399
Fájó szível, szerelmesen mit tegyek?
  • Danger95n
    #399
    Az utolsónak köszi. Amúgy, miért lehet ebből azt hinni, hogy kamu?
  • Aquir
    #398
    Egyik fontos dolog szerintem hogy mivel még nem éltél még (relatíve) annyi évet, ezért érdemes megérteni hogy nagyon sok dolog áll még előtted, és ez csak az egyik közülük amin úgyis át fogsz esni. Az ilyen érzelmi oldal persze fontos valakinek, és emiatt az előző mondat talán nem vigsztal, úgyhogy A LEGFONTOSABB DOLOG!, hogy akármi is történik az életben, és akármi is a végkifejlet, arra fordítsd, hogy tanuljál belőle. Mert ha jól sül el, akkor semmi gond, jól estél át rajta, ha viszont rosszul sül el, akkor túlzott általánosítás nélkül is le kell vonnod egyfajta tanulságot, ÉS MÉG EKKOR SEM keseregni kell rajta túlzottan, hanem látni hogy ebből több tapasztalatod lesz, és ezt használhatod arra hogy könnyebb legyen később.

    Mert ha úgyis a te esete vagy, akkor csak önmagadat kell adnod vetítés nélkül, ha meg nem, és semmi nem jön be nála, akkor lehet nem lennétek jó pár. Persze próbálkozhatsz ha látsz valami reményt az ő részéről, aztán a végén mondd azt hogy te mindent megtettél, ezzel is jobban érzed magad.
  • Fbn Lx
    #397
    első körben szerintem tájékoztasd, hogy a péniszed meglepően nagyméretű
    második lépésként pedig szólj a modiknak, hogy töröljék a kamuregedet
  • Danger95n
    #396
    Sziasztok! 13 éves vagyok és van egy lány az osztályban akibe szerelmes vagyok. Az a baj, hogy nem vagyok, jóképű, menő, swag sem és a menő öltözködéshez sem értek, azt sem tudom, hol vegyek gatyát. A csajozáshoz sem értek... az a típus vagyok aki alig bír megszólalni, de megtudom, néha röhögtetni. 2 éve jött az osztályunkba, a menőbb csajokkal barátkozott össze akikkel nem túlzottan,de jóban vagyok. Akkoriban elkövettem egy hatalmas hibát: elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé és megtapasztaltam, hogy ő olyan fajta akinek ezt nem szabad ezt megmondani,mert kerülni fog. Utána sikerült beetetnem, hogy csak a haverja vagyok és annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy azt mondta én vagyok a legjobb fiú barátja. Akkor azt hittem, meglesz. De akkor egyszerűen megunt és normális, logikus indok nélkül megutált. Utána sikerült kibékülnünk, de azóta néha utál, néha bír. Amúgy ő egy kedvesebb fajta lány, de nem az eltúlozott fajta. Mostanában, gyúrtam, de sehogy sem látszik semmi. Nem jön össze semmi. Szép lány. Ezért is az osztályunkban minden fiú rá pályázik és vannak nálam erősebb, izmosabb , jóképűbb fiúk is akiket bír. Depressziós, vagyok, de nem megyek orvoshoz, mert nem segítenek sosem. Az öngyilkosságon gondolkoztam meg a fűvön. De füvet nem tudok, szerezni, öngyilkos, meg egyszerűen nem merek, lenni. Mit csináljak? Segítsetek légyszí. Tanácstalan vagyok , hogy hogy szerezhetném meg. :((((( Segítsetek.
  • IXEMGabeo
    #395
    xDDDD
  • sz4bolcs
    #394
    Kommenteltem is rá: "Hát akkor baszódj meg!" :D
  • sz4bolcs
    #393
    Ja... Újév körül épp az járt a fejemben, hogy végre találtam egy pécsi bandát, akiknek a koncertjére szívesen elmennék, nézem őket facebookon, mikor lesz koncertjük, erre egy ilyen post fogad: "Feloszlottunk." :D
  • Fbn Lx
    #392
    Csak volt? :(
    zenélhetnének még.
  • matyi0323
    #391
    Ez viszont fordítva is elég gáz..
  • sz4bolcs
    #390
    Pécsi formáció (volt):

  • Fbn Lx
    #389
    van agyunk? meddig terjedek én ki pontosan, hogy magamba foglalom az agyamat
  • drsenorita
    #388
    nem mondtam, hogy más keveset gondolkodik. elvégre azért van az agyunk, hogy használjuk:D
  • Fbn Lx
    #387
    mindenki azt hiszi magáról, hogy nagyon sokat gondolkodik, a többi ember meg keveset.
  • drsenorita
    #386
    ő nem lány, ezt már tanúsíthatom:D
  • sz4bolcs
    #385
    ejj :D először azt hittem, te is pécsi lány vagy.
  • Rage47
    #384
  • chhaya #383
    lol :D
  • drsenorita
    #382
    túl késő van a bunyóhoz:D
  • Koppixer
    #381
    ezt nem hagyhatod!!!
  • Koppixer
    #380
    csajbunyó lesz!!
  • drsenorita
    #379
    hát, nem az enyém a fórum, úgyhogy nyugodtan:D
  • chhaya #378
    Már bocs hogy beleugatok :)
  • drsenorita
    #377
    biztosan...
  • chhaya #376
    Nem, nők is képesek rá, és határozottan kellemes állapot.:D
  • drsenorita
    #375
    off? na nekem olyan sosincs. nem megy, hiába erőlködöm... ezt magyarázta a volt barátom is, és hiába mondtam neki, hogy nem megy. de ez lehet, hogy lány mivoltomból fakad és csak a férfiak tudnak nem gondolkozni...
  • sz4bolcs
    #374
    Ez ilyen sejtés-féle. Neked is megy, amikor offra van állítva az az izé a fejedben.
  • drsenorita
    #373
    akkor honnan tudod, milyen allűrjeik vannak?:D
  • sz4bolcs
    #372
    Nem tudom, még nem találkoztam hercegnőkkel. :(
  • drsenorita
    #371
    hercegnő??? nem kényességből nem szeretem. különben is, a hercegnők szeretik a sportot? mert én igen. inkább az, mint a főzés... viszont sokáig aludni szeretek, nagyon is:P
  • sz4bolcs
    #370
    Milyen hercegnő allűrjeid vannak még? :)
  • drsenorita
    #369
    utálom a főzést takarítás közben meg általában zenét hallgatok...
  • sz4bolcs
    #368
    Pedig egyből kitaláltam, h. főzés, és takarítás közben. Olyankor igen veszélyesek a pislákoló neuronok..
  • drsenorita
    #367
    nem:) azt nem mondom el, hogy milyen helyzetben:D de szerintem annyira nem rémes, ha az ember sokat gondolkozik (elvégre a kenyeremet is ezzel fogom majd keresni:P); csak időnként. viszont tényleg vannak olyan helyzetek, amikor legjobb lenne egyszerűen kikapcsolni az agyamat egy gomb segítségével és csak akkor vissza, ha le van tudva az ominózus dolog...
  • sz4bolcs
    #366
    Annyira rossz vége lett? :)
  • drsenorita
    #365
    bizonyos helyzetekben igen. de azt nem kötöm az orrodra;)
  • sz4bolcs
    #364
    Nem próbáltak még leszoktatni róla? :)
  • drsenorita
    #363
    mondtam, hogy nem vagyok az:D csak sokat gondolkodom:P
  • sz4bolcs
    #362
    Látszik, h. nagy szocos vagy. :)
  • drsenorita
    #361
    ezt értem. bár szerintem ki lehet érdemelni, legalábbis nálam már érdemelte ki egy bizonyos személy... viszont azt nem értettem a kommentedben, hogy ha ő nem tudta lezárni az előző kapcsolatát, akkor mért ő kérdezősködött... na mindegy, ehhez nincs is közöm...
  • sz4bolcs
    #360
    Ha valaki fél attól, hogy megsebződik, nem tud bízni a másikban, olyanra nem érdemes energiát pazarolni. Ahogy kedves olvtárs írta: Bizalmat nem lehet kiérdemelni, csak elbukni.