5131
Bakelit lemezekről, gyűjteményekről,egy elfeledett korszakról
  • Musachy
    #246
    Nos akkor legyen. Nem vagyok egész biztos benne, de talán ez volt az utoljára forgó lemez:


    Nem mondhatni, hogy nem vagyok mindenevő...
  • Zephyr Retiring
    #245
    Most, hogy ezt a témát is huszonezredjére átrágtuk, kérdeznék valamit. Reményeim szerint erre legalább mindenki tudja majd a választ :)
    Az, hogy mikor, most mellékes, de megoszthatnánk egymással az utoljára hallgatott vinylünk előadóját és címét..
    Csak ameddig nem lesz újabb téma.
    S mert szeretek jó példával elöl járni, kezdem én:
    C&C Music Factory - Things That Make You Go Hmmm!
    De ebből senki se vonjon le konzekvenciát :)
    Rockot is éppúgy hallgatok, mint Beat-et, Funky-t vagy épp Bluest. Mikor milyen hangulatom van. Valamiért a legutolsó a C&C egykori slágere volt...
  • Dióka
    #244
    köszönöm, hogy leírtad, én is sok dologban tudok azonosulni a gondolataiddal, és jónéhány dolgot teljesen másként látok-hallok-tapasztalok, de ez az a téma, mármint a minőség,amit így az életben nem fogunk tudni pontosan leírni vagy meghatározni,hisz azt hallani kell és mindannyian másként éljük meg ezeket.
    én is úgy hiszem, hogy sok szempontból, és árazás tekintetében a komoly hifi és high-end audiophile termékek már gyakorlatilag nem is a hangminőségről szólnak, hanem az érzésről,amit a birtoklásuk, megjelenésük vagy épp a marketingjük hatása okoz. természetesen hallottam már eszméletlen jó többmillás rendszert is és olyat is,ami 'ugye, ez csak vicc akart lenni?' kategória...de a 'nem minden arany, ami fénylik' itt is füllel hallható. nem minden dizájn kérdése, de a sok millás rendszerekben erre már jócskán adnak....és azt jócskán meg is kell fizetni.
  • Zephyr Retiring
    #243
    Ritkán teszek ilyet, de egyet kell értsek sok mindennel. Nagy vonalakban felvázoltad a lényeget.
  • pointer4
    #242
    Kicsit beleolvastam a korábban írtakba, és van pár gondolatom amit le szeretnék írni.

    A legfelsőbb kategóriában, nagyon észrevehető már a sznobok hajkurászása, gyártói oldalról. Hogy egy MarkLewinson-t már csak akkor vesznek meg, ha ráírják a 800 meg 1000 Watt-ot. Illetve, csak ha 5 milla/ végfok, csak akkor szólhat jól. Sok-sok gyártó meg is lovagolja ezt a hozzáállást, egy 2-3 millás Hi-Fi nél, a hozzáértően összevásárolt 4-500.000Ft-os kategória jobban szól, még ha csak arra a műfajú zenére is, mint amire a vásárlónak szüksége van.
    Nagyon megy a vakítás, meg a szemfényvesztés. Elég, ha egyszer az ember, egy rendes nagy kínálatból mazsolázni próbált akár csak hangfalkábelt :D Mindenki szembesült vele valamilyen formában.
    A kedvenc történetem, hogy az 1.3 millió Ft-os Siltech hangfalkábelt, leszólta a 80 eres HDD szallagkábeléből sodort 'zsinor', mert ugye a fizikának vannak ám törvényei. Vagy amikor az ezüstözött szuper rézkábel szarabbul szól, mint a szimpla réz kábel, vagy az ezüst kábel.

    Számomra megfigyelhető, hogy egy házimozi erősítő és egy Hi-Fi erősítő között, azonos minőség között 3x-os szorzó található árban. Egy 100e Ft-os sztereó úgy szól mint egy 300e Ft-os hifi (jó esetben, ha hozzáértő a cég, és nem a dizéjn miatt kerül annyiba)
    És sajnos egy 100e Ft-os Hi-Fi erősítő, még elég gyatrán szólogat.
    Arról nem is beszélve, ha van a helységben egy olyan hangfal, ami nem szól, annak a membránja átveszi a rezgést, és ő is elkezd 'hangot adni', evvel úgy elkeni a sztereó teret, mint az ovisok az első festő foglalkozásukon.
    Ráadásul ha a DA, elektronika, előfok, Phono, ugyan azon a tápegységen van, (kicsit komolyabb szinten, ugyan abban a fém dobozban) abból jó hang nem jöhet ki. Rángatja a membrán a végfokot, visszadolgozik, repkednek a +- amperek, egy ilyen elektronikának meg egy stabil 90mA-es jelre, meg stabil 5V-ra lenne szüksége, amit az életbe nem fog stabilan, zaj mentesen megkapni.
    Három tápegységet meg nem raknak egy 300Ftos erősítőbe, aminek tisztán az alkatrész ára ~50eFt körül van. Az legalább +4e Ft, és abból le akarnak gyártani 10.000 darabot. Inkább a 150 Ftos stabilizátort teszik bele, jó lesz az vidékre.
    Még egy valamire való CD-játszóba is három tápegység van, 1 a D/A nak, 1 a vezérlésnek(világítás, ajtónyitó stb), a motornak, mert az elektromos motor annyi zajt tesz a hálózatra, aminnyi a földön nincs sehol.
    Észrevehető, hogy éjszaka pl sokkal jobb hangja van egy panel lakás Hi-Fi-jének, mint estefele, mert a sok 'fogyasztó zajgenerátor', ki van kapcsolva a szomszédoknál/háztömbben.
    Az, meg hogy összehasonlítják az írt lemezek minőségét, meg melyik kismegszakítónak van jobb hangja, meg a zaj harvesterek, a shatki kockák... Ezeket már erősen a Hi-Fi boszorkány hiedelmének vélem. De addig örüljek, amíg én nem hallom ki a verbatim, meg a gyári lemez közötti különbséget :D

    Amúgy a jó Hi-Fi felé vezető úton, először az lesz feltűnő, hogy a sztereó középpontban ülve, már a hangfalon túlról is megszólal a zene. Tovább javulva, már kezd mélysége lennei, és meg lehet hallani melyik hangszer van előrégg hátrább, és a kibebaszott jó rendszerekben, már a magasságot is lehet hallani.
    Nem véletlenül kérdezik a Hi-fi-sták mindig, mi a faxnak 5 hangfal, kettőnek jobb a tere :D
  • Zephyr Retiring
    #241
    Akkor hát a mai tanulság, nem változtunk xart sem :)
    Jelenleg semmit sem hallgatok, mert nekem meg most van worktime :)
    Megyek is enni valamit. Megéheztem :)
    Holnap folyt.köv. a felújítás project...
    Zenét vinylről lekorábban jövő hét végefelé...azaz, bocs: megyünk nyaralni (őszölni?) a négy napos ünnepben. Esetleg, nem. Mindenképpen csak ezután (azután).
    De a telcsi nálam lesz, tehát rátok nézhetek majd ;)
  • Musachy
    #240
    h... sg...


  • Musachy
    #239
    Most épp semmilyet, bár épp tehetném is. Csak laptoppal netezgetek és közben hallgatok egy kis régi muzsikát.

  • narumon
    #238
    GYerekek inkább azt mondjátok meg milyen fekete korongot pörgettek éppen?
  • Musachy
    #237
    Valamelyik, de nem árulhatom el, mert meg kellene öljelek.
  • Dióka
    #236
    minden átlagos és halandó embernek (már akinek van munkája és az nem 24-es vagy épp kötetlen) ez munkaidő.
    tudom,neked is van, de akkor te se nem átlagos, se nem halandó vagy, és mivel fájdalmat sem érzel, így vagy Jedi vagy, vagy Transformers! esetleg 'papucs orrán pamutbojt'...
  • Musachy
    #235
    Már akinek munkaidő. Fájdalom? Elkeseredettség? Mi az?
  • Dióka
    #234
    Ez fáj neked annyira?! Vagy más miatt vagy elkeseredve?! ...munkaidőben...
  • Musachy
    #233
    Ja, elfelejtettem, hogy te Zeff komám kedvenc játszótársa vagy, pardon!
  • Dióka
    #232
    hasznos hsz!
    ez egy fórum! mégis minek kéne változnia? legyen egy 'igazság' és azt helyeselje minden hsz? vagy mi?
    És megint minden megy elölről... Nem változtál sz@rt sem.
  • Musachy
    #231
    És megint minden megy elölről... Nem változott sz@rt sem.
  • Dióka
    #230
    apróságokban tudnék más szemszögből véleményt alkotni, de egyben egyetértek

    "fogyasztói társadalom csúcsbirkája"

    és az SG-jé!
  • Dióka
    #229
    én nem akartam semmit kimagyarázni, vagy alátámasztani, (csövesről meg főleg nem), teljesen másról beszéltem, csak nem sikerült megértened,mondjuk ezen az elmúlt évek alapján nem tudok meglepődni.

    és igen, mert te vettél egy korábban kurvadrága cuccot fillérekért,attól még az egyáltalán nem biztos, hogy jól is szól, legfeljebb árban nem volt rossz bolt....a kettő nem ugyanaz.

    egyben tudok egyetérteni, ez öröm is számodra, amit le is írtam, csak hát ugye öregszel és sokat ismétled önmagad...ami drága és jónak tűnik, azt akár egy olcsóbb csúnyább is tudhatja....de hogy tudja-e valójában, hát ez az,ami csak akkor derül ki, ha teljesen azonos körülmények között kerül összehasonlításra és mondjuk nem a te Sokol hangfalaiddal.
    a "hi-fi szabványt" meg ne erőltesd (ráadásul, hogy nincs is teljesen egységes világszabvány ezügyben), és ne keverd össze a DIN-el vagy IHF-fel,mert az elmúlt 90 évben is folyamatosan változik ezügyben is sokminden, sőt már lényegesen több szabvány (tehát mérésmódszer) szerint minősítenek a gyártók (ki ebben, ki abban) ebben a kategóriában is, és egy jó csöves erősítő is röhögve meg tud felelni bármelyik 'hi-fi szint' minimál követelményeknek, még akkor is ha a legtöbb thd-je jóval magasabb az integráltnál. a minőségben ez csak egy tényező, és alapvetően nem is ezen (a papíradatokon) bukik vagy áll meg a hangminőség megítélése....
  • narumon
    #228
    "Továbbá, mert már megint zöldségeket beszéltetek :) "

    Jajj így végigolvasva én úgy érzem fordítva ülsz a lovon :)

    "Attól, hogy egy lemezjátszót én 3 rugóért tudok megvenni, más pedig 23-ért, az attól még a (hang)minőséget nem befolyásolja."

    Természetesen nem. Viszont az, hogy a világon 1-2 ember ennyire áron alul tud valamit megvenni még nem sorolja az adott lemezjátszót az 3 ezer forintos lejátszók táborába, ugyanis bárki másnak 23e forintot kell érte fizetnie. Mint ahogy az árba nem számoljuk bele azt sem, hogy van aki vissza tudja igényelni az ÁFA-t (vagy eleve sundabunda), mert a többiek nem. [Arról nem is beszélve, hogy akkor valószínűleg a drágább darabot is be tudja olcsóbban szerezni, tehát az árkülönbség igazából nem változik]

    "Naru barátom, egy szóval sem mondtam, hogy mi volt a másolt kazi eredeti forrása, tehát azt sem tudhatod biztosan, hogy valóban nem hangminőségben ugyanazt kaphattam akár :)"

    Ebből a szempontból teljesen mindegy mert kazettáról beszélünk ami köszönőviszonyban sincs minőségben sem a bakelithez sem a CD-hez képest sem. Tehát teljesen mindegy, hogy akár 24/192-ről másolsz rá a végeredményed még akkor is csak egy kazetta lesz. [Azt meg már elő sem hozom, hogy a gyári kazetták a lehető legszarabb szalagra készültek mindig...]

    "Továbbá, a 700 rugós sztereó erőgép kontra 65 rugós dts csillivilli kütyü elmélet is megbukott. Hány olyan csillagászati árú műszaki cikket mutassak, ami maximum az árban jobb olcsóbb társainál?"

    Én is említettem, hogy létezik ilyen, de azért olyan nagyon sokat nem tudsz mutatni, főleg nem olyan cégtől aki régóta a piacon van. Ezt a piac gyorsan leszabályozza, nem nagyon lehet átbaszni hosszútávon az ügyfeleket - bármennyire is szeretik néhányan ezt hinni.

    "Ja, és ha már téma lett a hi-fi hangminőség, akkor kéretik a csöves erölködőket nem ide sorolni. A hi-fi, az egy szabvány, amibe a thd eredmény is belejátszik. Egy csöves ercsinek olyan magas a thd-ja, mint öreganyám cukra wazze :)"

    A HI-FI tudtommal nem szabvány, és mint azt már sokan sokszor bebizonyították nem lehet számokkal leírni. Pont erről szól ez a topic is. Papíron a CD mindenben jobb mint a bakelit, a valóságban meg köze sincs hozzá minőségben. Ha téged a számokkal meg lehet téveszteni akkor te vagy a fogyasztói társadalom csúcsbirkája, akinek a számháborút (ami most szinte mindenhol jelen van) kitalálták. [Megapixel és társai pl]

    "Ha már hi-fi (pláne hájgend) akkor maximum 0,00...akármi thd!
    Attól még, hogy egy csöves ercsi gyönyörű, még nem hi-fi!"

    No ezzel meg bizonyosságot adtál arról, hogy botfülű vagy, de legalábbis a zenéhez nem sok közöd van, nem is csodálom, hogy egy Denon házimozi erősítő megfelel a céljaidnak a tömörített DTS hanggal együtt. Teljesen más malomban őrlünk. Szerintem te az a kategória vagy aki boldogan hallgat egy 320-as mp3-at is - mert az is jól szól. Ezzel nincs gond, vannak ilyen barátaim, csak ellentétben veled nem magyarázzák meg, hogy ez jól is van így.

    "És zárszóként elmondanám még, mielőtt kimagyarázzátok, hová is akartam kilyukadni, igen: szeretem a csöves erősítők meleg és részletgazdag hangját. Igen, vannak csövesek, amik szebben szólnak integrált társaiknál. De sajna attól sem lesznek hi-fik. (high end-ek sem. Maximum látványban.)"

    Akkor mégis miről beszélsz? Mi a hifi (és főleg a High-end) célja? Egyetlen egy célja van a minél részletgazdagabb, térben ábrázolt hangzás. Ebbe semmilyen számháború nem tud beleszólni, főleg amikor digitális számokat hasonlítasz össze analóg rendszerekkel. És végül csak elismerted, hogy jobban szól mint integrált társai, akkor miért kellett az előtte lévő agymenés. Nekem van itthon most (még) egy Yaqin MS300B csöves erősítő ez olyan 350.000 Ft körül van. Mindenféle tesztek (füllel) alapján ez mellé 500-ig nem tudsz semmilyen másik erősítőt odarakni ami hozná ugyanezt a minőséget - akkor megint miről beszélünk?

    "Mára ennyi. "bakelitben" gazdag holnapot mindenkinek. "

    Hát ma amúgy is szanálás van tervben teszem fel vaterára a lemezeket amiket kiszanálok :)
  • Zephyr Retiring
    #227
    Szumma szummárum, ez egy minden szempontból tökéletes nap volt.
    Először is, mert mindketten elcsicsereghettétek a gondolataitokat :)
    Továbbá, mert már megint zöldségeket beszéltetek :)
    De semmi gond, mert ugyebár itt vagyok mondjuk én, aki mindent tökéletesen helyrerak :)
    Nos, igen. Valóban: ha valamit, ami egyébként qrva jó, van lehetőség megvenni ár alatt, akkor miért is ne?
    Attól, hogy egy lemezjátszót én 3 rugóért tudok megvenni, más pedig 23-ért, az attól még a (hang)minőséget nem befolyásolja.
    Ezt akartam közölni zsenikéim, semmi egyebet :)
    Az, hogy egyesek nehezebben értik meg brilliáns eszmefuttatásomat, talán mégsem az én hibám. Nemde? :)
    Naru barátom, egy szóval sem mondtam, hogy mi volt a másolt kazi eredeti forrása, tehát azt sem tudhatod biztosan, hogy valóban nem hangminőségben ugyanazt kaphattam akár :)
    Továbbá, a 700 rugós sztereó erőgép kontra 65 rugós dts csillivilli kütyü elmélet is megbukott. Hány olyan csillagászati árú műszaki cikket mutassak, ami maximum az árban jobb olcsóbb társainál?
    Ja, és ha már téma lett a hi-fi hangminőség, akkor kéretik a csöves erölködőket nem ide sorolni. A hi-fi, az egy szabvány, amibe a thd eredmény is belejátszik. Egy csöves ercsinek olyan magas a thd-ja, mint öreganyám cukra wazze :)
    Ha már hi-fi (pláne hájgend) akkor maximum 0,00...akármi thd!
    Attól még, hogy egy csöves ercsi gyönyörű, még nem hi-fi!
    Olyasmi ez, mint egy bmw lada motorral :)
    És zárszóként elmondanám még, mielőtt kimagyarázzátok, hová is akartam kilyukadni, igen: szeretem a csöves erősítők meleg és részletgazdag hangját. Igen, vannak csövesek, amik szebben szólnak integrált társaiknál. De sajna attól sem lesznek hi-fik. (high end-ek sem. Maximum látványban.)
    Mára ennyi. "bakelitben" gazdag holnapot mindenkinek.
    Bocs, de nem bírom ki:
    Zephyr Retiringet "hallottátok"!! :)
  • Dióka
    #226
    szo-szo....
    egy apróság, mondjuk úgy taktikai hiba (ebbe sajnos 99% beleseik),soha ne a szomszédban hallottak alapján ítélj, vagy ha ott kellően mély benyomásaid lesznek (pl. hát ez iszonyatosan jó), akkor vidd át hozzá a tiedet vagy hozd át magadhoz az övét és úgy hasonlítsd össze...akkor kaphatsz csak valódi különbözőségi faktort, ellenkező esetben nem lesz közös összehasonlítási pont,ami szükséges az objektivitáshoz.a szubjektív tesztekkel meg tele a Duna és a tököm is, de ég így is ott van a saját tetszésfaktor is. rendszerszinten minden apróság megváltozása drámai is lehet, hátha még egy totál más akusztikai környezetben akarsz viszonyítani a sajátodhoz. az árakkal én csak a teszt után szoktam statisztikai adatként foglalkozni, egyébként még az sem érdekel a hangminőség szempontjából, hogy mi van ráírva (még akkor sem, ha egyébként akár látom is)....ezután szoktak érdekesen alakulni a dolgok.

  • Dióka
    #225
    ezzel minden szempontból egyetértek, mondjuk ez így pont elég nagy sávot hagy arra, hogy sokáig lehessen elmélkedni azon, hogy mi a jó?
  • narumon
    #224
    Jah és amit nagyon fontos és én meg ezt tanultam meg. Az emberek füle NEM egyforma, és mindenkinek más hangzás tetszik (mint ahogy zenei stílus is). Tehát mindenki vegye azt ami belefér a pénztárcája elképzelésébe és tetszik is neki a hangja. Nincs annál rosszabb mint amikor a tesztekben magasztalt, vagy haverok által jónak talált rendszerrel otthon az ember csak kínlódik mert nem találja meg benne a zeneiséget.
  • narumon
    #223
    Egyetértek. Azért írtam én is, hogy én tudatosan építettem le a rendszert de nem is magyarázom meg magamnak hogy a mostani sokkal jobb mint a régi. Inkább csak azt mondom, hogy az analóg miatt nem sokkal rosszabb. Dehát ugye minden relatív mert amikor átmegyek haverhoz LP-t hallgatni a milla feletti lemezjátszón meg az 5 milla fölötti hangfalakon a hozzá tartozó erősítővel akkor ugye előjön hogy az enyém egy szar trabant ami füstöl és kormol is :)
    Persze, hogy az áraknak nincs köze, csak viszonyszámoknak lehet őket használni, mert ha valaki tegyük fel nem hülye és nem baszták át nagyon akkor azért valószínűleg a 700e forintos erősítő jobb is mint a 65e forintos Denon házimozi. :) Szóval viszonyítási alapnak azért jó, így legalább tudja az embere, hogy mit mivel kell hasonlítani és nem esünk abba a hibába, hogy az x erősítője jobb mint y-é - naja de a kettő között ott van egy jó állapotú autó ára....
  • Dióka
    #222
    majd megszokod, ZR gyakorlatilag a biztonság kedvéért folyamatosan ellentmondásban van önmagával és önmaga gondolataival is....

    csak egy rövidke gondolat:
    korai hifi szenvedélyem, ámulatból ámulatba ejtő csodák olvasása és látása után az évek során kikristályosodott gyakorlati tapasztalataim és meghallgatásaim alapján (legfőképpen az utóbbi években) egyben lettem ATOMBIZTOS mindenféle vagy bármilyen szempontból a hangminőség, hifi és audiophile tartományban, hogy az adott szerkók valódi hangminőségének az égvilágon majdnem semmi köze az újkori vagy használtkori árához vagy favorizált anyagokhoz,kapcsolásokhoz stb....!

    rengetegen vannak,akik azt hiszik, ha kurva drága a rendszerük, vagy van benne akárhány csillivilli csodadarab bármiből, akkor az már (majdnem) minden szempontból high-end, és rengetegen vannak olyanok (pl. ZRbá), akik azt hiszik, amijük lett olcsón, vagy bármilyen alternatív elképzelésben, az is van olyan kurva jó, mint ami drágábban lehetett volna....
    na, most alapvetően mindegyik tábor teljesen tévhitben ringatja magát!
    persze általában mindenkinek a bevált,megszokott,megszeretett és elérhetően beszerzett sajátja a legjobb, ami mindaddig tartja meg igazát vagy cáfolódik meg onnantól, amíg nem rakja mellé valaki "jónak vélem a cuccaim" kategóriájú másikét... :))) én ezzel sokat küzdöttem, jelenleg ott tartok, hogy addig mondhatom és érezhetem, hogy kellően jó a rendszerem (tehát nem a legjobb a világon, csak jó),amíg nem tudok mellérakni egy jobbat! ja, és én miheztartás végett mellé szoktam rakni (a mellé, nem kikapcsolt és letakart állapotot jelent, hanem azt, hogy összevető teszteket csinálok néhány érdeklődő alannyal).
  • narumon
    #221
    "Számomra a luxus fogalma az, ha valamiből szinte ugyanolyan minőségben kapható olcsóbb, átlagos és drágább is."

    Akkor viszont mégsem luxus egy olcsóbb csöves erősítő mint a házimozi erősítő hiszen olcsóbb is, jobban is szól. Akkor? :)

    "Megvehettem volna annó baxott drágán és ùjonnan tinédzserkorom egyik meghatározó lp-jét (mondjuk a P.Mobil - Heavy Medal c. korongját vinylen, de nekem ez akkor luxus volt. Beértem egy magnókazetta másolattal, amit az akkori pesti hawerokkal rongyosra hallgattunk :)"

    Ez megint kicsit ellentmondás, mert megvettet kazettán, hallgattátok is, de azért hangminőségben mégsem ugyanazt kaptad. Nyilván pont ezért volt belőle olcsóbb változat is mert van akinek elég volt az a minőség, vagy nem volt többre pénze - van akinek meg igen és nem is volt elég.

    Látod a hifi cuccok pont ilyenek. Mindenki a maga szintjén nyomorog. Én "nagyon komoly" millió feletti rendszert építettem le. Nem azért mert nem szólt jól hanem az már tényleg luxus volt ahhoz képest, hogy a végén már alig alig hallgattam mert a bakelit kiszorította. Most egy egyszerűbb rendszerem van, de azért így sem szar, és tudnék hol fejleszteni rajta, ha ez az év nem lett volna ekkora szar mint amekkora volt :)
  • Zephyr Retiring
    #220
    Szega Naru.
    Végre valami, amiben egyet értünk :)
    Nem gondolkodunk egyformán. Igaz, jelen esetben ez pont hogy jó. Mert ugyancsak uncsi lenne ugyanazokat a gondolatokat hallani vissza, amiket magad is gondolsz :)
    Talán furcsa, de nekem tetszik az enyémtől eltérő gondolkodás. És ha már itt tartunk..
    Számomra a luxus fogalma az, ha valamiből szinte ugyanolyan minőségben kapható olcsóbb, átlagos és drágább is. Természetesen a drágább a luxus.
    Pl. Megvehettem volna annó baxott drágán és ùjonnan tinédzserkorom egyik meghatározó lp-jét (mondjuk a P.Mobil - Heavy Medal c. korongját vinylen, de nekem ez akkor luxus volt. Beértem egy magnókazetta másolattal, amit az akkori pesti hawerokkal rongyosra hallgattunk :)
    Persze ma már ott virít a féltett kincsek közt a polcon. Tudom én, hogy nem egy nagy érték ez mamár, sőt.. De nekem mindennél többet ér, mikor felteszem az "esztergapadra" és a tű a barázdákba mélyed. Megszólal az a rég elfeledett dal/dalok ami akkor és ott még menő volt.
    Kicsit luxus az én hobbym is, hiszen ha rábukkanok egy számomra kedves fekete korongra, akkor megveszem.
    Moroghat az asszony, mint ahogy morgott a huszonixedik, majd a harmincvalahanyadik hi-fi műszaki cikkem megvétele után is.
    "Erre most ugye roppant nagy szükséged volt ugye?" - szokta kérdezgetni olykor olykor.
    De azért elnézi nekem, mert szeret s én viszont szeretem, mert nem dohányzom, nem iszom és nem qrvázom.
    Na látod, az én szememben luxus még ez az utóbb említett 3 dolog is.
    Viszont nem tartom feltétlen luxusnak a többhangfalas hangmegjelenítést egy egy szobámban ..
    Gondolj csak bele: min tudom akkor lejátszani a 4 sávos audio cd-met?
    Mert persze nekem olyan is van.
    De ez nem luxus. Ajándékba kaptam, akárcsak a fentebb említett Mobil korongot..
  • narumon
    #219
    Látod pont erről beszéltem.
  • Musachy
    #218
    Hát ja, nézőpont kérdése is... De pölö a külföldi nyaralás... nem az a luxus, hanem a belföldi, ja és nem mellesleg aki valódi tengerpartot akar és nem "magyar tengert", annak mindenképpen a határainkon kívül érdemes keresgélni...
  • narumon
    #217
    Én ismerem de nekem ez a hely nagyon drágának tűnik. Vagy csak nekem az?
  • narumon
    #216
    Nem sértesz meg vele, máshogy gondolkodunk. A felesleg abszolút nézőpont és hallás kérdése. Most is van barátom akinek csak a hangfala 5,5 millió magyar péz. Neki az kell. Rengeteg emberre rá lehet mondani a felesleges luxust akkor - családok ahol 2 autó van, a medencés ház, PC-t tartani játékra, farmer nadrágért 20e forintot adni, Michelin csillagos étteremben enni, külföldön nyaralni, 2-3 tévének lenni egy lakásban, jó cukrászdába járni, stb stb. Valamelyikre mindig találsz embert ami SZERINTE felesleges luxus. Szerintem a felesleges luxus pl 5 meg istentudja hány hangfal, hangszóró egy szobába. 2 bőven elég mindenre.
  • Zephyr Retiring
    #215
    Egy kis csemegehely azoknak, akik még nem ismernék:
    http://www.bakelitfutar.hu/

    jó keresgélést!
    És persze szép októbert mindenkinek
  • Zephyr Retiring
    #214
    Ha nem sértlek meg, nemes egyszerűséggel csak annyit mondanék erre:
    íme a felesleges luxus
  • narumon
    #213
    Jó kis Norah Jones Vinyl Box (6x200g album), csak kár, hogy ilyen húzós az ára (56.000 Ft)
    http://www.facethemusic.hu/jonesnorah/vinyl-lp/vinyl-collection-ltd-rmst-tgv.html
  • narumon
    #212
    Hogy értve? Hát a lemezjátszóknak a normális megszólaláshoz egyrészt erősítőre (nem line szintű) más részről (és ez a fontosabb) egy ugynevezett RIAA korrektorra van szükségük.
    Hogy egyszerűen válaszoljak, phono fokozat nélkül a lemezjátszó nem hallgatható :)
  • Fidolorous
    #211
    Mire jó a phono ?
  • narumon
    #210
    Mai megjelenés; Kiss - Monster (nem elfelejteni :D)
  • narumon
    #209
    Mint olvashattad én sem Tescósról beszéltem. Nekem ilyen házimozi erősítőm van;

    65-nél talán még most is kicsit több a használt ára, de zenére egyszerűen nem szól jól (pedig még külön zene kapcsoló is van rajta amikor kikapcsol minden más áramkört, hogy ne zavarjon be).
    Ennek az új ára kevesebb volt (ez most eladósorba kerül);


    de hidd el, hogy körülbelül egy klasszis különbség van közöttük hangzásban zene esetén. Phono egyiken sincs, de az nálam nem lényeg mert beépített phonot még nem hallottam normálisan szólni, nekem most egy "egyszerű" Pro-ject Phono Box II SE van.
  • Zephyr Retiring
    #208
    Ahogy érzed kolléga.
    Pedig stereo is, meg hi-fi is..
    De a helyedben azért átnézetném azt a Denont. Ha nem jól szól, akkor ott talán valami hiba lehet.
    Nem épp a Denonok jellemzője a xar hangzás..
    Igaz, a "nem úgy szól", az nem feltétlenül egyelő a xarral :)
  • Musachy
    #207
    Hm... nekem pont Denonom van, nem ez a típus, hanem régebbi, mert nem most vettem. Viszont akkor ugyanolyan komolynak számított, mint manapság emez.
    Lényeg: van rajta phono bemenet, DE eszemben sincs ennek közreműködésével hallgatni a lemezeket! Rohadtul nem úgy szól, mint a sztereó hifin.