38
  • winnie
    #38
    ne csak a korosztályoddal barátkozz és máris nyílik a látószöged:)
  • Vogel
    #37
    HP pff, érdekes hogy csak 15 évesekkel találkozom akik rajonganak érte....
  • sricsi91
    #36
    HP6 az egyetlen amit várok ebből, de nagyon, bár azt nem tudom hogy lesz az a 12 percnyi 3D-s jelenet...
  • Barakukk
    #35
    Az a baj, hogy számomra ez nem hiteles, ugyanis a Borat esetében egy eltérő kultúra találkozását mutatták be, igaz egy kicsit az is túlzott, de Brüno esetében egy kicsit túlzásba vették a dolgot szerintem. Túlságosan felerősítették a sztereotípiákat, a reakciók szerintem nem hoztak semmi újdonságot, a poénok pedig nem ütöttek elég jókat. Szóval erőltetettnek érzem a humorforrásokat és nem adott újdonságot. Amúgy voltak benne nagyon jó ötletek és poénok, és nem tagadom le, némely szexuális poénon én is jókat nevettem, de összességében nem érzem intelligensnek a filmet.
  • kalapos01
    #34
    Ki mit lát benne. Egy sima görbe tükör az átlag amerikai előtt. Már a Borattal is azt mutatta meg, hogy milyen dürhő emberek vannak. A mutatványok kellenek a film eladásához, de a lényeg a sorok között van, az interjúalanyok és az urca embereinek reakciójában.
  • Andrews2007
    #33
    Rottenen 117 kritikával már 95 százalék a HP6!! Mi ez ha nem nagy meglepetés? Hol van ehhez képest a 19 százalékos Transi2? :D 8.4 imdb-n 3321 szavazattal.
    Ezek a legjobb hp-t jelzik előre. Egyre kíváncsibb vagyok a Sötét lovag se okozott csalódást amikor nagy számok kezdtek keringeni a neten.
  • Andrews2007
    #32
    Persze nem az a lényeg csak ezzel akartam előre gyorsan bemutatni neki egy előzetessel hogy mi a helyzet a gyerekességgel. Egy regény is akkor jó igazán ha több rétegnek szóló sztorival rendelkezik és sok hátsó értelmezés, meglepetés, mondanivaló tűnik elő többszöri olvasásnál is. a Gyűrűk Uránál pl még az is jó hogy a korok/évtizedek változásával is ad ad más más mondanivalót és érdekességet többszöri elolvasás után is. Korokon átívelő ezért a sikere hisz már 50 éve van jelen. Ahogy talán a HP is lesz.
  • Barakukk
    #31
    "az intelligens szatíra egyvelegére bukó tízezreknek a Brünót" - ezzel kicsit vitatkoznék. Ha azt mondom, hogy egy gusztustalan provokáció, ami csak tovább erősíti a melegek iránti előítéletet, pedig én übertoleráns típus vagyok, akkor megmagyarázza nekem valaki, mint lentebb a Harry Pottert?
  • ilmi6
    #30
    Természetesen nem láttam azokat, amik nem jöttek ki.
    IceAge 3 mondhatni jó lett. Sajnálnám kihagyni, ha még nem láttam volna. Transofrmers 2 nem egészen 1x nézhető. Crank2 - ehhez hatalmas mennyiségű akarat kell, hogy ne menjek ki róla, ha már egyszer betévedtem a vászon elé. Ennél a filmnél egy doboz sör értelmesebb tevékenység. Még csak nem is vicces, bár van benne egy adag groteszk humor. Excsajok szelleme... azt hiszem nem jönne be az előzetes mindent elmond. 'Brünó' - már Borat sem tetszett, stílus különbség nem lesz. Akinek az bejött annak ütni fog a film. Azaz várhatóan közönségsiker lesz.
    Közellenség... najó, ez valamennyire szimpatikus.
    HP nem a stílusom.
    Bunyó - akkor inkább már a 'Fight Club' még 1x.
    Everybody Wants to Be Italian helyett meg 'Love Actually' még 1x, vagy 'I love you man' 2x.
    Ice Age és Public Enemies talán érdekelni fog.

    Libanoni keringőt ezek szerint lecsúsztam.
  • BlackRose
    #29
    nem reagáltad túl
  • HarryProf
    #28
    Igazad van, valszeg én reagáltam túl a dolgot,de muszáj volt leírnom, hogy nyugodtan tudjak aludni
  • BlackRose
    #27
    Nem olvastam és nem is néztem, véleményem eredete kizárólag az, hogy az elején gyerekek játszottak és gyerekeknek játszották. Lehet, hogy aztán megváltozott a dolog de én ezzel nem foglalkoztam, főleg mert még most is a környezetemben levő gyerekek általában Potter rajongók. Ha tévedek semmi gond, mert úgy sem változik meg ezért a világ :) mindenki azt néz és kedvel amit jónak lát, lehet majd egyszer én is megnézem és véleményt változtatok, de itt most nem gondoltam, hogy tudományos véleményt kell formálnom, inkább olyan szórakozásnak vettem a dolgot :) elnézést a komolytalanságomért.

    Nem szoktam megsértődni, általában majdnem soha :) (néha azért szoktam egy picit "piszkos" választ adni annak aki fejbe vág, de max annyi).
  • HarryProf
    #26
    Andrews2007: Nem hiszem, hogy a véres dolgoktól lesz felnőtteknek való egy film, vagy könyv.
    BlackRose: Megértem én, ha gyerekmesének tűnik első látásra az egész, de ha valaki komolyabban belebújik a történetbe (ergo elolvassa a könyveket), az több tartalmat is megtalálhat benne, többek közt ez is okozhatta szerintem a korosztályok közötti széleskörű sikerét. Addig nem is kellene kikiáltani ezt gyerekmesének, amíg te nem ismered mélyebben az egészet. Ha nem mélyültél bele, akkor szerintem nem is kellene véleményt mondanod arról. Ha igen, akkor kíváncsian várom/várjuk a rossz/jó véleményed róla.
    Ezt én így gondolnám korrektnek. [Ezt nehogy személyes sértésnek vedd -mert találkoztam már ilyennel- mert egyébként elég szimpatikusnak talállak a fórumon, bár én keveset írok.]
  • Andrews2007
    #25
    Lejjebb mész ott az előzetes is. A véres gyerek lehet hogy hamis de véres csata lesz az utolsó 7 résznek a2. felében. Ugye az 2 részes lesz a könyvben lévő sok terjedelem és történés miatt + MONEY-t is takar persze. :D.
  • Andrews2007
    #24

    HP6 horroros trailer

    Ajánlom ezt a kis előzetest megnézésre! Rájössz hogy mennyire gyerekes is pl az új Harry Potter. :)

    Mel Gibson mára eltompult de a Rettenthetetlen, a Maverick, A hazafi, A Halálos fegyver 1-4., a Passió, Az Apocalypto felejthetetlen művek voltak.
  • WoodrowWilson
    #23
    Az Engedj be! kötelező darab!
  • BlackRose
    #22
    uff, elfelejtettem Mel Gibson-t említeni :)
  • Andrews2007
    #21
    Blackrose:

    Nemrég lettem 23 éves és képzeld én is azokon a filmeken nőttem fel mint amiket említettél mai napig imádom őket is. ( A Goonies is még ma is nézhető nagyon is) Stallone, Willis, Swarzi stb. mind mind annak a korszaknak (81-90es évek) nagyjai voltak.
  • winnie
    #20
    a fentiekhez képest? már láttad a fentieket?? huhh. hát, a másnaposok valóban nem rossz, de túlságosan az amerikaikra lett tervezve...

    "
    Libanoni keringőt mikor fogják magyar moziban játszani? "

    kábé fél éve játszották.
  • ilmi6
    #19
    Őszintén egyik film sem érdekel ezek közül. Szóval nem fogok ezért lázadni, és tüntetni sem. "legnagyobb filmek kerülnek bemutatásra Amerikában". 12 = 1 tucat.
    Libanoni keringőt mikor fogják magyar moziban játszani? (idáig 3x néztem meg külföldi online divx moziban - No persze ez már csak az én perverzióm, ennyire nem lett jó film)
    Amúgy meg The Hangover (Másnaposok) megy magyar filmszínházban. És a fentiekhez képest egy remekmű.
  • BlackRose
    #18
    :) OK mondom real macho shit ez a HP és a benne szereplő vén gárda. Nézd semmi kifogásom a HP ellen, csak nem gondolom, hogy akár félig érett embert is érdekelne (persze ez csak az én személyes véleményem, nem kell tüdőre szívni). Az én generációm is megnézett egy-két gyerek filmet (pl. Goonies), de nem Potter féle dolgokon nöttünk fel, abban az időkben Sly és Arnold, Clint Eastwood, Charles Bronson, Chuck Norris, Steven Seagal, Bruce Willis stb. volt a menő... bár akkor ha akciót akartunk látni.
  • Mister
    #17
    BlackRose azért egyet, mondjuk az utolsót nézd már meg lécci :)
  • Inquisitor
    #16
    Hol vannak ebben gyerekszínészek? :)
  • Andrews2007
    #15
    18-19-20-21 évesen gyerekszínészek? :D Az 5. és a mostani 6. rész alatt már ennyi évesek a legkisebb korúak is csak úgy elmondom. ( A 3 főszereplő most 19-20-21 éves. :) Szal ez nem jött be. :)
  • BlackRose
    #14
    Yep, HP is a real macho shit :) most, hogy felvilágosítottatok... gyerek szinészekkel tényleg nem gyerek filmeket szoktak csinálni. :)
  • Andrews2007
    #13
    A 3.-ról lett felnőttesebb, sötétebb és izgalmasabb a sorozat és ezzel együtt részenként a színészek is fejlődtek főleg angol eredeti nyelven látható ez.
  • Andrews2007
    #12
    Csak az 1-2t láttad mi? Azok még gyerekesebbek és unalmasabbak hisz ultra könyvhűek lettek, nem csoda hisz Chris Colombusiak :), ha neked nem tetszettek pl a reszkessetek betörő filmek tőle, akkor a HP1-2 sem fog. Viszont a 3. -tól jók lettek nagyon a filmek. Nekem igazából a 3.-tól tetszik. A 4-5-6 már majdnem 16+os lett. (USA-ban pl A sötét lovag is PG13as lett és lás csodát a HP4-5 is érdekesmód a 6 nem pedig sokak szerint az a legsötétebb lett. A készítők si csodálkoztak, lehet azért adták lejjebb mert sok a komédia is most benne.)
  • gara haca
    #11
    A HP mióta kizárólag gyerekeknek szól? Szerintem a legtöbb "gyerek" meg se érti igazán a HP-t... tévedsz ha azt hiszed hogy nem érdekel sok felnőttet a Harry Potter.
  • BlackRose
    #10
    Harry Potter 43% ??? nem tudtam, hogy gyerekportál lett az sg.hu? :)
  • Broafka
    #9
    a jégkorszaknál az egész 3D volt, még az előzetesek is, egyébként csak az elején volt zavaró, meg fejfájós, aztán megszokta az ember
  • kukacS3K
    #8
    az a 12 perc 3d azt jelenti hogy beülsz a heripoterre és a film közepénél azt mondják vedd fel a szemüveget?
  • bakvarnyu
    #7
    Szerintem fasza a Miami vice is.
  • Hegi90
    #6
    Hát ezek tényleg nagyon durva filmek, mindegyik Oscar jelölt
  • winnie
    #5
    a japán filmekre még magasabbról sz*rna az ember.

    jönne a sok érthetetlen komédia és dráma. mik is voltak a múlt heti japán nagy premierek? az M.W. és a Soreike! Anpanman: Dadandan to futago no hosh. húúú!
  • zola2000
    #4
    "Vérlázító módon éppen most léptek sztrájkba a hazai forgalmazók, amikor a legnagyobb filmek kerülnek bemutatásra Amerikában."

    Ki nem szarja le az amerikai filmeket, japánból kéne behozni!
  • geristar
    #3
    Engem a Fighting érdekelni fog, tetszett az előzetese.
    A G.I. Joe is jónak igérkezik.
  • es5eNCe
    #2
    Nagyon jó film a Közellenségek bár vannak hibái. A digitális kamerának köszönhetően rendkívül egyszerűnek tűnnek a felvételek és úgy hatnak mintha semmilyen megvilágítást nem használtak volna. A színészek is baromi jók de főleg Billy Crudup, sajnos Marrion Cotillard-nak sok értelmes szöveg nem jutott a filmben őt kicsit sajnáltam azért.

    Én a mai napig nem tudom felfogni mitől olyan kibebaszottul nagy film és főleg mitől az év horrorja ez a Let The Right One In? Egyrészt nem is igazán horror, tekintve hogy félni meg izgulni is elég ritkán lehet rajta. Inkább egy szerelmes film és az is az uncsibb fajtából. Meglehet h eredeti a film de ettől még nem lesz jó!
  • koschwarz
    #1
    michael mann-t imádom (a félresikerült miami vice ellenére is). ott a helyem a közellenségeken.