80
Kutyaharapás szőrével.
  • tommygear
    #80
    lol
  • NessieGraf
    #79
    Igen, ez jogos, csak melyiket? Mert már volt olyan, hogy a kutya kertben volt, azon belül kennelben, a szomszéd gyerek meg bemászott és dobálta. Még a kennelbe is benyúlt. A végeredmény az lett, hogy megharapta a kutya, akit elaltattak, a gazdáját felelősségre vonták.

    És ez nekem sehogy se kerek.
  • Willenbrock
    #78
    A kutyának pórázon vagy kerítés mögött a helye.Az esetleges támadásért mindenekelőtt az embert kell felelősségre vonni.
  • Tóth Roland
    #77
    Én életem során már rengeteg szurit kaptam a fenekembe de szerencsére tetanuszt csak kettőt. Az egyiket kutyaharapás miatt, a másikat, mélyen vágott seb miatt. Az utóbbinak külön története is van.
    A mélyen vágott seb miatt azonnal sürgősségire kellett mennünk ahol a sebemet fertőtlenítették és össze is varrták. Majd amikor ezt befejezték elengedtek azt mondták ennyi, de még szinte ki sem léptünk a kórteremből az egyik ápoló megkérdezte tőlem: "kaptál szurit a fenekedbe?" Én pedig becsületesen azt válaszoltam, hogy nem. Ekkor mondták hogy menjek vissza mert van fertőzés veszély és ajánlott a tetanusz, mondták hogy toljam le a nadrágomat, kicsit érzéstelenítették és már adták is a szurit. Szerencsére nem fájt jobban mint bármelyikmás szuri.






  • Tóth Roland
    #76
    Én már életem során rengeteg szurit kaptam és a legtöbbet a seggembe.
    Tetanuszt eddig kétszer kaptam, de mindkettő csak annyira fájt mint bármelyik más szuri. Az utóbbi tetanuszhoz hozzá tartozik hogy egyik nyáron dinnyeszeletelés közben elvágtam a tenyeremet és egyből a sürgősségire mentünk ahol összevarrták és már elkezdtem öltözködni, mikor az egyik ápoló megkérdezte hogy: "kaptál-e szurit a fenekedbe?" (mármint a tenyérösszevarrás után) és én becsületesen azt mondtam hogy nem. Akkor mondta hogy toljam le a nadrágomat spriccelt egy kis érzéstelenítőt és már ment is a szuri, de csak annyira éreztem mint bármelyik más szurit.
  • NessieGraf
    #75
    Szerintem fogalmuk sincs róla. Viszont az jogos, hogy ő nyúlt be, így az ő felelőssége. Ebből indulj ki.
  • Maulxx
    #74
    Hát pont az a gond, hogy az állatorvos is mást mond, az ügyvéd is, de mind a kettő csak hebegett, nem igazán győztek meg.
  • NessieGraf
    #73
    Én egyetértek veled, de nem baj, ha felhívsz egy ügyvédet, vagy megkérded a helyi állatorvost.
  • Maulxx
    #72
    Lenne egy olyan kérdésem, hogy kinek kell az állatorvos illetve az eljárás költségeit viselnie akkor, ha a kutya kerítésen belül van, ki sem tudja dugni a fejét és valaki benyúl simogatni, az meg megkapja. Mert az a helyzet, hogy az én nyakamba akarják varrni az egész eljárás költségeit csak azért mert egy barom úgy gondolta jó ötlet egy kaukázusit megsimogatni. Én úgy gondolom ez a saját birtokomon belül történt, amit egyébként a megharapott is elismert, mármint, hogy ő nyúlt a kerítésen belülre.
    Jó lenne, ha valaki tudna segíteni, mert én nem vagyok tisztában a jogi szabályozással, de szerintem ez esetben jogtalan lenne velem kifizettetni ezt a költséget.
  • uzumymw
    #71
    nagyonjó az oldal
  • NessieGraf
    #70
    Nem hiszem, hogy a korcsok közveszélyesek lennének. Ritkán támad fogatlan, lábatlan, nyomorék kutya.
  • NessieGraf
    #69
    Nem köszöntél a kutyának és nem mutatkoztál be. Egyébként nagy az esélye, hogy tényleg azt várta, hogy simogasd meg. Nagyon sok kutya sajnos felugrál a látogatókra. Szaladni tilos. Ilyenkor azért kapkod, mert jó esetben játéknak, rossz esetben menekülésnek veszi.

    A legjobb megoldás ilyenkor még az elején: "Menj, szólj a gazdádnak, hogy megjöttem!" A legtöbb esetben a kutya eltávolodik. Van, hogy többször el kell mondani. Persze az okos kutya emlegetése se árt ilyenkor.

    A seb esetében akartad mondani, hogy karcolás. Mert egy kutya lábonharap, azt tuti megérzed azonnal. És vér is jár vele.
  • akyyy
    #68
    megáltam, mentem kpauhoz, kapuajtó tárva nyitva, kutya ott feküldt. becsöngettem, kutya felkelt, szagolgatott, már már várta hogy simogassam:D aztán odaballagot kocsihoz, lehugyozta.. becsöngettem mgéegyszer mert biztos nem halották, akkor kinéztek ablakon. majd később kijöttek, akkor hirtelen a kutya hogy morgott e vagy nem már nem emlékszem, de rámugrott, akkor kapott a lábamba, majd odabasztam a csomagot, tépja azt szét, ne engem, oszt szaladtunk néhány kört a kocsi körül, még elfogták vagy mit csináltak vele, majd ott kérdezgették, megharapott megharapott? mondom sztem nem, ruhán nem látszott semmit, érezni meg nem éreztem semmit, bár mikor végeztünk átadtam csomagot megnéztem és látszodott már a seb:)
  • Rundstedt17
    #67
    retkes korcsok közveszélyesek
  • NessieGraf
    #66
    A kutya harapása igen durva dolog. Ahogy mondod, csak odakapott, ha karcolás. Viszont érdemes átgondolnod a körülményeket. Mi történt az eset előtt? Mit tettél te? Hogyan viselkedtél? Nagyon fontos körülmények.

    Különböző természetű kutyák vannak. Van aki karcolást okoz, van aki nem. Emiatt érdemes ezeket kielemezni, mert gondolom, nem szeretnél máskor esetleg kényelmetlenebb helyzetbe kerülni.
  • akyyy
    #65
    nem kaptam oltást:) csak valami sprét. lehet azrt mert tényleg semmiség a seb, meg valzeg nem érintkezett közvetlen a kutya szájával a lábam (ruhán semmi nyoma nincs)
  • Sanyix
    #64
    engem rendszeresen megharap az egyik macskám mikor eldurvul a játék közben. mit kell ezért parázni? :D
  • Cat 02 #63
    Nekem mikor "felszakadt" a lábam, akkor az volt a legkisebb bajom h hova kapom a tetanuszt :D A nyílt sebbe az érzéstelenítő jobban fájt :)
  • bardocz
    #62
    Hát én nekem meg kurvára szar utána,lehet azért,metr vékony vagyok?
  • Gando
    #61
    körömvirág az egy isteni szer
  • dragon11
    #60
    Elment a net, lol..

    Elfelejtettem írni, jobbulást.;-)
  • vegicsek
    #59
    Nekem mikor húsbatépő balesetem volt, (nem kutyás) drága mama pálinkás körömvirág-trutyit rakott a sebre, minden klassz lett, semmi orvosi ellátás nem volt :D
  • dragon11
    #58
    Gz, nem halsz bele..:D
  • akyyy
    #57
    amugy jobban megnézve a sebbet, inkább csak a foga nyoma van ott, ahogy hozzányomta a lábamhoz. a ruhát se szakitotta át, szóval nem érintkezett közvetlenül velem.

    persze azért tetanust megkapom holnap, más szerencsére nincs.:D
  • Gando
    #56
    nekem tavalyelőtti nyáron volt ilyen történésem:

    Nagyszüleimnél, papucsban bászkáltam (azóta nem járok papucsban XD) és véletlen ráléptem egy szilvafa ágra, ami ilyen tüskés genya, és szépen bele állt a lábamba, de csak egy pillanatra és nem mélyen. Nem nagyon zavart a dolog... máskor is előfordult, de kb fél óra múlva éreztem, hogy a fájdalom erősödik és nem múlik el, aztán vártunk kb 2-3 órát, mert a családban köztudottan hipohonder(kinem írom normálisan XD) vagyok , tehát beképzelek magamnak minden baromságot amiket olvasgatok. A fájdalom már brutális volt, és haladt fölfele... és kb ha megmozdítottam a lábam aszittem, hogy kiugrik a szemem, hát gó a baleseti. Azért azt tudni kell hogy fatertól örököltem a viszolygást a tűtől tehát nem kell mondani mennyire bevoltam fosva :D, kértem is a dokit hogy ne seggbe hanem valahova máshova kérem, reakció: neeem, akkor is hátra adom... na mondom kirobbanok a boldogságtól, vártam, beadta a tetanus-t, nem fájt... és később se volt semmi, jól bekötözték és annyi.
    2 hónappal később meg egy kutya harapott meg XD nagy volt a para, de mivel nem rég kaptam tetanus-t ezért nem rohantunk azonnal, és a kutya is bevolt oltva minden szar ellen, és még ittvagyok :D Tehát ha az ember nem is jószívvel megy orvoshoz, azért nem árt, mert nem fognak feltrancsírozni :D ez már nem a középkor, bár tény hogy van 1-2 vadállat orvos, de reménykedni kell, hogy nem olyant kapsz
  • Davidus
    #55
    nekem fegyverpucolás közben(kemény mi?:D) szakadt fel az ujjam aztán telement olajjal a seb. már ment a piros csík meg minden
    dagadt nővérkék sztereóban adták az injekciókat
  • Csabesz6
    #54
    Ja, micsoda ügyelet van ott...
  • akyyy
    #53
    most voltunk doninál de soka voltak, és nem érünk rá ismerősünket mütik most:S megyünk oda, holnap délelőtt meg beoltatom magam.
  • trident
    #52
  • desigo
    #51
    nah akkor megnyugodhatsz
    bár ha majd habzik a szád ne menj emberek közé
  • desigo
    #50
    jól tartod magad ahhoz képest,hogy széttépett xD

    körfűrész az elég durva sérüléseket tud okozni
    szerintem kb többet nem fogom használni életemben...
  • akyyy
    #49
    tudakozobol sikerult megtudni a számukat, anyám most beszélt velük, 1 hónapja volt beoltva a kutya, van kiskönyv is, oda tudják adni ha elmegyünk érte. igy csak holnap marad egy tetanus azt meg kibirom... nem volt oltásom kb 4 éve:D akkor hátamat szurták szét szemölcs kivétele miatt:S
  • akyyy
    #48
    tavaly ilyentájt, egyik rononomnak az ujját harapta le egy kutya (ő postás), szóval már csak 9 ujja van:S

    másik rokonomnak pár nappal később meg körfürésszel levágta az ujját, de mivel az megvoolt, vissza tudták varni neki:S


    kiskoromba pedig engem tépett szét egy kutya, az előbb emlitett rokonnál de nem nagoyn emlékszek rá, kicsi voltam még
  • Hegi90
    #47
    ami nem egy le 1 hét tömény antibiotikumozás után? :) Én legutóbb ezért kaptam (kb 1-2 hónaja). Volt az injekcióban 5 vagy 6 ampulla anyag, de az a nagyobb fajta.
  • akyyy
    #46
    nics, vagy nem tudom telefonjukat, de minjdárt tudakozozok.
    most a munkahlet hivtam fel megy e oda valaki de sajna nem valószinü mivel csak 1 csomag van oda és túl messze enne kiesős.
    hátha holnap, vagy ha legközelebb hétfőn megyek.

    dokihoz meg elkéne menni, ha a veszettség ellen nem is, tetanuszt valzeg beadják. annyira véülis nem félek ettől inkább a veszettsgé elleni oltástól, vagy magától a veszetségtől:D
  • desigo
    #45
    Telefonon hívd fel a kutya gazdáját és kérdezd meg de úgyis azt mond amit akar.Oltási bizonyítványt vagy bilétát kellene mutatnia.

    Pár hónapja körfűrésszel megsértettem az egyik ujjam és irány a baleseti ahol kitisztították,összeragasztották és a nővér adott tetanuszt a fenekembe.
    Pici tűvel adta,egyáltalán nem fájt.Viszont belázasodtam tőle pár napig és durván be is dagadt.
    Mikor mentem kötözésre akkor azt mondták,hogy hideg vizes vagy tejes ruhával kellett volna borogatni és akkor nem dagadt volna be.

    Szerintem mielőbb adasd be magadnak...

    go baleseti sebészet...
  • Dick Riddick
    #44
    Hát lázcsillapító injekciót még nem kaptam, de kúpot már igen (körülbelül 5 évesen) .
    Egyébként milyen lázat kell injekcióval csillapítani?
  • n3whous3
    #43
    én már kaptam egy halomszor, sokkal fájdalmasabb ennél pl egy lázcsillapító injekció :C
  • Dick Riddick
    #42
    A tetanusz injekcióval kapcsolatban: Nekem biciklis esésem volt körülbelül egy évvel ezelőtt, seggbe adták a tetanuszt. Be voltam parázva, ugye a urban-legendek, a sulis történetek, iszonyúan fáj, bekékül, két hétig fáj, stb...
    A doki szólt, félig húzzam le a nadrágom (ohó, mi lesz itt!), megy a tetanusz. Oké. Várok, háttal álltam pucér seggel, várok, mondom rajta, essünk túl rajta végre. Néz rám, azt mondja már egy perce beadta, nem értette mért állok ott még mindig letolt nadrággal.
    Úgyhogy részemről ennyit a tetanusz oltásról, nem is éreztem semmit.
  • akyyy
    #41
    de nem kóbor kutya volt:D