A nagy szavazó topik

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Kata
#89345
😄D
Kérdés, ki hogy alkalmazza. 😊

[/cserf][/fülünyúl]

Kata
#89344
A második bekezdéseddel teljesen ugyanazt állítod amit én mondtam. LOL

Amúgy az ember személyisége összetettebb ennél és lehet egyetlen olyan paraméter, amely keresztülhúzza a csoportot egy vonással amelybe elméletileg beletartozna. Az MBTI mellett többek között ezt is tanítják az egyetemen. Az MTBI annyi információt tud adni egy illetõ személyérõl amit egy egy-két órás kötetlen beszélgetés alapján is ki tudnál deríteni (irányított kérdésekkel még rövidebb idõ alatt). Ettõl függetlenül nem biztos, hogy az illetõ abba a csoportba tartozik amit az MBTI kiad eredményül.

[/cserf][/fülünyúl]

SötétBarom
#89343
^^

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

#89342
ENFJ

immovable
#89341
Hja. Politika is elterjedt, meg tanítják is, de attól még az is fasság. 😉
Lacee
#89340
nyilván azért használják a pedagógiai tanácsadástól kezdve a munkahelyi alkalmasságikon és a különféle marketingelméleteken keresztül a vezetõi kiválasztásig (és azért kell megtanulni az egyetemen), mert alapvetõen lutri-alapú és humbug.
most hogy mondod 😊

alapvetõen az eredmények lényege nem a szöveges értékelés egyébként, hanem tisztán csak a betûkonbináció, vagyis hogy milyen _alap_hozzáállással oldja meg a vizsgált személy a feladatait/problémáit, hogyan tekint a világra. Ez így önmagában elég általános ahhoz, hogy meg lehessen határozni 70-90 kérdés alapján, nem? ami lényeges, az az elsõdleges-másodlagos-harmadlagos funkció, ezeket jelölik a betûkombinációk, semmi többet.

Mind ugyanabban a sz@rban fekszünk, csak van aki arccal felfelé... \"Cuius testiculos habes, habeas cardia et cerebellum\"

Molnibalage
#89339
Valamit igen. Viszont simán kiválasztok olyat, amibõl egy sem igaz rám. Én sem kedvelem ezeket a valamiket, de azért erre bravo magazion jellegget mondani elég erõs.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Hegi90
#89338
Ez így van, de maximum kettõ, ami domináns.

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

Kata
#89337
Attól hogy elterjedt még pontatlan. Az "eredmény" amit ad, inkább horoszkóp jellegû: bármelyiket elolvasod a 16 típusból, mindegyikben találsz valamit ami rád is igaz.

[/cserf][/fülünyúl]

Lacee
#89336
pedig az MBTI egy elég elterjedt és elfogadott személyiségvizsgáló eszköznek számít... igaz, nem személyiségteszt (az angol megnevezés is kerüli ezt a szót, simán csak type indicatornak nevezi, ellentétben például a Big Five kérdõívvel, ami a teljes személyiségspektrumot vizsgálja), pontosan azért, mert nem csupán 16-féle ember létezik a világban. Ennek ellenére elég jól jellemezhetõ valaki a fenti ellentétpárokkal, viszont ez nem azt mondja meg, hogy "ilyen vagy és kész", hanem hogy általánosságban véve milyen alapvonásokkal rendelkezel.
Ahogy az eredeti topicban is leírtam, a Bravos és horoszkópos tesztektõl pont a belefektett munka és a tudományos megalapozottság (elméleti háttér, validált cuccról beszélünk, stbstb) különbözteti meg. Ja, és értelemszerûen a leghosszabb (94 kérdéses) verzió a legalaposabb, minél kevesebb a kérdés, annál nagyobb a mérési pontatlanság.

Mind ugyanabban a sz@rban fekszünk, csak van aki arccal felfelé... \"Cuius testiculos habes, habeas cardia et cerebellum\"

Broafka
#89335
majd lehet hogy azt kitöltöm, de a lényegen nem változtat. És nem a viselkedésed dönti el, hogy mi leszel az életben (jó, persze, ha paraszt vagy akkor az nem tetszik majd a fõnökségnek, de ha visszahúzódó vagy a bulikban, attól még lehetsz egy õstehetség a munkában)

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

madi 9k
#89334
94 kérdéses szerint is ENTP vagyok. 😄

http://www.madaraszautosiskola.hu

Kata
#89333
A kérdõívet látva nagy baromság, ennyibõl nem lehet valós adatokat kiszûrni, eléggé Bravo magazinos jellege van, nem töltöttem ki.

[/cserf][/fülünyúl]

milk4
#89332
ISTJ
Ez megnöveli a farkamat?

Majdnem 8éve tagja vagyok ennek a sz@r fórumnak... Kéne valami más hobby.

jhetedikj
#89331
INTJ - Lángelme

anno 1987

immovable
#89330
fasság

4, 20, 94 kérdésesre is más jön ki, plusz nem is igaz rám, csak kis része mindegyiknek.
HöfEE
#89329
INFJ

#89328
94-esnel ENTP
a masik 4 szerint ESTP-ez illik nagyon ram😛

Lyukasbogrács
#89327
van 94 kérdéses teszt is, de nekem pl. ugyanaz jött ki, mint a 20 kérdésesnél.

SötétBarom
#89326
A sok kérdéses baszás szerint: ENTP

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ

Broafka
#89325
az a baj, hogy mondjuk 1000 ember kikapja ugyanazt az értékelést. Ha mindenki ugyanolyan lenne, ugyanúgy kezelné a stressz helyzeteket akkor ez egy marha unalmas világ lenne, és mindezt 20 kérdésre alapozva. Egyébként nem rossz a teszt, de mondjuk 100-ból 1 emberre teljesen ráillik, 20-ból 8 emberre félig és 10-bõl 2 emberre meg szinte egyáltalán nem.

Ez olyan, mint amikor az a rengeteg középkorú háziasszony elolvassa a Best magazinban a horoszkópot, és odaírnak 2 triviális szöveget ami mondjuk mindenkire igaz: ma pénzt fogsz keresni és jó napod lesz, aztán írnak egy szöveget ami minden 20. emberre igaz: ma összeveszel az egyik barátoddal és jön az extrém ami minden 10000. emberre igaz lehet: meghal egy ismerõsöd (habár ilyen durvát azért nem írnak)

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

Marci0115
#89324
ISTJ és 95%-ban igaz

byzhouse
#89323
ISTEN

________________ /\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\/\\ ¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯

tigeroo
#89322
YMCA
Yoda001
#89321
ESFJ, ESTJ... elvileg valamelyik, de ahogy elnéztem a topikban nem sokaknak jön ki a kettõ közül egy sem<#nemtudom>

http://9gag.com/gag/5135249

morcosqtya
#89320
kb. 97%-ban igaz volt rám a kiértékelés.
Nem ismerem a tesztet, de érdekes...

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

NEOreg3
#89319
ájesztídzséj

nincs értelme az életemnek Schizoid személyiségzavarom van A barátok olyanok, mint a krumplik. Ha megeszed őket, meghalnak.:(

#89318
INTJ
#89317
ISTJ

unzip ; touch ; finger ; mount ; gasp ; yes ; umount ; sleep

Peter1
#89316
ISTJ - Csendes, komoly; alapossága és megbízhatósága sikerre viszi. Gyakorlatias, két lábbal jár a földön és felelõsségteljes. Döntéseit a logikára bízza, tervei megvalósításában pedig következetes. Örömét leli a dolgok megszervezésében: otthonát, munkáját, egész életét rendben szereti tudni. Nagyra értékeli a hagyományokat és a hûséget.

Ide mit lehet írni?

madi 9k
#89315
ENTP, oylan 70%ban találtam rám illõnek a leírtakat.

http://www.madaraszautosiskola.hu

Broafka
#89314
engem az INFJ-be tett, és nagyon nem igaz rám amit ír. Elég hülyeség is ahogyan kijött, mondtam, hogy bulikban inkább visszahúzódó vagyok, meg hogy engem mutatnak be másoknak, erre kihozza hogy tanácsadó?

Meg hogy a saját lelkemem viselem a világ éhezését és fájdalmát (Bocsi, de ez vicc, én ezt magasról leszarom 😄 )

- éppen d[-_-]b - hogy csinálod ezt a fordított \"b\" bet?t? - ööö, mind1...

Lyukasbogrács
#89313
eddig szinte csak felügyelõk vannak 😄

Sir Quno Jedi
#89312
diktátornak jó vagyok, azt írták

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#89311
Szerinted mi a legdominánsabb szempont ma az elhelyezkedésben? ==>> Te melyik személyiségtípushoz tartozol?
Molnibalage
#89310
Kaphatnak egy IJ kártyát. Én nagyon szívesen lettem volna történelem fizika szakos tanár, ha lett volna ilyen és megfizetnék. Viszont nem akartam éhenhalni. Így lettem mérnök. Olyan 2 percig gondolkoztam a közgázon, de már a 2000-ben is láttam, hogy minek...?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Czdano
#89309
<#idiota>

Morath Thanar:370HSSV 0773H Can u crack the code? No? OK. Turn your head upside down and read it again. haha xD League of Legends EU: XumuX

tigeroo
#89308
hogy milyen kávét ad az automata
Czdano
#89307
Jó, ez az esetek 10%-ában igaz mondjuk. De ha azt nézed az itthoni munkaerõ teli van közgazdásszal, ügyvéddel stb. Én õrájuk értettem

Morath Thanar:370HSSV 0773H Can u crack the code? No? OK. Turn your head upside down and read it again. haha xD League of Legends EU: XumuX

Molnibalage
#89306
Vagy nem. Én egy olyan cégnél dolgozom, ahol van vagy 80 mérnök. Mégis van olyan, hogy egy mérnöki célszotverhez egyetlen ember ért. Ha õt elküldik, akkor nem két perc más embert leakasztani, aki ér ahhoz, ami õ...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#89305
Teljesen egyetértek.

Asrock H61M-VS B3 (s1155), Intel Pentium G620 (2,6GHz/3MB) (s1155) BOX, Kingston 4GB 1333MHz DDR3 Non-ECC CL9 DIMM (Kit of 2), Sapphire Radeon HD 6670 512MB GDDR5, 128bit, DVI, HDMI, D-Sub (PCIe)

#89304
A valós képesség szintje (papír nem számít) és jó terhelhetõség.



EZT csak azért írom, mert sûrûn látom facebook üzenõfalon: "EZAZ MEGVAN AZ ÉRETSÉGI!"

Asrock H61M-VS B3 (s1155), Intel Pentium G620 (2,6GHz/3MB) (s1155) BOX, Kingston 4GB 1333MHz DDR3 Non-ECC CL9 DIMM (Kit of 2), Sapphire Radeon HD 6670 512MB GDDR5, 128bit, DVI, HDMI, D-Sub (PCIe)

Czdano
#89303
Legdominánsabb? Egyértelmû hogy protekció....sajnos.
Hátrány? Szerintem az ellenkezés a vezetõvel. Úgy vannak vele hogy van elég munkanélküli, és simán le tudnak cserélni akármikor akárkire (és igazuk is van :>😉

Morath Thanar:370HSSV 0773H Can u crack the code? No? OK. Turn your head upside down and read it again. haha xD League of Legends EU: XumuX

QuippeR
#89302
(egyébként van munkám, szóval nem vagyok érintett most a kérdésben.)

The problem is not the problem, the problem is your attitude about the problem.

QuippeR
#89301
nem az osztályelsõ szón van a hangsúly, hanem azon, hogy sok helyre, ahol egyébként csak egy átlagos képességû, de terhelhetõ, tanítható munkatársra van szükség, atomfizikust várnak 6 év belsõépítészi tapasztalattal és anyanyelvû szintû szuahéli és izlandi nyelvtudással.

The problem is not the problem, the problem is your attitude about the problem.

Zoli007
#89300
Nekem az a tapasztalatom, hogy a munkáltató le se ***-ja sem a diplomát, sem a kitûnõ osztályzatokat. Telekom állásinterjú: folyékonyan beszélsz angolul? CCNA/P van? Tudsz programozni?

Egy id?ben annyi pornó volt a gépemen, hogy Windows Datacenter Edition-t kellett használnom.

Molnibalage
#89299
Kreativitást és gondolkodást igénylõ szakokon ne lehet seggelni, mert nincs mit. Gondolkodni és alkotni kell...

Ettõl függetlenül az én osztlyzatom nem volt köszönõviszonyban sokszor azzal, amit a valós tudásom takart. Inkább alatta volt. Én viszont nem törtem magam annyira...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#89298
Csakhogy az, ha valaki osztályelsõ, nem feltétlenül jelenti azt, hogy õ a legjobb a szakmában (sõt, sok esetben csak magolni tud kitûnõen, de ha logikusan kell gondolkozni, akkor kékhalál...), és ha valaki 2-es 3-as osztályzatokkal megy végig akkor az egy lusta, bunkó aki nem is ért semmihez. Ezért nem célszerû tanulmányi eredmény alapján szelektálni a jelentkezõket.
Így a fenti válaszlehetõséget, a "Jó iskolai eredmények. (papírok megléte)"-t simán külön lehetne választani, mert a papírok megléte és a valódi tudás fontosabb, a jó eredmények csak sokadlagos tényezõ (kéne, hogy legyen).

QuippeR
#89297
akarni akarhatsz, de csak akkor fog sikerülni, ha a kompenzáció megfelelõ.

ha nekem lenne cégem, tudnám, hogy mit akarok csináltatni, ahhoz mi szükséges, mit lenne túlzás elvárni, és mi a korrekt kompenzáció.

The problem is not the problem, the problem is your attitude about the problem.

Marci0115
#89296
kicsit gondoljunk már mélyebbre, gondolom ha neked lenne céged te is a legjobb embereket akarnád felvenni nem?, kétlem hogy a lusta,lazsáló,bunkó embert választanád a legjobbak helyett