148
  • bot kill
    #148
    hello mindenki, azt akarom kérdezni h hány tiltott "fa" volt az édenben a bilbia szerint. csakmert az Ember Tragédiájába 2 van említve a Tudás fája és az Örök élet fája, mivel ez a bibliára épül azt gondoltam helyes is.
    Mi az igazság 1 vagy 2?
  • Motoroj
    #147
    Nyugaton, még mielőtt más javítana ki.
  • Motoroj
    #146
    Hát, nyugaton jobban, mint itt.

    Én már azt sem tudom, hogy itt a helyem, vagy Skandináviában. Legjobb esetben mindkettő.
  • Epikurosz
    #145
    Sztem ezt mind tudjuk, persze csak gyakorlással tud rögzülni.
  • babajaga
    #144
    "új fiatal igen csekély létszámú jól képzett magyar származású munkaerőre szüksége van, és lesz az úgynevezett nyugati civilizációnak"

    Aligha hiszem hogy kapkodnak a zöldfülű gyakorlatlan kezdőkért.
  • Motoroj
    #143
    Az első az ami a "bath", a másik ami "with" végén van, tehát magyar nevükön zöngétlen dentális frikatíva és zöngés dentális frikatíva (réshang). Érdekesség képpen írom csak, hátha valakit érdekel.
  • Epikurosz
    #142
    Na, látod, én ezeket még leírni sem tudom, nemhogy kiejteni. (Persze, azért jobban kiejtem, ha akarom, mint azok a kis nyálas megasztárosok :-)
  • Epikurosz
    #141
    Minek is néznél?

    Itt a Tv-ben nekünk csupa angol és amerikai filmeket meg előadókat mutatnak. Aki ott él, az simán kimegy az utcára, fölösleges tévét nézni.
  • Motoroj
    #140
    "th" kiejtése

    Melyik "th"? Van a θ, meg a ð. Nekem utóbbi egyszerűbb.
  • Tetsuo
    #139
    En nem is nezek tv-t. Itt Angliaban. :D
  • apu
    #138
    Ez így van. Az új fiatal igen csekély létszámú jól képzett magyar származású munkaerőre szüksége van, és lesz az úgynevezett nyugati civilizációnak. Szinte el kell hinnem a blogomba is leközölt cikkeket, írásokat tanulmányokat, melyek arról szólnak, hogy ez tudatos szinte ezer éves szervezett népírtas. Nem tudom egyáltalán szükségét érzi e a mai diplomás fiatal annak, hogy a megélhetési gondjai, az elvett lehetőségei közepette ezt átgondolja. Jobb esetben a civilizációt képviselő szakterületébe, rosszabb esetben a politika útvesztőibe süllyed, és a napi harcokban felőrlődve észre sem veszi, hogy elvették a nemzete múltját. A globális gazdaság irányítja minden tettét, és gondolatát. Gondolom a tudósokét is.
    Azt nem tudom vélem más sem, hogy mindez hova vezet. Lehet, hogy lesz egy globális egy vagy több esetleg pár nyelvet beszélő társadalom, melyen belül ezt a politikát nem érdemes a tőke további növelése érdekében folytatni. Talán eléri a csúcsát, a maximális kiteljesedést a TŐKE, és viszonylag különösebb emberi veszteségek nélkül csupán kisebb, nagyobb, etnikai átrendeződéssel zajlik le ez a folyamat.
  • Epikurosz
    #137
    Amúgy, figyeld meg az itt fórumozókat: Nem tudom hány százalékban, de nagyon soknak angol beceneve van, az aláírásában angol szójátékot vagy idézetet szerepeltet.

    A napokban néztem a csigatévében a Megasztárt, majd az m1-en a Csináljuk a fesztivált. Ha jól emlékszem az összes előadó angolul énekelt, egymást túllicitálva próbálták bebizonyítani, hogy nekik aztán simán megy a "th" kiejtése.
    Undorítók voltak, át is kapcsoltam másik csatornára.
  • Epikurosz
    #136
    "Jön a Német a-sváb felvásárolja a földjeinket, házainkat."
    Ez a jobbik eset.
  • apu
    #135
    A globalizált, és egyre jobban globalizálódó világban feloldódnak eltűnnek a kis nemzetek, az olyanok mint mi. Az államadóság már meghaladja azt a mértéket amit nem lehet ebben a rendszerben kitermelni. A multik kapkodva kivonulnak az országból, a leépített országon belüli vállalkozások és az állami vállalatok, intézmények forrás hiányában elsorvadnak, eltűnnek. A fiataloknak nem lesz más lehetőségük mind a nyelv ismeretében külföldre mennek dolgozni tömegesen, ott családot alapítanak és asszimilálódnak. Maradnak az öregek eleinte még a gyerekek is de pár évtizeden belül már azok sem. Jön a Német a-sváb felvásárolja a földjeinket, házainkat. Földönfutóvá teszi a megmaradt nincstelen idősebb korosztályt.
    Ha nem teszünk ellene ez lesz a sorsunk. Persze addig el tudunk vitatkozgatni a demokráciáról. Az Orbánról a Gyurcsányról. Persze lehet, hogy nem is kell ellene tenni. Ez a gyengék sorsa.
  • Epikurosz
    #134
    "Egy zseniális vezető sz@rból is épít várat, elnézés a kifejezésért."

    Ez csak régen volt.
    Ma annyira beszűkültek az egyéni lehetőségek, hogy tényleg mindenki csak egy füstifecske, nem tud csinálni egyedül tavaszt. Épp emiatt jöttek létre a pártok, amelyek amúgy szintén behatárolt fecskerajok.
  • Epikurosz
    #133
    ...önmagában még NEM jelent mindent...
  • Epikurosz
    #132
    Nem tudok sokat hozzátenni, legalábbis fórumszinten nem. Abban egyetértek veled, hogy a rendszer önmagában még jelent mindent, mert kiválóan működhet a demokrácia is, de egy normális diktatúra is.

    Én el tudok képzelni egy olyan államot, ahol egy diktátor rendeletekkel kormányoz, mely rendeleteket szakértőkkel készíttet elő.
    Amúgy a demokrácia is fából vaskarika, hisz a törvény-előkészítés ott is a szakértők dolga; akiket ugye nem választjuk.
    A többi, ami a parlamentben zajlik már csak ingyencirkusz (épp ma de. néztem a m2-n a parlamenti vitákat).
    A demokrácia kirakata igazából nem azoknak jó, akik értéket teremtenek, hanem azoknak, akik szeretnek a zavarosban halászni. Én, bevallom, nem vagyok híve a demokrácia mai formájának. Ez a társadalom lassú felőrlése. A rendszer addig működik, amíg az előző nemzedékek által felhalmozott javakat fel lehet élni, majd az agóniája a bevándorlók munkájának kizsákmányolásával ideiglenesen meghosszabbítható.
  • Tetsuo
    #131
    En pontosan globalisat akartam irni, hiszen a hatterhatalom az egesz Foldet atfogo iranyitasra torexik, vagyis egy olyan diktatorikus rendszerre ami globalis (amellett h totalis). ;)
    A liberalis "szabad" gondolkodok, akik engednek a buzihazassagot, a fuvet es ezaltal nagyon trendik meg lenezik az ossszes hagyomanyt es a multat, ugy gondoljak h a kapitalizmus az ugy jo ahogy van, sot meg kevesebb torveny kene a piac szabalyozasara is.. teret adva a multiknak akik lenyomjak a kis cegeket mint a szart es idovel egy egesz foldet atfogo diktatura johet letre, az lesz az uj vilagrend. :P

    Nem akarom meg1x leirni, ha erdekel #41:
    Angliaban_a_rendorseg_fel_a_fotosoktol
  • Motoroj
    #130
    Ráadásul, még ha sikerülne is valami jót kitalálni, az emberi tényező boríthatja az egészet. Ha azzal baj van, akkor tényleg majdnem mindegy milyen alapelvek szerint mennek a dolgok.
    Egy zseniális vezető sz@rból is épít várat, elnézés a kifejezésért.
  • Motoroj
    #129
    Minden esetre, amikor az ember végignéz, és látja, hogy milyen sok -izmus van, elkezd válogatni, összeállít egy csokrot, hogy a saját rendszerébe melyeket vonná be. Aztán kiválaszt egy párat, megnézi részletesen, hogy melyiknek mik a tulajdonságai, és aztán rájön hogy tiszta formájában egyik sem az igazi.
    Én is amikor megjegyzem, hogy ez nem tetszik, az nem tetszik, akkor megkérdezik, akkor mi a jó? Nem könnyű azt velősen elmondani, hogy miből mennyi az optimális arány, ráadásul mivel én sem vagyok tévedhetetlen, az egész okoskodás lényegileg nem sokat ér.
  • Epikurosz
    #128
    Ezek mögött az izmusok mögött legtöbbször a vagyon és hatalom megtartása vagy megszerzése bújik meg. Ilyen szempontból baromi egyszerű eligazodni a politikában. Mert ugye vannak azok, akiknél van a vagyon és a hatalom - szerencsés esetben ezeket munka és tehetség árán szerezték - és azok, akiknél egyik vagy mindkettő hiányzik, és próbálják megszerezni - szerencsés esetben tisztességes eszközökkel, azaz munkával és tehetséggel -.

    Hajlamos vagyok azt mondani, hogy Jézus egyikre sem törekedett, de igazából vallási téren ő is a hatalom, méghozzá az egyeduralom megszerzését akarta, ugyanis minden más, amit nem ő vagy a próféták hirdettek pogányságnak minősült.

    A saját információ kizárólagossága felé való törekvés egy nagyon ősi, atavisztikus hajlam.
  • apu
    #127
    Rendkivüli módon tetszik ez a vita. Bár nem mindenüt értek vele egyet. Most kezdtem összeszedni egy blogban hasonló témákat, az Ősmagyarok történetétől, Árpád által megvívott Pozsonyi csatáig Koppányvagy a Koppány óta szétesett kettészakadt országig, a genetikailag kicserélődött magyarság, aki már csak emlékeiben, meséiben,mondáiban, nyelvében, magyar,de azért még magyar. Ez a magyar szellemiség! Ne keressük a genetikai örökséget, a "nyelvében él a magyar" .
  • Motoroj
    #126
    Tudom. Tetsuo szószerkezetét próbáltam átvenni.
    Mellesleg a diktatúra szerintem lehet globális; a totális diktatúra nem jelenti azt, hogy mindenkire kiterjed a hatalom.
  • babajaga
    #125
    A globális az egész földet átfogót jelent. Diktatúra lehet totális.
  • Motoroj
    #124
    Emellett még átfedés is van, a liberálisok is elég nagy kapitalisták, meg a legnagyobb kapitalisták sem határolódnak el globális diktatúrától.
  • Motoroj
    #123
    Lehet, hogy félreértettem.
    Ha arra gondoltál, hogy abszolút monarchiák nincsenek, akkor ezeket tudom: Egyesült Arab Emírségek, Bhután, Brunei, Katar, Omán, Szaúd-Arábia, Szváziföld, Vatikán.
    Abban igazad van, hogy egy sem nyugati állam, illetve Vatikán az, de az amúgy is elég különleges eset.
  • Tetsuo
    #122
    Amugy teljesen mind1 hogy hivjuk a kulonfele rendzereket, amugyis fogalomzavar van, fokent a kulonbozo eszmek definicioi korul. Pl kommunizmus.. hehe Ma Magyarorszagon a kommunistaknak hivjuk a legnagyobb kapitalistakat, liberalisoknak pedig azokat akik a globalis diktaturat eltetik..
  • babajaga
    #121
    Félreértettél nem azt állítottam hogy csak azok vannak. Spanyolország Hollandia Svédország stb. Én az abszolutizmusra reagáltam.
  • Motoroj
    #120
    1. § Magyarország: köztársaság.
    2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

    Tehát az az állítás, hogy csak alkotmányos monarchiák vannak, nem igaz.

    Másfelől a demokrácia nem államforma, az meg, hogy hányan gyakorolják a hatalmat, és milyen formában nem feltétlenül van egyértelmű kapcsolatban azzal, hogy széles tömegek érdekeit képviseli, vagy sem.

    Alkotmányos monarchiák: Bahrein, Jordánia, Kuvait, Lesotho, Liechtenstein, Marokkó, Monaco, Tonga.
  • babajaga
    #119
    Áldemokrácia? Az milyen? Jelenleg a világon alkotmányos monarchiák vannak csak. Vajon miért?
  • babajaga
    #118
    "a jelenlegi államformában _senkinek_ az érdekei nincsenek képviselve"

    Államformában? Aztán mégis milyen államformát képzelsz el? Te tudsz a demokrácián kívül más államformát ahol a széles tömegek érdekei képviselve vannak? Töriből hanyas voltál?
  • Motoroj
    #117
    Ha megengeded, inkább utóbbi.
  • Epikurosz
    #116
    melyik jobb: egy áldemokrácia vagy a felvilágosult abszolutizmus?
  • Tetsuo
    #115
    Demokracia maximum az okori Gorogorszagban letezett egy rovid ideig, de valszeg ott sem. Ugyanolyan utopia mint a kommunizmus.
  • dronkZero
    #114
    A két dolog nem zárja ki egymást.

    Ellenben véleményem szerint a jelenlegi államformában _senkinek_ az érdekei nincsenek képviselve. Pedig a feladat az lenne. Gyakorlatilag a saját érdeküket képviselik, nem a választóikét. Ebben a formában a demokrácia: epic fail. Illetve én ezt nem nevezném demokráciának.
  • Tetsuo
    #113
    Rolad gondoltam h elolvastad.. de milyen erdekes, nehany ember irasabol latszik h ok nem.. ha ezt leirom az miert gaz?
    Engem csak az duhit(ett), h dilettans modra okoskodnak..
    De mar megnyugodtam. :)
  • Tetsuo
    #112
    Bocs kicsit beragtam, nem szemelyeskedni akartam csak felbszott a hozzaszolasod.
    Nem tesz boldogga az ateizmus, csak nem tartom valoszinunek h Isten letezik, pusztan logikai es tapasztalati alapon, de szeretek a temarol olvasni pont azert mert nyitott vagyok az eredmenyre. Termeszetesen elfogadom masok nezeteit, nem nezek le senkit azert mert mas pl buddhista. Aki viszont nem is tudja h miben hisz, nem tudja az altala imadott egyhaz tanait sem, az vicces kicsit es a legtobb "hivo" az ilyen.
    Ezexerint kitalaltam h meg a Bibliat sem olvastd el.. akkor mit meltatlankodsz? hehe
  • Motoroj
    #111
    Szerintem képességben nincs olyan nagy baj. Inkább a motiváltság és a megfelelő oktatás hiányzik. Meg még a példamutatás. Jelenleg a Győzike, Kelemen Anna, Kiszel Tünde látható leggyakrabban a televízióban.
    Azt hiszem van egy ősi felvételem valahol Kossuth Lajos hangjáról, meg is hallgatom, lehet példát venni!
  • babajaga
    #110
    Az áltudományok csak akkor virágzanak ha van aki igényli őket. Ebben a tekintetben az egész emberiség szignifikánsan hülyült. A létszám nőtt az ész zsugorodott.
  • babajaga
    #109
    Hű! Micsoda hiba! Logika és érzés szerint a mindig hosszabb mint a meddig.