PC HUMOR 1.2
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Pl az is jó módszer volt, hogy kis helységben mikró, hűtő és vécé, meg nulla főzőcske skill, befalazva. Kb a harmadik étkezésnél magára gyújtotta a kócerájt. A vécé meg azért kellett, mert ha előtte összehugyozta magát, akkor nem sült meg.
Utoljára szerkesztette: Zero001, 2015.03.02. 17:30:50
Generáltam egy nőt, vettem neki egy üres telket, raktam rá egy kockányi falat meg egy telefont, visszaváltottam a fő karakterre.
Megvártam, amíg átjött magától, aztán utána folyamatosan hívogattam. Hug-kiss-propose, bezsebelni a 20ezer dollár hozományt, majd irány a medence. Egy nap pihenés és kikapcsolódás, majd következő nő generálása.
Kb 20 nő után nem volt már hová fejlődni, megvolt az összes luxuscucc, meg építettem egy akkora házat, hogy a csóka reggel felkelt, elindult ajtót nyitni, és estére ért oda. Akkor úgy döntöttem, hogy megnyertem a játékot, és uninstalldel.
Sims2-ben már idegesítő volt, hogy hüppögött pár napig a nyomi a halott feleségén, és kb csak heti 2 nőt lehetett elfogyasztani, meg megölni is nehezebb volt őket, meg a Sims2 alapjáték sokkal kiheréltebb az 1. alapjátéknál, úgyhogy azt hagytam a francba elég hamar. További Simseket meg már meg sem néztem.

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
Most megint retard minimapok jönnek pár évig?
Na tippeljünk, mi lesz a következő fícsör, amit újra fel kell majd találniuk, mert ugyanígy elfelejtik?

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
ráadásul mennyivel jobb a mac, mert a high vulnerability csak 64, a windowsoknál meg 168, több, mint 2 és félszerese.
Ja, hogy a iOS-t miért nem adta hozzá? Mert az mobil, azt ne keverjük ide <#vigyor1>#vigyor1>
|OOo\\[GZI-523]//oOO|

Utoljára szerkesztette: Renegade, 2015.02.24. 09:17:56
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

“A distributed system is one in which the failure of a computer you didn't even know existed can render your own computer unusable” _____/|_____\o/___ Cápatámadás
Ez a mikrotranzakciós megoldások közül még a legtisztességesebb. Mert ha játékmenetet befolyásoló DLC-kell húznak le a 0. napon, az tényleg paraszt, mindenki utálja a pay-to-win-t. De ez nem az (ha jól tudom, mert eléggé leszarom a játékot), akkor meg mit hisztiztek?
voltak benne egész jó küldetések is (és EDI is jobb lett 😊 ), bár tény hogy nálam is utolsó a sorban (2,1,3)
a Citadel DLC meg kimondottan szórakoztató + Javik is jópofa
bár amúgy is, a Mass Effect 1-2 mindkettő fenomenális, rengetegszer végigjátszható cucc... kár, hogy soha nem került el befejezésre a történet, soha nem készült el a trilógia utolsó része.
"The trees move. Do you not see it?"






