4035
Milyen használtautók vannak a piacon a legjobb ár/minőség aránnyal most?
  • miki30246
    #3755
    Az új Golfot is mindenképpen nézd meg.
    7 millióért bőrüléses, jól felszerelt autót kapsz, akár 1.4 tsi 140 lovas motorral.
  • Zsolti9014
    #3754
    ja, ez egészen pontosan B180 CDI volt. maga a motor amúgy jó, meg nem is gyenge, annak ellenére, hogy ma ez a kb. 110 lóerő már nem számít soknak, szerintem bőven elég.

    egyébként ettől eltekintve nekem tetszett az autó, kényelmes, szép a beltere, a minőséggel sincs baj - bár a B-osztály kicsit zörög.

    az új A-osztály kívülről is szép, és kézi váltóval elfogadnám.


    Félreértés ne essék, nem akarom én a Mercedest bántani, főleg nem úgy, hogy saját autóm egy régi Swift. Csak éppen amit vezettem, az a B-osztály valami 10,5 millió volt. Annyiból egészen biztosan van jobb autó.

    Egyébként az A-Merci 6 sebességes kézi váltóval és akár benzin-, akár dízelmotorral megvan már 8 millióból, meg B-Mercit is lehet úgy konfigurálni, hogy meglegyen ennyiből. Viszont ha már valaki feljebb kúszna árban, inkább vegyen kevésbé felextrázott C-osztályt.

    De még egyszer mondom: lehet ez az automata is csak megszokás kérdése, túl sok fajta automatát nem vezettem. Ki kell próbálni, és mindenkinek magának eldönteni, hogy tetszik-e. Attól, hogy nekem nem tetszik, nem feltétlenül rossz.
  • miki30246
    #3753
    Én tuti az új A osztályt venném, mert gyönyörű szép.
    Csak az a baj 7 millióért egy alapot kapsz, de majd kialkudod, hogy legyen benne pár extra.
  • Zsolti9014
    #3752
    csak személyes vélemény, de amikor vezettem, nekem nem tetszett. valahogy nehezen indul meg állóhelyzetből, az automata sokáig engedi a fordulatszámot ahhoz képest, ahogy kézi váltóval váltanék.

    persze ezzel nem azt mondom, hogy nem jó, lehet, hogy csak megszokást igényel, de nekem nem tetszett.
  • matyi0323
    #3751
    miért?
  • ktomi22
    #3750
    es karosszeriaszam alapjan?? gondolom ugy is passzolni fog.
  • Zsolti9014
    #3749
    Tapasztalati alapon annyit tudok mondani, hogy a B Merciből kiindulva A-osztályt se vennék dízel+automata kombinációban. :)
  • laac
    #3748
    saját felhasználásra lesz,1 ember közlekedik vele,dízel,benzin mindegy cég fizeti,felső határ 7-8milla!arra vagyok kiváncsi,itt a fórumon van-e valaki vagy esetleg ismerőse akinek az emlitett autók közül valamelyik van,és mik a tapasztalatok!
  • Willi Betz
    #3747
    Nem árt az évjárat és a motor sem. Motornál a legjobb az,ha a motor számát adod meg. Forgalmiban benne van...volt egy pár lehetőség F-nél,14NV,C14NZ,C14SE,X14NZ,X14XE és ezek csak az 1.4-esek.
  • Zsolti9014
    #3746
    Véleményem szerint az S60 kilóg kicsit a három közül, mert az inkább a C-Mercivel játszik egy ligában, semmint az A-val.

    De kérdés lenne az, hogy milyen felhasználásra lenne, hány emberrel közlekedsz általában, dízel vagy benzines, mennyi a felső árhatár?

    Egyébként szerintem egyik autó sem rossz választás, tudom ajánlani a Totalcar tesztjeit, van mindháromról részletes.

    Magamnak szerintem Volvót választanék.
  • laac
    #3745
    Reggel!Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok,h szerintetek melyik autót érdemesebb megvenni:Merci új A osztály vs.Volvo új S60,V40??
  • ktomi22
    #3744
    ujra en. direct pontos evjarat szerint kell f astrara vennem vagy barmilyen astras jo?
  • ktomi22
    #3743
    elnezest..irtad hogy tompito betet.
  • ktomi22
    #3742
    köszönöm a gyors valaszt.. amugy jol sejettem hogy szigeteles az csak? :P
  • kelly1
    #3741
    A tompító betét mállik szét, az lehetett az amit kihúztál. Veszel egy hátsó dobot és megvan oldva, ez nem hiba ez természetes dolog egy ilyen idős autónál. 15 per alatt kicseréled! Nálunk 10-12 ezer körül már jókat lehet kapni, a legolcsóbbat ne vedd meg az gyenge. Átszámolva szerintem 40€ lehet kb a történet.
  • ktomi22
    #3740
    udv emberek,
    nemreg dicsertem az F astrat.. mint 2-3 honapos tulaja egynek. Nos.. hiba, amit nem ertek / nem tudom mekkora a gond.. (leven nem vagyok azutoszerelo.
    Soha nem hajtom hidegen a kocsit, ahogy 20 perce se tettem.. kiugortam a varosba.. es mikor visszjottem. korbelestem kocsit (szokasom), hogy minden rendben van-e.
    Es latom hogy a kipufogobol feketes-szurkes "haj csomo" lóg kifele. amit ha megfogtam es huzni kezdtem picit szorulva..de kijott..
    .. mi az? menet kozben nem ereztem hogy nem huzna az auto vagy valami, talan hangosabb a kipufogo / "nem egyenletesen" jon ki belole a hang..
    jol gondolom (remelem) csak valami zajcsokkento volt ami kijott? valami szigeteles?
    mennyire nagy a problema? mennyibe kerul ezt megjavittatni kb? (euroba ha lehet)
    meg valami.. ahogy huztam ki.. a vegefele jott vele par rozsda darab.. nem tul nagyon 3-5 mm es nem is tul sok.. csak gondoltam ezt is hozzairom..

    gyors es reszletes valasz jo lenne, ..mert feltem a picikém.. meg vagyok elegedve az f astraval es remelem nicns nagy baja.. (beleszerettem)
  • Zsolti9014
    #3739
    De nyilván, ha most pontosabban meg tudjátok mondani, hogy mely évjáratokat érinti ez a probléma, akkor könnyebb lesz a kérdező dolga! :)
  • Zsolti9014
    #3738
    Persze, tudom, hogy nem egyenlő. Ezért írtam annyit, hogy "hajlamos az olajfogyasztásra".
  • Willi Betz
    #3737
    V6 az nem nagyon szokta enni,inkább kiveti magából a legelképzelhetetlenebb helyeken. Meg a 2.5 az szeret hengerfejes lenni,bár már láttam 3.0 is. Üzemanyag szellőztető is tönkre szokott menni,az meg a motor mögött van. V6-nál az kész f@sz szopás :DD
  • Effe88
    #3736
    szerencsétlennek mindig van vmi a v6-al
    alapjárattó kezdve klima kompresszoron át:D legutóbb a kilométer óra baszódott el:Dállandóan szerel rajta vmit
    ha éppen megy akkor jó, egyébként olajat nem eszi, a kasztni az valóban masziv, aláírom
  • Willi Betz
    #3735
    Ő ott baszta el,hogy V6-ot vett. Szép meg jó a V6,de együtt élni nem lehet vele. Főleg a 2.5-ös...szarabb mint a 3.0. De ezt párszor már leírtam,hogy szerelhetetlen. Főleg,ha kifog egy eleve kalap szart... Annál az a nagy csoda,ha nem folyik orrán,száján az olaj. Másfelől meg honnan veszed,hogy én állandóan költök rá? Mióta meglett rá a rendszám nagyjából 1,5 hónapja,csak a váltóban kellett szűrőt és olajat cserélni. Ez azért nem árt,ha automata váltós és ez vonatkozik mindegyikre,nem csak Opelre. Esztétikával foglalkoztam,amit én magam csináltam rajta. Más problémám nincs vele! Megy,teszi a dolgát és nem kell attól rettegnem,hogy ha balesetezek vele akkor megdöglök benne,mert nincs semmi merevsége a kaszninak. Fogyasztás meg,vegyesben 10 liter,ami elfogadható egy 1800 kg-os autótól.
  • Effe88
    #3734
    "De igazából azt kéne már megérteni,hogy egy autóra mindig kell költeni!"
    persze
    opelesek ezt mondják, van egy jó barátom omegája van 97es 2,5 v6 kb 4 éve vették akkor 800 000-ft-ért azóta kb. a dupláját ráköltötte
    ez csak neked természetes, hogy folyton költeni kell rá
  • miki30246
    #3733
    Én sem szeretem a feleslegesen nagy tömeget, de ha nem élményautó kell, akkor tökéletes, sőt még nagyobb komfortot is ad, az nem hátrány ha nem lök le az útról a kamion menetszele.
  • Willi Betz
    #3732
    ...és nem a papír Swift-re gondolok! De igazából azt kéne már megérteni,hogy egy autóra mindig kell költeni!
  • miki30246
    #3731
    Abból sajnos ritka a szép megkímélt bőrüléssel rendelkező példány, ennyi idős korukra a legtöbb ki van szaggatva, ki van ülve, repedezett, stb.
    Ami meg szép, annak meg is kérik a felárát.
    De azt aláírom én is, hogy gyönyörű lenne egy fullos bézs bőrös belsővel.
  • Willi Betz
    #3730
    Persze lenne mit. Ja,de várjál,nem új autó,hanem 11 éves. Te biztos tudsz itthon venni hibátlan használtautót. Amire nem kell megvételkor költeni.
  • fifi
    #3729
    igen, ideális vétel egy ilyen 1.7 tonnás automata szecskavágó...
  • Effe88
    #3728
    bőr belsővel kéne
  • Effe88
    #3727
    Nem utálom, de végül is igaz. Minden cigány a saját lovát dicséri.Te se fogsz rosszat mondani az omegádra nyilván.Pedig hát lenne mit.
  • miki30246
    #3726
    Egy ilyen is jó vétel lehet
    Atombiztos dinamikus benzinmotorral, jó áttételezésű automatával, autopályás fogyasztás 8-9 liter.
    És nem mindig az évjáratot kell nézni, érdemes olyan autót venni, amit eleve Autonak gyártottak, és ez meglátszik az állapotán is.
    Szervizelésétől nem kell félni, millio alkatrészt árulnak hozzá a klubbok, meg a különböző portálok.
  • Willi Betz
    #3725
    Attól,hogy te utálsz valamit,az nem jelenti azt,hogy szar is.
  • Effe88
    #3724
    látom ez egy opel imádom topik lett:D
    ennyire nem kéne elfogultnak lenni:D
  • kifli
    #3723
    az, hogy 16 szelep nem egyenlő azzal hogy eszi az olajat :)


    Nem első szériás g astrában pl már nincs gond ilyennel.
  • Yoda001
    #3722
    na, ez nem semmi válasz volt, mindenre kitérve körülbelül... köszönöm szépen, és a többieknek is! :)
    sokat segítettetek, már csak a konkrét döntés hárult ránk, de ugye ennek így kell lennie :)
    amit viszont nem tudok, hogy profi szerelőt honnan szedek, mert ugye mégiscsak ilyesmivel kellene meglesni az adott autót?!
  • Willi Betz
    #3721
    Ráadásul az 1.2-es az vezérműláncos és nem szíjas.
  • Kicsizoli
    #3720
    Evvel motorral szerelt g Astrával van tapasztalatom mert a honvédség anno ilyeneket is kapott, fogysztása kiváló, 5,5-9 ig országut-városban tartós 160 nál 8,5l/100km 5 fővel autópályán, 185 vége...a 16v 1.6 100ra gyorsulásnál egy kocsi hosszt ver rá...műszaki alapjait tekintve egy C16SE 100Le okositott és tisztább változata jobb mint az 1,4 es...

    Tény, hogy kevés van belőle...a 2001 előtti példányok központi befecskedezésesek az nem nem venném meg 2002 gyártási évtől jók...
  • Willi Betz
    #3719
    98 és 2000 között voltak a 16 szelepes motorok olajzabálósak az Astra-ban. F és G-ben is. De egy 2002-2003 körülit én simán megvennék 16 szelepessel is. Meg ami fontos,hogy bármilyen hülyén hangzik is,de az 1.2-es motorral is jó választás lehet a G Astra. Rövid váltó fokozata van és keveset is eszik,de ugyan akkor úgy megy mint egy 1.4-es. Pedig 75 lóerős és nem 90. G Astra gyenge pontja -szerintem- az ülése,amiben nem dönthető abban hamar el tud fáradni az ember lába a rövid ülőlap miatt. Esztétikailag meg a duda gomb megy szét a kormányon,egyszerűen felpúposodik és kiszakad. Kívül pedig a fényszórók szoktak besárgulni,szar az UV védelmük. Utóbbi igaz a H Astrara is,meg az összes műanyag búrás autóra.
  • Zsolti9014
    #3718
    kis javítás, mielőtt debilnek tűnnék: Civiceket, nem pedig Civicecet.
  • Zsolti9014
    #3717
    persze, értem. csak azért az F-et mondtam, mert az előző hozzászólásomban az F-et ajánlottam a G-vel szemben. tehát ha Astrára szűkítünk, akkor én inkább vennék egy nagyon megkímélt F-et, nyolcszelepes motorral, mert a 16 szelepes motorok (ami a G Astrák többségében van) hajlamosak az olajfogyasztásra. nagybátyám is éppen ezért vett az átlagosnál picit drágábban F Astrát tavaly.

    DE!

    Itt van pl. ez a G Astra. Most ezt nem a konkrét példány miatt linkelem, hanem mert ez 8 szelepes. Ez G Astrában elég ritka, de érdemes lehet ilyet keresni. Mégis korszerűbb az F-nél maga az egész autó, de a tartósabb, problémamentesebb nyolcszelepes van benne.

    Vagy egy ilyen F-et: Itt szintén nem a konkrét példány a lényeges. És akkor marad pénz átíratni, szervizeltetni, és teletankolni. :)

    Az eredeti kérdésre visszatérve (SWIFT SEDAN): nekünk volt ilyen autónk, 1,3-as, 1997-es évjáratú, GLX felszereltségű, úgy 170 ezer kilométerrel. Nagyon jó autó, megbízható, kb. 4 évig volt meg, semmi baja nem volt, egyszer kellett bele a kötelezőkön kívül egy akksi. Amikor lecseréltük, akkor is maradtunk a Swiftnél, és nekem a saját autóm is Swift, de ferdehátú.

    De: az egyik korábbi hozzászóló írta ezt: "Jó autó a Swift, a régi is jó, biztonsággal nem kell foglalkozni, úgy sem töröd össze"

    Na, ez bátor kijelentés. Az ember ezt nem számíthatja ki. Sajnos volt a családban súlyos autóbaleset, igaz, nem Swifttel, amelyben a rokonom vétlen volt. Ha Swiftben ül, talán már nincs köztünk. Így is maradandó károsodásokat szenvedett...

    Ha Civicecet nézett, azok valószínűleg jó választást jelenthetnek, csak ne legyenek széthajtva, meg gányolva.

    Ebben az árban van egyébként Fiat Punto is, elég nagy választékban. Az sem ördögtől való. Esetleg a Nissan Almera.

    Ha az 1 millióból nem kell kijönni az átírásnak meg kötelező szerviznek, akkor ennyiért már lehet kapni Swift II-t is, eléggé felszerelten, de ezeket azért át kell nézegetni, félő, hogy ez tényleg a kínálat legkevésbé megkímélt példányait takarja.

    Van ilyen 1 millió körül. A típust csak ajánlani tudom. Van a családban egy, amelyet 5 és fél éve, újonnan vásároltunk, kb. 100 ezer van benne. Problémamentes eddig.

    Minden egybevetve, szerintem ezért a pénzért az egyik legjobb választás a Ford Focus lehet. 8-900 körül már akár egész jól felszerelt, megkímélt példányokat is lehet kapni, mondjuk 1,6-os benzinmotorral. Én legalábbis ezt venném, ha nem BMW E30-ra gyűjtenék! :)
  • kifli
    #3716
    régi octaviát nem ajánlom. Volt céges autóként pár éve faternak. Hááááát, nem mondanám egy jó autónak, akkor már g astra sokkal jobb.