43
  • Hirvaer
    #43
    Kevés olyan vacak sorozatot láttam, mint a PB 2. évada. Az első érdekes volt, mert tényleg jól kitalálta a srác a szökést, amit ugyan lezavarhattak volna egyéjszakás filmben. Attól viszont megzavarodtam már az első évadban is, hogy minden rész végén jött valami "hú most olyan szarban vagyunk hogy nem húz ki semmi" szituáció, amit a következő rész elején 2 perc alatt megoldottak és a maradék 39 percben csak a duma.
    A második évadban már szökési terv sem volt, ami érdekes lett volna, csak futkároztak jobbról balra.
    A harmadik évad már más hangvételű és legalább megint szöknek. Most úgy vagyok vele, mint székely Józsi bácsi a színházban... várom mi lesz.
  • 1Obi1
    #42
    Irak, Unit: Mindegyikből csak 1-1 részt láttam, de azok alapján átlagos sorozatoknak tűnnek.
    PB: Én is nyomon követem a sorozatot.A racionalitásban még a 24-et is veri.Főleg azok a hihetetlenül értelmes és váratlan fordulatok..És arról miért nem beszélsz hogy azt a sorozatot meddig húzzák?Semmit nem lehet már kihozni abból az amúgy is szegényes sztoriból, nem tudom hogy miért gondolják azt a készítői hogy a nézők kíváncsiak a 30. szökésükre.
  • homeless
    #41
    Na a PB az egy racionális sorozat:D:D:D:D

    A lost meg azért jó, mert
    1. Kurva jó hangulata van(zenék, atmoszféra, stb...)
    2. Kitűnő karakterek vannak benne
    3. Hihtetlenül részletes

    Vannak benne olyan dolgok amiket még nem lehet megmagyarázni, és akkor mi van? PB-be talán nincsenek? Meg ez milyen már, hogy azt kifogásolod, hogy nem halt meg Mikhail? Nemrég olvastam, hogy egy csávó 90 métert zuhant és túlélte. Hogy gyúgyult meg Naomi? Úgy, hogy a szigetnek gyógyító hatása van. Rose is meggyógyúlt, meg Locke is felállt a tolószékből.
  • Kelta
    #40
    Nem az a lényeg, hogy nekem melyik tetszik, az szubjektiv:) :)
    egyébként :) Irak, unit..PB :) lehet belekötni :)
    de meghajlok az érveitek elött..:)
    ha fikcio hát legyen az :) nekem cancel :)
  • 1Obi1
    #39
    A Lost szerintem magasan az összes többi sorozat felett áll.És éppen azért mert 2000 oldalon át lehet róla dumálni, ami a sok kérdésnek és rejtélynek köszönhető.Kva jó sokoldalú karakterek, ugyanilyen színvonalú színészek, hatalmas történet.És ahogy raci is mondta a Lost csak egy fikció.Ugyan miért nem vesszük azt hibának hogy a Heroes-ban repülő emberek vannak?Miért nem kiált fel mindenki hogy "úristen, de hisz a való életben nem tud valaki regenerálódni!"?

    Szerinted Kelta melyik a legjobb sorozat?
  • Inquisitor
    #38
    Hát nem tudom, az a sok holt hülyeség van akinek mond is valamit, persze manapság "nem divat" olvasni, pláne nem divat olyasmit ami nem ponyvaregény, de van akinek az a sok marhaság mond valamit. Másrsézt pont azért tetszett nekem eredetileg, mert pont nem a szájbarágós amerikai stílust használják. Más kérdés, hogy 5-6 évig nem derül ki semmi, mert annyi időre van betervezve a sorozat, de hát ez meg a műfaly adotsága sajnos.

    Raci - Azért rengeteg hasonló dolog megtörtént csak úgy, minden észérv ellenére. Ott van pl. az a futó csaj, akivel még reklámokat is csináltak, megbénult, mondták neki annyi ... erre nem meggyógyult. Pfff. Hogy merte? :)
    Csak ugye van az a logikai törvény, hogy attól mert két dolog egymás után (vagy egyszerre történik) még nem biztos, hogy bármi közük van egymáshoz. Bár lehet ezzel egy holisztikus szemléletű ember vagy egy kvantum fizikus vitatkozna.
  • raci
    #37
    A lost szórakoztatni akar, kirángatni a szürke hétkoznapok valóságábol, ledöbbenteni, meghökkenteni és nem feltételezi azt hogy te mindent elhiszel, és mindennek keresed az okát hogy mi miért történik. Ez egy kulonleges világ, egy hely ahol bármi megtörténhet. Lásd Lock ujra tudott járni, nem az okát kell keresni hanem elfogadni hogy igy van, ja és hogy a hátbadobott csaj még mászkált? Különleges dolgok történnek errefelé mert ha nem lennének, mert ha nem szeretnénk a kulonleges néha megmagyarázhatatlan dolgokkal opáráló filmeket és sorozatokat, valszinu megelégednénk a barátok közt szintjén vegetáló hasonló volumenu alkotásokkal. Ez nem valóság amit itt látsz, mert NEM IGAZ TÖRTÉNET alapján készult. Nem a valóságosságot kell keresni hanem kikapcsolodni és jól szorakozni abban a 45 percben amig megy...
  • immovable
    #36
    egy aproság még, megint a rossz példák:) az hogy akármelyik soriban ki fekszik le kivel, az a történet része,de az hogy lehetetlen nem valos, röhejes és értelmetlen blödliségek történnek,az már nem..:)

    te valós dolgokat keresel egy sorozatban(fikcióban) :OOO
  • rolika
    #35
    az első évadot addig néztem az rtl klubon, amíg ki nem derült, hogy több évad lesz, és gyakorlatilag nem derül ki semmi. amikor erre rájöttem (tudom, eleve naív hülyegyerek voltam mást feltételezni), már az utolsó három részt sem néztem meg, annyira nem érdekelt.
  • Kensin
    #34
    Lehet hogy nekifekszek, osz végre megnézem, hogy legalább sejtésem legyen, miről is írtam :)
    Rokonom má régóta azzal nyúz, hogy mé nem nézem :)
  • Kelta
    #33
    hehe, látom igazad van..partalan a vita..

    egy aproság még, megint a rossz példák:) az hogy akármelyik soriban ki fekszik le kivel, az a történet része,de az hogy lehetetlen nem valos, röhejes és értelmetlen blödliségek történnek,az már nem..:)
    de kösz a beszélgetést..jó volt:)
  • winnie
    #32
    van válasz, csak jó kérdést kell feltenni. lásd, a jegesmedve, amit kérdezett. azt már rég megválaszolták. meg hogy mikor zuhant le a gép. meg hogy kijutnak-e a szigetről, meg hogy ki jut ki. meg hogy ki él még a szigeten. meg hogy hogyan kerültek oda. meg hogy ki irányít a háttérből. meg hogy mi a célja a többieknek. meg hogy miért kellenek nekik a gyerekek. meg hogy miért kellett nekik jack. meg hogy kik rabolták el waltot. meg hogy..

    stb. rengeteg kérdés van, regeteg válasz. nyilván kérdés több. nem lenne sok értelme ha nem lenne kérdés. még így barátok köztben is vannak kérdések. imi le fog feküdni lacival vagy vandát választja? miért tetszik julinak zsombor. Laci miért csal adót? ki fog derülni, csak ki kell várni. az például biztos kiderült, hogy miért halt meg az 1. részben az a valaki. vagy, hogy lajos miért veretett meg valakit.
  • Kensin
    #31
    A Lost ezekből a kérdésekből él. Addig lesz sikeres, amíg elő tud hozni minél több megmagyarázatlan érdekes dolgot, amin elcsámcsoghat a nép.
    Én nem nézem, 2 részt láttam belőle összvissz, de egyik rokonom teljesen benne van. Meg van egy csomó oldal, ami ezekkel foglalkozik, próbálnak találgatni, hogy most akkor mi a fene történhetett, mi lehet ez meg az?
    Ha majd már muszaj lesz befejezni az egészet, akkor fognak mindent megválaszolni, ez így működik.
    Szal Kelta, az a válasz a kérdésekre, hogy nincs válasz, mert ez a lényege.
  • winnie
    #30
    sorry. kérdeztél, válaszoltam. ahogy te bele tudsz kötni akármilyan válaszomba (értsd: még az egyetlen igazságra is mondhatod, hogy "nem is igaz", így meg semmi értelme), én is bele tudok kötni bármelyik belekötésedbe, ami végtelen vitát eredményezne, nekem meg nem célom, hogy meggyőzzelek, semmi hasznom belőle, csak csúszok a melóval, így inkább retreat.

    többször is leírtam, ha zavar valami, kérdezz nálunk okosabbakat (engem? komolyan engem kérdezel?). vissza az alapfeltevéshez: attól, hogy nem értesz valamit, még lehet, hogy van értelme. (bocs, de nekem ez a feltételezés logikusnak tűnik. hogy igaz-e, passz.)

    (ui: sajna, én nem vagyok ennyire fanatikusa a lostnak, mint te - el is felejtettem, hogy volt holmi jegesmedve. meg nem tudom, hogy milyen szigonyra gondolsz, de biztos volt ilyen benne. a 4x01-ről kérdezhetsz, abból még emlékszem 1-2 dologra, de nálam általában egy sorozat arra a 40-42 percre él, után back to the reality. nem filózok rajta, pláne nem keresek benne hibát:)
  • Kelta
    #29
    Megmondom öszintén, hogy a válaszaid, nem válaszok,.:)
    nekem legalábbis..
    jegesmedvéd ugyan holpipálták ki? hol vannak, hogy éltek meg ott? hova tüntek? egy jegesmedve, ahol él ott vadászik, tehát ha ott emberek vannak a parton és a medve rájuk vadászik, akkor mért nem támadta meg öket a parton?? az álléatok nem hülyék, winnie, mért akarnak rájuk huzni balga emberi mintákat? egy jegesmedve nem tul nagy rejtély..
    nme izgat a füst? de hát rengeteg dolog ez miatt történt..egyszerüen csak van? mintha egy derrickben az lenne e vége, hogy na bumm megölték, de gyilkos nincs,minek keressük?:)

    tegnapi boeing kényszer leszállt, és nem darabokra szakadt kb 900m magasan... nagyon fals példákat hoztál fel, neis haragudj... egy ilyen katasztrofát ami a filmben van.nem lehet tulélni.ez tény,ennyi.,:)DE! elfogadom, hogy a filmben ez történt a sztori szerint,de akkor épitsék fel rendesen..:)
    Láttad te hol lötte át szigonnyal? egy orvos ismerös szétröhögte az agyát ezen :) akjkor mért nemugy állitják be hogy csak az oldalánál?
    vagy az ejtöernyös csaj, egy ág átszurta, fél éjjel vérzett,majd megáálapitják hogy nem mozditható mert halálán van,erre másnaplazán sétál több kilométert a hegyen át:) mosolyogva..:)
    Lock, szét aggodja magát hogy nem tud megölni egy gonosz embert(apa) de lazán hátba dob késsel egy ismeretlen nöt, sicc! nagyon hihetö és valos történet, valoban.....:)
    Ja,ha valamki kicsit is konyit a müholdas telefonhoz, az tudja hogy egy rádióadó amilyen ott volt, nem zavarhatja :) ezt a marhaságot:)
  • winnie
    #28
    de mondom, ne engem kérdezz. én kocanéző vagyok. a múltkor is harmadik nézésre fedeztem fel valamit. vagy az audiokommentár segített, hogy "jé, bazz, tényleg".

    direkt nem olvasok semmi fórumot, meg találgatást, elvagyok magamban. elmész bármelyik értelmes fanoldalra, olyan dolgokat találsz, hgy csak nézel, hogy mi minden felett elsiklottál. (a net ereje, itt már minden easter egget megtalál valaki, mint az apollo csoki reklámját a busz oldalán)

    jó, nem jó, királyság, egy nagy sz*r - ízlés kérdése. de logika, rendszer attól még lehet benne, nem?
  • winnie
    #27
    "mindenre??:)"

    nyilván nem, de túl sok mindenre.

    "és ez az idö összevisszaság?"

    ezt passzolom. összevisszaság biztos nincs, a sorozatoknál az ilyesmire odafigyelnek, erre vannak a script supervisor-ok.

    "marha nagy csavarás volt a 3. évad végén, mert már nem tudtak mit kitalálni..ugyanmár:)"

    éppen ez az, hogy még mindig volt ötletük. kvázi kitágították az univerzumot. nyilván már sokkal nehezebb volt ütős dolgokat kitalálni a múltról, hát jött az ötlet, hogy akkor folytassák a jövővel. ami újabb ötlethegyekre ad lehetőséget, nyilván.

    (a hollywoodi írókat, főleg a sorozatokéit, akik 10-12-en vannak, nem hiszem, hogy félteni kellene. napjában 100 meg 100 ötletet rágnak végig. nyilvűn flashbackezhettek volna a továbbiakban is, de jött a nagy ötlet, hogy flashforward.)
  • winnie
    #26
    "Jaa, hogy ez sci-fi?:) mer akkor minden rendben :)"

    ööö, időutazás is van benne, nem? már a pilotban is látszott, hogy fura dolgok vannak.

    "te választ kaptál, pl ajegesmedvére?a fekete repkedö izére, a villanásokra,meg a kidölö fákra,meg a megjelenö minden féle alakokra meg lovakra??, de jó neked:)"

    a jegesmedve a dharma-kísérletek miatt volt, azt már kipipálták, szerintem. a füst az még mindg egy rejtély, de engem spec az izgat a legkevésbé. biztonsági rendszer. a fák gondolom a füst miatt vannak, a megjelenő alakok meg sima hallucinációknak tűnnek, bár a 13. lost mobizód és a 4x01 jacobös hintaszéke lehet, hogy mást jelent.

    "meg hogy hogy élnek tul olyan dolgokat amit nemlehet? kezdve a lezuhanással?"

    tegnap zuhant le egy boeing 150 utassal, akik túlélték. bárki túlélhet egy ilyen zuhanást, nyilván. mit nem lehet még túlélni? (azt, hogy xy miért nem halt meg, az efféle problémákat sosem értettem. nem halt meg. hány meg hány eset van rá, hogy valaki fejbe lőtte magát, kizuhant a tizedikről és semmi baja nem lett. megeshet. hogy kicsi az esélye? istenem. de megesett. a filmek is efféle dramaturgiai elemekkel operálnak. meghalhatott volna az átlőtt, de nem halt meg, mert úgy írták meg. végiggondolták, hogy túlélhette-e és, ha van parányi esély, akkor miért ne. olyan nem létezik, hogy nem éli túl, mert akkor olyat írnak, hogy túlélje.)
  • Kelta
    #25
    mindenre??:)
    és ez az idö összevisszaság?
    marha nagy csavarás volt a 3. évad végén, mert már nem tudtak mit kitalálni..ugyanmár:)
  • Kelta
    #24
    Jaa, hogy ez sci-fi?:) mer akkor minden rendben :)

    te választ kaptál, pl ajegesmedvére?a fekete repkedö izére, a villanásokra,meg a kidölö fákra,meg a megjelenö minden féle alakokra meg lovakra??, de jó neked:)
    meg hogy hogy élnek tul olyan dolgokat amit nemlehet? kezdve a lezuhanással?
    és a 3. évad utso részében,persze egy 12-es sszigonnyal átlötték a mellkasát és a tüdejét..lazán feléled és uszkál:)ezek a dolgok komolytalanná és kicsit röhejessé teszik a filmet..
  • winnie
    #23
    "hehe, ez jó, de hol vannak a válaszok? :) "

    hol vannak a kérdések?:) nekem spec épp ez volt a problémám a lost 2. évaddal, hogy az elsőhöz képest, gondolom a közönség nyomására, szinte minden részben többet tudtunk meg, mint az első évad egészében. valahogy túl gyorsnak véltem a tempót...:(

    mostanra szinte mindent tudunk: onnantól kezdve, hogy mi történt, kik vannak a szigeten és, hogy kik fognak kihutni onnan.
  • winnie
    #22
    hmm. átlagos emberek, stimmt, de a szitu nem átlagos. bár nyilván az értelmetlen dilógusok alatt nem tudom mire gondolsz, de én is folytatok olyanokat:) (biztos volt. csak mondj példát.)

    a logikátlan dolgok zömére meg nyilván van magyarázat, csak 1. elsiklottál fölötte, 2. még nem kaptuk meg - gondolom én. nem mintha egy logikátlannak vélt film ne lehetne jó, de a lost esetében sosem jutott eszembe a logika hiánya (tuti lett volna rá lehetőség).

    de mire gondolsz? egy scifi sorozatban, szerintem aki akar, az szinte mindent meg tud magyarázni.
  • Kelta
    #21
    hehe, ez jó, de hol vannak a válaszok? :) persze, gondolom jó amcsi szokás szerint keressem magamban...tiszta terápia a film:)

    mint a 3.évad vége felé :) aszittem kiakadok, mikor a válasz: "majd ha készen áll rá" miez valami terápiás fgolalkozás?:)
  • Kelta
    #20
    winnie

    nem gondolod, hogy egy sorozatban,ajhol elvileg ugye átlagos embereket teszünk ilyen szituba, az embereknek értelmesen,ugymond az átlagnak megfelelöen kéne reagálniuk, mint te vagy én, vagy innen akárki?
    mért jó ha avval operál, hogy a szereplök értelmetlen dialogusokat folytatnak, mert akkor rejtélyesnek meg misztikusnak tünnek??
    és ha olyan dolgokkal van tele a sorozat, hogy "azannyátláttad?" de se logika se értelmes érv vagy magyarázat nincs rá,és eccerüen a késöbbiekben szépen elfeledjük? az akkor jó film??
  • winnie
    #19
    de amúgy szerintem, ha értelmetlen valami, akkor nem kérdések kellenek, hanem válaszok. válaszok, amiknek nincs értelmük:)
  • Kelta
    #18
    Köszi..korrekt kulturált hozzászolás...:)

    a kérdések? nyilván bennük is megvannak, de ha picit gondolkodnának ezeken, rájönnének, hogy: "mi ez az amcsi blödli?" :)

    ja, és egy percet sem láttam a barátok közt-böl :)
  • winnie
    #17
    "Mért gondolod hogy ha értelmetlen zagyvaságnak látok egy filmet,akkor alapbol bennem a hiba?"

    nem, isten ments. én csak azt írtam, hogy ha én nem értek valamit, akkor nem a filmben keresem a hibát először:) (ld. david lynch. feltételezem, hogy midnennek van értelme, csak az infók birtokában kell lenni:)

    "akkor ugye te, ellenben velem, érted a sorozatot"

    ilyet egy szóval sem állítottam. mint ahogy azt sem, hogy szeretem a sorozatot. (amúgy kedvelem, de mellékes)

    "Nos, jöhetnek a kérdések?"

    azok jöhetnek. ha én nem (túl nagy a lost-mitológia, én meg nem olvasom a felfedezéseket a neten, inkább magamnak fedezek fel, bár az oceanis815 netes játékot végignyomtam), valaki biztos tud válaszolni.
  • JL666
    #16
    Nemtom lehet öreg vagyok már, de egyetlen sorozatot nézek mostanában, az pedig a Derrick hétfő esténként a dunán
  • Magiszter
    #15
    Én az ilyen se füle se farka sorozatokat is a terrorizmus egyik formájának tartom. Psichológiai hadviselés?
  • JL666
    #14
    "Nagyot robbantott a Lost 4. évad premierje" Úgy látom nem túl sikeres odaát ez a terrorizmus elleni harc.
  • Magiszter
    #13
    Én még anno elkezdtem nézni a sorozatot az egyik itthoni csatornán. Azt hiszem a hatodik részig jutottam el. Nagyon nem jött be az ahogyan tálalták az egészet. Az eleje izgalmas a közepén majdnem alszol aztán a végére megint beindul az esemény, de a következő részben megint nem történik semmi (a Heroes-ban is ezt nem komáltam igazán). Aztán belenéztem a második évadba és a harmadik évadba is, amolyan "nézzük történt e már valami". Számomra az jött le hogy nem igazán. Ezek után a negyedik évad sem fog annyira izgalomba hozni. Ebbe is belenézek.
    sleepyhead: A személyeskedést tényleg lehetne elfelejteni. Nem téged sértegetett, hozzád sem szólt Kelta. Úgyhogy akkor te is fog vissza magad.
    Kelta: Engem érdekelnének azok a kérdések mert bevallom férfiasan én is gyakran vakartam a fejem hogy "mi van?". És a válaszok is a tisztelt publikumtól.
  • Kelta
    #12
    winnie

    naon régota ismerlek,(már a neten) millioszor olvastam beirásaidat, és leveleztünk épp eleget :)
    Mért gondolod hogy ha értelmetlen zagyvaságnak látok egy filmet,akkor alapbol bennem a hiba?
    De, rendben feltételezzük..

    akkor ugye te, ellenben velem, érted a sorozatot, és megtudod válaszolni pár kérdésemet,igy rávilágitva, hogy én voltam az aki nem fogta fel a dolgokat???
    Nos, jöhetnek a kérdések?
  • Kelta
    #11
    Hm..én véleményt irtam egy sorozatrol, te erre személyeskedni kezdtél, ahelyett hogy érveket esetleg a véleményedet irtad volna le a sorozatrol..

    Ki is a VADBAROM???

    az anyukád kicsifiam...
  • winnie
    #10
    én, amikor nem értek egy filmet (sorozatot) általában magamban szoktam a hibát keresni:) beismerem, vannak filmek, amikhez hülye vagyok:)
  • sleepyhead
    #9
    ezaz kelta, menjél igyál sört meg egyél kolbászt jó magyar módjára. jó szórakozást a barátok közthöz!

    vadbarom..
  • Kelta
    #8
    Hát nem tudom..személy szerint nagyon gyengének tartom a sorit:..
    mitöl legjobb..tele hott hülyeségekkel, és értelmetlen dolgokkal és dialogusokkal...
    persze, itten mindenki nekem esik majd, de nem hat meg...ez egy összezagyvált amcsi blödli...ott megeszik, csodálom hogy itt is:) bár ami kis hazánkban ma folyik, nem kéne csodálkoznom...
  • knightbali
    #7
    Látom, ezt muszáj mindíg elsütni. ;)
  • winnie
    #6
    minél több, annál jobb.
  • daxan
    #5
    és összesen hány évad lesz?
  • HarryProf
    #4
    ha még februárban vége lesz a sztrájknak akkor meg lesz a 16 epizódos évad ahogy eredetileg lett volna, de ha nem, akkor 8 lesz, és az ötödik évad lesz 23-24 epizódos mint az első három.