2367
  • BEAST #287
    Akkor ebben nem ertunk egyet, nekem a felsorolt 3 jatek kozul egyik sem tetszett :)
  • Pio
    #286
    Ja, nem is ellenvéleményt akartam írni, utaltam is rá alatta, hogy csupán kötekedés a postom. Valahogy ezt hozta ki belőlem a "konzolos faszkalapok" stílus csak hogy rávilágítsak, hogy a kritikus úr se mozog a logika legmagasabb szintjén, vagy legalábbis az érvelési rendszere ebben az esetben nem volt túl meggyőző a számomra. Persze valószínűleg én tévedek, amiért előre is elnézést kérek. :)

    Komolyra fordítva ez egy új "irány" akar szerintem lenni és nem az egyszerűsítés a lényege, hanem az RTSek dinamikussá tétele, mivel így nem vagy bázishoz kötve egyáltalán, hanem bárhogy helyezekedhetsz, rákészülés nélkül átcsoportosíthatsz és nem kell azon izgulni, hogy "jajjj most védtelenül hagytam a bázisom", illetve a szerencse szerepe is námileg talán lecsökken emiatt. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb, egyszerűen más irányvonalat képvisel, egy dinamikusabb játékmenetet próbál meg bevezetni az RTSek világába, ahol azért az "RTSek Quake-je"nek becézett Starcrafton kívül általában 1, max 2 főbázisnál nem tartott fent többet az ember és ezek védelmére oda kellett figyelni. Magam is még csak emésztgetem a stílust, mert a Battleforge nevű játék bétájában mondhatni beleszerettem a rendszerbe, egyik legmeghatározóbb RTS élményem az elmúlt időszakból, ugyanakkor ez a DOW2 nekem se igazán tetszett. Azért nem is írtam róla részletes véleményt, mert nagyjából 5-6 gép elleni "ismerkedésre" és ugyan ennyi éles meccsre futotta a lelki erőmből, szóval itt nekem se nyerte el a tetszésemet ez a bázismentes "stílus".
    Viszont a single kampányban sokat várok ettől a rendszertől, nagyon jó lehetőségek vannak benne szerintem, ha elvonatkoztatnak ettől az egy bázisból jönnek ki az egységek dologtól és lesz néhány folyamatosan fejlődő hadosztályunk, akikkel mindig zűrbe keveredünk, és... na mindegy, nem iszok előre a medve bőrére, illetve ilyen jellegű játékokat azért már láttunk már 1-2-t. Viszont a Battleforge-ban pedig pont a pvp-ben tetszett nagyon az építkezés és a fog of war teljes hiánya, nagyon változatossá, mozgalmassá tette a meccseket és teljesen kiölte a szerencsét a játékból.

    A többire nem írok semmit. Én speciel szeretem az egyszerű, lineáris játékokat, de ez szerintem végtelenül szubjektív dolog. És például az irányítás sokszor nevetségesen bonyolult tud lenni átiratok esetén, na persze ez inkább nyűg, mint plusz játékélmény...
  • Masakari
    #285
    nem csak a bátisépítés határozza meg a játékot, ground control,ground control2,world in conflict,mind bázist mellőzött és kibaszott jó játékok voltak,a bázis az mindig is 1 hátráltató tényező mert arra is figyelni kell ...szerintem és számomra az igazi rts az ami mellőzi a bázisépítést mert csak a játékra kell figyelned nem arra hogy "építsd már azt a kurva generátort mert szétverik a seregem"
  • BEAST #284
    Nem errol van szo, de ez hogy a sajat bazisod felett nincs hatalmad, mert olyan amilyen es kesz elegge lelombozo... az rtsek egyik legfontosabb resze szamomra a bazisom kiepitese. Minden meccs mas, mert a helyzettol fuggoen dontom el hogy milyen utemben fejlesztek es pontosan mi lesz a celom. Itt ilyen nem nagyon van, illetve elegge leegyszerusitett valtozatban. Amugy az igaz hogy nem tul okos dolog a konzolosok ertelmetlen fikazasa, de az teny hogy az olyan jatekok amik tobb platformon is megjelennek feltunoen egyszeruek lesznek, altalaban a jatek karakra... szerintem.
  • davidka003
    #283
    Dawn of War II - Digitális terjesztésre kötelezve
  • Pio
    #282
    ...én például nem érzem magam feljogosítva arra, hogy úton útfélen úgy beszéljek a konzolosokról, mint valami utolsó senkikről, de kezdem egyre inkább azt érezni, hogy ezzel egyedül vagyok... és kezdem egyre inkább szégyellni magam mások nevében is.
    Arról nem is beszélve, hogy a játék csak PCre jön.
  • Pio
    #281
    Mondjuk az érdekes gondolatmenet, hogy nincs bázis, kevesebb az egység ---> szarabb. Akkor ez lenne a mágikus képlet? 10képernyőnyi bázisok és 400 féle egység és máris világklasszis játékot csináltál? :D

    Boccs, de ez kellett, ez a mérhetetlen utálatod a konzolosok felé kihozta belőlem, pedig nincs is konzolom, nem is volt és nem is lesz, de már nekem fáj ez a mocskolódás...
  • BEAST #280
    Igaz, a CoH jobb, de meg a DoW egy is jobb mint ez :d
  • Masakari
    #279
    konklúzió menj azt játsz cohot ennyi,mapokat már a megjelenés napján adnak majd ki hozzá..de nem tépem a szám FOGD FEL EZ NEM COH!!!!!
  • Masakari
    #278
    terjengenek bizonyos hírek hogy a thq elrendelte hogy a dow2-őt csakis letölteni lehet netes fizetéssel!! most ez nem igaz ha előrendeled az oldalakról akkor még dobozosan kapod meg(és az 50 fontos ár is baromság,max ha steamről töltöd majd tényleg fizethetsz annyit),az ár továbbra is 24.99 font!!

    javasolt oldalak http://hmv.com/hmvweb/simpleSearch.do?searchUID=-3031919107645299608&pGroupID=-1&adultFlag=false&primaryID=-1&simpleSearchString=dawn+of+war+2&btnSubmitSearch.x=7&btnSubmitSearch.y=17 illetve http://www.game.co.uk/search.aspx?platform=*&s=dawn+of+war+2&sort=itemOrderasc

    persze aki máshonnan akarja rendelni az megteheti
  • hapi
    #277
    Játszottam vele elég sokat előtte COH-val.
    Vélemény:
    -Ahhoz hogy elindítsd a játékot, el kell indítanod a steamet, elindítod a játékot bejelenetkezel a winfos liveba kb 5 perc ha minden 1 egyből sikerül. (Cohnál elindítom a gamet bejelentkezem és mehet)
    - Ahhoz hogy ellenfelet találjon a winfoslive nem ritkán 10 perc kell
    COHban kb 1perc
    -Nincs bázis építés
    -van kb. 9 sereg Cohban 20nál is több.
    - le van egyszerűsítve hogy konzolos kis hülyegyerek is tudjon érvényesülni.
    -ha bármelyik felesleges szar, a winfos live vagy steam authentication szerver errorozik akkor vége (ma 1et sem tudtam végig játszani)
    - van 2 azaz 2 db 1v1 map
    - Magyarul minden téren lebutították kivettek belőle feature -okat de örüljünk.
    Konklúzió: konzolos faszkalapoknak így is bonyolult Pc-seket meg próbálják hülyének nézni. Nem fog belőle sok fogyni de majd lehet szidni a warezt. Én nem veszem meg az tuti (COH+ Kiegje itt van eredetibe ma is játszottam jó volt)
    warez indít kampány kipróbál majd uninstall. COH 2 hátha jobb lesz. Bár ha ez a trend...
  • XenHai
    #276
    Hali kéne 1 kis help !Nem tudok csatlakozni a livhoz mindig disconnektel !A network statusznál meg az internet ip addreshez ez van írva Not signed in. Hogyan lehet orvosolni a hibát??
  • Brother Caine
    #275
    Hát én is összakadtam tegnap a Da Boyzzal, hát mit mondjak, brutálisak.Egyedül az Avatarral tudtam felvenni a kesztyűt a Nobok ellen,a Doki meg úgy vitte a Wraithlordjaimat, hogy csak néztem.4 órás volt a match és így is elveszettünk egy HQ-t.
    Eddig azt hittem az Eldák lettek csak unbalanced-ek,de most már látom, hogy az Orkok is.
    Még így is az Ork lett a bajnok az összesítésben.
    1 az 1-ben ledaráltak volna simán, amíg nincs meg az Avatar,mert egyszerűen nem tudok olyan egységeket kiállítani, ami elég gyorsan lekapja őket és az ellenfél is igen jól játszott.
    Ettől függetlenül jó kill volt.
  • Cromac Mac Art
    #274
    hát...kipróbáltam... így az első meccs után elég vegyes érzelmekkel viseltetek a játék iránt, pedig már hóanapok óta vártam game-et... nem tudom hogy a lag miatt szar e vagy a gépem kevés neki , de csúnya is meg szaggat is :(
    reméljük azért még optimalizálnak majd a játékon, mert uj gépet nem veszek :)
  • Masakari
    #273
    nem lesz,már hónapok óta hivatalos hogy ez a 4 faj lesz(híreket nem szoktál olvasni???),majd kiegbe
  • LordAdam911
    #272
    nagyon remélem h csak azért nincsene Chaosok mert ez csak beta..
    de ha valaki tudja h lesz-e pls világosítson fel
  • LordAdam911
    #271
    köszönöm szépen!
    #270 éppen menni készültem el otthonról amikor ezt beírtam és nem volt időm visszolvasni.
  • Masakari
    #270
    tudod a lustaság...meg az informálatlanság
  • Fenrir
    #269
    Csupán 5-öt kellett volna visszaolvasnod.
  • Rage47
    #268
    ITT regelj új accot.
  • LordAdam911
    #267
    azon kívül h elköltözök :D
  • LordAdam911
    #266
    igen leszedtem
    és a windows nem támogatja a régiót ahol lakok :C
    van erre esetleg megoldás? pls help me!
  • Rage47
    #265
    akkor szerintem szerencsés vagy vagy nemtom, de netszerte mindenki a lag miatt és a sz*r live miatt panaszkodik :/
    ja a másik szánalmas dolog a matchmaking system. ma egyszerűen nem sikerült rendes játékot csinálnia... 15 percig vártam, majd akkora lag volt hogy midnekit kidobott, remek.
  • Szaruman
    #264
    Mondjuk én notiról tolom, lehet azért szar a performance. Mindent full lowra raktam, de így is lassú. Nem szaggat, nem darabos, csak lassan reagál a dolgokra. Lehet, h vennem kell egy normál PCt...
  • Magh
    #263
    Lagot én nem tapasztaltam, a netkód nagyon jó, semmi input késedelem nincs. Leszámítva a pár lámát, aki a minimumgépén akarja überen futtatni. Szerencsére hamar lejár a türelmi idő (30 sec), és repülnek.

    Az orkok jelenleg a legerősebb faj. Egyrészt a Waaagh! túl erős (patchben nerfelik), a Stikkbombas squad meg abuseolható. A jelenlegi ladder 1st egy így abuseoló Ork. A Nob squad az egyetlen valódi T3 infantry, irgalmatlanul erős.
  • Szaruman
    #262
    Orkok érdekesek. Jönnek a slugga boyok, rámdobnak 2 gránátot. A lag miatt esélytelen arrébb menni, borul 3-5 egység. A herot nem lehet megölni, 200 hpval elfut, HQnál fölgyógyul, és 10 sec múlva max hpval jön az egész banda. És persze vmi charge képességet is kapnak az orkok...
  • Szaruman
    #261
    Sikerült.
    Csak kb 1 óra volt, míg a játékban is elfogadta az accot (gondolom az adatbázisokat nem azonnal frissítik, vagy csak szar az MS).

    Egyelőre amit látok, h full low beállításon is... elég szarul megy. MEg persze fogalmam sincs, h mit kell csinálni, de majd rájövök :D
  • Fenrir
    #260
    Kell egy újat regisztrálni itt:

    Katt

    Ne Magyaroszágot válaszd ki helynek hanem pl United Kingdom-ot és menni fog.
  • Matusy
    #259
    Azért az SM-nél a plasma gunos katonák elég jól szedik a fexet. A rakétavetö is hatásos. Szóval a nehézfegyverek elég izmosak mégha az alap T1es egységnek veszed meg akkor is. A hösök közül nekem vegyesek az érzéseim. Én kiprobáltam a lictort is és a tyrant-et is a tyrant az elején elég lightos lassu nem lö az ellen siman elfut elöle. A Lictor ennek az ellentétje bemész láthatatlanságba és kb sérülés nélkül szétkap 2-3 gyalogos csapatot is de nagyon gyenge a játék közepétöl.
    A mérnök az elején irtó erös leteszi azokat a tornyokat nagyon jól lehet vele beszoritani az enemy-t. Az meg hogy az SM csak pontból tud lehozni termiket szerintem teljesen okés. A Warhammer világában azért a terminátorok nagyon kemények és a terminátor páncélok irtózatosan nagy értéket képviselnek. Nem szokták csak ugy bevetni öket(DoW1ben anno 3csapatod simán lehetet...) Talán az ára kicsitt borsos (aszem 900 pont kell hozzá szerintem az nagyon sok) Mondjuk még keveset játszottam föleg gép ellen de ha vki szeretne játszani nyugodtan küldjön üzenetet :).
  • Szaruman
    #258
    Egyszer találkozok egy M$ alkalmazottal, halálra rugdosom. Ez már fix.
    Live accounttal bejelentkeznék: nincs ilyen acc. A nyomi honlapon persze be tudok lépni. Aztán azt mondja, h nem supportált a régió (anyád). Aztán megint, h nincs ilyen account. Kezdek ideges lenni -.-
  • Szaruman
    #257
    Nektek nem voltak gondok az xlive szarsággal? ELéggé izzadok az xlive.dll-lel. Fölraktam az xlive 1.1et (vagy mi, amit az M$.comról szedtem le), de továbbra is hibaüzenetekkel b@szogat.
  • Fenrir
    #256
    Mivel mindhárman főleg defenzív stílusúak voltunk és a kiépített állásokat erőltettük ezért nem igazán voltak olyan támadó egységek amikkel le lehett volna szedni. A végén már én is gyártottam a drenyákat, de mint mondtam akkor már az Avatarok mellett akkora support sereg volt, hogy nem tudtuk őket megtörni.


    #255 Steam letölt, Dow 2 store-ban megkeres, free beta install-ra kattint.
  • Szaruman
    #255
    Valaki leírná egy postban, h a béta leszedése hogy megy? Sry, lusta vagyok visszaolvasni, illetve időm sincs rá
  • Magh
    #254
    Én kezdetnek az Avatart úgy ahogy van törölném; vagy mindnekinek legyen szuperegysége (egykori Relic egység) vagy senkinek. Terminator zeal költsége dettó, nem elég, hogy 900 req, még a hero képességeket se használhassam addig? Nevetséges.
  • Zóanagyvarázsló
    #253
    Tehát sereg nélkül akartátok lenyomni őket? :)
  • Fenrir
    #252
    1 Mekboy, 1 Techmarine és egy Apothecary volt a 3 hős a 2 avatar ellen. Melyikkel kellett volna megölni? :)

    Simán szemétség, hogy ez gyártható, egyszer lett volna esélyünk megölni az egyiket akkor kaptunk is a nyakunkba egy örvényt és kipurcantunk. Remélem átteszik majd pontokból kiválthatóra mint a többi über egységet mert ez így durva, hogy tier 3 egység és mellette még fullos lehet a speciális pontod is...
  • Rage47
    #251
    Avatar sztem tök gyenge, az enyémet 1 Force Commander, 1 drenya, meg 1 wraithlord simán szétkapta. :/ szóval valamit ti szúrhattatok el :D
    Amúgy az a szép a játékban, hogy nagyon nagy fordulatokat lehet elöhozni benne:) Nem egyszer fordítottam már én is a csapatommal az álláson.:)
  • Fenrir
    #250
    Vicces ez a béta valahol, hogy Avatar-t simán tier 3 egységként legyárthatod míg pl az SM-nek a Terminator osztagai csak pontból válthatóak ki, ami szerintem rohadtul balanszolatlan.

    Múltkor játszottuk 2 elda és egy tyranida ellen hárman úgy, hogy mi voltunk 2 SM-mel meg egy Orkkal. Mondanom sem kell, hogy kb 400-8-ra vezettünk és behoztak 2 Avatar-t ahonnan utána erről az állásról meg is vertek minket ahogyan kell. Kicsit sem anyáztunk, rohadt egy dolog innen kikapni 2 ilyen csicska überegység ellen, egyiket lelőttük kb 10%-ra, de mivel csak arra fókuszáltunk a gyerek telerakta a pontokat közben védelemmel és már nem volt mivel átütnünk. Persze a rohadt orbitális támadásom alól simán kisétált az Avatar, érdekes hogy amikor én csináltam egyet és az én fejemre dobták én nem tudtam alóla kimenni...

    Btw az SM techmarine hős elképesztően gyenge harcban, csupán azért játszok vele mert ő tud lerakni sentry-ket és utánpótló teleportokat, amúgy értelme nincs harcba vinni.
  • Masakari
    #249
    előrendeled angol oldalról akkor csak 7500,ha itthonról rendeled 12000...vicc^^
  • Magh
    #248
    A kapkodós résszel egyetértek, az első patchben visszavesznek a sebzésekből, valamint jól benerfelték a pár OP egységet (pl Banshee) is. Az szerintem nem baj, hogy az erősebb csapatok pillanatok alatt szétcsapják a gyengébbeket, mert ez a dolguk, emlékezzünk DoW-ból egy fejlesztett Terminator squadra, a legtöbb infantry armor egységet szétfújták.
    Különösen fontos ez a stationary csapatoknál, amelyek ellen igenis kelljen a jump/infiltrate vagy simán megkerülés, vagy masszív túlerő. Legalább van mire figyelni és fontos a minimap, egy kis kihagyás, és egy Guardian vagy gyengébb csapat már el is tűnt, ami magasabb szinten szinte biztos vereség (hiszen csak 1 helyről gyárthatunk, ráadásul a reinforce az új csapathoz képest sokkal olcsóbb). Épp ezért én pl. örülnék, ha az elfoglalt pontok kicsit nagyobb látóteret adnának.

    Szerintem néhány plusz képesség mindneképp kéne, én SM-el játszok, nekik pl. upgrade a Predatorra (páncél és/vagy speciális fegyver), a TSM csapatot flexibilisebbé kéne tenni (több és cserélgethető upgrade), a plazma squadot meg használhatóbbá, Scout gránátnak meg rendes sebzés.

    Én most úgy vagyok vele, hogy tetszik a beta, elvagyok vele, de nem hiszem, hogy ezért kiadnék tízezret, hacsak nem turbózzák NAGYON fel az online felületet (SP hidegen hagy).