Eredeti játékaink klub

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#267431
Én is XP-n játszottam végig a Gearset is, csak az a borzalmas GfWL kellett neki.
#267430
Nem, a Crysis ment XP-n is, a DX10-es effekteket (very high vagy ultra high néven futottak, nem tudom már) hackelték össze DX9 alá is. Én XP-n játszottam végig, csak elindítottam Steamből, felhúztam mindent high-ra, és futott, nem kellett ügyeskedni. A very high viszont szürke volt. Crysis Warhead dettó. (Megjegyzem a Crysis 2007-es, a Win 7 2009-ben jött, akkor még a Vista volt az újdonság.)

Te a Halo 2-re gondolhatsz, melynek Vista kellett, mert hogy állítólag DX10-es volt a játék, de ügyesen megtörve végig lehetett játszani XP alatt is (eredeti játékom volt amúgy, csak nem volt Vistám). Én is így tettem, bár így egész játék alatt szívózott velem a GfWL, és achievementeket sem kaptam, de a grafikából nem vesztettem semmit.
#267429
Gears kizárt, mert azzal játszottam még xp-s koromban úgy emlékszem. Crysis meg nem vonzott így arról nem tudok nyilatkozni.

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

darkSectorxxx
#267428
Crysis-nak kellett, vagy legalábbis vista (az tuti hogy xp-ről váltani kellett), az asszem dx10 volt.
Csak egy példa, de ugyanezt a folyamatot megéltük már sokszor. 😊

Sőtt nekem a Gears of War is rémlett mintha ahoz is vista kellett volna, de lehet nem.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

#267427
Én emlékszem a Just Cause 2 igényelte az elsők közt a WIn 7-et...Többek közt emiatt váltottam annó. Crysis nekem nem rémlik, de lehet így volt.

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

darkSectorxxx
#267426
Trükkel, hiányosságokkal.

De ezt a dx12-őt erre találták ki, hogy közös nevező legyen az x1 és pc portolások közt, minnél kevesebb problát okozzon a fejlesztőknek a portolás.
Ha valaki vár 2-3 évet olcsóbb lesz a játék, de a dx12-nek akkor is kell majd a win10.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

darkSectorxxx
#267425
Mi nem érdekli az embereket, a dx12?
Most viccelsz?
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2016.02.14. 15:46:16

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

darkSectorxxx
#267424
Igen 3/4-ed áron, nem 1 dolláros áron 😊
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2016.02.14. 15:40:42

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

darkSectorxxx
#267423
Nem erőltetés, hanem dx12.
Sokaknak nem értem mi nem világos még máig.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

#267421
Ha, jól rémlik Vista kellett neki minimum a DX10 miatt. De, futott XP-n is ezen a P4-esen is very low graf mellett.
wesker24
#267420
Aha majd talán 2-3 év múlva esetleg addig szó sem lehet róla. 😄
ffxi
#267419
Hát végül is most úgy kell felfogni, hogy W10 maga a kliens 😄

Fákjúal!

Botond
#267418
win10 a te megoldásod akkor meg ott csak egy kliens van, a win10. 😄 Ahhoz képest a steam is már plusz egy kliens, micsoda sz*r már. Win10 storeba mindent, az a letisztult megoldás! 😄
Botond
#267417
Tök igazad van, ezért használok a mai napig win3.11et, az már kiforrot rendszer, engem tudnak ezzel az új csicsamicsákkal elcsábítani. Van egy pár játék ami nem indul már 3.11es Windowson, de így 10x annyi elindul, ami egy életre elég, és jól is van ez így.

Vasalóból is szenes van otthon, még hogy elektromosvasaló, nohiszen! Engem nem csapnak be!
wesker24
#267416
Egyetértek nekem se hiányzik még egy kliens így is már annyi van hogy a könyökömön jön ki az egész.
grebber
#267415
Mert az a szar a kutyát se érdekelte PC-n.

Next PC upgrade: 2022

ffxi
#267414
Komolyan mi ez a hiszti QB körül? Anno nem volt ekkora összeomlás Halo + Vista párossal.

Fákjúal!

#267413
Hát, basszus. Van már Steam, Origin, Uplay, GOG, RGSC. Még egy annyira hiányzik, mint hátamra a púp. Meg ez a Win 10 erőltetés is már. No comment...
grebber
#267412
1$-os kulcsok mindennél csak akkor lesznek ha a kiadó úgy akarja.
Továbbra sem a Valve árazza be és értékeli le mások játékait.
MS oda is kiadhatná és lazán csinálhatná azt mint pl az Activision , hogy az időszámításunk előtti játékokat is magas áron tartja ,mert ha kell megveszik ennyiért.

Nagyon sokan fogják a QB-ek megvenni 1/3-ad 1/4-ed áron az ukrán régióváltásos cucc miatt. Nos a valve legalább lépett ez ellen szóval cseszhetnéd az olcsó steam-es QB-t nem menne. Ergo ha kell vedd meg 50+ euroért.
De nem MS-nak az kell hogy senki ne vegye vagy aki mégis korlátozott szarral akar játszani elég az a 3-5 ezer ft bevétel.

Lehet érteni a MS-ot ,hogy kell a saját szarját nyomatni, de ezzel szép nagyot fog bukni bevitelileg.

Next PC upgrade: 2022

darkSectorxxx
#267411
😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

wesker24
#267410
Na pont ez az bőven ráérek akkor megvenni ráérünk 😄
darkSectorxxx
#267409
Miért nézzem meg? akkor sem fogom érteni amit mond. 😊

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

wesker24
#267408
Nekem semmidig nem tartott átírni DX 9-re a Crysist az hogy hiányoztak néhány effektek azt meg magasról leszartam 😄

Nem vagyok egy grafika buzi hogy mindent maxra tegyek mint grebber.
darkSectorxxx
#267407
2-3 év múlva mi fog változni? 😊

///oké a játék ára. 😊
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2016.02.14. 14:58:27

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

wesker24
#267406
Jah majd beszerzem talán 2-3 múlva megvár úgyse megy sehova 😄
darkSectorxxx
#267405
DX9 az egy trükkel ment, gyárilag tuti nem.
És ott hiányoztak bizonyos effektek.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#267404
Én vagyok a bolond, hogy leállok veled...

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

wesker24
#267403
Régen a Crysis Direct X 9-ben ment Full HD-ben Medium-High beállításokkal ennyi, amint lett egy erősebb VGA kártya már simán mehetett Full max beállításokkal Direct X 10-ben.
darkSectorxxx
#267402
Nem kell mert nincs semmiféle összeesküvés, csak makacs játékosok.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

darkSectorxxx
#267401
Hát akkor várni kell vele.

Túl volt hype-olva mindegyik dx 10,10.1, 11.
Mégis szinte a 90%-a a gémereknek már dx11-et használ. 😊

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#267400
Kétlem, hogy 6 perc alatt végighallgattad...

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

wesker24
#267399
Windows 10 kösz nem kell nem ettem meszet majd talán 2-3 év múlva, Direct X 12 meg engem nem izgat egy cseppet se kijön egy játék ami ki is használja a Direct X 12-et nagy ügy megint csak egy túlhypeolt feature aminek sok értelme nincsen,
darkSectorxxx
#267398
Régen a Crysis is win7-es volt azzal hogy játszottatok?
DX12-es játék ez a gépigénye, nincsen megkötés.

Store meg azért van hogy steam-en ne tudjanak buherálni az 1 dolláros kulcsokkal, még évek múlva sem. Érthető az ő szemszögükből.
Ahogy Origin-re is vannak exclusive címek, gondolom azokkal sem játszott senki életében még aki most fújol, vagy Uplay.

De mint beszéltünk róla senkinek nem kötelező haladni a technikával, én ezért vettem konzolt ott ilyen probléma nincs.
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2016.02.14. 14:53:44

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

wesker24
#267397
Hát ilyen megkötésekkel nem is jöjjön inkább semmi PC-re ennyi.
wesker24
#267396
Aha jön PC-re de azt is tedd hozzá hogy csak azoknak akiknek alapból Windows 10 van vagy ahol az MS Store is van.
darkSectorxxx
#267395
Írd meg nekik pm-be. 😊 Legközelebb nem jön semmi pc-re.

Ehhez a játékhoz kell win10 meg dx12, ez nem kibaszás, hanem ezt várták a játékosok hogy használják ki a játékok a megvett drága hardvereket.
A pc platform fejlődik gyors ütemben, ez a hátránya.
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2016.02.14. 14:48:22

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

wesker24
#267394
Egy játékkal kevesebb nagy ügy van helyette sok másik játék ami legalább nem egy kibaszott Win 10 exclusive és még érdekel is.
darkSectorxxx
#267393
Túl cinikus az a baj.

Jön pc-re, jön.

A többi az a játékosok által generált sok faszság.
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2016.02.14. 14:45:30

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

ffxi
#267392
Vajon miért nem lepődtem meg ezen? 😊

Fákjúal!

wesker24
#267391
Hát akkor dugják fel maguknak a játékukat (Quantum Break) ennyi nálam már egyből instant skip pedig vettem volna de igy a kutyának se kell majd megveszi más akinek kell.
darkSectorxxx
#267390
Nem lesznek szarok, elegen megveszik majd. <#awink>

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

darkSectorxxx
#267389
Nem újdonság. 😊

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Jim Morrison
#267388
Dx12
--------

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

IMYke2.0.0.0
#267387
OFF-ból megnézhető (hallgatható) Cinikus Brit véleménye a PC-s QB és a köré kerített "összeesküvés elméletekről".

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#267386
Aztán majd sírnak, ha szarok lesznek az eladások.
IMYke2.0.0.0
#267385
Látom, ki kell fejteni . A Windows 10-nek is van gépigénye . Továbbá, tudjuk, hogy a háttérben nem kevés adatforgalmat bonyolít le [ami (ha napközben, vagy játék közben teszi) akár a multis élményedet is befolyásolhatja kissé.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#267384
Ez alapján már lehet én is megnézem, ha más nem biscuit tesztjét mindenképp.

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

ffxi
#267383
W10-en kívül van más store is? 😊

Fákjúal!

IMYke2.0.0.0
#267382
Nem biztos, hogy a Windows 10 miatt nem kell...

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#267381
Hát ha még a steam futna a háttérben még erősebb config kellene <#hehe>