A fenyőfa álma


Egy különös érzés, s nem tudom hol vagyok,
hogy rabolnak tőlem, vagy éppen én kapok.
Enyhül a fájdalom, szemem elé úszik egy szoba
benne néhány gyermek, ma nem vár rájuk iskola.
Szemeikben nem csak a gyertyák visszfénye csillan,
de szeretet is izzik benne, s izgalomtól – olykor – villan.
A kapkodó igyekezet, a várakozó, vágyódó s bohó igézet
színes kártyákon, levélen néhány szerető szó, egy-egy idézet
cukrok ezüstben, tüzek a szívben
s ha szikrák pattannak karcsú ívben
csillagszóró ejti röpke éltű gyermekét
s ki régen él már összenézi, eddig kimért életét.

S én most telve vagyok vággyal, álommal
szeretettel s lassan múló fájdalommal
mert szeretnék most gyermek lenni
fehér ruhában templomba menni
ott zengő hangon énekelni
szüleimmel ünnepelni
boldogan nevetni
szeretni.

Álmom az hogy legyen családom
apaként ez legyen a legfontosabb
nekem a világon.
Szeretném gyermekeim, az életem párját
óvnám lépteiket, őrizném álmát, minden vágyát
én lennék életük büszke vára, ha kell hős lennék mára
esendőség s gyengeség csak váratna magára. Hiába.
Gőg s büszkeség lenne fegyverem a sértésekkel szemben
az élet csapdáit győzve látnám: el sem estem
fel nem adtam
könnyen semmit sem kaptam
volt, hogy nehezen adtam
vagy keserűen magamba, szeretteimbe martam
de magamat adtam!
Ünnep kell, hogy legyen minden napom
s ma csakis magamat s magamból kell adnom.
Csendes estét családomnak, ha másként nem csak így adhatok
elmondom hogy szeretlek benneteket s köszönöm, hogy vagytok!






Álmom az hogy legyen családom
anyaként ez legyen a legfontosabb
nekem a világon.
Szeretném gyermekeim, az életem párját
óvnám lépteiket, őrizném álmát, minden vágyát
én lennék nekik az oltalom háza
szeretetük büszke vára
éltük napjai nekem ajándék minden mára
nem csak díszt, de szívem tenném a karácsonyfára
mosolyommal ragyognám be a csendes éjt a díszes vacsorát
megőrzöm gyermekeim minden mosolyát
könnyét, testem fájdalmával én adtam életét
s megteszem újra ha így óvhatom végzetét
minden könnyük összegyűjtöm lelkemnek tengerébe
figyelem lépteik nem száz, de ezredéve.
S hogy ne nézzen be gyász az ablakomon
hogy ne legyen fekete ez a karácson
hogy az évek küzdelme igazolva legyen
hogy családomnak a család kelljen
megölelem őket és azt súgom fülükbe
nem csak ma este vagytok szeretve.

S én csak állok némán otthonodban
köztetek, de magányomban
s kívánom, hogy könnyed az örömtől hulljon
a bánat órája, végre végleg múljon
a szeretet öleljen otthonodban
s légy boldog a holnapodban!

S nekem fáj, hogy ajándékot nem adok…
Amíg ti ünnepeltek,
én csendben álmodok…

Goór László