Relaxáció
← ElőzőOldal 2 / 2
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Még általánosban a matektanár mutatott egy hasonló technikát és tényleg nagyon hatásos, pár óra alvást simán helyettesít.
#17
ahogy a meditáció és a relaxáció sem ugyanaz, úgy az agykontroll sem keverendõ össze a relaxációval. az agykontroll alapját a dinamikus meditáció alkotja, de ennél jóval többrõl szól.
röviden ennyi! ;-)
röviden ennyi! ;-)
Nem egészen ugyan az. Egyrészt az agykontroll azért jóval több mindenrõl szól, nem csak sztresszoldásról és relaxálásról (ez csak az alapja), másrészt relaxálni elég sok féle képpen lehet.
Én is olvastam agykontroll könyvet, meg a hanganyag is megvan (több féle agykontrollos), és többször próbáltam már, nem igazán jutottam semmire vele. Nem mondom, hogy nem jó, de igazából ezt akkor lehet elsajátítani ha tanfolyamra mész.
De relaxálni sok féle képpen lehet. Lehet csak simán meditálni (nem szükséges szintet elérni, csak csukott szemmel valami szép helyet elképzelni, lazítani, esetleg zenét hallgatni, de ugyan úgy sztresszoldó a filmnézés is 😊
Én mostanában olvasgatok egy olyat, hogy Sport és jóga, ebben vannak légzésgyakorlatok. Nah számomra eddig ez bizonyolult a leghatásosabb sztresszoldásnak 😊

#13
Szúúúúúúszáááááááá
Kérem kapcsolja ki!
auuuuuuuuummmmmmmm
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az els? háromnak fáj az ára!
nálam a relaxáció = valamelyik slipknot cd-t csumira felveszem és headbang 😄
viccet félretéve én régebben próbáltam meditálni is de mindig "éber" maradtam, nemtudtam nem odafigyelni a külvilágra 😄
viccet félretéve én régebben próbáltam meditálni is de mindig "éber" maradtam, nemtudtam nem odafigyelni a külvilágra 😄
lol 😄
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
+fav, érdekel a dolog
Chucky vagyok. Sportmotoroscsávófajzat. JAPANESETECHOLOGY lover. röviden ennyi...
Hamarosan töltök fel hozzá hanganyagot is. És ti is tehettek fel ha szeretnétek és idõtök van rá.
Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, hogy: MINDENKI KEZDJEN EL GONDOLKODNI!
A relaxáció a stressz leghatékonyabb, természetes ellenszere, márpedig a stressz egészségünk legfôbb ellensége. Mérések szerint 20 perc relaxálás körülbelül annyi stresszt vezet le szervezetünkbôl, mint 3-4 óra alvás! Javasoljuk, hogy eleinte fekve vagy kényelmes fotelben ülve tanuld a relaxálást. Irányítsd tekintetedet meredeken felfelé egy pontra, az elôrefelé nézéshez képest kb. 45 fokos szögben! Addig nézd a kiválasztott pontot, amíg szemhéjad el nem nehezedik! Ekkor csukd be a szemedet, s tekintetedet irányítsd úgy, ahogy neked jól esik! Ezt követõen sóhajts egy mélyet, majd lazítsd el izmaidat tetõtõl talpig! Ezt lehet úgy végezni, hogy szemhéjadra figyelsz, ellazítod azt és a szemedet körülvevõ izmokat, majd elképzeled, hogy ez a kellemes lazaság lassan végigáramlik testeden, le, egészen a lábujjadig, s így minden izmodat elernyeszted. Megteheted azt is, hogy lépésrõl lépésre végiggondolod testedet, s magadban ki is mondod: „Ellazul a fejem tetején a bõr... Ellazul a homlokom... Ellazul a szemhéjam... Ellazul az arcom... Ellazul a vállam, a karom, a kezem... Ellazul a mellkasom kívül és belül... Ellazul a hasam kívül és belül... Ellazul a combom... Ellazul a lábszáram... Ellazul a lábfejem...” Ha még ekkor is feszültnek érzed magad, akkor érdemes akár kétszer, háromszor is végiglazítani testedet. Ezt követõen képzelj el érzékletesen egy számodra kellemes pihenõhelyet! Játszd azt, hogy ott vagy! Figyeld meg, mit látsz, mit hallasz, mit érzel! Akár illatot, ízt is elképzelhetsz! A lényeg, hogy érzékletesen éld bele magad, mintha valóban ott lennél a számodra ideális, nyugalmat árasztó helyen, ami lehet például egy jól sikerült kirándulás vagy nyaralás helyszíne. Ezután gondolatban számolj visszafelé 25-tôl, 50-tôl, vagy akár 100-tól egyesével, s közben képzeld is magad elé a számokat! A számokra gondolás azért segíti az ellazulást, mert leköti a többek közt számolással foglalkozó bal agyféltekét, míg a számjegyek elképzelése leköti a többek közt a képzelettel foglalkozó jobb agyféltekét. Ha viszont mindkét agyféltekének munkát adunk, akkor nem marad olyan agyterület, ami a problémáinkon rágódna, s így egyre jobban elmerülhetünk a kellemes pihenésben. Néhány mély sóhajtás is segít az ellazulásban. Ezt követôen élvezheted a kellemes, ellazult, mégis éber állapotot. Amikor pedig elég volt, fokozatosan térj vissza a megszokott éber állapotba, pl. a következô szavakat mondva magadban: „Hamarosan 1-tõl 5-ig számolok. Öthöz érve kinyitom a szemem, friss leszek, éber leszek, jól és tökéletesen egészségesnek érzem majd magam. 1,2,3, öthöz érve kinyitom a szemem, friss leszek, éber leszek, jól és tökéletesen egészségesnek érzem majd magam. 4,5” – itt ténylegesen nyisd ki a szemed, esetleg csettinthetsz is – „szemem nyitva, friss vagyok, éber vagyok, jól és tökéletesen egészségesnek érzem magam, jobban, mint korábban. És ez így van.” www.agykontroll.hu
Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, hogy: MINDENKI KEZDJEN EL GONDOLKODNI!
← ElőzőOldal 2 / 2