1012
Michel de Nostredame & Próféciái
  • Kútágas
    #1012
    Vam egy viszonylag egyszerű kérdésem a témához a logikus gondolkodás jegyében:

    Tudjuk, hogy Nostradamus nem egyszerre írta meg az összes centúriát.
    Ebből kiindulva mi a francért igyekszik folyton mindenki az összeset egybe véve matematikailag logikus és érthető elrendezést keresni bennük?
    Nem lenne logikusabb az egyszerre megírt centúriákat külön-külön vizsgálni ilyen szempontból? Számomra mindenesetre logikusnak tűnik, hogy ha feltételezzük, hogy rendezte valamilyen elv alapján akkor az egyszerre megírtakat rendezte, a pár évvel később megírtakat megint, de külön.
  • Anaid
    #1011
    Írtál Bereniké hjáról. Ez egy csillagkép neve is: a szűztől északra, az oroszlántól keletre fekszik. Éjféli delelése április másodikán következik be. Thisbe fátylának is nevezik. A Thisbéhez fűződő legenda is érdekes. :-) Ókori Rómeó és Júlia sztori lényegében: Pyramus és Thisbe szerették egymást, de tiltották egymástól őket. Találkájuk lett volna, de Thisbe megijedt egy oroszlántól, mely utánakaapott mikor elmenekült és elszaakította a fátylát. Pyramus ezt megtalálta, azt hitte szerelme halott, hát egy tőrrel ledöfte magát, Thísbe mikor megtalálta szintén öngyilkos lett. (Nincs új a nap alatt....)
  • Anaid
    #1010
    Sokszor mondják, hogy Nostradamus a Föld pólusainak megcserőlédéséről írt. Szerintem más jellegű dolgokról. Például: "a Föld forgástengelye lassan, 25868 év alatt elfordul az ekliptikai pólusok körül, apró, bár jelentékeny változás áll be, ezt nevezzük precessziónak. Valahányszor a Nap visszatér a tavaszpontba, ez minden évben 50 fokot hátratolódik az állaatövi csillagképekhez képest, ami 72 év alatt 1 fokos eltolódást eredményez. A harmadik évezred küszöbén csaknem egy csillagképnyi eltéréssel kell számolnunk, a mai Kos jegye a Halak csillagképpel esik egybe." A meridián szót is említi, szerintem ez is csillagászati fogalmaat taakar. Az "égi meridiántól" való távolságot határozza meg. Talán egy tárgyét....Passz. Ennek még nem néztem utána.
  • ManoNegra
    #1009
    Nem tudom hogy ők lennének-e, de azt igen, hogy magyarként Attilára nem mondanám ezt. Ha te sem gondoltad ezt, akkor ne haragudj, félreértettem.

    Nem ismerem Nostradamus jóslatait, de ezeknél az illetőknél csak azok "ördögibbek" akik hasznot húztak a tevékenységükből.
  • Anaid
    #1008
    kedves Forrai!
    Pár apró észrevétel megint tőlem:
    a nyolc küllős dologgal van egy bibi: két képen az első kép a filmben egy nő látszik feje fölött a hold és 7 küllő, a 66.kép ahol az oroszlán látszik szintén csak 7 küllő. Miért csak 7, a többin meg nyolc? Lehet, hogy összefüggés van a két kép között? Nőről van szó, nem férfiról?
    Egy kép (talán a 72-es, nem tudom) ahol egy férfi van és felette a szalag a végén hurkolódik és lakat van rajta. Mit jelenthet a hurok és a lakat? Ha feltételezzük, hogy időszalagról van szó vmilyen idővel kapcsolatos dolgot? Elmélkedem megint. :-)
  • Anaid
    #1007
    Nem. Néró, Napóleon, Hitler. Ez három, nem?
  • ManoNegra
    #1006
    Ugye nem arra célzol, hogy Attila antikrisztus lenne?
  • forrai
    #1005
    Anaid, szia
    Egyszer irtam én is a magyar proféciákhoz, csodálkozva persze.
    Sajnos a csoda kihalt:
    http://toochee.postr.hu/nostradamus-hungaricus-avagy-joslatok-pannoniarol

    "A végső bizonyítékot Szentmihályi Szabó Péter második kiadáshoz írt sorait adták, amely végképp tisztázta a történetet. A könyvről ezt írta: „A fenti sorok szerzője Szentmihályi Szabó Péter. Semmi köze Nostradamushoz, de még csak a XIX. századhoz sem. A magyar Nostradamus, azaz a híres francia jós magyarországi jövendöléseinek gyűjteménye 1996-ban jelent meg először. Magamat fordítóként tüntettem csak fel, s a történet szerint a különös kéziratot egy francia könyvbe kötve találtam. A jóslatokat eszerint Nostradamus kortársa, gróf Zrínyi Miklós, a szigetvári hős rendelte volna."
    Vagyis hogy az egész csak kitaláció. Átvágott engem is, persze gyanakodtam azért.
    A jövőben még jobban kell számolnunk azzal, hogy bármiféle módon, bárkik, érdekből, vagy l'art pour l'art ugyanigy átvágnak.
    Létünket a hazugság és az igazság viszonya határozza meg, és még az se biztos, melyik a Jó?
    Magunknak kell azt eldönteni? Vagy az isteni igazságot keresni, mert az mindenkinek jó?
    Ezt a kérdést izlelgetem a honlapomon is, amibe belenéztél.
    Például: hazugság a fizikai sötét tömeg, vagy lehet e mégis igaz, vagy legalább jó, ha azt gondoljuk? Mindenesetre kutatni mindenképpen jó lehet, ha meg is fizetik. És közbe fel lehet találni azért egyet mást, pl. a gyufát. Ami van már, és nagyon jó. (Csak nekikeseredtem, ühüm bühöm...)

  • patiang
    #1004
    Nosti jóslata?
  • Anaid
    #1003
    Honnan tudtam, hogy bár elemző, értelmes hozzászólás nem sok akadt, elégedetlenkedő tuti lesz. De köszönöm, hogy (ha igaz) legalább elolvastad :), majd ha lesz időm részletezem....
  • patiang
    #1002
    van benne Nosti is ;)
  • TDantes
    #1001
    Kevés.
  • Anaid
    #1000
    Még egy apróság: Attila birodalma tényleg kiterjedt arra a területre is, ahol Hitler szülővárosa van.
    Ha ennyi egyezés kevés szóljatok, van még:):)
  • Anaid
    #999
    Napfogyatkozást említ a háború kezdetekor, vagy előtt (fordítás kérdése)

    1914. augusztus 21. Részleges fogyatkozás dél után; 74-91 % között Magyarországról nézve, Oroszországból nézve teljes napfogyatkozás
    1933. augusztus 21. 1933. augusztus 21. Részleges fogyatkozás napkeltekor; 46-53 % között
    Mindkettő augusztus 21. szabadon választható:)
  • Anaid
    #998
    Pár gondolat az általa megjósolt Antikrisztusokról:

    a második akkor élt, amikor "harmadik hatványon időbeli királyok" -
    1566-7000 között mennyi harmadik hatványszám van?
    Nos:1728, 2197, 2744, 3375, 4096, 4913, 5832, 6859. Három bekezdéssel előtte említi az 1792-es dátumot. Akkor nem sok marad:1728.
    Hozzá pár név: Lyon, Modena, Ferrara, Adria Szicília.

    a harmadik: "az Antikrisztus nagy birodalma" 48.fok , első holokauszt utána "egy remek hely jön létre, az únió". Mellesleg Braunau am Inn Hitler szülővárosa koordinátái:Ész-48,15,30 Kh-13,02,00. Hidegháborúk, világháborúk...stb. "Antikrisztus lesz a pokoli herceg ismét, az utolsó alkalommal", 25 év 1914 1.világháború kezdete, 1939 2.világháború kezdete. 25 év különbséggel két világháború.
    Így jobban tetszik fiúk?:)

    Nincs több Antikrisztus megjósolva, sem 3.világháború.
    Köszönjük érdeklődésüket, világvége mostanság elnapolva. Szevasztok.
  • Anaid
    #997
    fuerunt post annum tutum mense iulio = biztonságban voltak egy év után a július hónapban.
    fuerunt post annum tutum mense iulio om = egy év után a július hónapban mind biztonságosak

    Régi tartozás. Ja és szerintem egy jósversében erre a feliratra utal, hogy "Amikor meglátja a DM feliratot..." Benéztem, nem kellett átrendezni...:(Bocs)
  • safranyn
    #996
    Ők meg a kor Nostradamusai:)
  • Anaid
    #995
    Érdekes fordítás. Nem olvastam ilyesmiről...
    A képek között is van egy égő tornyot ábrázoló (jelzem egy darab tornyot), ami engem inkább emlékeztet tarott kártya torony lapjára, mint az ikertornyokra. Más ötlet: mivel egy rajz tutira mintha Eger címeréből lenne kirajzolva, lehet akkori dologhoz kapcsolódó is.
    Sztem értelmetlen dolog megpróbálni egyenként értelmezni a versszakokat. Sok hozzáértő is úgy gondolja, hogy minimum párban vannak, de előfordul, hogy egy eseményhez, személyhez több is köthető.
    Kicsit sok a "belemagyarázás" szerintem. Mindegy...
  • patiang
    #994
    Nem biztos, hogy minden az, aminek látjuk akarattal.
  • Anaid
    #993
    Elcsúszott: a 4-es szám természetesen az 5 fölött van...bocsiiii:-)
  • Anaid
    #992
    Megint feltűnt pár apróság:
    Az egyik versben két számot említ elég furcsán:
    "...X.,III. rész...."
    Máshol meg: két utolsó szám felcseréléséről ír, ill. permutációról...
    Azon gondolkodtam, nem utalás-e és a következőket találtam: (lehet nincs jelentősége, de érdekes...)
    942 versszak van. Ha jól sejtem 18 verszak szól a jóslásról, ill. magáról, marad 924.
    942 - 924
    18 versszakban említi a villámlást méghozzá hatossával rendezhető:
    1.csoport: I.-ben három, közüle egyben kutat is említ, IV.-ben három szintén egy esetben említ kutat is.
    (megjegyzem igazán gyanús, hogy az I.LXV és a IV.LIV kutat is és villámot is említ, sztem egy sztori)
    2.csoport: II-ban kettő, VIII-ban kettő, IX-ben kettő
    3.csoport: III-ban öt, V-ben egy.
    Szal ez érdekes, ami viszont lényeges: nem 942 jósversről beszélhetünk, hanem kevesebbről, így ha számszakilag igyekszünk felosztani hány vers szólhat egy témáról kevesebb versben kell gondolkodni. Talán a 924 felbontása érdekes lehet: 924=2*2*3*7*11.
    Nem lehet, hogy hármas tagolású mégis az egész? Mondjuk:
    4.
    1. 5. 8.
    2. 6. 9.
    3. 7. 10.
    Akár körül is rajzolhatnám, mint a régi ábrázolásokon ama kőtáblát.:-)
    Nem poénkodom tovább. Nem biztos, hogy ilyen a felosztás, de a hármas tagolás lehet utalás.
    3.
  • polarka
    #991
    Nat Geo: Lezáratlan akták - Nostradamus
    Szerdán volt.
  • Anaid
    #990
    A teljesség igényéért a francia és angol szövege:

    II 41
    La grand, estoille par sept iours bruslera.
    Nuë fera deux Soleils apparoir,
    Le gros mastin toute nuict hurlera,
    Quand grand pontife changera de terroir.

    The great star will burn for seven days,
    The cloud will cause two suns to appear:
    The big mastiff will howl all night
    When the great pontiff will change country.
  • Anaid
    #989
    Több hírforrás szerint a Betelgeuse csillag jövőre egy szupernóva robbanáson megy keresztül és olyan fényesen fog ragyogni az égen, mint saját szülőcsillagunk, a Nap. A tudósok szerint mindez badarság.

    "A Betelgeuse tömeget veszít és hamarosan szupernóvává válik, ez a 'hamarosan' azonban csillagászati időskálán értendő, vagyis körülbelül egymillió év múlva következik be, nem holnap" - taglalta Jim Kaler, az Illinois Egyetem csillagásza.

    Senki sem tudja biztosan, mikor robban fel a Napnál 10-20-szor nagyobb tömegű Betelgeuse, azonban az esemény bekövetkeztekor az Orion csillagképben elhelyezkedő csillag fénye meg sem fogja közelíteni a Napét az égboltunkon, tette hozzá Kaler. "A szupernóva fényessége megközelítőleg a félholdéval vetekszik majd" - mondta a csillagász, aki az 1950-es évek óta kutatja a haldokló csillagot. "Egész biztosan látható lesz nappal is, és valószínűleg árnyékot is vet majd. Őszintén szólva lehet, hogy rémisztően hat majd a jelenség, de fényességben meg sem közelíti a Napot"

    Mindemellett nincs okunk tartani ettől a csillagrobbanástól. Amikor egy csillagból szupernóva lesz, hatalmas anyagmennyiséget és sugárzást lövell ki magából. Ha egy ilyen esemény a Földtől számított 30 fényéven belül történnek, az jelentős pusztítást végezne bolygónk ózonrétegében, tömeges kihalásokat idézve elő. A Betelgeuse azonban 640 fényév távolságban helyezkedik el tőlünk, és a mag összeomlásával járó II típusú szupernóvává válik, melynek legfontosabb tulajdonsága, hogy nem keletkeznek gammasugarú kitörések. Ez nem minden szupernóváról mondható el, azonban a heves és pusztító sugárzás elmaradásának ellenére a Betelgeuse így is hatalmas káoszt fog okozni az Orion csillagképben, a legújabb 2012-es világvége őrülethez azonban nem fog hozzájárulni.

    Ezt cikket olvastam és eszembe jutott ez a jóslat:


    II.41.

    A nagy csillag hét napig lángol,
    A felhők miatt(?) két nap bukkan fel:
    A nagy szelindek egész éjszaka vonyít
    Amikor a nagy pápa megváltoztatja lakhelyét.

    Talán ilyen jelenségről szól....
  • Anaid
    #988
    Hétköznapi értelemben mit jelent az, ha szakadék van két ember között? Inkább azt, hogy nem értik meg egymást sztem. Szimplán csak ennyit...
  • forrai
    #987
    A Te elméleted szerint talán egy elvált házaspárról, és a belőlük származó fácskáról van szó?
  • forrai
    #986
    Az a kor mindenben a titkosítás jele.
    Matematikában Fermat, Tartaglia, a művészetben Leonardo, a tulipán nemesítés, a kereskedelem, a hadviselés.
    Megemlítem, hogy a Szépművészetiben is van egy festmény, állitólag Verrocchió műhelyéből, amin többek között az ifjú Leonardo is látható, mint szent, a glóriáján roppant érdekes titkosírásszerű feljegyzésekkel. Így nem csoda, ha sokan használták azt.
    Talán mert megjelent az egyediség, és a tudás, mint érték?
    Persze előtte is volt, jövőben is lesz titkosítás, de akkor nagyon megfigyelhető volt. Jelenleg pedig már létezni se tudunk nélküle: vagyis részben a kriptográfia nélkül. Hiszen amikor belépek, beírom a jelszavam, a nickem.
    Sőt, a szervezetünkben is vannak kódok, fehérjék, amelyek visszautasítják, vagy befogadják az "idegent".
    Szerintem a haj, a szörzet is "idegen", kemoterápiánál talán amiatt hullik ki?
    A kemo ugyanis az immunrendszer gyógyszeres ösztökélésével is jár (pl. Roferon).

    (Elkezdtem orvosi dolgokkal foglalkozni- ez már valóban önveszélyes).

    Legjobb lenne az egész titkosítást elfelejteni, de sajna néha sikerül is.
  • Anaid
    #985
    Szal a Voynich kézirat azért is érdekes, mert nagyjából abból az időből származik, amikor Nostradamus élt. Akkor pedig lehet jelentősége a benne levő zodiákus jeleknek is. Pl. a sárkány, mint csillagkép ismert, de mint zodiákus jegy meglepő manapság...Alapvetően azt kellene tudni, melyik mai jelhez melyik tartozik képen láthatóak közül...
    Ami meg az elnevezésekben feltűnő, hogy két kivétellel mint ugyanazzal a két jellel kezdődik. Van olyan nyelv egyéltalán, ahol ezek a szimbólumok szavai majd mind ugyanazzal a betűvel, szótaggal kezdődnek? Vagy a "szavak" maguk szimbólumok és a jelentésük a hozzájuk tartozó kép, nem betű, szótag, hanem szó-írás? Mondjuk ilyenről, hogy szó-írás még nem hallottam, most találtam ki....Olvastam, hogy túl sok jelet tartalmaz a kézirat (betűíráshoz képest mindenképp). Talán egy-egy szóhoz meghatározott jelcsoport tartozik kompletten. Akkor bizony nehéz lehet a megfejtése....:)
  • Anaid
    #984
    Pardon: grafológiailag is utánaolvastam a fának, ott találtam. Csak eszembe jutott, hogy egy ilyen típusú fáról mit mondanának:):)Azt sejtem, hogy nem a gömb koronájú fák voltak általánosak akkoriban Franciaországban, márpedig az ember olyat rajzol, ha nem művész, amilyet gyakran lát, vagy ha nem, akkor oka van. Gondolom én.:) Bocsánat elkalandoztam:)

    Mitológiailag, meg hagyományosan majd mindenhol életet jelent.
  • Anaid
    #983
    A szakadék álltalában ellentétet jelez, de nem tudom.
    A fa általános vélemények szerint az életfát szimbolizálja, azaz az életet, esetleg az ő életére utalás, küzdés az életért. Nincs jobb ötletem ezen a ponton.
    Ha a szövegben tényleg gömb alakú villám szerepel utalhat életveszélyes állapotra, helyzetre, túlélésre, életmentésre...nem tudom.
    A szöveg meg sztem vegyes: latin, francia, inkább latin. Valszeg tényleg életveszélyről lehet szó, ezért főleg az orvoslás nyelvét használja, a latint. Asszem.


    A fa lombkoronája jelképezi a szellemi szférát, a fejlődési törekvéseket, akaratot, az intellektust.

    A fa törzse a gyakorlati, hétköznapi életünket és érzelmeinket.

    A fa gyökere pedig az ösztönszférát, a szexualitást, a tudattalanunkat, az anyaméhben eltöltött idő emlékképeit.

  • Anaid
    #982
    Nem két kos. Hímnemű és nőnemű, ahogy a baknál is. A rejzon látható a különbség. A nyelvet még nem fejtették meg. Ez is olyan könyv, amivel kapcsolatban találgatnak. Feltételezik, hogy titkosírás.
    "A Voynich-kézirat ismeretlen eredetű betűkkel és nyelven írt könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került. Becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott."

    Ja, utánaolvastam a kriptográfusnak...Nem bántasz meg, ha szóvá teszed, hogy nem tudtam a jelentését. Sokmindent nem tudok:) De az igaz, hogy érdekelnek az ilyesmik. mellékelt ábrák is mutatják:):)
  • forrai
    #981
    A nyolcfelé osztás természetesnek tűnik.
    Az egyik képen csillagkarnak tünnek, lehetne galaxis?
    A csillagjegyek tényleg érthetetlenek. Mit jelent két kos egymásután? Talán beszívott a hapsi? Egyáltalán ki ez a Voynich?
    Hiába, az eredeti látása, nyelvének értése nélkül kicsi az esélyünk.
  • forrai
    #980
    Csak feltételezem, hogy a zodiákus jegyek alapvetően nem változtak. Viszont időhatározók mindenképpen lehettek.
    A halak és a nyilas között valamiféle szakadék látszik.
    Az mi lehet?
    A Bereniké, (még Ariadné is) hajfonata egészen biztosan óvó jellegű! A fát óvja azoktól a veszedelmektől, amiket felsorolsz. Szerepel a jóindulat szó.
    (Ezek csak "munkahipotézisek".)
  • forrai
    #979
    Mielőtt megbántanálak, a kriptográfus "titkosírás fejtő".
    A háború alatt angol matematikusok végezték.
    Azt hiszem belenéztél a Fermat sejtés topikomba. Ott azt feltételezem, hogy Fermat a tételét, vagyis hogy a sejtése megoldása végtelen, nem rendezhető irracionális egészek halmaza, úgy jelölte, hogy nem tett pontot, legfeljebb csak vesszőt utána.
    Az eredeti beírása eltűnt, a szerkesztő vagy a szedő amikor a fia kiadta, furcsa írásjelet tett a végére
    Hiszen hogy néz ki az előző mondatom is, pont nélkül a végén? Úgy nem is publikálható!
    Valszeg ez a félreértés okozta, hogy a mai napig valójában senki nem fejtette meg az ő üzenetét. Az olyan állítás pedig, hogy azt valaki már megfejtette, legtöbbünk számára ellenőrizhetetlen, mások számára meg érdektelen.

    Ez történik Nostradamussal is. Mindenféleképpen magyarázzák.
    Egy- két dolgot azt hiszem meg tudtam érteni, például, hogy a neve is anagramma: =Michelle de Astre Monde, vagyis Miska a csillag világból.
    Ezt egyébként a nagyapja adta.

    Egy magyar jóslatát is azt hiszem megértettem, amit beírtál, hogy az Zrinyi Miklos és a Szulejmán szultán hónapokkal később beköszöntő hősi haláláról szól.
    Ha az igazán az övé, akkor nagyon meglepődöm (és csak azért se hiszem el.).

    Most a 67-es rajzot szeretnénk megérteni. De messze vagyok bármitől még. Úgyhogy lehet, hogy nem minden beírásodra válaszolok, hanem morfondírozok rajta, kérdezősködök tőled..
    És talán egyszer megérthetjük.
  • Anaid
    #978
    bak, vízöntő, halak, kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas

    Ezen a képen meg teljesen máshogy van...bár:
    Szted a 9-et tartalmazó szó lehet a mérleg a 9-8-9 számot tartalmazó szó lehet az oroszlán? Lehet összefüggés, hogy hanayadik hónapokra vonatkozik? Egyáltalán számok? Vagy sorrendben rajzolták?

    Tudom látszólag nem tartozik ide, de azon gondolkodtam, Noszti ugyanúgy értelmezte-e a zodiákus jegyeket, ahogy manapság szokták, vagy azóta változtak. Erről nemigen találtam infót.
  • Anaid
    #977


    Érdekes:4-8-16 Noszti képeinél is sok helyen nyolc küllője vn a keréknek. Itt is:4-8-16 felbontás.
    Valszeg nincs kapcsolat a vonych kézirat és Noszti jóslatai között, de érdekes:):)
  • Anaid
    #976


    Ez a voynich kéziratból van (talán). Érdekes, hogy akkor milyen csillagjegyek voltak....A változás igazán érdekes:)
  • Anaid
    #975
    Ja, majdnem elfelejtettem: Szerintem nem túl bonyolult logika, elv alapján rendezhette a jóslatokat. Pont azért, hogy érthető legyen és ne lehessen belekötni. Sztem azért írt, hogy egyszerű embereknek szólnak. Tudta, hogy az ember minél többet tud, hajlamos annál bonyolultabban gondolkodni, annál kacifántosabb szisztémát igyekszik találni így az egyszerűbb megoldások eszébe sem jutnak. Legalábbis én így tapasztaltam...Valszeg sejtette, hogy a szavait igen tanult emberek igyekeznek majd megfejteni, ők pedig alapból hajlamosak lesznek túlbonyolítani a dolgot. Ilyen az ember:)
  • Anaid
    #974
    Tudod, azon gondolkodtam, hogy ha okos ember volt és azt akarta, hogy megfejtsék. (Azt írta, hogy vmikor mostanság meg is fejtik majd a szavait és utána majd nem foglalkoznak már vele) akkor tuti logikusan esetleg egy módszer, vagy pár módszer alapján állította össze az egészet. Pont azért, hogy egyértelmű legyen.
    Jó lenne tudni mely szakaszokat írta "egy szuszra".
    Sztem egyszerűen túl okos volt ahhoz, hogy összevissza írta volna meg őket. Ő sem volt a maga ellensége. Életében is sokat bántották, tudhatta, hogy csak így: rendezve lehet egyértelmű cirka 500 év múlva (szerinte), hogy nem volt csaló. (Ez még bizonyításra vár:))

    Az ötletek....hát nézem a képeket, a szöveget és csakúgy jönnek maguktól. Néha egy szó, egy ábra és beugranak. Nemhiszem hogy akkor dolog lenne. Ötletességet dobtak a gének:) A kriptográfus nem tudom mit csinál:( De biztos érdekes lehet:)
  • forrai
    #973
    Nagyon jók az ötleteid, sokat dolgoztál is rajtuk, látható. Kiváló kriptográfus lehetnél.
    Te is, én is hiszünk abban, hogy Nostradamus logikusan cselekedett, s így megfejthető.
    Az ami a megoldása, szerintem nem biztos hogy jó, de megfejthető legalább.
    Igazad van, hogy jelzései lehetnek, pl. számok. A földrajzi-csillagászati analógia oda vissza szintén nagyon jó út lehet, nekem eszembe se jutna.
    Csakhogy eredményre jutni így is nehéz a jóslatokban.
    Ezért én csillagászati nyomot keresnék a munkájában, mert az tévedhetetlenül azonosítható.
    A nagyapja is, ő is csillagász is volt.
    Igazából szeretnék olyan megoldásokat találni, amelyek egyértelműen hitelesíthetők.