3314
-
#1767 Jó rész volt, jó zárójelenettel. SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A gépet nehezen vitte volna magával, csak a tudata ugrott előre Peternek az akkori saját testébe, más szerkó, picit más frizu és még sérült is. -
#1766 3/20-as nem is rossz, csak gyorsan vége lett, néztem is, hogy hé! -
#1765 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!én még mindig azt mondom, h ez a 3. sárga világ :) -
#1764 Nem hiszem, hogy az lenne, ugyanis
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Abban a részben úgy olvadt össze minden-mindennel, hogy némi pusztulás azért lett, 2 fejű, 4 kezű, 4 lábú férfi és az épület szerkezete sem maradt pontosan az, ezt támasztja alá a pár résszel ezelőtti epizód, ahol eltűnt az erkély, utána mégiscsak ott volt!
Ha a két világ így olvadna össze azt nem nagyon lehet az előzmények alapján ráhúzni egy negyedik évadra!
A másik dolog, tudom ezen lovagolok, de akkor is, a Freedom Tower! Nem tudok tőle elvonatkoztatni! Azért sem lehet emiatt összeolvadva, mert Walternativ világában a WTC áll, nem kell a helyére semmit tenni, a három épület meg aligha olvadhatna egybe, míg ebben a világban, a miénkben pontosan épül!
Jelen állás szerint el sem tudom képzelni, hogy megkettőzzék a szereplőket, erre az egy részre olyan ütőssel kell előállni, ami szeptemberig / októberig megtartja az emberek fejében a sorozatot, azért a péntek még mindig halálnap, még ha erre a Fringe rá is cáfolt egy kicsit! -
#1763 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Nem azért tudták a másik oldalon bekapcsolni a gépet, mert Peter és Olivia is kellett hozzá, de a gyerek ugye fele-fele, szóval önmagában képes volt aktiválni. -
#1762 OMG ez nagyon jó rész volt, lrágtam körmöm. Nem gondoltam volna, hogy
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Olivia lehet a kulcs -
#1761 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Sztem meg a 3. sárga univerzumot hozzák be ezzel a résszel, de majd kiderül :) -
#1760 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Én arra szavazok amit az utolsó mondatodban írtál.
Szerintem a két világ teljesen egybeolvadt mint amikor volt az a rész ahol egy egész épület bútorokkal, emberekkel, mindennel egybeolvadt szerintem most ugyan az következik be csak nagyban az egész bolygóra kiterjedve.
Ezt a 2 összeolvadt univerzumot fogja az uccsó rész bemutatni a jövőben. Így szerintem a fináléban Peter fog találkozni mindkét Walterrel, Oliviával és minden pontos szereplővel.
Kíváncsi leszek rá mennyit ugranak előre az időben. Jövőhéten minden kiderül -
#1759 Na, akkor másodszori megnézés után (ilyen még nem volt idén) :))
Szerintem:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Múlt héten összefoglaltam, hogy a gép nem lesz "színesfím" és igazam is lett :D, arról nem tudhattam, hogy Weiss-nél van a megoldás kulcsa, vagyis, hogy ő fér hozzá ahhoz a szerkezethez, amiben a papír van, amin Olivia portréja látszik. Itt jött most az ki, hogy a másik világban, csak a DNS 50%-a van meg a kisfiúból, ami a gépet életre keltette Liberty Island-en, nyilván ott előrébb vannak technológiában, ezt az "agyhullámos" dolgot megoldották más úton-kódon, aztán lehet erre is választ kapunk az évadzárásban!
Na de, az igazi az az utolsó 3 perc. :D "Agent Bishop", Fringe Division, 2021 Szeptember 11. Wow, erősen! Ha logikusan gondolkodom, akkor azt kell mondjam, A MI VILÁGUNK ÉLI TÚL! :)) Ez végül is jó hír, hiszen 2001-ben ebben a dimenzióban történt meg, NY-ban, ami, és ebben a világban is épül tovább a helyére a Freedom Tower, ami mellett most Peter feleszmélt. Hogy a Fringe Division miként jön a képbe, nem elképzelhetetlen, hogy e másik világ pusztulásából okulva (vagy ennek következményeként) jön az emlegetett "sárga univerzum" és, mintegy megtartó szerepkört, az itteni Broyles is hivatalos Fringe Division-t alapít, az FBI egy különleges ügyosztályát, vagy magát az FBI-t nevezik át erre, de ez igazából részletkérdés!
Ami biztos Peter most nem ebben a síkban mozog. Úgy szolt a "prófécia" szintén Weiss-től, hogy az a világ marad életben, ahol Peter választ párt magának. Az most ugye kétélű, mert itt van Olivia, akihez újra visszatalált, a másik oldalon meg Bolivia, a kisfiával, akikről mitsem tud. De a történet mostani nézőpontjaként nem is fog róluk tudni. Ám azt kétlem, hogy az alkotók kivégeznék a kisfiút, bár az egyik világ pusztul benne sok milliárd élettel, ő is beleeshet. Na de ő most 10 évvel később van a jelenhez képest, így nem választhat ott a jövőben, mivel a temporális mechanika elve alapján, az elmúlt idő, sosem tér vissza. De akkor mitől ég ki a szeme a rajzon (amit Walter is és mindenki Peter halálával hozott összefüggésbe és amiért óvta az apja, hogy ne menjen be a gépbe), ha most nem égett ki? És a gépet nem vitte magával a jövőbe, hogy jön vissza? Olivia szerepe itt most nem kerek, márpedig univerzumok között ő ugyan utazhat, de időben és térben (eleddig) fel sem merült, hogy lehetne.
Vagy még egy feltevés, a két világ összeolvadása nem ment végbe azonnal, hanem vortex-ek vannak nyitva folyamatosan a Földön mindkét oldalra és azokon át folyik a harc, erre utalhat az szétzilált NY-i utcakép is - ezt amúgy nem hiszem, de persze ki tudja? Vagy a "sárga univerzum" sem olyan békés...?
Lehetne végtelenségig gyártani, az a baj, hogy egy rész van hátra, 42 perc alatt minderre választ kapni, nem tudom, hogy fogják ezt kivitelezni, ehhez még minimum egy dupla rész kéne, hogy minden korrekten le legyen zárva!
Na de ezek után aztán lássuk a folytatást, Május 6! :) -
#1758 Hoppá hoppá hoppá! Mi a **** van most??! Nagyon király epizód volt, alig várom az évadzáró részt! -
#1757 Nagyon fasza rész volt:) Tegnap a Nikita ma meg a Fringe szállított egy jó kis WTF-ot nekem. Imádom amikor egy rész WTF-al végződik :D -
#1756 Wow SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!nagyon finom lett! :))Freedom Tower
Május 6-ra így még kíváncsibb vagyok, addigra összeáll bennem is a kép, itt ugye az említettSPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!ebben a világban épülhet meg - ahogy épül is - de itt ugye nincs (még)Freedom TowerSPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!, ellenben akár még lehet is és hát egy újFringe DivisionSPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!még pikánsabbá teheti a 4. évadot! :))Idősík -
#1755 OMG és WTF. Nagyon jó rész volt!
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!WTF idő utazás? Kivel harcol a fringedivision a jövőben? Hányadik univerzum ellen? Ezekszerint megmenekült legalább az egyik világ.
A megfigyelő pedig: 28:58 környékén, hátul a tömegben álldigál az utcán. -
#1754 Vegre egy WTF epizodveg :) Jo eddig is voltak boven, de ez most jobban WTF volt :D -
#1753 Lesz 4. évad, 22 résszel, már több hete biztos. Ki kellene írni a banner alá...
Na de jöjjön egy kis érdekesség: A holnapi részhez 2 Sneak Peek magyar felirattal:
-
pannika89 #1752 Következő évad? vagy itt vége lesz a történetnek? -
#1751 -
#1750 nem mai dolog, egyre jobbak a gépek és a "bérlése" is olcsóbb mint egy HD kamerának, igaz kissé korlátozott a hsználata(zoom..stb)... néha mi is ilyenre forgatjuk a promokat -
#1749 Végre felpörögtek az események. Alig várom már, hogy mit hoznak ki ebből! -
#1748 Ugyanezen filóztam én is :) Az azért durva hiba lenne, ha a készítők szándékosan vagy akár véletlen elsiklanának afölött, hogy egy alkatrészt elvitettek Álliviával... Mindegy, majd a bowlingos arc megmondja mi a pálya. -
#1747 én annyit hozzáfüznék azon kivül, h remekül összefoglaltad a dolgokat, h a gépböl ugye hiányoznak alkatrészek...1et el is vitt Bolivia...senkinek nem jutott eszébe, h nem jo beülni egy nem teljes gépbe? :D -
#1746 Ezen ne múljon! :))
Jó rész volt, érezhető, hogy lassan évadzárás.
Walternatív ahogy írtam itt még pár hete megdöbbentő, hogy mekkora gátlástalan diktátor, semmi és senki sem drága - nyilván az ember átértékel magában sok mindent, ha milliárd emberélet a tét, na de ez már azért tényleg durva. Az Oppenheimer-hasonlat akkorát vágott, hogy öröm volt nézni! :)
Ugyanakkor megnézném, hogy ha sikerült volna visszaoperálni Walter agyába azt a 3 darabot, akkor meglenne e a megoldás ennek a világnak a megmentésér? Hiszen Bell ugye azért vette ki Walter agyából a darabokat, mert félt hogy saját maga mivé kezdett el válni (lehet ugyanilyen ördögiesség és a Világ rendje ellen tevő képzeleti lettek?) - erre jó példa lehet a mai templomos rész, a fohász és az ima együtt, amiért ő már nem tudja helyrehozni a majd 30 évvel ezelőtti bűnét, ezért Istent kéri meg, hogy vigyázzon ránk! Borzasztóan jól felépített monológ volt! Komolyan meghatódtam rajta!
Peter vonal érdekes, ha a másik világban lévő fia DNS-e (ami csak a fele a valódi állománynak, ugye) mégis meg tudták vele úgy manipulálni a túlvilágról a gépet, hogy az Peter-t mintegy kizárja magából - nyilván már a 100%-os profil a kisgyereké, na de akkor meg minek a gép? Ha Peter nem használhatja már és mindez azért lett így alakítva, hogy a fia mégis élhessen a másik világban, akkor a gépnek már sok jelentősége nincs, hiszen aki használhatja nem ezen a világon van, de nem hiszem, hogy "színesfímnek" adnák! :)) Lesz még ennek jelentősége!
Boliavia viszont meglepetés, miből lesz a cserebogár, nem igaz? :))
Úgy néz ki alternatív másunk a túlvilágon mégis csak hasonló érzésekből táplálkozik és az igazságérzet most Boliviánál ahogy Olivianal is erősen dolgozik, szerintem a Fringe Division mentőakciót szervez majd - ezt szinte garantálni lehet de, hogy ebbe a 2 részbe még mit sűrítenek, hát nem vagyok jó, de biztos lerágjuk a tíz körmünket! :)) -
#1745 Egy ilyen rész után meglepő, hogy alig van komment -
#1744 OMG mekkora rész volt, nagyon peregnek az események. Remélem megmenekül a mi világunk. :D -
#1743 3x20
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Úúúúú alakul a történet. Nagyon jó rész volt ez is.
Megfigyelőnk most a túloldalon volt, 13:55-től 14:00ig! :) -
#1742 a legjobb rész volt ebben az évadban tuti, a sorozatban is a top 3 epizód között a helye :)
az anime feeling nagyon átjött, hihetetlen hangulata volt
voltak jó poénok is
tetszik az új Liv is :) Bell -t viszont sajnálom egy picit :|
jöhet a köv. rész! -
#1741 OMG, mondom én, hogy egyre jobb lesz ez a sorozat. :p -
#1740 Április 22.-i előzetes, fincsi lesz ez még! :P
Fringe Spoiler Alert -
#1739 Mert a 3. szériát már nem ugyanaz írja szvsz. -
#1738 ez a sorozat egyre gagyibb :/ -
#1737 az én teóriám a rajzfilm dologra (ami egyébként rotoscope volt)
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!ez is Olivia egyik félelme: 2D-s rajzfilm karakterek, akiket emiatt nem lehet komolyan venni, hiszen csak (gyerekes) rajzok. ő egyáltalán nem akar ilyen lenni, a piros ajtós házban pl. nem is volt ez a dolog jelen -
#1736 Sztem is jo rész volt. :)
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!mikor Broyles be volt szivva, meg mikor Peter odament hozzá és elkezdte tapizni a fejét: "jééé maga kopasz" :DDDD -
#1735 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Broyles nagyon ott volt :D Végre színészkedhetett egy kicsit ő is. Amiylen fejeket vágott
Szerintemm jó volt, na! -
llanfyllin #1734 Az egyik legjobb rész!
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Az LSD-s feelinget muszáj volt valahogy megoldani - szerintem baromi jól kitalálták ezt a rajzfilmes megoldást. A zombikkal pedig remekül érzékeltették a tudatalattijában megbújó félelmet, szorongást. A Matrix ügynökeire is hasonlítottak.
Logikát pedig nem kell keresni abban, hogy mit keresett a gyilkos a zeppelinen. Az álmokban nincs logika.
Hogy miért látta előre a gyilkosát Olivia? Talán "az idő nem létezik"-et szeretnék belevenni a sorozatba. Majd kiderül.
A helyzetkomikumok pedig óriásiak!
Amikor pl. Walter ordítva keresi Asztridot, aki ott áll mögötte, vagy amikor el van szállva Broyles ügynök. Illetve az - Astro! - igen, Wally?
-
#1733 Szerintem jó rész volt, a rajzfilmes megoldás se nem jó se nem rossz, inkább érdekes volt számomra, bár örültem volna ha újra láthatom Leonard Nimoy-t.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Szerintem a köv. részekben egy megváltozott Oliviát láthatunk majd, ahogy mondta a végén, hogy ez a pasas öli meg, abszolút nem félt, meg könnyen beszélt, nem volt zárkózott stb. :D Szerintem jó lesz. -
#1732 Olivia tudatában hogy szerepelhet ha nem is ismeri???
Megérzésről még nem hallottál? -
#1731 Érdekes rész volt, bár az animációs részhez nem a CryEngine-t használták az tuti. :D Kb. 10 évvel ezelőtti színvonalat képviselt a karakterek mozgása. Mondjuk valahogy egyre kevésbé érzem azt, hogy nekem ezt a sorozatot továbbra is néznem kellene valamikor az évad közepénél kipukkant a lufi. Az utolsó 3(?) részt még azért lehet megnézem. -
moonstar1 #1730 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Biztos, hogy nem azért volt rajzfilmes rész, mert Bell nem vállalta, hiszen a hangját meg leszinkronizálta. Tehát ez tényleg így lett tervezve. Ezt az "álomvilágot" szimbolizálja szerintem, mert ez nem valóság. Továbbá ezeket a zombis, repkedős, zeppelines jeleneteket egyszerűbb így megoldani! :) Lehet, h erre kellett várni 3 hetet, mire megrajzolják. lol
-
ldavid #1729 az egész sorozatból ez a rész tetszett a legkevésbé... -
#1728 "How wonderful" :D
Az aktuális megfigyelőnk pedig
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!a kórházban volt, 03:22-nél
Nekem tetszett ez a rész, érdekes volt.