110
  • karmicsek
    #110
    Tudod hogy hatáozták meg az RDA-t? Ez volt az a mennyiség amitől a náci katonák még nem foldultak föl és harcképes állapotban voltak.
    Ismerek olyan embert aki az RDA 2-3 szorosa C-vitamintól még skorbutos volt.
    gyk. az hiánybetegsége a C vitaminnak.
  • karmicsek
    #109
    A természeti népek gyógyítói meg átruccantak ide tankurzusra
    Mellesleg a természetes védekezőképességnek segít, igen hatékonyan.
    Báer nálad nem használna ner már kiölted a jóóó sok antibotikummal,
    mellesleg attók MINDEN baci fölfordul, azaz azok is amik az emésztésben "segitenek"
    azaz a hatékonyság legnagyobb részéért felelősek.
    Nesze neked
  • dronkZero
    #108
    Jégkorszak Wiki
    Itt van róla szó. Antarktisz jegének összetételéből következtetnek rá.

    Ez a kép meg a kibocsájtás változása, és nem mond semmit az abszolút szintekről. Meg azt sem tudjuk meg belőle, hogy akkor ma van-e még CFC kibocsájtás. Úgy rémlik, hogy nagyon gyorsan leálltak a használatával, miután kiderült, hogy gáz van vele. (Höhö, gáz van a gázzal. :P)

    Mindenesetre azt még nem tudjuk biztosan, hogy a hatásai pontosan mik lesznek.

    Mondjuk az a 360ppm nem hangzik túl jól, pláne, hogy az tényleg csak a széndioxid.

    Ellenben alig 10000 éve volt jégkorszak, még jó, hogy melegszik az idő. Előtte 60000 évig volt hideg, és kb annyi idő van még a következő jégkorszakig...
  • Epikurosz
    #107
    Ja, tényleg, köszi.
  • Balumann
    #106
    A másik, hogy ezen a grafikonon a 0 előtt a zöld sáv, ami a CO2 szintet mutatja, nem ér el a 0-ig (az jelenthet 2-300 évet szerintem, vagy többet), 280-at mutat, ma valami 360 körül van, legalábbis én ilyen adatot találtam.

    "Az emberi beavatkozás elõtti 200–280 ppm-es szén-dioxid koncentráció az 1700-as évek óta rohamosan növekszik a szerves szenet tartalmazó kõzetek kiaknázása (a szén, a kõolaj és a földgáz kitermelése) és elégetése miatt. Ma a légköri szén-dioxid koncentrációja eléri a 360 ppm-et, és a nemzetközi összefogás ellenére sem várható, hogy a növekedés hamarosan megálljon. "
  • Balumann
    #105
    Ezt vajon mi alapján határozzák meg ilyen pontosan? :o

    Egyébként ha jól látom wikipediaról vetted a képet, én ilyet is találtam:


    Amúgymeg ha jól olvastam, nem csak a CO2 koncentrációja okozhatja, hanem több más üvegházhatású gáz.
  • dronkZero
    #104
    Khm. ÖtvenEZER, meg huszonötEZER éve. :)
  • Epikurosz
    #103
    Ahogy én látom, 125k éve volt ugyanilyen magas a széndioxid koncentráció. Az viszont meglepett, hogy 50 éve magasabb volt, mint 25 éve.
  • dronkZero
    #102
    OFF:

    Mondjuk MÉG nem abnormális a jelenlegi görbe, teljesen ugyanolyan, mint az előzőek... 150ezer éve meg ugye nem volt még ipar, aztán mégis ugyanilyen volt a CO2 koncentráció.
  • uwu
    #101
    Ez eléggé off, de manapság ez már nem kérdéses. Nyílván van benne valami, és van természetes a változás, de ez az ütem rendellenes ahhoz képest ami eddig volt. Az éghajlatváltozás egyébként természetes dolog, most csupán gyorsítjuk a folyamatot. Ez persze nem jó, és sürgősen abba kéne hagyni.
    Ha belegondolsz tényleg lehet abból gond, abból ,hogy amit a természet a légkörből évmilliók alatt a föld alá juttatott, mi kiszabadítjuk egy pillanat alat.
  • sz4bolcs
    #100
    Én arról beszélek, hogy a kérdés, hogy egyáltalán van-e valami mérhető szerepe az emberiségnek az éghajlatváltozásban. Sokak szerint kamu, hogy van.
  • sz4bolcs
    #99
    Homeopátia, meg az antidepresszánsok meg még tartják magukat. A magyarázat az szépen megvan mindenhol, a koponyalékeléshez, meg a piócákhoz is szép meséket találhattak ki.

    Te ugyanazt mondod a homeopátiáról, amit előtted már sokan mondtak a koponyalékelésre, meg a piócákra, antidepresszánsokra, akupunktúrára, meg egy rakás dologra.

    A pszichiáterek jó része sem pénzért hisz abban, amit csinál, szóval ez még nem jelent sok mindent. Én nem is azt mondom, hogy a homeopaták, akupunktőrök, meg a többi pénzéhes kapzsi emberek lennének, akiket csak a pénz hajt.
  • Balumann
    #98
    LEhet, sőt nagy valószínűséggel természetes folyamat, a légkör állandóan változik. Csak normális esetben nem ilyen gyorsan (vagy ha ilyen gyorsan, akkor van valami nagyobb méretű előzménye, mint pl. órási vulkán kitörés, vag ilyenek.
  • sz4bolcs
    #97
    Úgy tűnik, mert sokat mondták. Attól függetlenül természetes folyamat is lehet, amihez nem sok közünk van. Legalábbis én hallottam már ilyet.
  • Balumann
    #96
    "Amúgy meg épp a placebo, meg ez a necebo vagy mi tehet arról, hogy még a koponyalékelést, meg a piócázást sem lehet ennyire egyszerűen lesöpörni az asztalról, mint ahogy teszed."
    Koponyalékelést már szerintem mindenhol lesöpörték, piócázást is másra használják már (véralvadás ellen esetleg). Homeopátiát jól védik, jól kitalálták a magyarázatokat hogy miért nem lehet tudományosan bebizonyítani hatástalanságát. Vannak, akik tényleg hisznek benne, nem csak a "pénz" miatt csinálják, ahogy az egyéb gyógymódok.
  • Balumann
    #95
    Nem, valaminek a gyökerét adták, de lehet, hogy azt is. Ezt most nem tom, majd megnézem :S

    "Menj be NWO topicba, ott majd tényszerűen alátámasztja neked valaki, hogy csak a felsőbb körök szeretnék, hogy ezt így gondoljuk, amúgy meg kamu."
    Hogy az emberi tényezők miatt gyorsabban változik az éghajlat, mint kellene? Hát ennek cáfolatára kíváncsi leszek, majd benézek. Remélem a terjeszkedést, hódításokat nem akarják megcáfolni.

    Persze, a mindenholi hőmérsékletváltozás, sok helyen elsivatagodás, korallok tömeges és fokozatos pusztulásam nyilván csak úgy tűnik, mintha ezek miatt lenne...
  • sz4bolcs
    #94
    "mégis tudták a módszert, hogy nemtommit kell enni (ami mint tudjuk utólag C vitamint tartalmazott)" - savanyú káposztát. :-)

    Amúgy meg épp a placebo, meg ez a necebo vagy mi tehet arról, hogy még a koponyalékelést, meg a piócázást sem lehet ennyire egyszerűen lesöpörni az asztalról, mint ahogy teszed.

    Ez az egészségmizéria már inkább hasonlít valami tömegpszichózisra, mint értelmes dologra. Mint az a betegség, amit éppen múltkor láttam a tv-ben, hogy vannak emberek, akik étkezés közben folyamatosan azt figyelik, hogy hány kalóriát visznek be a szervezetükbe, meg az a heppjük, hogy a szénhidrátot, meg a fehérjéket a tényér két külön felére csoportosítják (nem tudatosan).
  • sz4bolcs
    #93
    "Az egyébként tény, hogy ahogy a modern civilizációk terjeszkednek, mostmár éghajlatváltozást is gyorsítanka" - Menj be NWO topicba, ott majd tényszerűen alátámasztja neked valaki, hogy csak a felsőbb körök szeretnék, hogy ezt így gondoljuk, amúgy meg kamu. :D Ők is ugyanolyan tényszerűek, mint a homeopaták, meg a pszichiáterek, meg az összes többi.
  • Sir Ny
    #92
    az orvoslás nyelvét.
  • Balumann
    #91
    A Baraka - Világok arca -t láttátok már? Abban több jelenet is van, hogy mivel töltik az idejüket (ahelyett, hogy az életükért kűzdenének állandóan, meg félnének mindentől...).

    "1800-ból, Hahnemann kútfejéből származik. 200 éves"
    Sry, tényleg. Legalábbis ő dolgozta ki meg írta le.

    "Csak példaképp említettem, hogy nem működő módszerek is simán fennmaradnak, sőt, népszerűekké válnak."
    Főleg nálunk :D De a placebo hatás az működik mindenképpen.

    "A szubjektív tapasztalatokból meg nem lehet helyes következtetést levonni."
    Valószínűleg így maradt fennt a mágia is (táncok, dobolás meg mindenféle más módszer). Egyébként legjobb példa, hogy a hódítások idején hogyan gyógyították meg a skorbutos felfedezőket. Nyilván nem volt náluk sűrű betegség, mégis tudták a módszert, hogy nemtommit kell enni (ami mint tudjuk utólag C vitamint tartalmazott). Szükség van-e ilyenkor tudni, hogy pontosan mi okozta, ha egyszer tudják a megoldást?
    Számos ilyenre lehet tudni tapasztalatból, hogy mit kell csinálni.
    Akkor náluk természetes, hogy mondjuk szülésben segítés előtt nem szabad hullákat boncolni meg egyéb dolgokat csinálni (és olyan körülmények között a fertőzés esélye is kisebb), ez nálunk Semmelweisig nem volt egyáltalán gondolatban sem.
    Ezért vonok le olyan következtetéseket, hogy tapasztalat útján sok mindent meg lehet tudni, viszont a civilizációkban nagyon sok mindent primitívnek vettek, elvetettek, vagy majd "Isten dönt hogy életben maradj". Elég csak belegondolni néhány dologra, amitől már sokkot kapunk, hogy hogyan oldottak meg dolgokat.

    "Bizony, a mi, emberek, homo sapiens hülyesége."
    Az, hogy milyenek vagyunk, attól függ milyen környezetben élünk, hogyan nevelnek minket. Az ilyen emberek teljesen másképp gondolkodnak, legtöbbnél nincs olyan kifejezés sem, hogy "enyém" meg "tied", csak "miénk", nem érzik magasabb rendűeknek magukat semminél, még az élettelen dolgoknál sem. És nincs olyan, hogy kitalál valami baromságot amiről egyértelműen látja hogy nem hat (mint pl. koponyalékelés, vércsapolás), és mégis azt fejleszti ki. Egy ilyen népnél sem lehet ilyeneket találni.

    "Te meg olvashatnál mást is azon a két-három könyvön kívül..."
    Mivel érdekel a téma, természetesen nem 1 könyv alapján vontam le ezt a következtetést. Sajnos nagyon sok a feltételezés, amiket a saját gondolkodásmódunkból, és a sötét középkor, illetve az utána következő korok alapján próbálnak következtetni. És ahogy tanulmányozzák őket, egyre több meglepetés ér mindenkit.
    Egyébként szívesen várom az ötleteket, hogy mit érdemes elolvasni.
  • sz4bolcs
    #90
    Kik, és mit gondolnak rosszul? Ha annyira egyszerűen el lehetne dönteni valami hatásosságát, akkor nem lenne ekkora hacacáré a homeopátia, az antidepresszánsok, meg a többi körül. Nem véletlenül virágozhatott régen az ilyen koponyalékelés, meg piócával vérnyomáscsökkentés, és nem véletlenül virágozhat most is a gyógyszer meg vitaminmaffia.
  • dronkZero
    #89
    "Homeopátia az ókori rómaiaktól származik"

    Ehehe, peeersze. 1800-ból, Hahnemann kútfejéből származik. 200 éves, és már a kezdetek kezdetén sem működött. Annyiból igazad van, hogy tényleg nem ősi módszer. Csak példaképp említettem, hogy nem működő módszerek is simán fennmaradnak, sőt, népszerűekké válnak.

    "Értsd már meg, hogy teljesen más az ilyen emberek filozófiája. Nem bizonyítékokat keresnek, hanem tapasztalatokra építenek."
    Te nem érted a szavakat. Ezzel ugyanazt mondtad. A valós tapasztalat bizonyítékokon alapszik. A szubjektív tapasztalatokból meg nem lehet helyes következtetést levonni.

    "Nincs olyan, hogy valamit kitalál, és akkor is azt fogja csinálni ha látja, hogy semmi haszna. Ezek a mi hülyeségeink."
    Bizony, a mi, emberek, homo sapiens hülyesége. Földrajzi helyzettől és technikai fejlettségtől függetlenül. Emellett ott a probléma, hogy nem látja be, hogy semmi haszna.

    "A könyvet meg olvassátok el, aztán őt (őket) cáfoljátok meg, ne engem."

    Te meg olvashatnál mást is azon a két-három könyvön kívül...
  • Balumann
    #88
    "Az ilyen mondatokból lehet rájönni, hogy valaki mennyire elfogult és/vagy teljesen inkompetens a témában."
    Véletlenül sem lehet, hogy esetleg ti gondoljátok rosszul.
  • Balumann
    #87
    Nem mondtam hogy fejledt, de elég ahhoz, hogy meg tudjanak gyógyítani bizonyos betegségeket, és ellássák a betegeket.
    Ausztráliában tényleg nagyon rossz körülmények vannak, és nincsenek egyáltalán érintetlenül (nagyrészüket kiírtották, kereskedtek velük, és sok földjüket elvették. Nemrég olvastam, hogy sertés influenzában halt meg egy, vajon honnan jutott be oda, és honnan tudták ezt egyből, ha elszigetelten élnének.
  • Balumann
    #86
    "Korrekt hentesmunka. Emellett csak feltételezés"
    Mert az nem, hogy a civilizált emberek hülyeségei alapján feltételezzük, hogy a természetben élő népek tök hülyék voltak és csak ész nélkül furkálták az emberek agyát minden féle okból. Főleg, hogy látszik, hogy elkezdett gyógyulni, és még fertőtlenítették is (olvasd el amit linkeltem).

    "Jellemzőbb a gonosz szellemek kieresztése, a belébújt ördögnek kiskapu nyitása, vagy egyéb totál agyament babonás faszság. "
    Valóban, szellemhit volt a jellemző, meg babonák (őseik szelleme). Rájöttek, ha körültáncolják, meg dobolnak meg zenélnek a beteg mellett, több eséllyel felépül (placebohatás), ez mellett igenis használnak gyógynövényeket, és korábbi tapasztalatokat, amik a többezer év alatt továbbadódtak.

    "A MAI NAPIG alkalmaznak olyan "gyógymódokat", amiknek SEMMI ÉRTELMÜK! Erről is beszéltünk már annyit... Homeopátia, akkupunktúra, rinocéroszszarvval faroknövelés, meg hasonlók."
    Homeopátia az ókori rómaiaktól származik, akkupunktúra meg Keletről. A természetben élő népeknél zenével meg táncal (mágia) próbálnak gyógyítani, a gyógynövények meg ilyesmik mellett.

    "hiába hatástalan egy "gyógyító" módszer, aki feltette rá az életét hogy megtanulja, az foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá, minden tény ellenére. Ez van, ilyen fasz az emberi természet."
    Értsd már meg, hogy teljesen más az ilyen emberek filozófiája. Nem bizonyítékokat keresnek, hanem tapasztalatokra építenek. Nincs olyan, hogy valamit kitalál, és akkor is azt fogja csinálni ha látja, hogy semmi haszna. Ezek a mi hülyeségeink.

    "Ja, nyilván, az a tény meg ne zavarjon, hogy megállt a fejlődés, és maradtak az őskorban..."
    Nem zavar, nem volt szükségük fejlődésre. Jelenlegi szintükre fejlődés is csak azért kellett megtörténjen valószínű, mert másképp nem élhették volna túl a kb. 75000 évvel ezelőtti vulkánkitörés (és az az miatti lehülést, meg egyéb hatásokat) nem tudták volna másképpen átvészelni.

    Az egyébként tény, hogy ahogy a modern civilizációk terjeszkednek, mostmár éghajlatváltozást is gyorsítanka, egyre rosszabb körülmények közé sodorjuk (pl. az eszkimók nem tudnának ott megélni már segítség nélkül, és már eleve kevés helye van az ilyen népeknek/törzseknek), ráadásul a vírusokat is beviszik mert "tanulmányozzák" őket, meg tanítják...

    A könyvet meg olvassátok el, aztán őt (őket) cáfoljátok meg, ne engem.
  • dronkZero
    #85
    Nem is a kizsákmányolás miatt szokták őket sajnálni, hanem a kulturális sokk miatt. Hogy szerencsétlenek nem tudják kezelni a hirtelen jött életmódváltást, nem tudnak beilleszkedni a modern társadalomba, a perifériára kerülnek, és lecsúsznak. Nem tudják kezelni a számukra új drogokat, alkoholistává válnak.* Na persze nem elhanyagolható a tényleges gazdasági elnyomás, területi kisemmizés sem, de az a folyamat kb 100 éve befejeződött...
  • uwu
    #84
    Mit adtak nekünk a rómaiak?
  • Epikurosz
    #83
    off
    Szakad meg a lelkem a bennszülöttek miatt, akiket úgy elnyom a fehér ember.
  • sz4bolcs
    #82
    Az ilyen mondatokból lehet rájönni, hogy valaki mennyire elfogult és/vagy teljesen inkompetens a témában.
  • sz4bolcs
    #81
    "Ha próbálkoztak is ilyesmivel, arra egyből rájöhettek, hogy semmi értelmük."

    -Hát persze persze, azt olyan egyszerű...
  • dronkZero
    #80
    "Vagy mondjuk valami fejsérülés, vagy daganat miatt."
    Nem jellemző. Én is láttam valami tudománytörténeti dokut, ott volt szó erről a koponyalékelésről, de az illető orvos korántsem volt ilyen optimista.

    "Mi ez, ha nem modern?"
    Korrekt hentesmunka. Emellett csak feltételezés. De az egyéb "gyógyító" praktikákból kiindulva elég valószínűtlen, hogy valóban hatásosan gyógyítottak is vele. Jellemzőbb a gonosz szellemek kieresztése, a belébújt ördögnek kiskapu nyitása, vagy egyéb totál agyament babonás faszság. Pl az ókori görögök igencsak elöl jártak az orvostudományok terén, de nem tudták mire jó az agy.

    "Ha próbálkoztak is ilyesmivel, arra egyből rájöhettek, hogy semmi értelmük."
    Eheh, eheheh. Bazdmeg, A MAI NAPIG alkalmaznak olyan "gyógymódokat", amiknek SEMMI ÉRTELMÜK! Erről is beszéltünk már annyit... Homeopátia, akkupunktúra, rinocéroszszarvval faroknövelés, meg hasonlók. Majd kibassza a szemed a bizonyítékok tengere, hogy hiába hatástalan egy "gyógyító" módszer, aki feltette rá az életét hogy megtanulja, az foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá, minden tény ellenére. Ez van, ilyen fasz az emberi természet. Régen sem volt másképp, sőt.

    "Az életben maradás pont annyira köti le az életüket kb. mint nekünk civilizációban, csak nekünk kényelmesebb :D"

    Ja, nyilván, az a tény meg ne zavarjon, hogy megállt a fejlődés, és maradtak az őskorban...
  • uwu
    #79
    Félre vagy tájékozódva.
    A természeti népeknél nem különösen fejlett az orvostudomány, és a társadalmuk egészségügyileg is elmaradott, aminek mértéke hasonló a más területeken tapasztalható elmaradottsághoz.

    Egyébként ez az elmaradás rohamosan csökken. Ausztráliában, mikor repülővel könnyen elérhetővé váltak az amúgy elzárt területek, lehetőség nyílt a benszülöttek szakszerű orvosi ellátására, így ugrásszerűen megnőtt az átlagéletkor. A "repülő doktorok" alaposan rácáfoltak az állításaidra.
  • Balumann
    #78
    "Valószínűleg valami szerencsétlen elmebeteget, skizofréniást, epilepsziást, vagy valami egyéb látványosan durva agybajt akartak így gyógyítani."
    Vagy mondjuk valami fejsérülés, vagy daganat miatt.

    " Megfontolt sebészi eljárás
    A sebészi trepanációt valószínűleg harci sérülések vagy daganatok gyógyítására alkalmazták a prehisztorikus korokban, és alkalmazzák ma is a természeti népeknél. A trepanáció bal oldalon gyakoribb, ami összefügg a jobbkezesség nagyobb gyakoriságával. Trepanáció az agykoponya minden területén előfordul."

    Azt meg te is tudhatod, hogy azért ha nem ért hozzá valaki, az szinte biztos, hogy halállal végződik, nem beszélve a fertőzésekről, amit szintén tudtak kezelni már akkor! Mi ez, ha nem modern?

    "Egyébként ezt a koponyalékelősdit kb 200 évvel ezelőttig, a modern orvostudomány kialakulásáig művelték is. Meg a vércsapolást is, mint univerzális gyógyírt minden bajra."
    Ezek nem a természeti népektől, és nem is az őskorból származnak. Ha próbálkoztak is ilyesmivel, arra egyből rájöhettek, hogy semmi értelmük.

    "Na, ugyanez a helyzet veled, ha válogatás és kritika nélkül minden ilyen "lehet"-re nyomatod ezt a pánikkeltést, akkor egy idő után le sem fogják szarni, amit mondasz."
    Érdekes, vannak akiket érdekel a téma, és egyet is értenek ezekkel. Te viszont eddig gyakorlatilag mindenbe belekötsz, mintha tényleg minden a lehető legnagyobb rendben lenne minden, nem lenne semmi ártalmas, stb. Az, hogy válogatás és kritika nélkül mindent beírok, az meg nemigaz, pl. az egészség topikban csomó mindenről amiről tudtam cáfoló linket is kerestem. Mint ahogy pl. a vizet sem vetettem fel, és nem is mondtam, hogy ne igyon senki (főleg, mivel eddig ellentmondásokba ütközik), és még van jópár dolog, amit így én is elvetettem.

    "Definíciószerűen a gyűjtögető-halászó-vadászó népek nem tartanak állatot és nem termesztenek növényt, úgyhogy nemigen van más, csak amit találnak."
    Nah jó, ha így nézzük igen, de nyilván van mindig konkrét elképzelésük, hogy miért mennek, a vadászatra mindig felkészülnek (mágia), gyűjtögetésnél is nyilván tudják, hogy mik hol találhatók, ha egyszer ott élnek.

    "A szélsőséges körülmények csak konzerválták az állapotot. Olyan körülmények közt lelassul, megáll a fejlődés, mert a lehetőségek igencsak leszűkülnek, és az ember energiáját leginkább az életben maradás köti le."
    Az életben maradást, különböző technikákat már fiatal (14-16) éves korig megtanulják. Az életben maradás pont annyira köti le az életüket kb. mint nekünk civilizációban, csak nekünk kényelmesebb :D Ha a könyvnek utánanézel, elolvasod, akkor megérted miről beszélek.

    Nem csak szélsőséges körülmények között éltek olyan népek, amik nem fejlődtek, csak áldozatul estek a terjeszkedésnek, harcoknak.
  • dronkZero
    #77
    Na egyébként itt bejátszik, hogy milyen kurvajók azok a 4000 éves "bevált" módszerek.

    Oké, a mai orvosok koponya"műtét"-nek nevezik. Valószínűleg valami szerencsétlen elmebeteget, skizofréniást, epilepsziást, vagy valami egyéb látványosan durva agybajt akartak így gyógyítani. Nem irigylem szerencsétlent, napokig egy fadarabbal fúrták a fejét... Egyébként ha nem fertőződik el, akkor persze, túlélhető a dolog. Sok szerencsét.
    A sikeres műtét meg nem egyenlő gyógyult beteg. Ha tényleg agybetegség miatt fúrták meg, akkor nem gyógyult meg tőle. Persze vannak olyan betegségek, amik az agyban megnövelik a nyomást, és azokon a tüneteken persze enyhít.
    De azért ne nevezzük már modernek, basszus!
    Egyébként ezt a koponyalékelősdit kb 200 évvel ezelőttig, a modern orvostudomány kialakulásáig művelték is. Meg a vércsapolást is, mint univerzális gyógyírt minden bajra.
    Attól még, hogy csináltak ilyeneket, meg volt ember, aki túlélte, attól még nem lesz működő gyógymód valami. (Itt említeném meg a kínai orvoslást, meg az akkupunktúrát is, mint olyan dolog, amit szoktak csinálni, csak épp az objektív eredményessége igencsak megkérdőjelezhető.)

    "Bocs, valakit lehet, hogy érdekel, mi az ami tönkreteheti egészségét, és megölheti 40-50 évvel hamarabb... Én mindig is törekedni fogok arra, hogy elkerüljem azt, amit lehet, és erre szeretnék mindenkit rávenni."

    Ismered azt a tanmesét a farkast kiáltó kisfiúról? Na, ugyanez a helyzet veled, ha válogatás és kritika nélkül minden ilyen "lehet"-re nyomatod ezt a pánikkeltést, akkor egy idő után le sem fogják szarni, amit mondasz.
    Másik fele, hogy a vitamintúladagolás is kockázati tényező, te meg azt teljesen nyugodt szívvel javasolgatod másoknak.

    "Ha azt ennék mindig amit találnak, hogyan élnének egyáltalán 30-40 évig?"

    Definíciószerűen a gyűjtögető-halászó-vadászó népek nem tartanak állatot és nem termesztenek növényt, úgyhogy nemigen van más, csak amit találnak.

    "Ha annyira primitívek lennének mint ahogy gonolod, akkor hogy maradhattak életben többezer évig az Eszkimók, Szibériai őslakosok olyan körülmények között"

    Úgy, ahogy pártízezer éve mi is életben maradtunk. Pontosan ugyanúgy.
    A szélsőséges körülmények csak konzerválták az állapotot. Olyan körülmények közt lelassul, megáll a fejlődés, mert a lehetőségek igencsak leszűkülnek, és az ember energiáját leginkább az életben maradás köti le.
    Csak míg ők úgy maradtak, nekünk itt a melegben volt érkezésünk civilizációt építeni.
    Ja igen, a másik fele, hogy ha szűkösek az erőforrások, akkor kevés embert tud a terület eltartani, nem marad fölösleges kapacitás, ami a technikai fejlődést vihetné előre.
  • Balumann
    #76
    Idézek az oldalról.
    "Néhányukról még az is biztosan állítható, hogy nem a műtét vetett véget életüknek. [...]
    Az orvos komoly mesterségbeli tudásról tett tanúbizonyságot, hiszen a páciens túlélte a „lékelést”, melyre az utal, hogy a koponya csontszövete láthatóan gyógyulni kezdett. "

    Azt egyébként tényleg elnéztem, hogy nem természetben élő népről szól, hanem a trákokról, de én már olvastam korábbról is. De biztos, hogy próbálkoztak már ilyennel civilizációkon kívül is, és tudhatták a módját - mégha hihetetlenül is hangzik számunkra (mint nagyon sok más is).
  • Sir Ny
    #75
    "Akkor betegségek, gondolod nem jöttek rá arra, hogy a különböző betegségek átterjednek, ezért nem szabad "közelébe menni". Ez mellett ismerik a gyógynövényeket, meg tapasztalatból hogy mikor mit kell csinálni. Pl. 4000 évvel ezelőtt sikeres koponyaműtétet hajtottak végre (ez simán lehet jóval korábbi tudomány is!)"
    és mégis honnan tudod, hogy sikeres? ennyire azért nem kell bedőlni az ilyeneknek. egy csontvázból NEM TUDJÁK megállapítani, hogy túlélte-e a páciens.
  • Sir Ny
    #74
    igen, azt linkelted, én meg azt írtam, hogy a mekdonálcnak érdeke a transzzsírpánik, mivel akik félnek a transzzsírtól, azok mekibe mennek. (hú de jól járnak)
  • Balumann
    #73
    Tényleg félreértettem, de így nem értem mit akarsz mondani :o
    Amúgy én linkeltem azt is, 2008 óta nem használnak transzzsírt nálunk sem (de valahol még igen).
  • Balumann
    #72
    Mennyivel alacsonyabbak a higéniai körülmények, mint ott ahol az állatok élnek, és szerintetek azok hány része hal meg betegségektől?

    Ha azt ennék mindig amit találnak, hogyan élnének egyáltalán 30-40 évig? Ott kicsi koruktól azokat tanulják meg, hogy hogyan éljenek ott, mit mivel lehet gyógyítani (többezer éves tapasztalatok), hogyan kell hatékonyan vadászni, elijeszteni az állatokat. Ha annyira primitívek lennének mint ahogy gonolod, akkor hogy maradhattak életben többezer évig az Eszkimók, Szibériai őslakosok olyan körülmények között, a fejlődő civilizáció nélkül (igen tudom, már nem élnek elszigetelten).

    Akkor betegségek, gondolod nem jöttek rá arra, hogy a különböző betegségek átterjednek, ezért nem szabad "közelébe menni". Ez mellett ismerik a gyógynövényeket, meg tapasztalatból hogy mikor mit kell csinálni. Pl. 4000 évvel ezelőtt sikeres koponyaműtétet hajtottak végre (ez simán lehet jóval korábbi tudomány is!)
    Ha elolvassátok a könyvet amit ajánlottam nagyon sok érdekes dolgot megtudhattok, és vszínűleg ti is rájöttök, hogy nagyon eltorzult elképzeléseink vannak az olyan életről. Gondolom az van bennetek, hogy állandóan csak vadásznak meg gyűjtögetnek, holott ez heti 1-2 pár órás alkalom volt (legalábbis nem mai körülmények között, de most sem az tölti ki az életüket!), a gyűjtögetés is.
  • Sir Ny
    #71
    betegségtől.