172
  • babajaga
    #172
    Nem a német pilóták lötték az ejtőernyősöket hanem földi egységek.Nekem volt évekig egy nikkelezett gyöngyháznyelű Smith and Wessonom amit egy lelőtt amerikai pilóta közelében találtam. Ezt übereld!
  • Sanyix
    #171
    persze ez tipikus védekezés többször hallottam, kár hogy nem igaz. Meg még azt szokták ilyenkor mondani, hogy azért volt ez, mert akkor a világgazdaság is felfelé ment, meg a szomszédaink is (persze aztán az elkúrós években megindult lefelé, miközben a szomszédok még mindig fölfelé tartottak). Milyen érdekes, hogy mégis mindig maszop uralomkor süvít lefelé a gazdaság, és ezek a szerinted profik 6 év alatt nem tudták helyrehozni a jobboldal "rossz" intézkedéseit, és miért pont 4 évig éltünk jól... olyan furák ezek az egybeesések.
    közgáz diploma persze hogy nem kell ehhez SE, csak seggtörlésre.
  • toto66
    #170
    Akár ebben a cikkben is láthatod, mennyire tesznek az érdekeinkre (itt a saját katonáikéra), hiszen semmi volt tulajdonképp az, amiért meghaltak az utolsó napon, csak egy tollvonás többet számított a béketárgyalásokon, mint az életük!

    " legújabb kutatások alapján az utolsó napokban a szövetséges katonai vezetés mindent megtett azért, hogy az egyre valószínűbb tűzszünet előtt minél jobb pozícióba kerüljenek a csapatok. Még több várost, még több német géppuskafészket akartak elfoglalni. A túlzott, értelmetlen erőfeszítés miatt a fegyverszünet aláírása és életbe lépése közti szűk hat órában a front két oldalán összesen 10 944-en sebesültek meg, 2738 katona pedig elesett."
  • Sanyix
    #169
    ja tudjuk, te mindent láttál, meg tudtál. Az akkori pilóták beszámolói, le vannak szarva. Egyébként 44-ben sőt már előbb is egyes német pilóták lőtték az ernyősöket, feldühödve azon hogy a hőseid kezdettől ezt tették...

    Tényleg milyen volt amikor Caesart leszúrták? Írhatnál róla valami beszámolót, gondolom azt is láttad :D
  • toto66
    #168
    A köz érdeke, csak akkor halad, ha az egyén érdekével (a politikuséval, vagy azéval aki meghatározó helyen van az ügy szempontjából)véletlenül egyezik...
  • toto66
    #167
    Elárulok egy titkot:
    Pszt!
    Csóró Henry Gunther-nek meg jópár millió társának azért kellett meghalnia, mert mindig akadt elég olyan ember akik hitték hogy a politikus a köz (illetve az ő) érdekében ténykedik...
  • toto66
    #166
    Ha ha...
    tessék röhögtem!
    "még ha két rossz közül lehet választani, a kevésbé rosszat választja..."
    No elismerted amit írtam!
  • babajaga
    #165
    Mi az hogy komcsi duma?
  • babajaga
    #164
    Én igaz hogy csak 44-ben láttam légiharcokat.
  • babajaga
    #163
    "Aki szerint nem volt jobb amikor ov volt hatalmon, az hülye/vak/nem tud olvasni sem"

    Azt persze te nem tudod hogy az Orbán kormány a Horn kormány jó gazdasági intézkedései miatt tudott négy évig lavírozni de az előző kormány eredményeit lenullázta, felélte. Ehhez nem kell Közgáz diploma se.
  • babajaga
    #162
    Emberke miről beszélsz? Én magam láttam amerikai és orosz pilótákra lőni, és a németek löttek.Te tudod mert ott voltál, én nem szerinted.
  • Sanyix
    #161
    1. magyar közoktatásban tanultad? Annak az "igazságain" csak röhögni lehet...
    2. És mi van, ha a politikusnak az a saját érdeke, mint ami a népé? Az szar?
    3. Aki szerint nem volt jobb amikor ov volt hatalmon, az hülye/vak/nem tud olvasni sem.
    4. Az egyik sem jobb mint a másik duma idiótaság, hülye struccgondolkodás, okosnak tűnni próbálás, mert értelmes ember, még ha két rossz közül lehet választani, a kevésbé rosszat választja...
  • Sanyix
    #160
    Ja és nem volt egyezmény sem. A német pilótáknak az hogy ernyősre nem lőnek, az íratlan becsületkódexben volt, és ezt az angolok is betartották. Az amcsik és a ruszkik soha.
  • Sanyix
    #159
    rápacsáltál, mert megint egy faszságot mondtál. 40-ben az angliai csata idején, felvetette göring, hogy le kéne lőni az ejtőernyőn lógó ellenséges pilótákat. A német pilóták egyhangúan "elküldték a picsába". Majd jöttek az amik, és a ruszkik, akinkél alapon parancsba volt adva, hogy az ellenséges pilótákat lőjjék le az ejtőernyőn. Ezt is tették, és bosszúból néhány német is ezt tette, de a legtöbb nem volt hajlandó. A magyar pilóták sem voltak hajlandóak, pedig nem egy magyar ászt ejtőernyőn lőttek agyon.

    Összevissza nyomod a komcsi dumát, 0 tudással, az van...
  • toto66
    #158
    A O.V.fanklubnak csak annyit ajánlok a figyelmébe, valamikor így tanultam:
    " A politikus az a közszereplő aki a saját érdekét közérdeknek tünteti fel"
    (ezt a politológia nevű tárgy tananyagából idéztem)
    Akkor miért gondolja valaki hogy ebben bármelyik politikus is más, esetleg csak az egyéni célok lehetnek eltérőek...
    100 évben maximum 1 kiemelkedő politikus születik (1000 évben 1 olyan mint Széchenyi) A többi selejt....
  • Tetsuo
    #157
    Az uccso mondat telibe trafalt! Igy van.
  • who am I 7
    #156
    Lehet, hogy már Napóleonnál is ott volt..Nem tudhatod
  • who am I 7
    #155
    Hülyeség, az egész mondandódat 1 mondatba le lehetne írni normálisan.Az meg, h a kommunista kit enged előre?Én már rengeteg bkv-t engedtem magam elé (arányaiban 80%-ban előre engedem), ha már indexel akkor mehet, de amíg nem addig szállnak fel rá, fölösleges megállni mögötte, csak a forgalmat tartod fel.Egyébként jobb esetben másodpercekben mérhető ez a "hatalmas" veszteség, ha 1-2 kocsi még elhúz mögöttük.Hameg 100-150en vannak a buszon, ahogy állítod, ott vannak busz sávok (priso 7pl.), elég rossz a példád.
    Amiről beszélsz az az általánosítás, ezt már minden valamire való ember tudja, h az eszmét magát meg kell ismerni és nagyobb réteget kell átlátni ahhoz, hogy általánosítsunk.Röviden, az arányokat kell figyelni.
  • bvalek2
    #154
    Ejha, 80 évesen milyen vehemensnek tetszik lenni...
  • agyalok
    #153
    „A katonák örömükben a levegőbe kezdtek lövöldözni”
    Gondolom, nem csak a puskák hallatszódnak ilyenkor, de az üdvrivalgás is. Ha nem volt harc, és mégis lövések dörögtek, és hozzá az örömujjongás, mi járhatott a fickó fejében, ahogy nyomult, és nyársalta a ködöt? Szülinapos Fritz? A halálos sebet kapott ember még hosszú perceken át haladt előre, talán, hogy ne adja ingyen az életét? Vagy a kitört békét akarta még együtt megünnepelni, amiről közben ő is tudomást szerzett? Meddig jutott? Hogy találtak meg? Vagy már odaért, és ott lehelte ki a lelkét a volt ellenség karjában? Vajon ezért lehet tudni a 10:59-es időpontról?
    Remélem, valaki egyszer megírja ennek a negyedórának a drámáját.
  • babajaga
    #152
    És én átéltem a szocialista rendszert, honnan tudod hogy én hazudok róla és nem más? Én 56-ost hallottam hazudni 56-ról mert én láttam hogy nem úgy és nem az történt mint amit állítottak.
  • babajaga
    #151
    És az amerikai pilótákat is lelőtték, nekem volt egy nikkelezett Smith and Wessonom ami pont egy lelőtt amerikaié volt.
  • babajaga
    #150
    Nekem nem kellett a II. vil.háborúról mesélni mert én azt átéltem szemályesen.Nálunk nem voltak kanosak a ruszkik. Tudtál arról hogy minden orosz rajban volt katonalány? Mit gondolsz miért volt az ott? Én azt láttam mikor a németek a lelőtt ruszki gépekből kiugró pilótákat a levegőben lőtték. Úgy hogy jobb ha nem taglaljuk ki milyen egyezményt tartott be.Milyen bűnöket követtek el.
  • Epikurosz
    #149
    "Tudod X város 44-45-ben többször cserélt gazdát és amikor az oroszok voltak egy városrészben a pincék elött ott állt őrségben az orosz katona védve a polgári lakosságot. Amikor a németek foglalták el azt a részt a pinceajtó elött nem állt senki. Ez igazság megtörtént. Miért állítanak mégis sokan hazugságokat."

    Pontosan! Mikor fejezed be te a szemtelen hazudozást, a történelem meghamisítását, a jelenlegi helyzettel kapcsolatos terelést?

    Tudod, nem csak a te vöröskatona őseid meséltek a múltról. Amikor német kézen voltak a települések nem volt szükség katonai őrséggel védeni a polgári házakat, mert a németeknél fegyelem volt, nem erőszakoltak meg nőket és nem raboltak. Még az elfoglalt területeken sem. Az oroszok ellenben minden lehetséges háborús bűnt elkövettek, a civileket az orosz katonai csendőrök épp az orosz katonák ellen kellett, hogy megvédjék.
  • bvalek2
    #148
    Egyrészt ilyenkor a luxuskiadások is szoktak növekedni, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése miatt. Másrészt amiket sorolsz, azokat mind hitelből vásárolják azok, akiket a bankok nyúzásra érettnek tartanak. Te még egy fokkal jobb vagy, van aki lent egyszerűen hazugságnak titulálja az egészet. De végül is lényegtelen, jó szórakozást a plazmatévéhez, kinek milyenek az igényei...
  • mcganyol
    #147
    omg... hogy minden hülyeséget el lehet hitetni az emberekkel.
    ez a link a szánalmas pont hu - ra kéne felkerüljön. társadalmi tendenciákra építő demagóg, rémisztgető, semmitmondó számok. miért nem arról írnak, hány új autót adtak el, hány plazma tv-t, mennyi eredeti játék szoftvert, mennyi internet előfizetés van, mennyi költünk mobiltelefonálásra, mennyit költenek a magyarok évente utazásra stbstbstb... ez helyett jönnek a könyvekkel, újságokkal, meg hogy a gyógyszer csomagonkénti ára átlagosan drágább (bár nyílván nem ugyanazokat a gyógyszereket, nem ugyanolyan kiszerelésben... stb lehet kapni)

    nem azt mondom, hogy nincsenek valódi problémák, mert vannak, (az egészségügy jogos, bár szvsz 2000ben sem volt jobb) de az a link arra jó, hogy a hozzád hasonló bölcs embereket megvezessék és megijesszék. jön a világvége!! lemegyünk a csatornán!! mind meghalunk!!
    szánalmas.
  • babajaga
    #146
    Nem is lehet másképp, a francia kiejtési szabály egyértelmű.
  • toto66
    #145
    Hát nem olvastad? Támadta a német vonalat! Valószínűleg azért nem lőtték le rögtön, mert ott már tudták hogy vége van, aztán csak megunta valaki a kellemetlenkedő katonát. Ez pech volt a részéről, mert ha ő nem tudta, akkor valószínűleg folytatta volna 11 után is, mert nem tudtak volna neki szólni, hogy álljon le.
  • toto66
    #144
    Persze folyamatosan romlik, ezt én is tudom, de nem azt a következteést vontam le amit te!
    Ismered Churchill mondását a statisztikáról?
    A linkelt oldalról:
    "A szerkesztőség megjegyzése:
    A honlapunkon megjelenő írások tartalmáért annak írói viselik a felelősséget. A szerzők által aláírt cikkekből kitűnő vélemények, mondanivalók nem minden esetben egyeznek meg a szerkesztőség, vagy a Független Újságírók Szövetsége vezetőségének és tagságának véleményével, ugyanakkor magunkénak valljuk a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát. "
    De ez már nagyon nem idevaló téma, én már lezárnám a magam részéről!

  • agyalok
    #143
    Mit csinált Henry Gunther 10:45-től 14 percen át?
  • bvalek2
    #142
    Az egykutyázásodból ítélve nem merted követni a linket amit megadtam neked, de sebaj itt van még egyszer, egy kis segítség különbséget tenni: Magyarország számokban
  • toto66
    #141
    Te nem mondasz ellent annak amit én állítottam mert ha olvastad a #91 hozzászolásom: "Egész addig jól kormányozta az országot amig az aparátus nem lett nála erősebb, ezt nyugaton is elismerték."
    Persze hogy az aparátus neveltjei a mostani politikusok! Egyébként mind a kormánypárt és mind az ellenzék nagyrésze...
    De hozzáállásban egyformák, ne várd a javulást egyiktől sem, ez az ország le van írva!
    Sokan nem tudják, az aparátus nem szerette Kádárt, sőt az buktatta meg!
    Ja én nem kivánok emlékművet emelni Kádárnak, mivel kétségtelenül negatív személy lett, de ha viszonyítunk nem találunk pozítívabbat, és ez elkeserítő!
  • babajaga
    #140
    Aligha hiszem, én ilyen durván nem fogalmazok.
  • bvalek2
    #139
    Azért be kell látni, a két babajagának elég hasonló a világnézete, és a stílus is, amiben közzé teszi...
  • babajaga
    #138
    Megnéztem a 119-et, megszakadok a röhögéstől. Azonos név azonos személy? Logika kérem, logika.
  • bvalek2
    #137
    Ebben az esetben bocsánatot kérek, elhamarkodottan ítéltem.
  • babajaga
    #136
    Kicsit nevetséges vagy, valaki ír valamit és te azt készpénznek veszed. Nem tőlem kérdezed meg hogy én vagyok e ugyanis a port.hu-ba egy betűt nem írtam nem is tudom mi az.
  • bvalek2
    #135
    már eddig is sejtettem, hogy olyan fórumokba irkálsz bele, amiken el se olvasol... -> #119-es hozzászólás
  • babajaga
    #134
    "láttam, mit írtál a port.hu-n, egy utolsó féregnek tartalak "

    Add meg a linkjét hogy én is lássam, mert azt se tudom mi az.
  • nagylzs
    #133
    Na kérem szépen, ez nem tudomány! Sőt még a hírértéke is megkérdőjelezhető, mert a leírt dolgok nagy része történelem. Ja persze igen, a legújabb kutatások szerint blabla, de a ez a cikk szövegének kb. 5 százaléka, és ez is bölcsészet. Rossz a cikk, de legalábbis nagyon rossz helyen van.