232
Te hogyan képzeled el országod jövőjét? Mi az, amin változtatnál?
  • KILLER2
    #72
    Ja, ez a baj. Hogy az emberek azért mennek el, mert hiába van diplomája meg minden lófasza, ha annak a felét se kapja meg itthon, amit külföldön igen.
    #70: Egyetértek, itt már csak valami nagyon radikális változtatás segítene. Alapjaiban kéne letörölni a mostani rendszert és egy új, átgondoltat kéne a helyére állítani, ez viszont nagyon nehéz lenne és a mostani vezetés mellett el is lehetne felejteni. Kérdés, hogy most majd mi lesz a választásokon, hogy most ki kerül hatalomra és hogy mennyi ígéret fog megvalósulni. Szerintem semmi, manapság ebben az országban mindenki csak magának akar pénzt, akárhol is van, véletlenül sem törődik azzal, hogy esetleg hogyan lehetne az egész dolgot jobbá tenni. De meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
  • Hydroceph
    #71
    Hát, egyik ismerősöm kőműves volt korulbelul 2 évig, papir nelkul, gyakorlata megvolt, gondolkodott kicsit, tanult, most pilota.
    utaszallitokat vezet vietnamban havi kb 3-4 millaer, 2 honap melo (sokszor egy hetig nem megy sehova) utanna 1 honap piheno.
    Magyarorszagon 1 millat kapna.
    Kint élt 4 évig, kislánya/felesége perfekt beszélik mind2 nyelvet, most hazajottek h kislany majd itt megy iskola. de dolgozni kijár, nem véletlen, sztem ugy szar és szégyen ez az orszag ahogy van, sulit befejezem és itt sem vagyok, magyarorszagon egyszeruen nem tudék olyan szinvonalon elni, mint amilyet elterveztem, és amilyet igertek X eve hogy iylen meg olyan jo lesz ha tanulsz. hát lofaszt
  • 5c0rp330n
    #70
    "Te hogyan képzeled el országod jövőjét? Mi az, amin változtatnál?"

    sehogy, ennek az országnak nincs jövője. min változtatnék? 100 évvel ezelőtt még lehetett volna menteni a helyzeten, 50 évvel ezelőtt lehetett volna enyhíteni a szopáson. 20 évvel ezelőtt is volt még egy kis reménysugár. de most már késő. a mostani helyzet egy elbaszott helyzet, alapjaiban kell újragondolni az egészet, hogy kilábaljunk a szarból.
  • forsbergp21
    #69
    Köszi a tanácsot, de már megbeszéltem a tanárral, és igaz, hogy furcsán nézett, de beleegyezett. Amúgy ha nem tetszik valami, akkor indokold meg légyszi, mert ebből most nem nagyon jövök rá, hogy mi is benne "annyira" rossz. Én jó ötletnek tartom, látom ti nem. Pinnacle hsz-ében van valami(#44), amire tudnék válaszolni ismét, de nem fogok, mert nagyon közelít már ez az elképzelésem a megvalósíthatatlan kategória felé.
    A diákhitelről egy illetékes tartott nemrégiben beszámolót az egyik középsuliban valakinek, ő mondta. Sejtettem, hogy az a 95 reklámból lett 95..
  • forsbergp21
    #68
    Igen, ezt tudom felhozni a tandíj pozitívumaként. Azonban az én mérlegem mégiscsak a másik irányba borul..
  • The Garrett
    #67
    95%...ez elég eltúlzott szám. :D
    Még ha minden második diák venné is fel, az is rengeteg lenne. + Vedd hozzá, hogy sokan nem megélhetési célokra meg tanulásra veszik fel a diákhitelt, hanem abból mennek berúgni/ nyaralni vagy vesznek dobfelszerelést poénból... hogy csak baráti körömből vegyek példákat.

    A lentebbi postodhoz pedig egy jó tanács: A szakdolgozatodból hagyd ki azt a részt amikor azt írnád le, hogy kötelezze az állam a tanulókat x évig itthon dolgozni, hogy "visszafizessék" a taníttatásuk díját. Mert ugy vágnak ki mint a sz*rt. :)
  • Cat 02 #66
    Őőő, de legalább lesz értéke a diplomájának, és fog rendesen tanulni, nem csak inni jár be és a 4 éves sulit 6 év alatt végzi el...
  • Glpetyus
    #65
    :o)
  • forsbergp21
    #64
    Tehát az a megoldás, hogy a diákok vegyék fel a diákhitelt, és fizessék azt be tandíjra?:) Mondok jobbat: Csökkentsék a diákhitelt, ha gond van pénzügyben. Erről amúgy nem sokat tudok, mert én nem vettem fel, és szerintem nem is fogom, mert nincs kedvem törlesztgetni már a nagybetűs élet elején. Ha jól tudom, a diákok 95% veszi fel amúgy...
  • arty
    #63
    próbáld meg összerakni vhogy a tandijat és a diákhitelt ;)

    had ne példázzak a környezetemből, ki mire is baszta el a diákhitelét ... mindenesetre nem kenyérre.
  • KILLER2
    #62
    Nem vagyunk szakértők, így hallgatunk téged, fejtsd ki, hogy milyen is lett volna pontosan, hogy mi nem jutott el hozzám abból, hogy mi is ez.
  • forsbergp21
    #61
    Ez nem politizálás, hanem az ország helyzetéről beszélünk. Amúgy meg ne offolgass itt.
  • forsbergp21
    #60
    Szerinted nem, de azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk a véleményed. Én kíváncsi vagyok, hogy mit tudok rosszul. Kérlek..
  • gotchaaa
    #59
    Mégiscsak szabad politizálni az SG-n?
  • arty
    #58
    Tehát neked sincs fingod se róla, hogyan is működött volna a tandij.
  • arty
    #57
    Minimálisan tisztában vagy vele, hogyan is működött volna ez a 'tandij'?
  • Rockynhooo
    #56
    igen :) aki azt mondja van jövője az elég optimista :) mit ne mondjak előrelépésre esély nincs, pangásra meg süllyedésre meg elég nagy.
  • forsbergp21
    #55
    Úgy gondolom van. Először azt kellene észrevenni sok embernek, hogy ilyen irányban nincs.
  • forsbergp21
    #54
    Én nem mondtam, hogy jó döntés volt a tandíj. Sőt, nem értek vele egyet. Abban láttam a megoldást, hogy ha ellátta az állam a diákot, és utána diplomát szerzett ingyen, akkor kötelezve legyen, hogy valamilyen módon visszafizesse azt (pl itt dolgozik pár évet). A tandíj azért nem jó, mert sokan nem tudják megfizetni.
  • KILLER2
    #53
    Azt hiszem, hogy megtaláltad a legjobb kérdést.
  • Rockynhooo
    #52
    van jövője ?
  • KILLER2
    #51
    Persze, hogy leszavazta, mert a csőcselégnek alig van pénze, azt ha valaki nem zseni és tanulhat ingyé, akkor képtelen lenne továbbtanulni.
  • KILLER2
    #50
    Itt az a baj, hogy Magyarországon nem fizetik meg az emberek tudását. Lehet, hogy ingyé tanítják ki, de ha elkezd dolgozni, akkor ahogy előttem is írták, ha megteheti miért ne menne külföldre, ahol az itteni fizetés sokszorosát kapja. Ez már egy elcseszett rendszer, úgy ahogy van. Nagyon nagyot és gyorsan kéne változtatni, hogy helyrejöjjön az itteni rendszer. Nem tudom, hogy megoldható lenne-e ez egyáltalán. Gyakorlatilag ilyen árak mellett a mostani fizetések sokszorosát kéne adni és emellett pedig fejleszteni az országot szinte minden téren, mert akkor nem mennének el az emberek. De így, hogy itt van körülöttünk egy rakat ország, ahol azzal a tudással, amit itt megszerzett, könnyebben és jobb munkát talál, mint itthon, amivel sokkal több pénzt keres és sokkal biztosabb a megélhetése. Ilyen körülmények mellett meg természetes, hogy nem maradnak itt azok, akik megtehetik, hogy elmennek.
  • arty
    #49
    Igazad van.

    Viszont a csőcselék leszavazta ezt a megoldást (a tandijat).
  • trogerzsiger
    #48
    szereti a thai nőket :OO
  • forsbergp21
    #47
    :) És ez neked miért fontos?
  • GregSB
    #46
    Adják meg a lehetőséget a magyar nőknek, hogy örökbefogadhassanak Thai, kínai vagy afrikai gyerekeket! Ne csak Madonna, meg Éndzsöli Dzsóli tehesse meg!
  • trogerzsiger
    #45
    hát igen végülis izrael valós fenyegetés...
  • pinnacle
    #44
    1; EU szabályokkal szerintem ez teljesen ellentétes, mivel szabadmunkaerő áramlás megszünne létezni.
    2; Ezzel az embertől egy évbe nem 10 ezer forintot vesznek el mint a vizitdijjal, hanem milliókat, ami viszont már fájdalmas és nem is a nyuggereknek.
  • The Protector
    #43
    Én ezt tanulom.Tudom mi ez.Csőd.Ezen változtatni kell.A régi haverjaim akik már végeztek a sulival már dolgoznak.Ez kb 200ember.1kezemen megtudom számolni hány maradt Magyarországon.
  • forsbergp21
    #42
    3-5 évről lenne szó. Akkora lázadást képzelnék el maximum, mint a vizitdíjnál vagy tandíjnál volt.
  • pinnacle
    #41
    Ez az egész csak akkor működne, ha a fizetés megegyezik az EU-s szinttel egyébként senki nem menne iskolába, mert ugyanazzal a tudással Svédbe teszem azt 600k-t keress az ember, itthon meg 180k-t.

    Szal amig nincs normális élet, addig az ilyen intézkedés lázadáskiváltó lehet.
  • forsbergp21
    #40
    Egyetértek.
  • forsbergp21
    #39
    Ez így igaz, ahogy leírtad. Pont erről írok majd szakdolgozatot. Nem hiszem el, hogy erre nincs megoldás. Az állami finanszírozottakat ingyen kitanítjuk, és elhagyják az országot utána. Miért ne lehetne olyan intézkedést hozni, hogy ha 3 évig taníttatta az állam, akkor 3 évig dolgozzon is itt. Ha belegondolunk, ez évről évre bevétel lenne az államnak. Persze ez a valóságban nem ilyen egyszerű, ez csak egy lépés.
    Ha pedig elhagyja az országot, akkor fizesse vissza azt, amiből őt ellátták: 1 évre kb 300 000 ft. És ez csak egy szerződés.
  • The Protector
    #38
    LLLLOLLLL
  • Énvagyokazapád
    #37
    60 év felett nem adnék jogosítványt.
  • The Protector
    #36
    Igazad van.Jah.És mellesleg ÉN külföldre megyek dolgozni.
  • Vlala #35
    Annyi biztos, hogy Parád lesz a főváros.
    Augusztusban megvették Pestet, mindenhova ki volt írva, hogy Budapest Parádé...
  • pinnacle
    #34
    Ez okés, de miért hülye aki elmegy több fizetésért, jobb életkörülményért, egy jobb életbe?

    Ne azt baszogassuk aki elmegy külföldre, hanem aki hagyja a felsőbb körökből.
  • The Protector
    #33
    Elhúzni innen?Az a megoldás?Embereknek lehet,de az országnak NEM.Az ország kurvadrága pénzért kitaníttatja a szakembereket és ők elmennek külföldre melózni.Mert jobban kijönnek anyagilag azzal ha jól megfizetik a dolgozót és nem képzik őket hanem máshonnan elvonják.Ezt hívják Brain Drainnak azaz agyelszívásnak.Végülis logikus.Simán megéri a Magyar szemmelvaló nagy fizuért elhívni külföldre a munkást minthogy a saját hazájában az ember kiképzi.És a sok " hülye" megy is.Ezzel teszi tönkre az országot.Ide jutunk.