491
bizony
  • Bucser
    #91
    és mehet is munkaügyi bíróságra.
  • tigeroo
    #90
    Írjon be neki sok karót a tanár, buktassa meg a gecibe.
    Legalább kap egy leckét az élettől.
    Maflást meg nem lehet adni a büdös kölyöknek, mer' jön az ombucman...
    A szülők meg hőbörögnek mer az ő jókisfiuk csak "színészkedik"

    Ilyen kis buznyákok mindíg is voltak, csak vagy az volt, hogy a tanár "intése" után a szülő leült vele beszélni és megnevelte... vagy első körmös után már meggondolták hogy rosszalkodjanak-e az órán.
    Szóval ezekben a kivételes esetekben amik a napokban a nyilvánosság elé kerültek, azokban mindben a szülők a hibásak...mert nem akarják megnevelni a gyermeküket.
    Bár az tuti hogy én gyerekemhez tanár nem érhetne, de biztos hogy nem is lenne rá szükség.
  • tirpitz
    #89
    Korábban a munkaidő tényleg 8 óra volt. Most ha a munkaadó azt mondja, hogy "Petikém ezt még ma be kéne fejezni" és petike azt mondja hogy szart, lehúztam 8 órát, akkor azzal a lendülettel nézhet új munka után.
  • Bucser
    #88
    Korábban sem kellett kevesebbet dolgozni, maximum értelmetlenebbül. Ez csak kifogás.
  • tirpitz
    #87
    Én 24 vagyok, és kicsit úgy érzem mintha az én korosztályom lett volna az utolsó, akinek még sikerült átrohannia a szakadék feletti zuhanó hídon: mindig az alattam lévő évfolyamokkal volt nagy gáz. Visszagondolva mi egész nyugisak voltunk összességében, pedig 25 emberből 7-8unknak volt fegyelmi tárgyalása:)
    Szerintem a probléma egyrészt ott van, hogy egyre nehezebben élnek meg az emberek, többet kell dolgoznia mindkét szülőnek, a gyerekre nem, vagy alig marad idő. Vagy pedig egyszerűen leszarják. Ha pedig mégis oda tudnak és akarnak figyelni a gyerekre, és jól is nevelik, akkor meg 6-7 évesen bekerül az iskolába, ahol az osztálytársai min. 70%-ára nem figyelnek a szüleik, a gyerek meg azoktól tanul, mert nem akar különc lenni azzal, hogy normálisan viselkedik. Másrészt meg tényleg vannak olyan gyerekek, akik minden jó feltétel ellenére kezelhetetlenek, a családnak meg senki nem nyújt segítséget, inkább megbélyegzik a szülőket, hogy azok baszták el, mert az egyszerűbb. TC3: pszichológushoz nem vittétek el a gyereket még? (Szcientológusok meg ne kövezzenek a kérdés miatt:) )
  • Bucser
    #86
    A hiperaktivitás társadalmmi jelenség. Ott nem az a probléma, hogy rossz a gyerek, hanem annyi energiája és mozgásigénye van amit nem képes levezetni. "sajtkukac"jelenség. Ha a szülő nem foglalkozik vele akkor szimplán csak ráfogják, hogy "rossz". holott csak mozgásigénye nagyobb mint amit a felnőtt tolerálni tud.

    Rengeteget segít az ilyen gyerekeknek ha rendszeresen edzésre viszik, sportolhat és kifárasztják.
  • Rundstedt17
    #85
    Ha nem tévedek ön az ügyeletes liberális troll?:D
  • Taranov
    #84
    Fiúk, gondoljatok bele, régen nem volt ennyi hiperaktív gyerek.
    A neveltetésen nagyon sok múlik, talán a törvényeken is múlik ez-az, de a hiperaktív gyerek nem ugyanaz, mint a rossz gyerek, és sajnos mostanában nagyon elterjedt a hiperaktivitás.
  • Frosty01
    #83
    oh hai
  • Bucser
    #82
    megjött az ügyeletes rasszista troll.
  • Frosty01
    #81
    detto... bár anyám néha nagyon izé tud lenni velem, akkor se szólalhatok meg :( mert egyből mit kötekszel fiam stb stb, széthasítanának ha akár egy újjal is hozzájuk érnék, és nem is bánom... legalább nem leszek ilyen társadalom-söpredék
  • Rundstedt17
    #80
    ennyi
  • Bucser
    #79
    Én ha már felemeltem a hangomat anyámmal szemben már akkor jött apám, hogy így nem beszélsz az anyáddal.

    Apámtól meg tudtam milyen ha meglendül a keze. úgyhogy visszaterelt a jobbik pályára.
  • Bucser
    #78
    "rosszabbfajta cigáy "

    Az milyen? Olyan mint a rosszabfajta magyar? Vagy rosszabfajta néger? vagy rosszabfajta német vagy rosszabfajta más gyerek?? Nem értem...
  • Czdano
    #77
    Nem értem :( Egyáltalán hogy merészeli hogy hátbavágja a SAJÁT anyját..Én régebben ha megsértődve vagy mérgesen néztem apumra akkor rám szólt hogy ne nézzél így rám vagy valami..Miért ilyenek a mai szülők? o.0
  • degenerator
    #76
    gondolj bele, ha egy rosszabbfajta cigáy hiperaktív lesz...:)
  • degenerator
    #75
    a bátyámnál is volt iylen probléma, de nem rendszerszerűen. egyszer anyám kártyájáról levett még kiskorában egy ezrest, apám elverte, és közölte vele, ha még egyzer előfordul, mehet intézetbe. másnap fel is hívta őket, és érdeklődött az elhelyezésről. a bátyám meg könyörgött, hogy ne, megjavul. (később elmondta nekem, hogy csak egy haverját hívta, a kocsmában megkérte, de akkor nagy lélektani hatást gyakorolt a bátyámra, lám, nemsokára lediplomázik.)
  • Czdano
    #74
    Azért lehet tenni ellene vmit..nagybátyámék megoldották..unokatesom úszásedzésekre jár és egyáltalán nem csinál semmi rosszat :)
  • TC3
    #73
    Nálunk fater:
    8 óra van fiam, kapcsold ki! /én nem kapcsoltam ki a gépet/
    Rá 10 percre odalyött, és kihúzta a tápkábelt, és annyit mondott,: Jó éjt!
    Másfél éve /kb:/ olvastam egy fórumba hogy megcsinálta ezt egy nő, és a 11 éves gyereke hátbavágta az annyát!
  • degenerator
    #72
    erre megint csak azt tudom mondani, hogy 10 évesen szörnyeket robbantgattam szét, fröcsögött a vér, és lám, nem tartok kislányokat a pincémben.
  • Czdano
    #71
    (hozzátenném hogy én nem változtam semmit attol hogy FPS-ekkel játszok 1-2 éve..nem tapasztaltam magamon olyanokat hogy erőszakosabb lettem vagy valami és ezt más is megmondja [csak szemüveges lettem])
  • degenerator
    #70
    azért ahhoz el kell azt is képzelni, hogy neked van ilyen gyereked. egy ideig foglalkoznak vele, de évek múltán már unalmas, hogy petike, hagyd békén a tigrist, jaj petike, rakd vissza a tigris fejét, stb

    nekem is van egy unokaöcsém, még csak két éves, de én negyed óra alatt elfáradok, ha futkozok utána, lerakni a sarokba meg nem lehet, nem sámli.

  • TC3
    #69
    Az fasza!
    Én gyerekkoromba lebugtam, hogy lóvét loptam anyámtól! Amikor kiderült, apám elvert, mert nem vallottam be, hanem még próbáltam kikamuzni, és természetesen öreganyám is megtudta, aki annyit mondott, hogy szégyenli hogy egy olyan gyerek az unokálya, aki meglopja a salyát szüleit, és 2 napig nem is beszélt velem, és kb:1 évig nem adott ajándék mellé pénzt, és hozzátette, hogy azért nemadok, mert szeretném, ha megértenéd, hogy nem kell pénz nahhoz, hogy felnőtt legyél, és boldog! Azóta ha egy haveromtól kérek valamit, és aztmondja, vedd ki a táskámból odaviszem neki, és kivetetem vele, vagy otthaggya a tárcát az asztalom, rászólok!
    Nekem az amit a család összefogva tett, hogy éreztesse, hogy rosszat tettem, annyira megmaradt, hogy iszonyat!
    Most nem csinál senki ilyet, mert szégyenlik, hogy a gyerek lopott, holott az egy gond, amit a családdal közösen kellene megoldani, nem pedig fű alatt. Mert akkor a gyerek azthiszi, hogy kevéssel megúszta, és a család többi tagja nem is tud róla!
    Én abbol a korbol vagyok, hogy ha szart kevertem, kaptam akkora pofont, hogy szó szerint megszédültem. És aztmondom, hogy ebből a szempontból rohattul örülök, hogy kaptam a pofonokat, mert tudom, hogy mi az a félelem, mi az a tartás, és mit jeléent tisztelni valakit, és felvállalni, ha teszek valamit, még ha rossz is az amit tettem!
  • Czdano
    #68
    Mellesleg én szüleimnek hálás vagyok hogy nem engedték az ilyen hülye meséket (pokemon, songoku meg istenf@sza) Mikor meglett az első gépem (max 10 éves lehettem) nem nagyon engedték az fps játékokat se aztán ahogy nagyobb lettem fokozatosan engedtek dolgokat :-p
  • degenerator
    #67
    lehet, a barátai miatt szocializálódott iylen irányba. anno nekem is volt egy osztálytársam, az volt a hobbija, hogy elszökött, és néha a rendőrök hozták vissza az ország másik végéből. de aztán a szülei odaadták a nagymamának, aki drákói szigort vezetett be, ha nem ért haza délután négyre, aznap nem szólt hozzá senki semmit. lehet, neked is ezt kéne. vagy valami hasonlót.
  • Aspyrin
    #66
    Lehet otthon is így szokták kezelni a helyzetet! :DDD
  • Czdano
    #65
    Lol egyszer voltunk nyaralni (család nagyrésze, távolabbi rokonok, szülők régi évfolyamtársai voltak ott) és ottvolt egy ilyen kis hiperaktiv gyerek aki nem nyugodott le sose -.-' Unokatesomat felbaszta és fejjel lefelé belerakta a homokba :AD:S:DS:S Amin meglepödtem h szülök magasból leszarták, ránéztek, látták hogy még élt és beszélgettek tovább o.0
  • degenerator
    #64
    ez megint egy hülyeség. én is néztem kiskoromban akciófilmeket, mégsem akartam lelőni senkit, 10 éves koromban horror-rajongó voltam, és nem lettem pszichopata, sőt, egyszer még a mónika showt is megnéztem, de nem túlzottan kötött le.
  • Aspyrin
    #63
    Egyik sem de még pénzem sincs! :DDDD
  • degenerator
    #62
    ha van kocsid, meg jól nézel ki, sztem belemenne...:D na de nem árulom itt a neten:D
  • degenerator
    #61
    engem egy hattyú megtámadott:D
  • Aspyrin
    #60
    Cím/telefonszám privátban =)
    *viccel*
  • degenerator
    #59
    valószínűleg túl szabadon tartottad kiskorában. az uncsitesómat is elég liberálisan nevelték, most 15 éves, ő az iskola kurvája, a 4edikes csitrikkel megy megdugatni magát hétvégente, bukásra áll 4ből, és ha megkérdezem, hogy mi akar lenni, ha majd felnő..."vállrándítás": prosti, azok jól élnek...
  • TC3
    #58
    Bocs, de az a tanár BAROM volt, ilyenek vanna, és a suli dolga, hogy nem rugta ki.
    A nők viszont nagy százalékba képtelenek a szigorra, mert érzékenyebbek. Ezért van az, hogy a női tanárokkal nem foglalkozik sok diák. Viszont ezzel nemlehet tenni semmit, mert ha azt várnánk el, hogy szigorubbak legyenek a nők, az olyan, mintha a kutyára haragudnánk, hogy nyávogás heléyett ugat!
    Nálunk úgy oldották meg a problémát, hogy a tanáraink nők volta, az ofő is, és ha nem bírt velőnk az ofő, akkor beküldte a helyettesét, aki egy 120kg-os volt katonatiszt fickó volt. Utána fél évig nem is kellett jönnie a fickónak, pedig nem bántott senkit, csak a robosztus hanglejtése, a katonás modora, és a nem kicsit nagy teste elég volt. /féltünk is tőle/
  • degenerator
    #57
    amikor én jártam általánosba, a galeri rendszer akkor is működött.... nem egyszer ott gyülekezett a lakótelep a suliajtó előtt.
  • degenerator
    #56
    azér a pofon beszüntetésével egyetértek. általánosban emlékszem, volt egy böszme tesitanár, végigkúrta a tanári kar női részét, és az óráin néha a betonba verdeste a diákjai fejét.

    nekünk is voltak tanárjaink, akik nem tudtak fegyelmezni, akárhogy próbálkoztka, leggtöbbször nők. sajnos kissé elnőiesedett a pálya...
  • degenerator
    #55
    a valódi problémákat sg-n nem lehet megbeszélni, itt nincs polidili.
  • degenerator
    #54
    hehe...hehe...hehehe:D:D:D

    cigány vagy?
  • Frosty01
    #53
    elég durva :|
  • Kandurex
    #52
    probléma az, hogy a gyerekeket nevelni kell, és bárki, bármit mond, a szép szó nem elég, igenis kell az atyai pofon, még ha ez tanár részről is jön, ilyenek vagyunk, így ment ez évezredeken és csak ez vált be