Stresszt, pánikot okoz a mobil hiánya
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az integrált pluralista szocializmusban az alternatív demokrácia objektív frekventáltsága stagnált. mikloss... Hagyomány és minőség 1989 óta.
végül leejtette/ledobta én meg rávetõdtem/ráestem, mintha az életem múlna rajta
nekem fontos a telóm, úgy látszik
Az egyedüli ,,mobil'' ,,telefonok'', amiket használtam, legfeljebb a szó nagyon általánosított értelmében voltak nevezhetõk annak. Rokonlátogatáskor készítettem a kicsiknek cérnatelefont, biztonságos volt és hordozható is, csak arra kellett ügyelni, hogy a cérnát kifeszítve tartsuk és a tejfölöspoharakat elég lazán fogjuk, és hogy a cérna ne érjen hozzá útközben semmihez.
Késõbb olvastam, hogy ezt a telefont már Huygens is leírta (õ egyébként robbanómotort is tervezett, lõporral).
Gyerekkorom elsõ saját telefonja még korlátozottabb volt, a mikrofonhoz szükséges szénrudakat egyszerûen egy szárazelembõl húztam ki harapófogóval, a hangszóró pedig egy vasmagos dróttekercs elõtt membránként rezgõ zsilettpenge volt; a hangminõsége olyan gyenge volt, hogy legfeljebb morzetávíróként lehetett használni. Az egyik rokonlátogatáskor a gyerekek örömére elkészítettem mobil ,,drótnélküli'' változatát (erõs mágnes + iránytû, hatókör 3 méter), és képtávíróként használtuk: egy 5x5 pixeles képet negyedóra alatt sikerült is továbbítanunk vele (nagyjából a Drake kozmogramtól átvett elv alapján).
Pánikot akkor egyik sem okozott, de az elmúlt években hirtelen rájöttem, milyen sok matematikai, fizikai elvet nem ismerek még a természetbõl, és ez szorongató.
tudom én, van akinek szükséges a munkához, és néha (kb évente 1-2x) nekem is jól jönne. de nem éri meg: engem a telefonálás és a zargatás stresszel, nem azok hiánya.
volt mobilom 1x, vagy 10 éve nokia "féltégla" 3210, nem kértem, kaptam. igazából egy dologra használtam: ez volt a vörös vonal, a vonalast nem nagyon vettem fel, ment az üzenetrögzítõ, a mobilnak a vip-k tudták csak a számát, és azt is, hogy csak fontos esetben zargassanak azon. aztán volt egy kis vita "ha van telefonod, mért van kikapcsolva" témakörbõl (utaztam), és másnap reggel letettem a konyhaasztalra. úgyhogy kb 7-8 éve tiszta vagyok 8).
most is rágják a fülemet, de csak akkor leszek hajlandó behódolni, ha lesz egy tisztességes pda-tel kombó, ami minden kívánságomnak megfelel. eddig mindig hibádzott vmi 8).
No good deed goes unpunished, outlander. - Azura
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320\" Sony Bravia
ACER TimelineX 3820TG (core I3 E370M, 2+4GB DDR3 1333, HD5470M 512MB, OCZ Agility3 120GB) MSI GT683R (core I7 2630M, 2x4GB DDR3 1333, GTX560M 1,5GB, HyperX 120GB + Segate Momentus 7200RPM 500GB)
valami oltári nagy megnyugvást okoz, amikor meló után/hétvégén kikapcsolom és elérhetetlen vagyok :-)
Ha ez valóban így van, akkor biztos a nehézfémek hatása és nem valami megfoghatatlan sugárzás miatt.
De engem ez is kezd a cukor=méreg divatos hisztire emlékeztetni.
Lehet, hogy a fele se igaz.
\"Now, let\'s kill that fucking band. ... Fuck you everybody, good night! \"