141
  • Magnetic
    #1
    Szinte kizártnak tartom, hogy egy nálunk fejletebb civilizáció rádióhullámokkal kommunikálna, ami az ő szemszögükből nézve idejétmúlt és lassú is, főleg ha teszem azt több naprendszerben is jelenvannak. Valószinű, hogy nem fognak napokat, vagy heteket várni egy-egy üzenetváltásra hanem valami teljesen számunkra még fel nem fogható módon kommunikálnak egymásal.
    De sose lehet tudni :-)
  • Pluskast
    #2
    Szerintem is. Viszont egy régebbi üzenet eljuthat a földre. Mondjuk amikor még kb olyan fejlettek voltak mint mi. Pláne ha teszem azt az évmiliókkal ezelött volt.
  • WinT
    #3
    Le vannak ezek maradva. Jodie Foster már évekkel ezelőtt megtalálta az áhított jelet.
  • rolika
    #4
    gibson neurománcának a végén a mátrixban szabadjára engedett mesterséges intelligencia, wintermute csak úgy mellékesen közli, megfejtette a szignált, és válaszolt is rá. a mona lisa overdrive meg úgy végződik, hogy el is indulnak oda.
    :-)
  • szasz85
    #5
    Abból a régi üzenetbő már nem sok maradhatott. Meg ekkora válaszidővel problémás beszélgetni. :)
    Egyébként se hinném hogy felküldték minden tudásukat mielőtt lekapcsolták az utolsó rádiót.
    Az meg hülyeség hogy mi sugározzunk. Nem lenne okos egy ilyen hatalmas és ismeretlen helyen, egy ilyen gyengécske kis civilizációnak kiabálni hogy helo itt vagyunk.
    Mikor egy elromlott műhold lelövése 3 hónapba, több 100 szakértőbe meg majd 100 millió dollárjába kerül a világ leggazdagabb és legerősebb nemzetének.
  • Turmoil
    #6
    Azért mert nem a Földön élnek, még lehet, hogy nem fejlettebbek nálunk, lehet, hogy ott tartanak, mint mi. A fizika ott is működik minden bizonnyal, tehát elképzelhető, hogy felfedezik és használják a rádióhullámokat. Ilyet el lehet csípni. Feltéve, hogy az elkövetkező 100 évben mi is használjuk még, ez 150-200 éves periódust jelent. Ez kozmikus értelemben olyan kicsi, hogy egyáltalán nincs arra garancia, hogy van átfedés a két civilizáció között a rádióullámok használatának terén és így tényleg nem találjuk meg egymást. De ha fejlettebbek és kíváncsiak, akkor lehet, hogy tőlünk várják az üzenetet.

    Esetleh füstjelekkel próbálkozhatnánk:)))
  • csgery
    #7
    És ,mi van akkor, hogyha a földönkívüliek még nincsenek olyan fejlett szinten, hogy kommunikáljanak? (mondjuk ez már a másik véglet...)
    Viszont, szerintem ha már ennél fejlettebbek lennének, akkor is használhatnák a rádióhullámokat (példának okáért a Commodore 64 is már lejárt, de még mindig használják, és szerintem a legfeljetteb kutatóintézeteinkben is vannak még streamer kazzettás cuccok.
    Tényleg, két alternatíva van; vagy rosszkor keressük, rossz helyen, vagy nincs is értelme keresni.
    MInt ahogy a cikk is írja, senki sem szólal meg, hanem csak a másikat hallgatná. Mivan, ha ők is azt várják, hogy mi szólaljunk meg, mert ha olyan szinten vannak, akkotr biztos érdekli őket is, hogy nem-e vannak egyedül.

    Érdekes téma, ez, ha melenne a felszerelésem ,és tudnám a módját, hogy miként kell ezt csinálni, beállnék a sorba, hátha hallok vmi érdekeset:)
  • Jonah
    #8
    több gondom is van :
    - tegyük fel, találunk valamit... Visszaüzenünk, jól megkapják. Aztán mi a garancia,hogy békések lesznek ?
    - A kommunikáció korántsem biztos,hogy így zajlik ott.
    - Békés üzenetet küldünk. Mi garantálja, hogy ők békés emberi módra is veszik ezt az üzenetet ? Pár név valami idióta agyamentotthonból ? Lehet náluk épp ez a durva sértés.
    - Még a tudósok sem bírnak a hit kérdésében embertől elvonatkoztatva gondolkozni. Miből gondoljuk, hogy egy űrt megjáró idegen életforma intelligens ? egyáltalán, mit jelent a tudósok számára az intelligencia fogalma ?

    Túl sok kérdés ez ahoz, hogy ripsz-ropsz válaszoljanak rá. Erre van néhány fax egy lebujból és elkezdi tömni ezt a sok baromságot, hogy juhé milyen jó lesz h megtaláljuk a szomszédot ? és mi van ha a szomszéd nem örül nekünk, mert fél, hogy az ő bolygóját is lelakjuk ? Vagy esetleg túl primitívnek tartanak minket ? vagy épp mi vagyunk a szalmonella a lombikjukban ? Egysíkú gondolkozás ez a tudósoktól... egy délutáni kávé és keksz mellett jobb dolgokat is lehetne kitalálni (szex közben az ember másról ötletel


  • T0nk
    #9
    És ha már annyira fejlettek, akkor el is törölték az összes múltbéli nyomukat is, amikor még rádióztak.
  • T0nk
    #10
    Tehát a javaslatod, hogy a "bazd meg a létrádat nyuszika" effektus miatt inkább dugjuk a fejünket a homokba, és ne is gondolkozzunk?
  • Jonah
    #11
    Ha egy kisgyermek zárkózott lelkileg, azt nem lehet erőszakkal kinyitni. Ha a föndönkívüliek nem válaszolnak, akkor nekünk kell fejlődni, és hagyni, hogy maguktól szólaljanak meg. Ráadásul lenne esélyünk a védekezésre ha az idegen életforma erőszakos, mert addigra lesz egy technikai fejlettsége az emberiségnek (pl. kvantumfegyverek). Persze, addig nem baj, ha keressük őket, de azért ne a disznó üzenjen a gazdának, hogy vágj le....

    üdv.
  • Su0my
    #12
    nem értek egyet evvel a kisebbségi komplexussal, hogy fejlettebbek mint mi, ez a 20. század fikciós (direkt nem Sci-Fi-t írtam) irományainak a rossz berögződése.

    Szerintem igenis jó ötlet, hogy lépjünk egyet.. Mert ha nem tesszük, lehet, hogy az a helyzet áll elő, amikor valakit ki akarsz kerülni, ellépsz balra, de ő is épp jobbra lép el, aztán vica versa... Az meg, hogy a kozmikus sugárzás tartományában sugározzunk igenis nagy ötlet. A legalapvetőbb információhordozója ez az univerzumunknak, az meg, hogy valami rendellenes sugárzást mutat ez, biztos feltűnne egy másik életformának is, ha tudnak ők is erről a sugárzásról.

    Ha meg nem békések... Hát egyrészt, nem magunkból kell kiindulni :), na de ha nem békések, előbb-utóbb ránk találnak. Ha kis is pusztítanak minket, nem veszít velünk sokat a világegyetem és szegény Földünk is megmenekülne..

    És az ilyenek, hogy jaj de ők nem is így kommunikálnak meg jaj hogy így meg úgy meg ők biztos tudnak már mindent amit az ufomagazinban leírtak.. Hát meg lehet, de biztos ami biztos alapon csináljuk ezt így tovább egyelőre.. Ugye van az a példa, hogy a 2D-s élőlény hogy tudna minket érzékelni? Ugyanígy: pl ha nem szén alapú egy életforma, akkor milyen? Ha nem így kommunikál ahogy mi, akkor hogy? STB.. Ezen még gondolkoznunk kell és agymenés-szerű dolgoknál tovább akkor sem biztos, hogy tudnánk. Jó ez így. Az meg, hogy ti itt okoskodtok, az megmosolyogtató:)

    És az tényleg szégyen, amit avval a műholddal csináltak..
  • Tinman #13
    "és mi van ha a szomszéd nem örül nekünk, mert fél, hogy az ő bolygóját is lelakjuk ?"

    Jól hangzik, szívesen megkóstolnék egy idegent, lehet, hogy finomabb a húsuk, mint a lazacnak.
  • Frayer
    #14
    Szerintem is.
    Régen az indiánok füstjelekkel kommunikáltak, aztán jöttek a fényjeles morzék, később rádióhullámos morzék, majd analóg jel, aztán digitális jelek, üvegszálon haladó jelek.
    Leegyszerűsítve, ahogy fejlődik egy faj, egymást váltják a technológiák, lecserélve a régit egy jobbra.
    Mi most ott tartunk, hogy teknikailag rádiójelekkel beszélgetünk az űrön át, és a rádió jeleket fel tudjuk dolgozni más galaxisokból.
    Ahogy eddig is váltakoztak a módszerek, a rádió hullám, mint eszközt a fejlődésben fel fogja váltani más, valami jobb. Nem tudom hogy mi, de azt tudom hogy eddig kivétel nélkül mindig talált új dolgokat az ember.
    Most miért állna meg a fejlődés??
    Ha nem találunk értelmes rádió jelet az űrben az csak azt jelentené hogy a földönkívüliek nem rádió jelekkel beszélgetnek.
    A földi civilizáció még nagyon új, kozmikus mértékkel mérve, épp hogy megszülettünk, egy ezred másodperc idősek vagyunk. Még nagyon sok idő kell hogy találkozhassunk más, idegen életformákkal.
    Akik meg kételkednek abban hogy léteznek földönkívüliek, azok meg gondoljanak arra, hogy mi emberek is kialakultunk az evolució által a semmiből, tisztán a vízből, szénből, oxigénből. A semmiből, most már értelmes jelekkel szórjuk teli a világot. Az hogy mi létezünk az azt jelenti hogy az értelmes élet kialakulásának esélye a világegyetemben, TÖBB mint 0.
    Tehát bárhól máshól a világban is több mint 0 eséllyel alakulhatnak ki életformák. Az hogy mi létezünk egyben bizonyíték arra hogy értelmes élet létezik máshól is, mivel szinte végtelen számú csillag van amiknek vannak életre alkalmas bolyóik.
  • Epikurosz
    #15
    Nincs itt semmi gond.
    Ha tényleg találunk valamit, akkor lehet, hogy már el is pusztult a küldője.
    Ha nem pusztult el, akkor sincs nagy jelentősége. Én is írok ide, de még nem pusztítottam el senkit a fórumozók közül. Ez olyan palackpostázás. Egy dolog a távközlés, és egy másik dolog a csillagközi utazás. Ez utóbbinak pedig olyan korlátai vannak, hogy ha akarnának sem tudnának elpusztítani.

    Előre megfontolta a gyilkosságot, de mielőtt elkövette volna, meghalt. Bűncslekmény nem történt. Nyomozásra nincs szükség. Akta lezárva. Teccik érteni?
  • Epikurosz
    #16
    Frayer:
    "Ha nem találunk értelmes rádió jelet az űrben az csak azt jelentené hogy a földönkívüliek nem rádió jelekkel beszélgetnek."

    Ha több milliárd földszerű bolygó van csak a mi galaxisunkban, akkor ezeken lennie kellene, lennie kellett olyan civilizációnak is, amely épp a rádiózás korát éli.
    Szerintem csak idő kérdése, hogy találjunk ilyent.
  • Freeman42
    #17
    Kérjük meg az ufókat, hogy küldjenek olyan szuperszámítógép terveket amik fullon viszik a Crysis-t :D
  • immovable
    #18
    szerinted van olyan kutatóintézet ahol használnak még abakuszt? :)
  • vadmotoros
    #19
    A bizonyíték, hogy létezik értelmes élet a Földön kívül is az, hogy még nem álltak szóba velünk
  • Frayer
    #20
    Igen, igen.
    De csak akkor akadhatunk egymásra ha mi és az idegenek is ugyanabban a korszakukban vannak.

    Mi a rádió jeleket kb, 100 éve használjuk, vagy kevesebb. Lehet még neki 200, vagy 300 éve, aztán valószínű hogy már annyira elavult lesz hogy bekerülnek az antennák a commodore gép mellé.

    Valószínű az idegenek is kb csak pár száz évig használják a rádió jeleket, aztán már csak nosztalgia képpen.
    Annak az esélye hogy ők is épp pont most használják, épp ők is pont most vannak abban a pár száz éves rádiós korszakban mint mi, elég csekély a valószínűsége annak a tudatában hogy több milliárd éves a világunk.
    Szerintem amint feljebb tudunk lépni arra a szintre,hogy fénysebességnél gyorsabban tudjunk jelet küldeni, azzal rögtön be is csatlakozhatunk az intergalaktikus party vonalba. Van egy hipotetikus részecske a tachion, ami nem haladhat fénynél lassabban, fizikailag még nem észlelték, de matematikailag csak így maradnak meg a fizika törvényei.
    Gondoljatok arra,hogy az anti anyagot sem észlelték még mikor Paul Dirac 28 ban megjósolta az elektron inverz párját a pozitront, csupán elméleti megfontolásból, mert matematikailag így voltak érvényesek a megmaradási törvények. Most ez a helyzet a mostani hipotetikus anyagokkal mint a tachion, vagy a tér felett lévő tér, a több dimenziós húr elmélet.
    Nem a rádió jelekkel kéne mahinálni szerintem hanem minden erőnkel azon kéne lenni hogy felfedjük mindent a világ működéséről.
  • item
    #21
    Elmélkedés:

    Ha pl mindenki a rákkutatás meg az aids meg a sok vírus ellenszerén dolgozna már rég előrébb tartanánk. Ha ezekkel megvagyunk akkor mindenki gőzerővel a fejlett szállítójárművek,telekommunikáció illetve számítási kapacitáson( gén alapú számítógép,kvantum számítógép)de sokkal előrébb tartanánk mint most. Először a magunk nyavajáit,technikai korlátait kell legyőznünk utánna lehetne a földön kívüli élet után kutatni! Több mint valószínű hogy több eredménnyel zárulna ez a kutatás mint a jelenleg zajló seti program.
  • szombi
    #22
    bárcsak tudnád miről beszélsz...
  • Su0my
    #23
    szerintem akkor is jelen pillanatban van létjogosultsága a SETI-nek is. A mostani szinten. amíg nem lesz jobb. addig mindez csak álom marad. a Tachionnal meg egyetértek hajrá :)
  • grebber
    #24
    De lemennék az 51-es körzetbe rohadjak meg.Köcsög szemétláda amerikaiak meg a többi nagyhatalom titkolja a földönkivüliek létezését.Nemtudom ez miért jó nekik hogy nem mondják meg.
  • Su0my
    #25
    ha te tudod, akkor miért nem mondod el nekünk is ?:)
  • Su0my
    #26
    ja és 50 éve hallgatják a csend hangjait... hát amekkora területet át kell vizsgálni ez nem is csoda, az lenne a meglepőbb, ha már találtak volna valami 100%-ig bizonyíthatóan értelmes fajtól származó jelet..

    grebber: ugyan én sem tudok sokkal többet, mint akárki itt a fórumon (jó, kivéve egyes prófétákat... xD), de 99%-os bizonyosságal ki merem jelenteni, hogy senki nem titkol semmit. 51-es körzet egész egyszerűen egy katonai kutatóközpont, ahol a legújabb repülőgépeket/egyéb katonai járműveket fejlesztik/tesztelik. Ennyi. Bár nekem mindegy ki miben hisz-na jó, 1 bizonyos fokig :P

    u.i.: ha meg bejönne az az 1%, akkor is, nem akarlak elkeseríteni, de valószínűleg a mi életünkben el sem fogják mondani ;) [21 vagyok, az AIDS-es topikból átmentett adat szerint max 150-21, azaz 129 évem van még... xD jó lesz az 70 nek is]
  • bvalek2
    #27
    A CIA már többször elismerte, hogy annak idején szándékosan terjesztették az UFÓ-s történeteket, hogy ezzel komolytalanná tegyék az oroszok előtt az 51-es bázist, és elvonják róla a figyelmet.

    Persze amikor a szuvenírkereskedők, és szennylapárusok ezt meghallották, alaposan megijedtek. De hát mindig vannak csecsemők, akiknek minden vicc új, úgyhogy lesznek még akik beveszik a marhaságaikat.
  • NEXUS6
    #28
    Hát igen, nálunk fejlettlenebb lényekkel kapcsolatot teremteni elég értelmetlen lenne, hiszen azt se értenék, amit kérdezni akarunk. A fejlettebbekhez meg fel kell nőni, ha csak azt nézzük, mi mit profitálhatunk. Kár hogy 50 év setizgetés alatt sem formálódott ki ennek az egész programnak az erkölcsi háttere: miért teremtsünk kapcsolatot, miért jó ez nekünk, miért jó ez nekik, miért jó ez az unokáinknak? Szerintem 50 éve is ezek voltak az alapvető kérdések, amiket azóta se tisztáztak.

    Aztán ugye ha marad is a rádiózás, mint kommunikációs csatorna, akkor is lassan túlvagyunk azon a korszakon, hogy egy egyszerű áramkörrel visszaállítsuk a rádiojelet azzá ami eredetileg volt, kinyerjük belőle az infót. Ha elcsípnénk néhány olyan kódolt jelcsomagot, amit pl a mobiltelefonok használnak, azzal mire mennénk? Némi kis torzulás után tökre beleveszik a zajba. Ráadásul egyre szélesebb elektromágneses spektrumot használunk kommunikációra, vagy éppen zajspektrum alatti frekvencia ugrásos rádiót vagy akármit, hogy elférjenek egymás mellett a csatornák, vagy éppen azért hogy rejtett maradjon a kommunikáció.

    Néhány száz fényév távolságból valszeg még magunkat se találnánk meg.
  • atlagember
    #29
    Minden bizonnyal a tőlünk fejlettebb lények nem elektromágneses hullámokkal kommunikálnak, hanem más, fénynél gyorsabb technológiákkal. És mivel mi ezeket nem ismerjük, észre sem vesszük. Ugyanúgy mint ahogy 500 évvel ezelőtt a földlakók sem vették volna észre a legerősebb rádiójeleket sem.
  • NEXUS6
    #30
    Így van. Sőt az angolok és legutóbb a japán kormány, sőt az oroszok is beszáltak ebbe a fedő műveletbe...LOL

    Szerintem meg az van, hogy léteznek olyan jelenségek, amik valószínűsítik nem földi eredetű intelligencia jelenlétét. Csak éppen ez az utóbbi 50 év alatt nem igazán mutatott ellenséges szándékot, igaz azt se hogy elszigetelt esetektől eltekíntve kapcsolatba próbálna velünk lépni. Ilyen esetben, felelősen gondolkodó politikus számára mi az elsődleges kérdés szerinted: az adócsökkentés, a tb rendszer reformja, aktuális biztonságpolitikai kérdések, vagy az hogy ki az isten zargatja XY falu lakóit minden páros pénteken este?
  • savior
    #31
    es megis mi lesz ha talalunk egy masik civilizaciot? biztos azt gondoljak, hogy majd jo lesz mert segitenek nekunk a technikai fejlodesben. ennek kb annyi ertelme lenne, mintha a haziallatokat probalnank irni es olvasni tanitani. szerintem a legmokasabb az lenne, ha idejonnenek es ugy tekintenenek rank, mint egy sertes tenyeszetre. hizlalnanak es tenyesztenenek minket, aztan naponta levagnanak par millio embert. vegulis ugy korrekt, ha mindenki megkostolja a sajat leveset.
  • savior
    #32
    egyreszrol en egy darab emberrol nem tudok a kornyezetemben, aki valami halalos virussal lenne fertozve, tehat nem is erzem letszukseget annak, hogy az egesz vilag ezen dolgozzon. mar csak azert sem, mert uj virusok mindig lesznek, masreszrol meg en vagy kalman bacsi mi a fenet tud tenni az aids vagy a rak ellen? az hogy valaki agyba fobe kefel vagy naponta elsziv egy doboz cigit, az nem globalis problema, hanam annak az egyennek a problemaja.
    a gyogyszerkutatas se ugy zajlik, hogy te otthon a pc-den vagy a ps3-adon elinditod a rakkutatasi programodat, az meg majd kopkodi ki magabol a gyogyszereket. nem is ertem hogy tudjak ezeket a hulyesegeket letolni az emberek torkan.
  • NEXUS6
    #33
    Stanislaw Lem nagyon sok mindent megjósolt a közeljövőből, nanotechnológiát, modern hadviselést, miegymást. Írt egy könyvet arról is, hogy mi lesz, ha sikerül a kapcsolatteremtés ilyen módon. Elég uncsi könyv, és hát a vége is nagyjából az, mint az eleje;)

    Amúgy pl élnek itt a földön olyan lények, akik nagyon fejlett, akár több száz km távolságú kommunikációt folyatatnak egymással, és amiből még mindíg nagyjából egy kukkot sem értünk. A cetekről van szó. Ha megértenénk őket valszeg akkor se sok változna, a norvégok, meg a japók meg ugyan úgy vadásznák őket mint manapság.
  • NEXUS6
    #34
    A folding@home eléggé alapkutatás szintű dolog. Ebből nem biztos, hogy közvetlenül gyógyszer lesz, sokkal inkább a gyógyszerek hatásmechanizmusait mutatja, ami lerövidítheti a gyógyszer kifejlesztésének idejét, vagy olyan szigorúbb normák bevezetését teszi majd szükségessé, amik így közvetve védik az egészséged.

    Pl lehet, hogy energia szempontjából csak bizonyos energiasűrűségű elektromágneses sugárzás károsítja közvetlenül a fehérjéket, viszont az alakváltozásuk befolyásolásához, már nagyságrendekkel kisebb is elegendő!!!
    Mekkora a megengedett határéték elektroszmogból, vegyi anyagok szempontjából? Mekkora ezeknek a valós mértéke a környezetedben? Általában határérték alatt. És még is egyre több a rákos megbetegedés, de legalább is nem kevesebb!
    Hmmm...?!
  • savior
    #35
    hiaba adnak at nekunk technologiat. egy par evig lehet erdekesseg kent hatna, de utana ugyanugy nem figyelne fel ra senki. hiaba talaltak ki az elektromossagot, a microchipeket es hasonlo okossagokat, az embereknek most is ugyanugy vannak problemaik, most is ugyanugy kutatnak uj dolgokat. az emberiseg technikailag eddig is rohadt sokat fejlodott a kobunkos osemberhez kepest, de megse vagyunk a jelenlegi szinttel elegedett es ha az idegenek idedobjak az elkovetkezo 100 ev technologiajat akkor azzal se leszunk elegedettek.
  • savior
    #36
    mellesleg mokas az is, hogy 50 ev alatt semmi eredmenyt nem tudtak felmutatni, de sok ember meg mindig jarataja a gepet es fizeti a magasabb villanyszalmat miattuk.
    tudtommal egyetlen hasonlo elven mukodo project volt, amelyik eredmenyt is tudott felmutatni. az a legnagyobb primszamot talalta meg, es az eg vilagon semmi gyakorlati haszna nem lett. a tobbi project meg ezt sem tudta uberelni.
  • L3zl13
    #37
    Mindenki jön ezzel a füstjel-morze meg abakusz-c64 dologgal.
    Nos, a füstjeleket szabadszemmel "vették" azaz fény által terjedt, ami egy elektromágneses hullám. A morze jel ha vezetéken utazott is, a vezeték körüli elektromágneses mezőben keltett valamekkora zavart, tehát az is elektromágneses úton észlelhető, a rádió, lézer stb szintén. Amíg nem ragaszkodunk egy bizonyos szűk tartományhoz amelyben furcsa jeleket keresünk, addig jelenleg legalábbis nem tudjuk (nem ismerünk fénynél gyorsabb kommunikációt), hogy elavulhat-e egyátalán a vevőnk...
    Első körben bőven elég lenne, ha valamiről meg tudnánk állapítani, hogy földönkívüli intelligens életformától származó jelről van szó. Az teljesen mindegy, hogy kommunikációt veszünk, vagy szemétszállító űrhajók sárga villogójának a fényét.
  • NEXUS6
    #38
    Ez az elégedetlenség gyak a modern civilizációra jellemző extenzív fejlődési modell metafórája.

    A modern embert inkább a több, mint a jobb foglakoztatja. PL. hiába xarattak be bennünket a 70-es években a z OPEC országok, hiába hatékonyabbak a motorok, ha a kasztni nagyobb és nehezebb és így kb ugyan annyit fogyaszt a kocsi.

    Egy olyan civilizáció, ami egyensúlyban él a környezetével (és szerintem a fejlett civilizációk ilyenek), nem fog egy olyan civilizációnak technológiát, gyak erőforrásokat adni, ami meg nem. Már csak azért sem, mert ugye nem akar magával kitolni.
  • Zoleeca
    #39
    "az a legnagyobb primszamot talalta meg"


    "a tobbi project meg ezt sem tudta uberelni"

    Hát ezt nem is nagyon lehetne
  • L3zl13
    #40
    Alapjában sokkal logikusabb azt feltételezni, hogy segítenek, mint azt, hogy bármire szükségük volna tőlünk, amiért érdemes volna leigázni minket.
    Ha megtámadnának, azt valószinűleg inkább azért tennék, hogy ne jelentsünk konkurenciát a későbbiekben.