127612
-
#62666
ezzel teljesen egyet tudok érteni. amúgy olvastam lejjebb valakinek a hozzászólását a magánfogorvosnál. valóban aki ma meg tudja fizetni, annak nem jelent gondot a normális ellátás. a magánkórházakban (egyik ismerőstől hallottam) valóban törődnek az emberrel, az eredményekre nem kell napokat várni.
én még nem voltam fekvő beteg kórházban de nem is szeretnék. inkább ismerőseim által tudom hogy mi folyik ott, kirivó esetet még mondjuk nem láttam. hacsak az nem az volt amikor párommal bementünk a jánosba a balesetire, hat órát vártunk. az hagyján, de közben jött egy srác a haverjával, akinek kiugrott a válla, majdnem összehányta a srác magát annyira fájt neki. a haverja bement hogy lássák már el, mert nemsokára elájul. az orvos közölte hogy nem kell hangoskodni, és különben is neki lejárt a műszak, úgyhogy nem foglalkozik a dologgal. hát lehet én vagyok naiv, de tátva maradt a szám, hogy ilyen létezik, pedig már láttam egysmást. végül nagy veszekedés árán helyrerántották a gyerek vállát. kb, ötperces volt a dolog. gondoltam megosztom ezt veletek. -
Fbn Lx #62665 Nekem teljesen mindegy
Anya ápolónő, születésem óta megfelelő orvosi ellátásban részesülök :D
már ha ezt a sok vegyszert megfelelőnek lehet nevezni. Manapság meg nem járok kórházba, max ha a fogamat kell tömni, szal nem annyira érint. -
#62664
Üres szavazás. Fáradt vagyok végigolvasni. -
#62663
Igen, mert így reményeim szerint magasabb színvonalú ellátást kapok, még ha többe is kerül. -
#62663
Ellenzem, a magántőke bevonása véleményem szerint nem kívánatos ezen a területen. -
#62662
Igen, mert a versenyhelyzet miatt mindenképpen emelkedne az alapszintű ellátás is.
a jelenelegi "ingyenes" TB-alapú kórházi rendszer katasztrófa, több ismerősöm is dolgozik az egészségügyben, elég ijesztő dolgokat mesélnek... plusz a saját élmények... én szívesen fizetnék inkább többet, ha azért versenyképes szolgáltatást kapnék. -
#62661
Nem érteni kérdés :'( -
#62660
Szerencséd volt. Volt szerencsém látni az egészségügyet működés közben, mondhatom fantasztikus. És szerintem másnak is van kellemes története. -
#62659
Egy tökéletes világban nem lenne gond a magán betegbiztosító rendszer. Ahogy most kinéz a helyzet, a jelenlegi egészségügy egy darab rozsdás szögvasat nem ér. Ha magán biztosítókkal szerződnének az ügyfelek (állampolgárok), könnyen lehet hogy nagyságrendekkel jobb ellátáshoz jutnának az emberek.
Viszont ez azt is jelentené, hogy az állam úgymond "leveszi a kezét" a polgárokról. Pedig szükség lenne egy védernyőre, ami valamilyen szinten megvédené az embereket önmaguktól, attól hogy megfelelő ellátás nélkül maradjanak. Az egészségügyet nem lenne szabad teljesen üzleti alapokra helyezni. A biztosítási rendszer külföldi tulajdonú cégekhez kerülne, ami nem elhanyagolható veszély. Amerikában a lakosság nem kis része biztosítás nélkül él. Itt sem lenne másképp. Arról nem is beszélve hogy mi van ha egy biztosító csődbe megy. Erre is láthattunk már jó pár példát.
A saját véleményem szerint Magyarországon egy kőkemény rabló-kapitalizmus alakult ki a rendszerváltás óta. Olyan szinten állunk, hogy az állami pénzek elsikkasztása már a média előtt folyik, következmények nélkül. És ez pártfüggetlen.
Az egészségügy addig marad állami kézen amíg van még mit elsikkasztani. Utána átadják a magánszektornak, a többi az ő dolguk. Úgy látom az állam szépen magánosítja a korábban alárendelt ágazatokat, kevesebb felelősség-kevesebb baj elven. Ha mindent külföldi kézre juttat az állam, annak később súlyos következményei lesznek. -
#62658
Ellenzem, ez az út Amerikához hasonló káoszt teremtene -
#62657
Fogásztai melót én is magánrendelőt veszek igénybe, de egyébként mindig mindenhol tisztességesen elláttak. Késő este, hétvégén, hóban, fagyban is. Soha nem adtam hálapénzt. -
#62656
nemtom -
#62655
Igen, mert így reményeim szerint magasabb színvonalú ellátást kapok, még ha többe is kerül.
A mostani egészségügyi helyzet egyszerűen katasztrofális. Az sztk-ban amíg nem haldokolsz, kb basznak rád, az nem számít, h maradandó sérülésed marad. Gyógyszer felíratáson kívül nem is megyek. Fogászatra is csak magánrendelőbe járok, legalább megcsinálják rendesen, jó anyagokból, eszközökkel. Amikor műtöttek akkor is kapcsolatokon keresztül, vastag borítékkal kellett elintézni, h tisztességes ellátást kapjak. Röviden ennyi a tapasztalataim.
Hadd ne kelljen mesélni, mi folyik a tatabányai kórházban, és még erre kelljen tb-t fizetni? -
clio1616v #62654 hogyan lehet valamit egyenlőre ellenezni? mivel egyenlő? -
#62653
Ellenzem, valaki ebből is jól megszedné magát utána becsődölne az egész... -
#62652
Mivel nem lenne rá pénzünk, önző módon a harmadikra szavaztam. -
DIESEL DOG #62651 Hát egyelőre szóba sem jöhet ez a rendszer...
Ahogy az előttem írók is kifejezték, hazai átlag bérezéssel ez nem lenne túl jó alternatíva... -
#62650
Egyenlőre ellenzem. Magyar bérekkel ez nem alternatíva. -
#62649
Fogalmam sincs. A magyar bérek mellett nem tudsz annyit fizetni, hogy a kezelés valós árát kipengessed. -
ba32107 #62648 _S:?SD_A?S -
clio1616v #62647 késő van már... semmi baj -
Fbn Lx #62646 engem meg sunázzatok
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!ez nem úgy sült el, ahogy akartam :( -
Fbn Lx #62645 kérdezz meg valakit akinek van pöcse -
#62644
te ezt nem értheted -
#62643
Élnék tovább ahogy tudnék.Kiszolgáltatott,megalázó helyzet de mégiscsak élet.Ami elviselhetetlenebb lehet az egy halálos betegség és az erős fájdalmak,az még rosszabb lehet talán. -
clio1616v #62642 ezt hogy érted? -
#62641
*gurulnék* -
#62640
elszámolnék tízig és ugranék -
#62639
nem adnám fel. -
#62638
análisan izgatnám magam -
Fbn Lx #62637 És ha pöcsötök bénulna le és nem éreznétek vele semmit? -
#62636
Ha teljesen, nyaktól lefelé, akkor gondolom vegetálok.
Ha végtagok, akkor azzal el tudnék lenni... bár nem biztos, hogy akarnék. -
Cat 02 #62635 Én is arra gondoltam, hogy odamegy szélére és fejével operál :D -
Fbn Lx #62634 lendületet veszel és úgy elrántod a fejed, hogy eltörjön a nyakad!
Fizikailag lehetséges? :D -
#62633
Na jó, de a teljes lebénulás azt jelenti, hogy mozdulni sem tudsz :/. -
#62632
Na ja :D
-
#62631
üres szavazás -
#62630
Mint Magdi néni.
-
#62629
-
Cat 02 #62628 Legurul a lépcsőn.
