is. Fasiszta barki lehet, ez nem vallas vagy szarmazas fuggo. Anno meg Mozes aztan kesobb Jezus lepett fel a penzt imadok ellen, sajnos jo ha 5000 evente akad valaki.

    Az alkaida fele terrorizmus celja amerikai provokalasa volt, ami jo volt bizonyos amerikai gazdasagi koroknek es bizonyos szaud arabiai gazdasagi es vallasi koroknek. A terrorizmus elleni harcban vegul csak nehany megvezetett torzsi harcost es egy hazajaban a terrorizmus _ellen_ harcolo iraki diktatort sikerult elkapni. Egyebkent ugy nez ki, hogy a szept. 11-ei terroristak valodiak voltak es nem tudtak, hogy a megbizoik (a bin laden csalad) egyutt dolgoztak az amerikaiakkal. Akik jol jartak azok nehany amerikai nagytokes es nehany arab nagytokes.

    A fenti jatekot elegelte meg kina es ezert bedontotte a nyugati penzugyi rendszert. Reszben veletlenul, mivel az olimpia miatt magara koltotte el a penze egy reszet, a helyett hogy az amerikai gazdasagba es hadseregbe fektette volna. Masreszt amikor kiderult, hogy ok megusszak, megprobalta megvenni a new york-i zsido bankokat es ajanlatott tett a teljes amerikai ingatlanpiacra. Ekkor ijedtek meg a nyugati kormanyok.

    Hogy lehet ebbol kijonni:
    -le kell allitani a fizetett terroristakat: ez talan menni fog az uj amerikai kormanynak
    -le kell allitani az elvet atvett uj terroristakat: ezzel nem tudom mit kezdenek
    -le kell allitani a terorristakat fizeto nagytokeseket: ha vegre fegyverrel exportaljak a demokraciat szaud arabiaba, akkor sikerulhet

    ps: A zsidoknak ez az egesz most eppen nem jott jol, mert a haboru csak rontja az uzletet, a nyugati diktaturak meg azert veszelyesek, mert ha mar ki vannak epitve, akkor nagyon konnyen valthatnak at cionistabol fasisztaba es akkor megint ott vannak mint a masodik vilaghaboru alatt, csak most mar a globalizmusnak koszonhetoen nem lesz hova menni. (tobbek kozott ezert is nyert obama, mert valahogy helyre kell tenni a nyugati demokraciakat, mielott becsodolnek vagy kina megveszi oket kilora)
  • Balintos
    #50
    Ne menj utcára, mert a végén még beléd csap a villám. Ne lépcsőzz mert a végén még elesel és betörik a fejed. Ezek valószínűbbek mint hogy megölnek a "terroristák".
    És lehet, hogy ez sokkolni fog, de egyszer MINDENKI meghal.