119
  • tacsaby
    #79
    Egy mentálisan egészséges ember esetében szerintem sincs komolyabb káros hatása az ilyen játékoknak. Legfeljebb az ingerküszöböt emeli meg az eröszakos látvány tekintetében. Esetenként egy ilyen hentelős játék igen jó eszköz lehet a mindennapi stressz levezetésében. Viszont a gyermekeket, igenis védeni kell az ilyen erőszakos filmektől és játékoktól, ugyanis náluk még nincs annyira éles határvonal a valóság és a képzelet között. Ha mi azt tanítjuk nekik, hogy nem szabad bántani másokat, közben engedjük pl. a Manhunt elé ülni, komolyan összezavarjuk őket, a jó és rossz közötti határvonal nem lesz egyértelmű számukra. Szocializálódásukat, lelki fejlődésüket komolyan befolyásolja minden negatív és pozitív hatás. Végül nem kell csodálkozni azon, hogy ha rájön a gyerek, hogy a játékokban látott erőszakos viselkedésminták alkalmazásával könnyebben érvényesítheti akaratát másokon.
  • Chrisx
    #78
    Aki hülye az játékok meg tv nélkül is az lesz. A megoldás az lenne, hogy az összes erőszakos bűnözőt sterilizálni kellene, így egy idő után kihalnának az erőszakért felelős gének.
  • Pluskast
    #77
    Ja és mégvalami. Ugye mondogatják, hogy a sok iskolai mészárlás amit tizenévesek követnek el az egyre erőszekosabb játékoknak köszönhető. Nemrég láttam egy dokumentum filmet amiben pont erről volt szó. Az első ilyen iskolamészárlást egy 16 éves csajszi követte el az USA-ban 1979-ben. Kérdem én hol voltak akkor még ilyen játékok? Ja és arra kérdésre, hogy miért tette azt válaszolta, hogy utálja a hétfőt és fel akarta villanyozni a napját.....
  • Razgon
    #76
    Szerintem a játékok inspirálhatnak dolgokra. Rossz és jó dolgokra egyaránt.

    Én rengeteget játszottam IL-2 vel, és ennek eredményeképpen feltámadt bennem a kíváncsiság a II. világháború légicsatáival kapcsolatban, így aztán elolvastam egy csomó ezzel kapcsolatos könyvet.
  • Pluskast
    #75
    Ez az egész egy nagy baromság. Én is játszottam hasonló játékokkal mégsem ölök meg senkit. Azért játszom ilyenekkel mert ki akarok kapcsolódni és jól akarom érezni magamat. Amúgy meg ez egyén függő. Akiben megvan az erőszakosségra a devianciára való hajlam abból egy idő után úgy is kijön és nem feltétlenűl egy horror vagy fps játék a hibás (mivel amúgy is hajlama volt rá). Aki nagyon bele tudja élni és képzelni magát egy számítógépes játékba annak a természetéből fakad és ezért nem a játékot kell okolni. Ez olyan mint amit tegnap reggel az autómban ülve hallottam a rádióban miközben jöttem befele a munkahelyemre, neveztesen, hogy az orvosok kimutatták, hogy azok a férfiak akik szívrohamra hajlamosak és szeretik a focit nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot meccs nézés közben ha nagyon bele élik magukat. Akkor kérdem én most tiltsuk be a labdarugást mert a fanatikus szurkolók egy része szívrohamot kaphat tölle? Aki nem tud elvonatkoztatni, hogy ez csak egy játék és azért használja hogy jól érezze magát azzal valami baj van és ezért nem a játék a hibás.
  • Rena11
    #74
    1 biztos , hogy magunk nevében nem beszélhetünk mert amikor mi voltunk 5 évesek akkor mario volt mostani 5 éveseknek meg mondjuki valamelyik gta nem lehet tudni hogyan hat ez egy 5 évesre
    oersze ezek a játékok korhatárra való tekintettel kerülnek forgalomba
  • Rena11
    #73
    ember azért remélem azt beismered hogy egyetlen percig sem gondoltad át amit írtál
    te vagy az élő példája a légbőlkapott hülyeségnek gratulálok
  • Vogel
    #72
    Kiscigány a blaháról sose játszott, mégis "agresszív". akkor most hogy van ez?:O
  • scagnetti
    #71
    Szerintem meg bűnbakot kerestek a társadalom problámáira, és lám.... találtak is!!!
    Mindig valakit hibáztatni,felelőssé tenni,ezt a legegyszerübb.De hogy magukba nézzenek,arról persze nem szól a fáma.
  • SpeCn4Z
    #70
    Hát ne haragudj de nem értek veled egyet! ahol este nem lehet kimenni az utcára ott nem a játékok miatt nem lehet kimenni hanem azért mert ott lopnak mert nincs pénz vagy gyilkolnak emiatt. nem pedig azért mert sok pénze van és játszott :P
    Afrika sztem azért nem annyira a béke szigete van ismerősöm nigériábol hát neki menekülnie kellett onnan mert mindenkit kinyirtak arra nem beszélve a törzsek közötti problémákról :( nah m1 1;A cigányokról csak annyit hogy nemsokat láttam még aki tanulni akkart 2; viszont aki mégis elment a suliban annak a 99%-át lopáson kaptak tehát sztem érthető némiképpen az agresszió feléjük. félreértés ne essék nekem van cigány ismerősöm és nagyon jóban vagyok vele(ük) sőtt 1-2 még sokkal jobban áll annyagilag is mint én. Már csak arra lennék kíváncsi hogyha a gyerek a szülőtől látja az agreszíót a szülő meg játékokból akkor most ki a hülye a játék vagy a nemnormális szülő aki ezt mutatja a gyerekének :S
  • HJPOWER
    #69
    Erre megint csak azt tudom mondani, minden ember eltér a másiktól. Vannak olyanok akik fogékonyabbak dolgokra, míg mások nem. Ilyen nincs, hogy valaki CSAK játékoktól meghülyül és nekiáll (pl.: tanórán felboncolni a tanárát, mert egy játékban ezt látta, csinálta, stb...)
    Szocializáció=> család, barátok, környezet... Ez mind közrejátszik. A szülők feladata, hogy foglalkozzanak a gyerekkel és ha valami nem stimmel, lépjenek. Előjelek azért a legtöbb esetben vannak. SZÓVAL AZ ELB@SZOTT NEVELÉST NE FOGJUK A JÁTÉKOKRA!

  • Narxis
    #68
    Én már 10 éve csak játszok, tudjátok ki az erőszakos ti g... k... any... azt!!!!
  • pepe792
    #67
    Hasfelmetsző Jack vajon milyen játékkal játszott és mit nézett a tévében?
  • Pelenka
    #66
    A játék és erőszak viszonyáról a nemrég nyílt Klikk 2.0 kiállításon:
    http://klikk.millenaris.hu/cell/show/3#eroszak

    Játék és erőszak a level up-ban (2006 november):
    http://www.levelup.hu/video.php?todo=details&vid=119
  • gfarkasg
    #65
    Ti itt elég sokan agresszívek vagytok és ...szogatjátok egymást meg offoltok, menjetek a francba.

    Amúgy meg: tiszta idegbajosak a mai tizenévesek, mert a tv-ből, internetről, játékokból rájuk ömlő mocsok azzá teszi őket, plusz ma a szülők 40%-a nagyjából a nullával egyenlő gyereknevelési szempontból. Nem elég szeretni a kölyködet kedves szülő, nagyjából fix napirend kellene neki, meg hogy értelmes elfoglaltságai legyenek, meg hogy FIGYELJ RÁ amikor hülyeséget akar csinálni és ne hagyd, hogy megtegye. Fogalmam sincs miért de kiveszni látszik a következetes szülői magatartás, rengeteg családban a gyerek diktál, a gyerek dönt és apuci meg anyuci aszisztál, mert ha nem akkor a gyerek nekiáll üvöltözni velük, hogy habzik közben a szája...

    A "modern" elvek a gyereknevelésben, szülő féltéglával veri a mellét: "én soha nem ütöttem meg a gyerekemet", nem vazze, de semmi egyebet se tettél vele, le se szartad, kulcsot a nyakába oszt menjen ahova akar bandázni, drogozni vagy görnyedjen a tv/szgép előtt akkor legalább csöndben van, csak egy szellemi/testi nyomorék lesz felnőttkorára.

    Pedig kurva egyszerű ám a nevelés: a hatéves gyerekedre rászólsz vmiért először szépen elmagyarázva, hogy ezt kéne most csinálnod (pl. takarodó este fél nyolckor a maci utána, mert kicsi vagy, meg fejlődni kéne, meg álmos leszel). Utána rászólsz keményebben, utána elmondod, hogy ha nem indul az ágyba, akkor kap egyet a fenekére nyitott tenyérrel a jó csípős fajtából. És most jön a lényeg: ha ez sem hat akkor TÉNYLEG KAP EGYET a fent említett fajtából. Ilyen kurva egyszerű a nevelés. És ha szent a béke, próbáld megértetni vele, hogy érte teszed, kurvára nem fogja megérteni de azért próbálkozz vele. És tiszteld az akaratát és ha normális dolgot kér/tesz akkor add a tudtára, hogy büszke vagy RÁ és csíped, hogy te lehetsz a szülője.

    A témáról
    A gyerek nyugodtan COD-ozhat amennyiben felfogja már, hogy az egy JÁTÉK és ha MÁR MEGJÖTT A DÉLUTÁNI FOCIEDZÉSÉRŐL. Értem?
    Mozgáshiány + monitorbámulás órákig + tinédszer korú = szellemeileg beszűkűlt, betegeskedő, gerincferdüléses, antiszociális kamasz aki ha a másik nem közelébe kerül minimum leizzad, de tuti nem bír megszólalni.
    Sportoljon, mozogjon, ökörködjön a barátaival/barátnőivel a szabadban. (Nem a buszmegállóban/kocsmában!) Csajozzon, fiúzzon, smároljon a parkban, de ne arról szóljon a napja, hogy otthon kuksol a lesötétített szobában a képernyőt bámulva, mert elveszik.

    Ha valakivel nem törődnek, ha valakit nem értenek meg (kamaszokat senki, legalábbis ők úgy érzik), ha valaki tök egyedül van, annak előbb utóbb pszichés problémája lesz. Ezek az emberek pótlékot keresnek és találnak, de a pótlékból egyre több kellhet, ami egyre károsabb a szellemre és a testre, egyéne válogatja, hogy ki hogy bírja. A pótlék bármi lehet: számítógép, drog, tv, guminő stb.

    A lényeg:
    Bármire igaz: ha eltúlzod, akkor káros lesz! Ha napi 8 órát játszol, előbb utóbb szívni fogsz miatta, ha máshogy nem, akkor pl.: aranyered lesz a sok üléstől, de a szívás az biztos! Láttam már függő kamaszt fps-sel nyomni 3-4 órákig, a végére gyereknek úgy járt a lába az asztal alatt, mint az elmegyógyban azoknak akiket éjszakára le kell kötözni. De állította, hogy ő nem ideges és nem feszült...
    Közhely, de tényleg csak annyi: ne vidd túlzásba és ha szülő vagy/leszel ne engedd a gyerkőcnek se. Ennyi.

    (Bocs, sok lett és lusta vagyok átnézni a helyesírást.)
  • tttttom
    #64
    Aki agyilag teljesen hülye az biztos, hogy nem tesz különbséget a játék és a valóság között ezt a cikk is megerősíti számomra.

    Jobb lenne az idegbeteg faszkalapokat kiszűrni és nem engedni nekik, hogy játékokat vegyenek nekik.

    A médiás résznél csak részben van igaza a cikknek/cikkírónak.
  • #63
    Ez a cikk állásfoglalás. Ez a cikk nem is cikk, hanem egy esszé. Javaslom egy külön rovat létrehozását.
  • savior
    #62
    ameddig nem volt tv, addig is hulyek voltak az emberek es gyilkoltak egymast kulonbozo erdekek miatt. most is ugyan ez megy. a kulonbseg talan annyi, hogy most a media altal mindenkihez eljutnak ezek a dolgok. regebben meg ugye szajrol szajra terjedt es nem jutott el ilyen tomegekhez
  • syn7h37ic
    #61
    Biztos azok bírálják, akik elakadtak valamelyik játékban, és bosszúból inkább betiltatják, hogy más se szórakozhasson.
    Bezzeg a horrorfilmekkel semmi gond sincs. Semmiféle ötletet nem adnak egy jó kis gyilkolászáshoz. Bezzeg a játékok azok a gonosz eszközei. Istentelen eretnek dolgok, amiket maga a sátán bocsátott a földre, hogy velejéig romlott társadalmat hozzon létre, megalapítva a földi poklot, ahol csak az maradhat életben, aki nightmare fokozaton végignyoja a Doom-ot.
  • atomkrumpli
    #59
    komoly lehet egy ilyen Phd. dolgozat
  • zolis
    #58
    Nana! Igazán véres játékok kb '90 elején,a 80-as évek végén kezdtek megjelenni (itt most az ilyen Usagi szintű c64-es játékokra gondolok, ahol keményen meg kellett nézni, hogy a vér az vér). Magyarul az Iraki háború az még ok, de hidegháború már nem létezett!
  • archkoven
    #57
    Szerintem teljesen egyértelmű az összefüggés!
    A világ legveszélyesebb környékein a gyerekek rengeteget játszanak videojátékokkal és nyilván ettől annyira agresszívak. Egész Európában és észak-amerikában ahol a gyerekek nyilván sokkal többet játszanak mint afrikai társaik láthatólag a fiatalok közötti agresszió is sokkal erősebb. Európában már nem lehet estefelé kimenni az utcára, míg afrika -mint tudjuk- a béke szigete, ott nagyon ritkán fordulnak elő erőszakos cselekmények és olyankor is az egész kontinens egy emberként botránkozik meg rajta.
    Mint tudjuk Irakban és Afganisztánban és úgy általában a régióban van a legtöbb gémer. Klánokba tömörülve nyomják a CS-t és mindig a terroristák oldalán harcolnak! Ez mindent megmagyaráz.
    De akár egy adott országot is vizsgálhatunk. Magyarországon a magyarok -márcsak anyagi helyzetüknél fogva is- sokkal többet játszanak mint a cigányok. Egyértelműen ez az oka, hogy a magyar huligánok folyamatosan terrorizálják a cigány diákokat az iskolában, a szüleik már el sem merik vinni a tanulnivágyó cigány nebulókat az iskolába!
    Pontosan ugyan ez a helyzet az egyesült államokban is. A fehér bentlakásos iskolákban tombol az erőszak, míg a színesbőrű kisdiákok békében megvannak egymás mellett.
    Természetesen nem lehet elvetni azt sem, hogy a gyerekek részben szüleiktől tanulják az agressziót, akik viszont annak idején szintén videojátékokból tanulták.
    Szóval a tanulmány minden szava arany, ideje lenne végre komolyan venni, és egy jobb, békésebb világot teremthetnénk.
  • juzosch
    #56
    Igaza van a bírálóknak. Nézzétek meg a történelmet. Évezredekig béke volt. Aztán megjelentek a számítógépek, és bumm, jött a hidegháború, irak, koszovó...
  • tomcsa4
    #55
    emged=ember

  • tomcsa4
    #54
    Igazad van! Vannak olyan szegény életkörülményekben élő emmberek (figyelem, nem mindenki, csak vannak) ahol a lopás nem olyan fajsúlyú, mint a normális embereknél. És ha a környezetükben valaki nem képes lopni, akkor kiközösítik. Az ember nem szereti a magányt hosszú távon (csak az, aki nem tart igényt a társadalomra és nem is izgatja a másik emgeb hogyléte). Lopás lopást követ és mindenki tudja, hol van a vége...

  • Ryo san
    #53
    Tudjátok mitől lesz erőszakos egy gyerek?Az életkörülményektől!!
    Amikor azt mondja egy "szülő" a gyerekének hogy vegye el az iskolában az egyik osztálytársától az ennivaló,a másiktól pedig az innivaló,mert másképpen éhen marad,akkor mi a fenéről is beszélünk?Ezek a mindennapos gondok nem pedig az hogy a játékok tesznek erőszakossá!
  • Csaba42
    #52
    Ja, és: "nem egy közömbös dolog". Mi közömbös egyáltalán?
  • Ferrer
    #51
    Biztos van benne valami, vannak, akik hajlamosak erőszakossá válni a játékoktól...
  • Csaba42
    #50
    ", keresve a választ, hogy hol baszték el."
    Nem a tanácsadó pszichológus mondja meg az embernek, hol baszta el (messze nem is ez a dolga), hanem az ember maga jön rá a kezelések alatt. Ez a lényege az egésznek! Viszont ez csak igen szélsőséges helyzetben fordul elő, nem megy mindenki minden ukmukfukra t.p-hez.

    "Megint eljutottunk a "végigjátszottam a Manhuntot, mégsem ölök embert" értelmetlen közhelyig.Csak most más a példa..."
    Tehát bármit válaszolok arra a mondatra, az csak közhely (ami egyébként elég divatszó lett mostanában, mindenhol csak ezt látom) lehet. Most akkor hogy van ez? Egyébként úgy nem igaz, amit itt kiemeltem, hogy bekékült a monitorom, mivel semmi köze a "végigjátszottam a Manhuntot, mégsem ölök embert" hsz-ekhez.

    "Megint nem szűrted le a lényeget.A mondanivalóm az volt, hogy mivel HATÁSSAL van az emberre(azaz nem egy közömbös dolog), ezért elképzelhető, hogy a pszichében kiváltHAT akár mást is."
    Megnyugodhatsz, értettelek én. A példámat olvasd el még egyszer.
  • Csaba42
    #49
    Még mindig tartom magam ehhez:
    "Tegyük hozzá, hogy minden korban voltak bűnbakok, amikre rá lehetett kenni az emberek mocskait. Ott vannak a filmek, a képregények, a rap és rockzene, stb."
  • Dynamic
    #48
    "Mert talán mindenki ismeri magát. Aki nem tudja magáról, mi van rá rossz hatással, az már régen rossz."

    Ez természetesen úgy nem igaz ahogy van.Vannak persze nyílvánvaló dolgok, a drog, a kábítószer, egy bűnöző társaság stb., amelyeket nem kell senkinek sem külön elmagyarázni, hogy miért rossz.De vannak olyan pszichés dolgok aminek pozitív vagy negatív hatásairól esetleg egy pszichológus, vagy külső szemlélő tudna csak nyilatkozni.Nem minden fekete vagy fehér.Nincs mindenre ráírva, hogy jó vagy rossz.Ha mindenki egyértelműen tudná mi a jó neki, nem járnának ezrek és ezrek pszichológushoz, keresve a választ, hogy hol baszték el.

    "Én is rengeteg trancsír filmet/játékot láttam (pl. Hullajó, ami mindemellett elég sz*r is :)), de nem bírom az igazi vért. Akkor most mi van?"

    Megint eljutottunk a "végigjátszottam a Manhuntot, mégsem ölök embert" értelmetlen közhelyig.Csak most más a példa...

    ". Egyébként az ingerküszöb és az aggresszió messze nem hasonló, nem vonja egyik maga után a másikat."

    Megint nem szűrted le a lényeget.A mondanivalóm az volt, hogy mivel HATÁSSAL van az emberre(azaz nem egy közömbös dolog), ezért elképzelhető, hogy a pszichében kiváltHAT akár mást is.
  • Csaba42
    #47
    Egyértelmű. :)
  • dronkZero
    #46
    És azok bizonyíthatóan a számítógépes játékok miatt menőznek háromszázzal, még véletlenül sem azért, mert felelőtlen sebességmániás faszkalapok, ugye?
  • Csaba42
    #45
    Pl. többek közt azokra a speederesekre gondolsz, akik "menőznek" a 299 feletti videóikkal?
  • dronkZero
    #44
    "de ha csak egy valaki bekattan egy játék miatt (nagy száámok törvénye, vagy mi), akkor már megérte a korlátozás."

    Megérte?! Nem semmi idióta vagy te. Ezt a logikát követve nincs olyan dolog a világon, amit nem kéne betiltani...
  • dronkZero
    #43
    Elmebeteg Ödönkének a szülei vegyenek gumicsontot, ne számítógépet vagy konzolt! Nehogy már az én hibám legyen, hogy vannak defektes emberek...
  • dronkZero
    #42
    "de amíg kölyök/tini egy ilyen "függő", addig könnyen fenáll a veszélye, hogy a jogsi kézhez vétele után apa kocsijával NFS-t játszik a közúton, vagy agresszívan viselkedik a társaival/szüleivel/tanáraival."

    Egészen sok értelmes dolgot írtál, és sok mindenben igazad van. De a végkövetkeztetésed teljesen hibás. Egyébként nem áll fenn a veszélye? Csak játéktól lehet függő vagy agresszív valaki? Csak az NFS-től kezdhetnek száguldozni az emberek?

    Ez bűnbakkeresés, és a valósághoz a világon semmi köze.
    Az erőszakos bűncselekmények 99.999999999999999%-a _NEM_ a számítógépes játékokra vezethető vissza. Akkor mi a pék farkáért _ezzel_ foglalkoznak? Mennyi gyilkosságról tudtok, ami _bizonyíthatóan_ a játékok miatt történt? Ja, egy sem?
  • Csaba42
    #41
    Nah, most szúrt szemet valami:

    "Gyilkos játékosok - Erőszakossá tesz a média"

    Ha médiáról beszélünk, akkor miért "gyilkos játékosok", miért nem "gyilkos filmnézők"???
  • VRSDM
    #40
    csak engem zavar hogy minden második cikk erről szól?! ... -_-

    annyi köze van a gyilkosságokhoz, mint régen mikor nem voltak játékok.
    ez egy globális ok, minden embert meghülyít a média, a reklámok, a "legyél valaki" tökönszúrom magam ha nem. stb.

    és rákenik ilyen dolgokra, mert külföldön pár ügyés kúrvamód ráér :]

    ennyi a véleményem, a volt, erről, és a leendőbeli ilyen cikkekről.

    /magamra leszűkítve, öröm gyilkolni,ölni,trancsírozni,kínozni, de pl. kutyákat sem öltem (ala cod4) csak ha muszálykellett, tovább gondolva, van a háznál, 3cica, 2kutya, 2papagály, 1húg, 2nővér, anya apa, nyúl, halak, szóval el vagyok árasztva mindennel. de már akkor is megdermedek ha véletlen rálépek egy bogárra (pl. cserebogár ahogy ropog :CC, vagy egy csiga, ne adj isten egy gyíkra... és ezeek elég apró állatformák, szóval akiben ott a hajlam abból előhozhatja egy játék, de ugyan úgy azis hogyha a suliban kap 2pofont, némi ***anyád szöveggell... szvsz -_-
  • Csaba42
    #39
    ", és ezért megéri ezzel politizálni. Még lehet vele néhány szavazatot nyerni."
    Előbb az agymosás, aztán az, amit te írtál, így lesz siker!