5288
-
Seten #596
Na erre gondoltam. Máris van két teóriánk. :)
-
CitizenX #595 Digitális trükk. A "közönség" majdnem minden videóban "véletlenül" mindig ugyanaz, a "spontán" segítő emberek is ott vannak mellette mindenütt. :D
Tehát a közönség az nem közönség, és az egész roskadozik a digitális utómunkától. Tehát a legésszerübb magyarázat az, hogy mindaz, amit látunk, az jó kis CGI. -
kalimera #594 Megnéztem.
Abban legalább egyetértünk, hogy nem vágták ketté.
Doboz is van, csak nem olyan feltűnő.
1982 óta már 25 év eltelt.
A trükk története és az elve szerepel az oldalon.
Az aktuális mutatványok technológiáját ne kérd.
Ha tudnám, akkor sem írhatnám le. -
Seten #593
Csak egy kérdés: megnézted te a videót? :)
Ugyanis ott nincs doboz. Tehát hová tszi a lábát?
-
kalimera #592 Körfűrészes bűvésztrükk PDF Nyomtatás E-mail
2004. December 21. Tuesday 23:00
A XX. századi bűvészet egyik leghíresebb és leglátványosabb trükkjét, a kettéfűrészelést P. T. Selbit brit bűvész dolgozta ki 1920-ban.
A drámai hatású új mutatványával, amelynek során elragadó asszisztensnőjét faládába fektette, látszólag kettéfűrészelte, majd néhány pillanattal később egyesítette, nagy feltűnést keltett Londonban, majd az egész világban. A mutatvány alatt csak a lány fejét lehetett látni, amint kikandikál a láda egyik végén vágott nyílásból. A lánynak semmi mást nem kellett tennie, mint az álla alá húznia a térdét a fűrészelés idején. 1921-ben Horace Goldin amerikai bűvész mutatta be a trükk továbbfejlesztett változatát New Yorkban. A lány feje, keze és lába jól láthatóan nyúlt ki a láda két végén és két oldalán lévő nyílásokból. Goldin azonban nem egy, hanem két lányt használt a mutatványhoz. Először is "hipnotizálta" az egyik lányt, és utasította, hogy feküdjön bele a vastag faasztalra helyezett ládába. A láda fedelének lezárása és lelakatolása után a bűvész megforgatta a forgó korongon álló asztalt és ládát, így a lány lába rövid időre eltűnt a közönség szeme elől. Ebben a pillanatban a lány behúzta a lábát, és a talpát a fedél belsejében kialakított lábtartónak támasztotta. Ezzel egy időben a másik lány, aki az üreges asztallapban rejtőzött, áttolta a lábát az asztallapba, illetve a ládába épített két csapóajtón, majd kidugta lábfejét a láda végén lévő nyíláson. Amikor a forgó korong megállt, a közönség az első lány fejét és kezét, valamint a második lány lábát látta. Ezt követően Goldin, asszisztense segítségével, egy hatalmas fűrésszel kettévágta a ládát. Amint a fűrészt kihúzták, két fémlapot helyeztek a vágatba, a láda két csonkjának a végére. Amikor a bűvész széthúzta a láda két felét, a fémlapok megakadályozták a nézőket abban, hogy a láda belsejébe lássanak. A látszólag kettéfűrészelt áldozat mosolygott és kezét-lábát mozgatta. Ezután a bűvész ismét összetolta a ládát, eltávolította a fémlapokat, és kinyitotta a lakatokat. Felébresztette a "hipnotikus álmából" a lányt, aki sértetlenül szállt ki a ládából. Goldin mindig a színház elé rendelt egy mentőautót és a színpad végében egyenruhás mentősök várakoztak a hatás kedvéért. Később óriási körfűrészt alkalmazott a kettéfűrészeléshez.
Harry Blackstone amerikai bűvész is továbbfejlesztette a körfűrészes trükköt. Ő már csak egy lányt hipnotizált, és utasított arra, hogy hagyja magát kettévágni. A lány egy 76 cm hosszú, 38 cm széles és 20 cm mély asztalra feküdt, ami egy torzó formájú üreget rejtett. Könnyen táguló anyagból készült ruhát viselt az asszisztens, ami alatt egy fémvázas szerkezet volt, hússzínű karton hátrésszel. Miközben a bűvész a közönséghez beszél, a lány kikapcsolja a csatokat a fémvázon, és testét az asztal üregébe süllyeszti. Feje, válla, karja, lábszára és lábfeje továbbra is látható marad. Ezt követően a bűvész a lány "alá" csúsztat egy jókora fadarabot annak bizonyítására, hogy igazi fűrészt használ. Majd bekapcsolják a 60 cm-es körfűrészt, és az asztalt daru segítségével a fogó penge alá helyezik. Úgy tűnik, hogy a lány teste még mindig az asztalon van, amikor a fűrész kettévágja a fadarabbal együtt. Miután a fűrész átszeli a ruhát, a vázat és a fát, a bűvész lemutatja az elfűrészelt fadarabot a közönségnek. Majd a a közönség sokkolása után, ujjainak egyetlen csettintésével felébreszti a lányt, aki leszáll az asztalról, és meghajol a közönség előtt.
A trükk legújabb változatát Doug Henning amerikai bűvész mutatta be 82-ben egy televíziós műsorban. A mutatványhoz egy lányt, valamint egy mindössze 30 cm mély dobozt használt, nem pedig közel 50cm-est. A doboz vége felfüggesztett ajtót rejtett magában, amelyhez két távirányítású gumiláb csatlakozott. A két részből összeillesztett dobozt az asztalra helyezik. A lány bemászik a dobozba, fejét és lábát kinyújtja. Ezután a dobozt, úgy fordítják el, hogy a lány a közönség felé nézzen, miközben hipnotizálják. Ez idő alatt a lány behúzza a lábát a dobozba, s a helyére az állábas ajtót rúgja úgy, hogy a két gumiláb kinyúljon a doboz nyílásán, majd térdét a mellkasa alá húzza az oldalára forgatják, és megkezdődik a fűrészelés. A hitelesség fokozása érdekében a bűvész kis csapóajtót nyit ki a doboz egyik oldalán, és megmutatja a lány karját, a doboz másik részén lévő ajtó kinyitásával pedig az állábakat mutatja meg a közönségnek. Rejtett zsinór meghúzásával a lány mozgatja a bokában hajlítható gumilábat. A folyamat néhány pillanat leforgása alatt visszafordítható, és a kettévágott lány ismét a saját lábán áll...
Forrás:
http://www.buvesz-bolt.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=35&Itemid=33
Közös barátunk:
http://www.google.hu/
-
Seten #591
Tisztában vagyok vele, hogy nem vágta ketté. :)
Azt kérdeztem hogyan csinálta?!
-
kalimera #590 Nyugodtan alhatsz tőle.
Kb. annyira volt veszélyes ez is, mint a tv2 kígyós produkciója. -
Seten #589
Na EZT hogyan csinálta?
-
CitizenX #588 "Több cégnek"... - Egy cég nevét mondják meg, egyetlen egy cégét, amelyik bizonyítható módon profitált Geller képességeiből. Amíg konkrét adat nem hangzik el, adig ez is csak egy marha jó PR-fogás, egy urban legend, semmi több. Én még az életben nem hallottam-olvastam-láttam, hogy vagy Geller, vagy a "több cég" egyik képviselője konkrétan nevén nevez akár csak egy céget. Miért?
És így, hogy nincs megnevezve a dolog, mindenki hallgat. Az összes cég csak ül mukkot sem szólva, mert vagy azt hiszik, hogy a másik, konkurens csapat használta Gellert, vagy nem tudják, hogy most akkor mi van...
Egyébként ez hogy történt elsőre? Felültették egy gépre, és elrepkedtek a tundrák felett, Geller behatárolta az olajmedencét, és máris mentek, költségeket nem kímélve fúrni? :D Kötve hiszem. A dolog nem túl életszerű. Ja, próbának vetették alá, elreptették olyan mezők felett, amikről ők már tudták, mit lehet ott kitermelni, és Geller megmondta a frankót? Akkor Geller akár meg is tudhatta, hogy adott területen mi van van, hisz amit egy embernél többen tudnak, az többé már nem titok.
De mondom, cégneveket szeretnék, konkrétumokat. Én is elmondhatom, hogy hja, hát igen, paraképességeim révén segítettem az egyik rendőrségnek egy csomó nyomozásukban felkutatni eltünt személyeket, tetteseket. Ja, hogy melyik ország rendőrségének? Melyik esetekben? Az kérem, titok! :D
A "kanálbiznisz" a hetvenes-nyolcvanas években nagyon jól fizető cirkusz volt. Fellépések a világ minden pontján, egyetemi előadások, demonstrációk, tv-showk kemény pénzekért. Uri több könyvet is írt, azok is hoztak szépen. Látogass el a honlapjára, köveket árul a srác, azzal a felkiáltással, hogy azok varázskövek, mert ő feltöltötte azokat pszi-enerdzsivel. :D Ugyanmár. Ez kőkemény üzlet.
Említsük még meg az adúászt is: James Randhi nevű szkeptikus-bűvész kábé 15 évvel ezelőtt letétbe helyezet egymillió dollárt. Az kapná meg, aki laboratóriumi körülmények között, szigorú ellenőrzés mellett produkálni tud BÁRMILYEN paraképességet. Akármilyet. Az a pénz még mindig ott figyel a letétes bankszámán, senki nem tudta elvinni, senki nem volt képes ellenőrizhető körülmények között parajelenséget produkálni. Nos, akkor most mi van... 1 milla fekszik ott a becses mentalistáknak, és a kutya nem tud a közelébe férkőzni...
Geller tényleg tud valamit: Zseniális bűvész.
Mondom ezt úgy, hogy én magam nem zárom ki bizonyos parajelenségek létezését. De amit Geller mostanában művel, az szégyengyalázat. És persze ott van az a 1 milka, amit senki nem tudott elvinni tizeniksz év alatt. Azt hiszem, ez mindent elmond a parafenoménokról. -
#587 Azt a musort kb 5 percig neztem. Szanalmas propaganda a tv2 reszerol.
Uri Geller egy ugyes buvesz, aki azt tudja, hogy hogyan adhatja el magat magusnak mindenfele trukkel. Ez nagy teljesitmeny, el kell ismerni, de ettol meg egy gerinctelen alaknak tartom.
Mutatvanyai utanozhatoak es tobbszor bukott mar le TV-ben, pl. az izraeli 'Kivalasztottban'. -
Seten #586
"honnan tudták, hogy 2007 nyarán ki lesz a műsorban"?
Egy parafenomén mindent tud! :)
-
dzsagon #585 Egyszerü videótrükkok a nézők pedig be vannak épitve. -
karajjj #584 na erre céloztam az előbb... -
#583 Tegnap este ment "Uri Geller élete" a TV2-n 23-kor.
Ebben volt szó arról, hogy több cégnek talált olajat, aranyat, gyémántot (stb) és ebből szerezte vagyonát, amiből megvett egy utcát és kiépített egy 15millió dolláros birtokot (amin persze helikopterleszállóhely (stb) is található).
Ezt persze biztos nem a "kanálbizniszből" finanszírozta. :)
Továbbá mutatták, hogy milyen "csodatettei" voltak 30-40 éve. (Többet között az, hogy bekötötték a szemét, eléraktak 1 fadarabot, hogy ne lásson, és le kellett rajzolnia azt, amit a másik ürge rajzolt a fadarab másik oldalán. És azt senki se mondja nekem, hogy a bluetoothos fülhallgatóján keresztül kapta az infót, hogy mit rajzoljon! :P)
Szóval, ha azt nem is, hogy az a 10 ember rendelkezik paraképességekkel, azt mindenképpen el kell ismerni, hogy Uri tud v.mit... -
kalimera #582 Ja, hónapokkal előtte betette a fényképét valaki.
Na, az lesz a kiválasztott. -
#581 fénykép az pláne nem számít semmit.én is oan képet teszek fel magamrol amiet akarnák :S
de ja az igaz..akkor lehet hogy véletlen egybeesés a névvel.:Dnemtom passz...de hogy nem akkora a pozitív értéke a műsornak mint amire számítottak az hétszentség.:D -
kalimera #580 Nyomós érv.
Szombat délután kezdték el az egészet szervezni ... -
TomDantes #579 Tegnap mondták a tv-ben csak már nem emlékszem rá. Anglia legnagyobb ilyen társasága,...biztos utánna lehet nézni mi a neve. -
kalimera #578 Fénykép is tartozik hozzá.
Sok hozzászólása van.
8 hónappal ezelőtt más volt a véleménye ... -
#577 és honnan tudták volna 2007 nyarán hogy ki lessz a műsorban? ugyanmár... -
#576 szted a nick az télleg hozzá tartozik??arra nem gondolsz hogy akár én is beregélhetnék ide Uri Geller néven??? :oo -
karajjj #575 én a tegnap esti doksifilmre gondoltam, amiben uri gellerről volt szó...
abban volt ez az olaj meg aranykeresős téma... -
CitizenX #574 A műsort nem láttam, épp azért, mert az egyik abban résztvevő mesélte el, mekkora kamu lesz az egész. Onnantól kezdve miért lennék kíváncsi egy ilyen bazári majomkodásra?
Még mindig várom az olajtársaságok neveit... :D -
kalimera #573 A kígyós:
http://www.illusiondepo.com/magyar/viewtopic.php?t=64&sid=ccb17bb402d9c5ca2d05e955358acd95
Aug. 01, 2007 7:16 - Szentpéteri Attila
"
Szevasztok! Ma olvastam, hogy valami parafenoménos show műsor fog indulni a tv2-n. Uri Geller lesz a műsorvezető és nem bűvészek és illúzionisták jelentkezését várják hanem igazi parafenoménokat!
Kíváncsian várom, hogy mi lesz ebből!? Van ennyi parafenomén kis hazánkban, hogy egy teljes műsort lehessen rájuk építeni?... Ti ismertek ilyeneket? Én eddig még csak csalókkal találkoztam ezen a területen.
"
No comment -
#572 Geller szerintem nem is talált semmit.
Ott a Helgás ügy: rendőröknek azt mondta, hogy az eltűnt lány jól van, aztán holtan került elő és kiderült, hogy már rég halott.Geller azért lenyúlta a pénzt. -
#571 amugy mikor már vagy 3jára említették hogy képességeik vannak ezen embereknek,akkor egyből a heroes jutott az eszembe:D
nekem tetszik,ha trükk akkor is jo,legalább ugy csinálják meg hogy ne vegyem észre és kész.
az órás az elba**ta:D Zita kétszer is mondta hogy 5.30 majd télleg elvette és aztán 4.30 volt.(látszódott Zita -n a megdöbbenés:))) sszal megis lepődtem hogy a Geller mért pont ezt a srácot(Luit) mentette fel.
Sztem a rajzos volt a legjobb.
Várom a szombatot és megtudjuk mivel rukkolnak elő ugyan:D -
#570 Ebben igazad van viszont nem is különleges képesség... -
karajjj #569 úgylátom te is nézted..
hát elég érdekes volt, amiket ott mondtak, ha ez tényleg így van ahogy állították, akkor nemértem, hogy mért adja a nevét egy ilyen műsorhoz, nemhiszem, hogy nagy szüksége lenne a pénzre -
Seten #568
Így van. Egy repülőgépet nem nagy tudomány eltűntetni, elég ha belevezeted egy "Pentagonba". Szinte semmi nem marad belőle. :)
(ezért most az FBI-tól tuti kapok egy beutalót Guantanamo-ra.)
-
CitizenX #567 Olajos-ügy: Aki konkrétan tudja, hogy melyik olajcégnek mikor és hol talált olajat, vagy bármi mást Geller, az pls írja már be ide forrással együtt. Csak mert attól tartok, hogy ezek a cégek soha nem lettek megnevezve, így egyikük sem cáfolhatta-védhette meg ezen állítását Gellernek.
Érdekes módon csak annyit tudunk, hogy "ohh, igen, Geller már talált egy csomó ásványkincset jó pár cégnek". - Oké, akkor kérjük a konkrétumokat. -
kalimera #566 Akkor is a kígyós volt a legjobb:
A végére maradt legjobban beijedt szereplő.
A már bizonyosan nagyon mérges (ingerült) kígyó ...
-
#565 "a vasakat,vasalot,vilalt"
vasakat,vasalót,villát...most néztem elég hülyén irtam.SSss siettem :S -
#564 Azt hogy ki milyen szinten áll, azt nehogy már te döntsd el. Nem veszekedni akarok, hanem viszonylag normális eldumálni, elvégre erről szól a fórum.
Amúgy szerintem ha a repülővel valami elmozdítós dolgot akarnak, tutti valami gagyi optikai csalódás vagy hasonló lesz. Épp elég nagy és nehéz egy gép, hogy csak úgy mindenki kénye-kedve szerint szórakozzon vele. -
#563 a vasakat,vasalot,vilalt feltenni az emberi testre nem trükkk az valóban létezik.:)kivi vok én is a repülőteres dologra...nem fogjuk elfeljteni azt a járatot :oooo -
#562 1. Nem ismétlem magam.
2. Miért, v.ki odament és elkezdte baszogatni a kígyót, hogy megharapja-e? Az hogy minden második ember kígyószakértő lett, és megállpította, hogy az egy nemtommilyen balboa, vagy sikló, az nem jelent semmit. Bár személy szerint magam sem hiszem, hogy mérgeskígyó lett volna. (Vagy azt, hogy volt benne méreg, mert ha lett is volna, biztos megcsapolták volna.)
3. Akkor értsed meg hamar. -.- Szánalom. (Btw, erre a HSZ-re ne válaszolj, ha megoldható. (Amennyiben mégis válaszolsz, azzal csak a saját szinted jelzed.))
#559: Olyat már csinált, nem? Amúgy egy repülőt nem nagy tudomány eltűntetni. (Legalábbis, ha tudja az ember vezetni. :D)
Uri-val kapcsolatban engem csak az érdekelne, hogy sokan szidják, hogy így játsza meg magát, úgy játsza meg magát, de azt senki se mondta még meg, hogy hogy találja meg az olajat. :D Pedig az nagyon érdekelne. Hamarosan nagyon sokat fog érni az az olaj, amit még nem fedeztek fel... És jó lenne, ha Mo tenné rá a mancsát. :) -
#561 500
-
karajjj #560 házigazda jogot hány hsz-től lehet kérni? -
#559 #558, #553... veszekedésre semmi szükség!
inkább dobok fel témát, szerintetek mi lesz ferihegyen? amennyit kinézek a műsorból valami gépet fognak "eltüntetni"...
-
#558 Na már vártam, mikor jössz meg te vagy akármelyik másik, amelyik mindenkit kijavít itt, mert ő az okos.
1. a TV2-vel már rég bajom van, ez a topic erről a műsorról szól, a felesleges topicnyitogatást meghagyom másnak
2.igenis bizonyított, hogy nem mérges kígyó volt az edényben, ettől több nem is kell
3.szerintem aki akarta érteni, az értette
4.hát ez no comment
Ilyen hsz-ekkel te ne erőltesd az agyad inkább -
#557 Az.
Már kiváncsi vagyok, hogy mit fogtok kitalálni, mikor meglátjátok azt a csákót, aki felragaszt a másikra fémtárgyakat...
Már előre látom a kommenteket:
"Láttátok azt a bakit? Tisztán ki lehetett venni Zita domborulatain (mellein) a pillanatragaszót, amivel az a kókler odaragasztotta azt a vasalót!"
Vagy v.mi hasonlók, de már előre nevetek.