Battlefield Bad Company 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#22466
Bent voltam én is a te csapatodban. Nekem nem volt gondom vele. Persze ettõl még bármi megeshet.

A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!

iceshark
#22465
a szerver listán mármint favorite, history mik a szürkével jelzettek amivel semmit nem tudok kezdeni, legalább ki tudnám törölni de még nem jöttem rá hogyan 😞

PH-n még én se jártam majd benézek én is 😊

#22464
Na találkoztam még egy csíterrel. Killman volt a neve. A Nelson Bay nevû map-on már jól hátraszorultunk az utolsó két m-com-hoz. Engem az egyik respawn betett a B mellé az épületbe. Mondom ha már itt vagyok és nem kellett késsel betörnöm az ajtókat akkor egy kis kemp. Meglepem õket. OK be az egyik sarokba, mereven figyelve a dobozt. Erre a levegõbõl mintha rám spawnolt volna megjelenik ez a barom a DOBOZ MELLETT. Nem az ajtón jött be, nem robbantott lyukat a falba hanem megjelent a levegõben. Na és persze laza egyszerûséggel agyonlõtt. Buktuk a pályát. Valamit igazán tehetne már az EA vagy a DICE vagy valaki mert ez már unalmas. A sok buzi csíter szétbassza az egyetlen valamirevaló játékot is ami még PC-re megjelent. Elkeserítõ és dühítõ.

SötétBarom
#22463
PH!-t amúgy tudom ajánlani, jó a társaság, van teamplay, meg szigorú adminok (pl teambalance or kick!) <#vigyor><#eljen>

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#22462
Jaja, öröm nézni 😄. Majd csak megunják egyszer, vagy elfogy majd a pénz, vagy rájön, hogy nem is olyan jó móka cheatelni. Amúgy én szerencsére még nem futottam össze egyel sem, de tényleg jó nézni ahogy ban listára helyezi a kis tetveket a pb. <#mf2>

Gigabyte P55A-UD3R, Intel Core i5 750 ASUS HD5850, 2x2GB Mushkin DDR3 1600Mhz

#22461
<#nezze><#nevetes1>

Msi p43 neo-f,q8400,8gbram,gtx460 1gb

SötétBarom
#22460
Ha ennyire pesszimista vagy b*zmeg, akkor játssz olyan serveren, ahol mindig van admin, és azonnal kapják a bannt a csíterek 😄

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#22459
Nemfoglalkozom tört játékokkal. Gyülölöm az összes kecseg csalot,hogy rohadnának meg... Aztviszont tudom,ismertem nemeggy játékost eddigi battlefieldekben vigan játszottak tört játékkal,ugyanazon a szeron ahol én bekapcsolt pb-vel... Ez miért lenne kivétel?? Hirtelen megjavult a pb és ellátja feladatát? Akkor megyek és rögtön bontom a pezsgöt...

Msi p43 neo-f,q8400,8gbram,gtx460 1gb

trident
#22458
Értem én, ha valaki csalódott rossz tapasztalatok alapján, de pont erre való a PB_SV_GUIDRelax parancs és a stream-elés. Ezen felül még két dolgot ne feledj, egyrészt a szerver fájlok nincsenek kiadva. Másrészt pedig már nem az van, hogy a scene 99%-a tört játékos.

Engem nem foglalkoztatnak a "tört"-esek, csak az, ha van idõm, kedvem játszani, azt nyugodtan tehessem meg.😊

"Ha ez az a szint, ahogyan ma egy állítólag civilizált ember értékeli a n?i szépséget, akkor az a véleményem a világról, hogy sunáznám."

#22457
Gondolom most a cod4-re gondolhattál, hogy ott mi folyik...figy, én igazából 2 éve tolom ott, igaz 2 állandó szerón, oda is néha betévednek kis cheates gyökerek, de 2 ölés után le lehet vágni, és akkor bann from server...szal száz szónak is egy a vége, valószínû itt is ez lesz, de azzal meg együtt lehet élni, egyáltalán nem olyan általános a dolog, mint ahogy hiszed.

SötétBarom
#22456
Javíts ki ha tévednék, de ahhoz tört dedikált server kell.

Majd szólj, ha találtál <#idiota> <#idiota>

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#22455
Ahogy azért a kollégák belinkelték, a pb jutalmazza õket most rendesen.

#22454
Lényegtelen,igazábol nemszámit,hogy értitek e... Nemistudom miért irtam le,nemkell sok idö és rájöttök miröl beszéltem...

Msi p43 neo-f,q8400,8gbram,gtx460 1gb

xXtamasXx
#22453
bárcsak tört szerókon szopatnák egymást cheattel...<#szomoru1>

Gigabyte GA-MA790X-DS4 , AMD Phenom 9600 Quad-core 2.30 Ghz , 5Gb RAM , Ati Radeon HD 4830 , Win7 64bit , A4 Tech X7 Xbox Live Gamertag: xXtamasXx HUN

#22452
Azt azért te is elfelejted, hogy tört játékkal legtöbb esetben max tört szerókra tudsz felenni, ott meg aztán lehet szopatni egymást cheattel a pb vagy a normális adminok hiánya miatt.

iceshark
#22450
az hát akkor az nem francia 😄

#22448
Lehet. Fr szerver volt 😊

A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!

JethroHUN
#22447
az oroszok a legnagyobb csalók... most hadd ne gyûjtsek bizonyítékot, de ezt tény és való 😊

Don't need to be accurate, just shoot more bullets!

SZEG007
#22445
mindig minden játékban a németek a legnagyobb csalok. Emlékeim szerint az egyetlen csapat amelyik CB-n BF42 kupábol ki lett zárva cheat miatt az is német volt, valami ARCOR team.

iceshark
#22444
nem ugyan azon a szerveren voltunk 😊 jah én francián voltam, de idegesítõen nem láttam a sok pb ban miatt, le is jöttem a csíter szerverrõl 😞

#22442
Most voltam egy szerveren ahol mindig kiírta, ha éppen banolt valakit a PB.
Nagyon gyakran felvillant a felirat.
PBbans
Német fölény van a csalók között aktuálisan.

A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!

#22441
Én tömegre (3+) és házakban megbújó sniperekre használom, meg természetesen jármûvek ellen. Nem azzal rohangálok állandóan.

PSN/XboxLive Gamertag: FunnyMixer91 || Thrustmaster T300RS + T3PA + TH8A || iPad Mini 2 || Xiaomi Mi3

HunnernesKonge
#22440
Nem is úgy csinálom, mert sokat takar a képbõl... csak ha látok valakit akkor váltok át rá <#idiota>
TDC Geronimo
#22439
Ez még nem azt jelenti, hogy a válladon CGvel kell rohangálni infantry pályán.

Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx

#22438
Mikor melyik, én mindkettõt gyakran használom. A gustav-noobozóknak meg csak ennyit mondanék: Ideal for "bunker busting" and anti-personnel applications. The M2-CG is more suited for an anti-infantry role.

PSN/XboxLive Gamertag: FunnyMixer91 || Thrustmaster T300RS + T3PA + TH8A || iPad Mini 2 || Xiaomi Mi3

HunnernesKonge
#22436
Pedig a gusztáv sokkal jobb 😄
Narxis
#22435
<#mf2>

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

Doomista
#22434
Akkor már használom én is.

Első a biztonság! - Avira Premium Security Suite megfelelő beállítással - más semmi.

#22433
És mert azért rakták be a játékba, hogy használd, ne csak lógjon a puskád alján. Én is használom rendszeresen, mert jó.

Darki: használd akkor te is.

PSN/XboxLive Gamertag: FunnyMixer91 || Thrustmaster T300RS + T3PA + TH8A || iPad Mini 2 || Xiaomi Mi3

SötétBarom
#22432
Az. Ugribugri highskill hülyegyereknek keményen oda kell pörkölni, hogy tudja hol a helye 😄DDDDD

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

Doomista
#22431
De hát vírusokkal sem vagy tisztába bazd+, akkor ezzel ? Hová gondoltál te, hm ? <#eplus2><#eplus2><#vigyor1>

Első a biztonság! - Avira Premium Security Suite megfelelő beállítással - más semmi.

#22430
Igen.Többek közt én is azzal tolom,mert már egy vén f@sz vagyok és így egyszerûbb ölni.<#hehe>

[IRAM] leader

#22429
Jó pársuor leírták már és többen(köztük és is) Win7-el tolkák...rendszergazdajént tedd fel és indítsd (pb felrak és frissít után)

[IRAM] leader

darki81
#22428
20/8-as kd-ból, 6x GL okozta halálom, az normális? <#falbav><#ijedt><#szomoru1>

&#9733; d &#955; r k i Steam http://steamcommunity.com/id/darki81 &#9733;

#22427
Hagyjad, nem érti úgysem...

PSN/XboxLive Gamertag: FunnyMixer91 || Thrustmaster T300RS + T3PA + TH8A || iPad Mini 2 || Xiaomi Mi3

#22426
sziasztok!
Sajnos nem indul a bad company 2 windows 7 -en, és a rendszerkövetelményeknek megfelel a játék, visztont egy ismerõsõmnek visztája van azon meg elindul. Ha valakinek van ötlete hogy mi a baj akkor kérlek titeket légyszi segítsetek.
#22425
Nekem meg a pach óta nincs alt-tab -om.Zavarni nem zavar,de néha jól jönne.

[IRAM] leader

dronkZero
#22424
De bazdmeg, AKKOR IS CSAK EREDETIVEL lehet!

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN

Narxis
#22423
Punkbustert frissítsd, innen tudod letölteni amivel frissítheted:

http://websec.evenbalance.com/downloader/download.php?file=1

Nekem ezután egybõl jó lett, reboot kell frissítés után.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

0Fritz0
#22422
Sniperrel a félkezû vak öreganyám is nagyon jó, pedig nincs is számítógépe és azt sem tudja, hogy mi az.

Nem a súly nehéz, hanem te vagy gyökér! Táguló világegyetemben élünk. Minden Chuck Norris el?l menekül.

Renjike
#22419
neked is az a problémád remélem majd fixelik mert ma egész nap nem ment és azt a montage videotol nagyon megjött a kedvem Sniperrel nagyon jó vagyok 😊)

A bizonyíték hiánya , nem a hiány bizonyítéka !

Rage47
#22418
hey, veled voltam tegnap egy squadban😊
koschwarz
#22417
te valamit nem értesz: multizni csak eredetivel lehet, tehát ha a csíter bant kapott, akkor vesz egy újat. azt hogy a pb mit tud mit nem, az más dolog, azért most rendesen megszívta (megszívja) egy rakás "player". a csodákban nem kelle hinni, amíg lesznek multis játékok addig lesznek csíterek is. még mindig jobb ha most kibasznak egy csomót, mint hogy egyet sem.

\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"

Batistuta007
#22416
ez nekem is van ,de csak az új patch óta.valószínûleg valami hiba.de nem mindig csinálja

iceshark
#22415
asszem mindjárt körmölök egyet az ea fórumára mert ez a team balance nagyon hiányzik, rinyáltak hogy mindenki átmegy a a másik oldalra mert szarul megy, mondom oke swich team, erre látom hogy 5 a 19-ellen vagyunk, röhögtem egy jót, de inkább exiteltem pár perc után 😊

#22414
A multy profilokat, ha jól tudom nem lehet törölni. Arra hogy kidob amikor akármeik profillal bejelentkezel nincs ötletem.
Renjike
#22413
Csáó új vagyok itt ... nekem van 2 problémám 1. mikor multyba bejelentkezek és ott vannak a profilok azokat hogy lehet törölni? 2. mikor bejelentkeznék a profillal akármeikkel akkor kidob a windowsba minden nélkül mintha alt+F4 et nyomtam volna (eredeti)
tudtok segiteni? PLZ PLZ köszi!

A bizonyíték hiánya , nem a hiány bizonyítéka !

SötétBarom
#22412
Itthoni serverrõl szépen bannolja az admin, ezen felül én galaktikus ívben rászarok arra, hogy mit csinál 😛

&#647;x&#477;&#647;&#65279; &#654;&#623; o&#647;&#65279;&#65279; s&#305;&#613;&#647;&#65279;&#65279; p&#305;p&#65279; do&#633;p&#65279; ss&#592;q &#477;&#613;&#647;

#22411
általában 1-2 honapig max,aztán jön a sok hacker kecseg.... A pb NEM tudja (és sajna más progi sem) megállitani a csalokat. eddig igy volt és sajnos ezután is igy lessz. Az EA meg szarik majd bele,mivel ök már bezsebelték addigra a nagy lovékat...

Msi p43 neo-f,q8400,8gbram,gtx460 1gb

#22410
Mármint nem eredeti BC2-vel nem lehet neten játszani, nem?

PSN/XboxLive Gamertag: FunnyMixer91 || Thrustmaster T300RS + T3PA + TH8A || iPad Mini 2 || Xiaomi Mi3