177
  • toto66
    #137
    Ezen a fényképen nagyítani sem kell!
    Az oszlopok árnyéka nem azonos irányú!
    Bár ez ellenpélda lenne, de még ez is retusált!
  • toto66
    #136
    A #102-ben lévő másik képnél ügyeltek arra hogy a fény azonos oldalról érkezzen, de az árnyékok hosszát már sokkal nehezebb szinkronba hozni. A munkásokra magasabb szögből esik a fény, mint a csontvázra, ez nagyításkor kitűnően látszik. Ezen kívül itt is árulkodó tárgy látható a képen: a csontvázhoz nem tartozó csont, ugyanis egy szarvas agancs elágazása látszik ki a csontváz alol, tehát valamely természethez közel élő nép fiához van szerencsék, méghozzá az északi féltekéről. Ő "rendes" temetést kapott ellentében az előző illetővel akit épphogy elkapartak (ha elkaparták, és nem csak betakarta a sivatag homokja), tehát neki ott lehettek a sírban a tágyai, amelynek az egyik darabja lehetett az agancsból készített valamilyen tárgy, eszköz. Az meg nem valószínű, hogy a szarvas is pont ilyen arányban volt akkoriban nagyobb (volt nagyobb szarvas faj csak annak nem ilyen volt az agancsa).
    Mind ezt csak azért írtam le, hogy lásd sok mindent lehet ezekről a fotókról meglátni, csak azt nem amiért feltetted! Járj nyitott szemmel, és ne dőlj be rögtön! (mondjuk később sem C: )
  • toto66
    #135
    Érdekes a kép (bocs hogy itt megragadtam), mert az látszik rajta, hogy az illetőt kivégezték. valószínűleg megsérült és a földön ült, mikor mögé álltak és felülről gyorsan egymás után két lövést adtak le a fejére, az egyik a teljes arcát leszakította, a másik a halántékán jött ki (az első lövéstől elmozdult a feje).
    Még egyszer bocs az off-ért, de rajtunk kívül már úgysem sokan írnak ebbe a topikba!
  • toto66
    #134
    Sőt, kinagyítottam az egyik képet, az illető nagyvalószínűséggel 2 golyót kapott a koponyájába. A fotózáshoz úgy fordították a koponyát, hogy látszon a golyók nyoma, ezért írta Epikurosz hogy olyan minta feltámadás. Valószínüleg a fegyverével eltemetett illetőt kihantolták és lefotózták, majd valaki oda bigyesztett egy munkagépet a fotóra, csak viccből! (nem lehet komoly ha a fegyvert is rajtahagyta a képen)
    A két csontváz munkásokkal, pedig még csak meg sem kellett piszkálni, ha a fotós a csontvázokhoz közel volt, és a munkások árokban voltak.
    Fotón és videón pedig miden lehetséges, nem kell bedőlni az UFO magazinoknak!
  • Epikurosz
    #133
    "Egyébként bocsájss meg sir, de meg kell kérdeznem: te ezeket viccből írod?! :D"

    Nagy szerencséd, hogy Sir-nek szólítottál!
    Amúgy, én nem viccelek, ezt itt mind hóttkomoly.
  • Epikurosz
    #132
    "Ilyen gane modon fotozol?"

    Ezt pedig személyes sértésnek veszem. Ezért még kapsz valamit.
  • Epikurosz
    #131
    Juhhé!!!
    Megjött az erősítés
  • toto66
    #130
    Bocs: tömege
  • toto66
    #129
    Ne rám hallgas! Kérdez meg egy anatómiához értő biológust, mekkora terhet bír el egy arányosan megnövelt emberi csontváz, izomzat, belsőszervek, és ehhez képest mekkora tömegű lehet a munkagéphez viszonyítva nem épp kicsi ember tömeg!
    A "dinóknak" teljesen más arányú volt a csontozatuk, és még így is voltak határok, ami felett nem lehetséges méretnövekedés. Tehát szerintem nem kétséges a képek montázsok...
  • rigidus
    #128
    (pedig megfogattam nem írok többet ebbe a fórumba, de ezt már nem bírom röhögés nélkül)

    Akkor talan ideje volna megnezned a videokat is meg elolvasni Epi kommentjeit.
  • toto66
    #127
    Azok pedig "adatvonalak", mert nem a valóságban léteznek, hanem csak a Google progijában, amely összeilleszti a képeket! Ilyen hibát már régen találtam a csillagos égbolt felvételein, egyszer be is linkeltem a képet róla, de elég nehéz lenne megint kikeresni, legalább egy óra volt mire ráleltem, de akit érdekel megkeresheti. (a Google Earth-en az égbolt nézeten erősen kinagyítva)
    Teljesen megdöbbentő volt a kinézete némelynek, akár UFO-nak is elment volna, ha nem lehetett volna látni néhány helyen, hogy csak hiba.
  • toto66
    #126
    Kedves Rigidus!
    (pedig megfogattam nem írok többet ebbe a fórumba, de ezt már nem bírom röhögés nélkül)
    Csak, hogy én is írjak "má" valamit: A #102-es ben az egyik képen látható csontváz szerintem tizenkilencedik századbeli (Colt Peterson fekszik a keze alatt)
    Fotómontázst, videót pedig bármilyen témában rendelhetsz nálam, csak pénz kérdése, lehet óriás csontváz tisztogató régész, vagy UFO-t örző orosz/ amcsi ügynök, stb...
    Azért nincs harag?
    Üdv.!
  • rigidus
    #125
    Csak az utobbi nehany oraban produkalt intellektualis szinvonalad miatt.
  • Epikurosz
    #124
    Mér kérdi a bácsi???
  • Epikurosz
    #123
    Gondolom az egyik ufóm utána lezuhant Szibériában, azt őrzik a kágébések:
  • rigidus
    #122
    Te hany eves vagy Epi?

    Komolyan kerdem, mert mar ketelyeim vannak afelol, hogy a profilodban valos szamtartomanyt tuntettel fel.
  • Epikurosz
    #121
    Szerintem azt az ásófejet (nem nyelet!) épp most viszi valamelyik ufó, a 3 közül. :-D
  • rigidus
    #120
    Megvarom meg amig a masik 3 foton is megtalalod az "ellopott" asonyelet.
  • rigidus
    #119
    Ilyen gane modon fotozol?
  • Epikurosz
    #118
    Természetesen:
    (c) Epikurosz, 2009, Minden jog fenntartva! A szomszédosok is.
  • Epikurosz
    #117
    Sitt!
  • rigidus
    #116
    "Még mindig várom a bocsánatkérést, Mr Rigidus!"

    Hivjal fel aztan elohangon kerek toled bocsanatot. Azt is mondjad hangosan, hogy "surgos".
  • Epikurosz
    #115
  • Epikurosz
    #114
    Egyébként nem is olyan rég én is készítettem egy érdekes fotót a budapesti Belgrád rakpartról, mialatt a Ferenc Jóska hídon álltam, de érdekes módon akkor nem tűnt fel az a három valami az égen, csak otthon, a PC képernyőjén ötlött szembe. Biztos valamilyen optikai interferencia volt...
  • rigidus
    #113
    JAV: tovabbra se
  • rigidus
    #112
    Nagyon ugyes vagy, hogy belinkelted.
  • rigidus
    #111
    "The monthly, which is based in Mumbai (Bombay), published a retraction after readers alerted Deivamuthu to the hoax, he said."

    Erre kaptad a Face on Mars videot ahol a NASA hivatalos sajtotajekoztaton beismeri, hogy tudomanyos leleteket hamisitottak es azt adtak ki a nyilvanossagnak. Es azt is mondtam neked, hogy egy gondolkodo embert csupan egy bizonyos hatarig lehet total hulyenek nezni.

    Ezek szerint ha a National Geographic kiad egy hivatalos sajtotajekoztatot rola, hogy Epikurosz egy 8 eves kislany te azt is elhiszed nekik?

    "Az első képeden világosan látszik, hogy a retusálás miatt eltűnt az ásó, az ürge csak egy nyelet tart a kezében."

    Nagy az Isten allatkertje.

    "A második képeden a csontváz feje megemelkedett a földről. Mi ez, a feltámadás?"

    Egy elorebillent fej es nyaki resszel fosszilizalodott holttest leletfeltarasa.

    Meg mielott a fotosopos maflasagodat bevetned megint, ajanlom figyelmedbe, hogy:
    1. a fejnek van arnyeka
    2. nem ez az egyetlen kep amin "elfotosopolt asoveget" kell keresned van meg masik 3
    3. ettol meg tovabbra ut meg a guta, hogy egy homo sapiensre hajazo holttestet dinoszaurusznak nezzek
  • Epikurosz
    #110
    Ja, és az egyik eredetije:
  • Epikurosz
    #109
    Még mindig várom a bocsánatkérést, Mr Rigidus!
  • Epikurosz
    #108
    Na, és a kedvencem, az indiai gígász:

    "Voice editor P. Deivamuthu admitted to National Geographic News that his publication was taken in by the fake reports.

    The monthly, which is based in Mumbai (Bombay), published a retraction after readers alerted Deivamuthu to the hoax, he said.

    "We are against spreading lies and canards," Deivamuthu added. "Moreover, our readers are a highly intellectual class and will not brook any nonsense."

    Other blog entries—such as a May 2007 posting on a site called Srini's Weblog—cite a report supposedly published in the Times of India on April 22, 2004. But a search of that newspaper's archive revealed no such article. "
  • Epikurosz
    #107
    És tényleg!

    Az első képeden világosan látszik, hogy a retusálás miatt eltűnt az ásó, az ürge csak egy nyelet tart a kezében.

    A második képeden a csontváz feje megemelkedett a földről. Mi ez, a feltámadás?
  • Epikurosz
    #106
    Arabian Giant

    Variations of the giant photo hoax include alleged discovery of a 60- to 80-foot long (18- to 24-meter) human skeleton in Saudi Arabia. In one popular take, which likewise first surfaced in 2004, an oil-exploration team is said to have made the find.

    Here the skeleton is held up as evidence of giants mentioned in Islamic, rather than Hindu, scriptures.

    The Debunkers

    Web sites dedicated to debunking urban legends and "netlore" picked up on the various giant hoaxes soon after they first appeared.

    California-based Snopes.com, for example, noted that the skeleton image had been lifted from Worth1000, which hosts photo-manipulation competitions.

    Titled "Giants," the skeleton-and-shoveler picture had won third place in a 2002 contest called "Archaeological Anomalies 2."

    The image's creator—an illustrator from Canada who goes by the screen name IronKite—told National Geographic News via email that he had had nothing to do with the subsequent hoax.

    He added that he wants to remain anonymous because some forums that debated whether the giant was genuine or not "were turning their entire argument into a religious one." It was argued, for instance, that the Saudi Arabian find was entirely consistent with the teachings of the Koran.

    "This was about the same time that death threats and cash bounties were being issued against cartoonists and other industry professionals for doing things like depicting the Prophet Mohammed," IronKite wrote.

    How the Image Was Made

    IronKite started with an aerial photo of a mastodon excavation in Hyde Park, New York, in 2000. He then digitally superimposed a human skeleton over the beast's remains.

    The later addition of a digging man presented the biggest technical challenge.

    "If you look, he's holding a yellow-handled shovel, but there's nothing on the end," IronKite said.

    "Originally, the spade end was there. But [it] looked like it was occupying the exact same space as the skeleton's temple, making the whole thing look fake.

    "Now it looks like he's just holding a stick, and people don't notice. It's funny."

    IronKite also altered the color of the man's clothing to create a "uniform tie-in" with the white-shirted observer peering down from the wooden platform.

    The two figures work to exaggerate the scale of the skeleton, he added.

    (Related: "Shark 'Photo of the Year' Is E-Mail Hoax" [March 8, 2005].)

    IronKite said he's tickled that the picture—which took only about an hour and a half to create—has generated so much Internet attention.

    "I laugh myself silly when some guy claims to know someone who was there, or even goes so far as to claim that he or she was there when they found the skeleton and took the picture," IronKite said.

    "Sometimes people seem so desperate to believe in something that they lie to themselves, or exaggerate in order to make their own argument stronger."

    Wanting to Believe

    David Mikkelson of Snopes.com said such hoaxes succeed when they seem to confirm something people are already inclined to believe, such as a prejudice, political viewpoint, or religious belief.

    A hoax also needs to be presented "in a framework that has the appearance of credibility," he said in an email.

    The "ancient giant" has both elements, according to Mikkelson.

    "It appeals to both a religious and a secular vision of the world as different and more fantastic than mere science would lead us to believe," he said.

    "Proof," Mikkelson added, "comes in the form of a fairly convincing image."

    For anyone who may have knowingly propagated the myth, Mikkelson added, the motivation "probably wasn't any different than the motivation for engaging in a game of ringing someone's doorbell and running away—because it's an easy way to have a laugh at someone else's expense."

    Alex Boese, "curator" of the virtual Museum of Hoaxes, said fake giants have a long history going back to the at least the 1700s.

    The recent hoax is reminiscent of the once famous Cardiff Giant myth, involving a ten-foot-tall (three-meter) stone figure dug up in 1869 in Cardiff, New York, Boese said.

    Many people believed the figure was a petrified man and claimed he was one of the giants mentioned in the Bible's Book of Genesis: "There were giants in the Earth in those days."

    Likewise, Boese said, the recent giant hoax "taps into people's desire for mystery and their desire to see concrete confirmation of religious legends."

    http://news.nationalgeographic.com/news/2007/12/071214-giant-skeleton_2.html
  • Falcon87
    #105
    Egyébként bocsájss meg sir, de meg kell kérdeznem: te ezeket viccből írod?! :D
  • Falcon87
    #104
    "Amikor én, szemfülességemnek köszönhetően alig 1 órás internetes keresés után felfedem a turpisságod"
    :DDD rohadtul ügyes vagy
  • rigidus
    #103
  • rigidus
    #102
    Epi, ez mar kabare...

    [size=14]Te most ezt komolyan elhiszed, hogy ezek dinoszauruszok??[/size]






  • Epikurosz
    #101
    Rigidus!

    Miért súlyosbítod a helyzeted?

    Súlyos bűnt követtél él: megpróbáltál becsapni. Ez merénylet ellenem, szellemi terrorizmus, és mint olyan elítélendő.

    Ismertetem a tényállást:

    Az általad összehordott internetes sittből, csak egyet emelek ki, az indiai óriás csontvázát. Te ennek létezését egy Youtube-os videóval próbáltad igazolni, amely az indiai „Hindu Voice” c. lapban megjelent cikkre hivatkozik, mely cikk pedig a „National Geographic” kutatócsoportjáról tesz említést, amely - az indiai hadsereg katonáival karöltve - kiásott volna egy gigászi méretű humanoid csontvázat Indiában.
    Ez volt valamikor 2002-ben. Azóta, az indiai gigantopitecus létét csalásnak nevezte úgy a Hindu Voice, mint a National Geographic, úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy te vagy az egyetlen széles e világon, aki még hisz ebben a mesében.
    Azonban, nem elég hogy hiszel, mert az ugye a magánügyed lenne, hanem ezt a hoaxot - a National Geographic 2007-es cáfolata után 2 évvel! - te még terjeszted, népszerűsíted, és ezzel újabb balekokat szeretnél megtéveszteni. Amikor én, szemfülességemnek köszönhetően alig 1 órás internetes keresés után felfedem a turpisságod, akkor ahelyett, hogy bűnbánatot tartanál, és töredelmesen bocsánatot kérnél, te továbbra is kötöd az ebet a karóhoz, sőt, nem átallasz sértéseket is vágni a fejemhez, majd fenyegetőzni is.

    Én most az SG Becsületbírósága elé idézlek téged, hogy ítélkezzen súlyos kihágásod felett!
  • rigidus
    #100
    "Amúgy meg, kedves Rigidus, mivel rajtakaptalak az indiai óriással kapcsolatban a hamisságon..."

    Epi megegy ilyen utos komment es igerem, hogy felteszem a topikot a bash.hu-ra vagy a szanalmas.hu-ra mert innettol kezdve mar tragikomediaba fordul at az egesz.

    Te komolyan nem veszed eszre, hogy az agyalagyultsaggal meddig lehet elmenni? Kapjal mar a fejedhez ember!

    1. Hogyan jut neked ilyesmi az eszedbe, hogy barki toled bocsanatot kerjen mert valamit a sajat ontorvenyeid szerint hamisnak iteltel meg, de egyebkent leszarod, hogy a beszelgetopartnerednek errol mas a velemenye?

    2. Hogy gondolod te, hogy toled barki bocsanatot kerjen akit te magad szolitassz le a faragatlan modoroddal (#86) de az akkori allitasaidat meg meg mindig nem igazoltad. (A blog amit belinkeltel se nem szakertoi velemeny, se nem indok. A sajat blogomban en is azt irok amit akarok)

    Lehet, hogy odahaza a kornyezeted, a mikrovilagod a te szeszelyeid korul forog es mindenki lehajta a szubjektiv velemenyed elott a fejet, de egy nyilvanos forumon azert azt ne vard, hogy barki a te szentnek velt bocsanatodert esedezzen csak mert te a lecsot szereted a nokedli helyett.

    Jogod van hozza, hogy olyan etelt szeress amilyet akarsz, de ahhoz nem ontorvenyuen olyan lekezelo kijelentesekel szolitsal le valakit (idezem): "Lehet, hogy te minden sz*rt megeszel, de velem speciel nem tudod megetetni. Kapiskó?" csak azert mert neki mas errol a szemelyes velemenye, tapasztalata. Nem kotelessege senkinek sem elfogadni helyesnek vagy helytelennek valamit amit te eppen hasadra csapva ugy latsz! Kapjal mar a fejedhez ember a vilag nem korulotted forog!
  • rigidus
    #99
    "Az általad említett linkek, mint nevük is mutatja linkek, egy lyukas garast sem érnek."

    Ezt igazolni is tudod valamivel?

    "összeset ismerem, kezdve a marsi arctól a holdi támaszpontig, és egytől egyik kamu az egész."

    Ezt se artana igazolnod valamivel.

    En ugy latom neked nagyon osszetett problemaid vannak.
  • Epikurosz
    #98
    Amúgy meg, kedves Rigidus, mivel rajtakaptalak az indiai óriással kapcsolatban a hamisságon, illene bocsánatot kérned, vagy arra hivatkoznod, hogy nem szándékosan akartál megtéveszteni.