MÁV

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Pheel
#128
"A sztrájk viszont az egyetlen dolog marad és az is rizikós ha magánkézbe kerülünk."
A sztrájk soha nem az egyetlen dolog. Tény, hogy a legkényelmesebb, de nem az egyetlen. Hogy rizikós-e magánkézben? Egyáltalán nem rizikós. Egyszerûen elképzelhetetlen. Eddig kizárólag a magánszférában dolgoztam, de soha még csak szóba sem került ilyesmi. Pedig a mostani cégnél még szakszervezet is van. A sztrájk az állami és posztállami cégek kiváltsága. Itt is a példa: Budapest Airport. Pár napig hagyták õket szabotálni a munkát, aztán lecserélték a teljes csapatot másokra. A szolgáltatás igénybevehetõ, a sztrájk kvázi értelmetlen.
Továbbra is azt mondom, ha nem tetszik, keress másik munkahelyet! Ha pedig nem keresel, azzal vállalod a helyzetet vagy bevallod, hogy nem vagy versenyképes a munkaerõpiacon. Ebben az esetben pedig mire fel sztrájkolsz?!

Autós kérdés: én nem azért tartok fenn autót, hogy munkába járjak vele, hanem mert vidéki származású vagyok, és eljutni a születési helyemre tömegközlekedéssel felér egy egész estés drámába fojtott vígjátékkal. Ha pedig már úgyis van kocsim, ez a kis extra használat (napi 10km) se ide - se oda. Pedig mehetnék metróval is, de mégsem. Pedig én sem autóval a fenekemen születtem. Elvettétek a kedvemet.
v43 001
#127
egy ilyet hány percig irtál??<#idiota> hát igen apám a volánál dolgozik buszsofõr és nem is rég kapott egy másik buszt megállt a megálloba, behuzta a kéziféket el akart indulni és nem tudott mer egy szar szelep leugrott a helyérõl a c tengelyen! és ezért amikor apám ott áll lerobbanva egészen addig mig nem jön a vontató és nem javitják meg a buszt ez álltalába fél nap ezt nem számitják munkának szal nem kap érte fizetést, felháborító na mind1 térjünk vissza a máv-ra!!

Az élet egy olyan vonat amit TE vezetsz, de nem tudhatod hogy a váltók hogy állnak!!!

#126
Szólj rám, hogy ne írjak regényt! <#idiota>

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#125
A túlóra nekem inkább csak biztosítéknak lenne jó. Másodállást elég nehéz emellé vállalni, mert az egyik nap 4 körül kezdesz és dél-egy fele végzel a másik nap meg 7-kor kezdesz és 3-4-kor végzel. Az a helyzet, hogy jelenleg buszból és emberbõl is kevés van. Legalábbis a mai paraméterkönyvhöz. A sztrájk jelenleg nem az egyetlen eszköz. Most még megtehetné a dolgozó, hogy papír szerint veszi át a buszt. Sok esetben ez azért nem történik meg, mert az elõírt 20p kocsiátvételi idõ legalább kétszeresére volna szükség. Ez anno 25p volt, de úgy döntöttek, hogy elég a 20p is. Ez már csak azért is furcsa, mert az újabb buszokon több az elektronika, hosszabb a kocsi átvétel. Ez alól jelenleg kivétel a Volvo. De azzal fognak még akkorát szívni, mint ide Lacháza. Tehát senki nem fog a szabadidejébõl még 20p-et rászánni, hogy átvegye rendesen a buszt. Ha nem találsz esetleg semmi hibát akkor is elkéstél a kiindulással ami innentõl személyzethiány. Tehát ha jó a busz, ki kell vinni. Én azért merem rászánni a 40p-et, mert a garázsunkban szinte alig van jó busz. Ha esetleg ki is rúgnának, hamar találok melót, ellentétben a többiekkel akik jóval idõsebbek. A sztrájk viszont az egyetlen dolog marad és az is rizikós ha magánkézbe kerülünk. Nemhogy nem teheted meg, hogy ne vidd ki reggel a buszt, de a sztrájk szóra azonnal ugranak. A legrosszabb az a rendszer lesz, ha minket is fordára fizetnek mint ahogy teszik ezt az elprivatizált volánnál. Ha rosz a busz, nem tudod megtenni azt a kanyart amiért fizetnek. Tehát ha a kerék is ki esik alólad akkor is menni fogsz, mert azért fizetnek. Érdemes ehhez az EU-s szabályokat figyelembe venni. A rendelkezésre állási idõ is ugyan olyan vezetési idõnek számít. Ha a kereket cseréled a kamionodon az út szélén, akkor is vezetsz, nem pedig pihensz. Kutyavilág lesz itt ha ezt véghez viszik. Egyrészt nincs már olcsóbb munkaerõ aki megcsinálná helyettünk. A maszek semmiféle elvárást nem fog kérni, mindegy csak vezesse alapon. A kereset lesz a legégetõbb gond. Egy félmillás jogsival havi 80-ért fogja dolgoztatni a munkavállalókat. Nem kell a fizetését lefaragnia, elég ha csak 5 évig nem emel semmit se. Angliát konkrétan tudom, hogy heti 250 font a minimálbér és heti 500-ért veszik fel a munkaerõt az utcáról. Két dolog számít. Beszéljen angolul és tudjon vezetni. Én már évekkel ezelõtt beléptem egy jogvédelmi szervezetbe, mert már ez az állami cég is mosakodik ahol tud. Kíváncsi leszek, hogy maszekként mennyit fog bevállalni. Az utazóközönség elvesztése meg blamázs. Ha leátlagolod nem olcsóbb az autó. A mai helyzetben és a válság elõttiben sem állíthattuk, hogy az autózás nem luxus, ha van tömegközlekedési alternatíva. Számolj utána egy négy fõs családnak, hogy mennyi a teljes havi bérlet és mennyi egyetlen egy autó összes költsége. A több autó nyilván már rég nem versenyképes. Egy autóval meg ha szerencsések és egy irányba utaznak mind a négyen, még akkor is drága ha az utasok átlag napi megtett kilóméterét számolod. A városi fogyasztásra és a parkolódíjra külön felhívnám a figyelmedet és ezek után döntsd el, hogy mi lenne ha négyen négy felé járnának dolgozni/tanulni. Én az egyetlen dolog amiért használnék autót, mert ha 4-re jársz dolgozni, üresek az utak. Ekkor délben végzel tehát megint csak nem a csúcsban közlekedsz. De hogy a cég kifizeti a 15e FT-os bérlet 80%-át, ezzel nem tud az autó versenyezni. A leggyorsabb közlekedésem innen Érdrõl (pedig 3 féle módon is be tudok tömegközlekedni) az a bicikli. Ezzel viszont télen vannak gondok. Az utasok tudnak számolni. Ha pár ezer forinton múlik, hogy autóval járjon be és nem kell órákat ülnie a dugóban, meg amúgy is van egy fenttartott autója, akkor járjon azzal dolgozni.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#124
Tehát elõször az a baj, hogy veszélyes a busz. Másrészt az, hogy nem hagynak túlórázni. Ez már önmagában is ellentmondás, mert értem én, hogy jobb buszok kellenek, ez rendben is van, csakhogy egy fáradt söfõrt a legjobb busz sem tud korrigálni, amikor árokba akar hajtani, vagy éppen átmegy a nagyi nyakán a zebrán.
Harmadrészt az a nagy félelem, hogy a privatizálás után elbocsátanak egy csomó embert. Ezt borítékolhatom is: így lesz. Azon esetleg érdemes elgondolkodni, hogy ha ennyi emberrel sem jó, ráadásul a magántõke képes kevesebb emberrel is legalább ilyen szolgáltatást nyújtani, akkor mire is fizetünk ilyen sok embert?
A veszélyes buszok javíttatása olyan követelés, amivel akár még azonosulni tudok, de úgy érzem, hogy itt nem ezen van a valódi hangsúly. Ráadásul nem értem, hogy miért a sztrájk az EGYETLEN megoldás. Számomra a sztrájk nem tûnik valódi megoldásnak, ugyanis nem hoz többet, mint egy sima aláírásgyûjtés, csupán az utazóközönség elvesztésével jár.
#123
Nem az a jó szó, hogy fura. Az a fura, hogy az egyetlen. Gondold át még egyszer a példád úgy lenne helyes, hogy azzal demonstrálnánk, hogy hulladékkal mennénk ki utast szállítani, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a mûszaki állapotokra. Sajnos a régi rendszer berögzött emberei is megvannak. A cégnek ez nem az elsõ ilyen esete. Volt egy idõszak, amikor ha beírtál egy visszajelzõ hibát, már szedték is szét és javították. A végállomásokon volt 6 fényszóró, 15 kapcsoló, meg hasonló. De volt akkoriban az ellenkezõje is. Amikor a csöcsgombos 260-asok dívtak. Hát akkor nagyjából ugyan ez volt a helyzet. Akkoriban qrva jól lehetett keresni a cégnél ezért nem jött ide senki. 😊 Kicsit hülyén hangzik, de annyira nem volt buszvezetõ, hogy 250-280 órákat dolgoztatták a dolgozókat. Ez elég csúnya számadat a mai 170-180 órához képest. Viszont volt kolléga aki mesélte, hogy többet kerestek, mint másutt a gyárigazgatók. Minden hétvégén étteremben ebédelt a család és év végén olyan megtakarítási pénzt kaptak, hogy vettek egy új Zsigulit. Gondolom érted, hogy ez akkoriban mit jelentett. De nem volt jobb vele. Az emberek egy 13-14 órás (ma 8-9 órás) beugró ( két részes szám ) között a kocsmában ittak versenyt. A forgalomirányító így is volt, hogy a legjózanabbat kihúzta a bárszékbõl és elküldte egy körre, mert nem volt más. Most azért más világ van. Egyrészt nem mondhatom, hogy rossz a pénz, csak nem engednek túlórázni. A villamososoknak 2-3 éve még lehetett. havi 30-40e-t lazán összetúlóráztál. Most ott tartunk, hogy létszámhiány és állandó felvétel van, de inkább nem engedik túlórázni az embereket. A menet kimaradásért nem kerül át az Önko. egyik kezébõl a másikba a pénz, de ez nem akkora kiesés mintha visszahoznák, hogy lehet túlórázni. Nézd meg a Transman-nál engedik. 250 órákat "lehet" dolgozni. Persze legutóbb aki annyira nem szeretett túlórázni, azok alapbért kaptak, meg a minimális prémiumot. Egységesen 109-et. Ez azért érvágás egy családnak, mert Õk hazavittek 150-160-at. Persze a nagy részét adómentes üzemanyag-megtakarításként. Na náluk ez szûnik meg az új törvény értelmében Jan. 1.-tõl. Többet keresnek, de legyél csak egyszer beteg. 30-40 és élj meg. A lassú privatizáció és a süllyedõ hajó már él. A volán nemrég zárta be az Andor utcai telepet. A BKV is egyre többet akar, köztük a mienkét is. Mindeközben verik a mellüket, hogy Õk "akarnak ám utast szállítani, dehát a sztrájkolók." A közvélemény meg azért hõzöng, mert azt hiszi, hogy béremelést akarunk, pedig mi magunk írtuk alá, hogy x ideig nem sztrájkolunk bérfejlesztés ügyében, de a buszok kritikán aluli állapotáért igen. Ez jó az utasnak, csak épp nem veszi észre. Eközben olyan esetre is volt példa, hogy motor nélküli buszt kivontattak a telep elõtti úttestre, hogy a könyvébe be lehessen pecsételni, hogy a buszt átvette, kivitte, de sajnos lerobbant. Ez azért gáz, mert ha a telepet elhagyod a jármûvel, akkor statisztikailag Õk kiadták a buszt, csak az odakint elromlott. Én lentebb írtam, hogy reggelente milyen állapotokkal találkozok. 4., 6. busz felel meg a mûszaki követelményeknek és akkor nem voltam szõrszálhasogató egy ablakmosóval. Pedig viccesen nézne ki, ha a szemerkélõ esõben minden megállóban a felfröccsent és rászáradt sarat a szélvédõrõl kézzel vakarnám le. A menetidõt meg eltüzelhetnénk. Ez azt hiszed a legszomorúbb? Valamelyik nap 05:37 helyett 11:xx-kor jöttem ki az elsõ(!) busszal. Azért volt ez így, mert azon a buszon kívül nem volt másik a telepen, azt kellett megvárnom míg megcsinálják. Nem ritka eset ez sem. Azt a korát éljük a cégnek amikor egy izzó miatt nem tudsz kivinni egy buszt és ezt értsd szó szerint. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de a cégen belüli statisztika azt mutatja, hogy ez nem minden garázsban van így. Csak a Kelenföldi és a Troli szenved. A többi arányaiban ugyan abból a pénzbõl képes szódával elmegy buszokat kiadni. A paraméterkönyv bevezetésével nálunk átcsoportosításra kerültek a buszok. Csereberéltek egymás közt a garázsok. Amit mi kaptunk az náluk a legszarabb volt, nálunk meg onnantól kezdve az volt a legjobb busz. Amiket mi adtunk épp csak nem vontatóval vitték át. Milyen érdekes, hogy azóta a kollégák látják a régebben nevükön lévõ buszokat és kérdezik az új gazdájukat, hogy: "Na, a motorhibát, váltóhibát, FOK-GYEM hibát megszoktad már?" Le sujtó, hogy azokat a hibákat amiket 1-2 éven át kellett hiába írni, ott 2 hét alatt megjavították. Az elõbb említett 2 garázs, milyen érdekes említésre került a garázsbezárásokkor. Nem az a bajom, hogy a tulajdonos(ok) változik/nak, hanem az hogy a törvény még ha szar is, nincs betartva. Ami nyereséges azért privatizáljuk, hogy ne a nagy közösbe kerüljön utána a profit, hanem magánzsebbe. Õ persze foggal körömmel ragaszkodik és kapitalistaként öli a konkurenciát. Ami veszteséges arra ráfogjuk, hogy jobban mûködik, ha eladjuk, mert egy maszek jobban tudja összpontosítani a cég dolgait. Persze ez igaz, csak a legfontosabb kérdés, hogy mennyiért? Igaz az alapmondás amit a fõsulin tanítottak Quality-bõl. Jót, gyorsan, olcsón! Választhatsz kettõt. Nos az a baj, hogy ez egy jól mûködõ piaci versenynél így van, de MaO-n Hol látsz Te itt piaci versenyt? Ebbõl itt, ma csak egy teljesülhet. Nézz meg egy Danone-t. Hány millió forint kellett, hogy bevallják, csak piacot vásároltak? Mi lett a végeredmény? Ugyan úgy leépítéseket tartott. A lista hosszú. Nem volt jobb a szocialista rendszer sem, csak biztosabb. De úgy érzem, hogy 1989-90-ben nem ezt akartuk. Azóta a legfontosabb lépésünk hiánya miatt kiárulták mindenünk. De, hogy a legutolsó lépéseknél az egyik pórember a másikra szól, hogy hajtsd vissza a fejed az igába és dolgozz, mindegy milyen áron ez fentrõl nézve kielégítõ látvány lehet a rajtunk tiprók számára. Közben az emberek azon aggódnak, hogy nem érnek be dolgozni. Még ekkor is a munkaadójának az érdekeit nézi, nem a sajátját, pedig karnyújtásra az igazolás, hogy miért nem ért be és a munkaadója köteles elfogadni. Az egyetlen réteg amelyik sokszor örül az a diákréteg. Örül ha kimaradhat egy napot a suliból és még le is igazolják Neki. Úgy látszik felnõtt korukra az emberek butulnak. Azért mindenkinek jó utat és balesetmentes közlekedést és ne feledjük, hogy az alternatív megoldás ilyenkor kapva kap az alkalmon. A volán mentesítõ járatokat indít, tessék szépen kihasználni.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

v43 001
#122
jajj most nem tok így holnap kaposvárra menni 😞(((

Az élet egy olyan vonat amit TE vezetsz, de nem tudhatod hogy a váltók hogy állnak!!!

Pheel
#121
Nem figyeltem eléggé. Bár sztrájkolni (azaz embereket nem szállítani) azért, hogy biztonságosabban szállíthass embereket, egy elég fura módja a helyzet javításának, az tény.
Kb olyan, mint lövöldözni azért, hogy betiltsák a lõfegyvereket.
#120
Én nem a máv-nál dolgozok, hanem a BKV-nál. Mi pedig az utasok és a saját biztonságunkért, a buszok állapotok miatt sztrájkoltunk volna. Én ebben nem látok gondot.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#119
Ez olyan mintha egy 5 milliós lakást amit havi 50.000 ért ki tudsz adni, eladnád. Arról nem beszélve, hogy az egyéb költségek miatt nem is keresnél vele ennyit, mivel ez nem tiszta haszon. Természetesen jobb ma 100 mrd mint holnap 1 mrd, de kötve hiszem, hogy az a 100 mrd olyan helyre vándorolna ahol legalább ennyit hoz mint elõtte. Na mindegy, meglátjuk, hogy mit hagy a választások után a régi kormány az újra. Ezt a döntést már nemigen lehet megmásítani. Minden esetre rávezetném az anyjára aki kitalálta.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#118
Szóval tudsz mellette tanulni. Akkor tulajdonképpen neked megéri ott dolgozni. Hol itt a gond?
Molnibalage
#117
"A máv-nál is ugyan ez a helyzet. Azt az ágazatot ami hasznot hoz azt eladták. Mond, ha neked vagy egy kiadó lakásod ami hozza a pénzt, miért adod el? Az ok egyértelmû a máv esetében. A hasznot hozó ágazatból tartották fent az utasközlekedtetés veszteséges részét."

Már nem azért, de nem évi 1 milliárd volt a nyerésége? Nem 100 milliárdért adták el?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#116
A munkát egy kicsit nyugatabbra fizetik csak meg. Illetve inkább az ott megkeresett valamicske vagyon ér itthon sokat. Annak idején azért jöttem ide, mert ha anyagilag nem is de idõben támogatják a fõsulit.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#115
Tudom, demagóg duma, de ha ennyire hajtani kell, meg sem fizetnek, és még az érdekeidet sem védik, akkor miért dolgozol még mindig ott? Aki igazán dolgozni akar, az talál magának munkát, recesszió ide vagy oda.
#114
Ne felejtsd el, hogy a világon mindenütt veszteséges a tömegközlekedés és azt államilag dotálni kell. Nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy ebbõl hasznot akarnak húzni. A baj az, hogy a Német fizetésekhez képest jóval több vonat jön ki adott átlagkeresetbõl mint itt. A munkabért vehetjük állandónak, de ott arányaiban könnyebb a helyzet. Mi is megkérdeztük már, hogy ha már van egy jól felszerelt garázsunk, miért nem vállalunk maszek melót? Én sem hadakoznék a maszek világ ellen ha a szakszervezetek védenék a munkavállalókat, de itt csak az alkalmazottak kijátszása a cél, mert a munkabéren rengeteget tudnak spórolni. A BKV-t is el fogják privatizálni. Ha addig még találkozunk majd elmesélem, hogy mennyiben változott meg az anyagi helyzetem. Ha valaki meg kételkedne abban, hogy nem dolgozok a munkaidõ alatt annak tájékoztatás képp a statisztika:

Egy átlagos magyar alkalmazott a munkaidejének a 33%-át fordítja tényleges munkára. Ez a kõkemény magyar statisztika. Ezzel szemben nálunk jól kimutathatóan a munkaidõnk 85%-át dolgozzuk le. A szakértõk szerint nem a magyar munkaerõvel van a baj. Nem annak minõsége rossz vagy nem Õk nem akarnak dolgozni, hanem ilyen szar a szervezés. Ennek oka rendkívül egyszerû. Korrupció. Vezetõ beosztásba kerülnek olyan emberek akiknek semmiféle szakképesítésük sincs a dologhoz. Az egyetlen dolog amiért ott vannak, az a pénz. Ehhez csak hozzá fûzném, hogy a korrupció nem lesz kisseb ha mindent eladunk. Legfeljebb nem remeg a térde több gazdasági figurának 4 évente, hogy vajon az Õvéi jutnak-e hatalomra.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#113
Ott a Német Vasút. Ha jól tudom, még mindig állami tulajdonban van, és bár sokkal magasabbak az árak, mégis veszteséges, bár közel sem ilyen mértékben.
Mellette ott a sok helyi társaság, aki a külön üzemeltetett és bérbevehetõ vasúti hálózaton szolgáltat néhány viszonylaton, viszont közös jegyekkel, ugyanannyiért, ráadásul nyereségesen.
A szolgáltatás minõsége mind állami, mind magánvonalon sokkal-sokkal magasabb.
Mit is akarok ezzel mondani? Le kell építeni az egész MÁVot a francba, közben pedig megteremteni az igazságos versenyfeltételeket a magánkezdeményezéseknek. Ott a GYSEV is, mint mûködõ példa, tehát lehetséges a dolog.
Persze, mint már említettem, nálunk semmi nem megy normálisan, de attól, hogy szabotáljuk a tömegközlekedést, és mindenkit lebeszélünk a vasút használatáról, cserébe rákényszerítjük az egyéni közlekedésre, még nem leszünk közelebb a célhoz, sõt!
A német vasút - hiába a magasabb minõség - is az utaslétszám csökkenésével harcol - kevés sikerrel. Nálunk történelmi és gazdasági okokból többen használják a közösségi közlekedést, de jó úton haladunk az utaslétszám drasztikus elvesztése felé.
A vasút nem ingyenkonyha. Fel kell mérni a szükséges létszámot, a többieket el kell küldeni, a maradók bérét versenyképesebbé tenni, érdekeltté tenni õket a színvonalasabb szolgáltatásban (vö. bónusz), aztán meglátjuk, lehet-e még valamit kihozni ebbõl a rozsdahalomból.
Ez egy értelmes válasz lenne a bérkövetelésekre. Ja, hogy akkor már dolgozni is kellene, nem csak ottlenni? Hogy sok ingyenélõ patópálúr kerülne ki a cégbõl? Hogy nem utazhatna ingyen a teljes család? Ja kérem, értem már, mirõl szól a sztrájk!
Aztán persze a kezem beleér a bilibe, és felébredek. Körülnézve pedig láthatom korrupciómentes országunkat, amit hozzáértõ és elhivatott emberek irányítanak. Na ez már nem is Magyarország.
#112
Ha a cargo nélkül veszteséges személyszállítás az államnak nem fogja megérni, márpedig a veszteségeset hamarabb eladják mint a nyereséget hozót, akkor mit gondolsz melyik karitatív szervezet fog az utasok mellé állni és kifizetni a jegy egy részét, hogy ne vágja földhöz az utasokat a drasztikus áremelés? Ez elkerülhetõ ha a hasznot hozó cég a veszteséges személyszállítást is kötelezõen felvállalja, de errõl szó sem volt. Csak az aranytojást tojó tyúkot adták el. Lehet itt minõségi vasúti tömegközlekedést csinálni, csak nézd majd meg, hogy mennyibe fog kerülni! Többször kérdeztem már ezzel kapcsolatban, hogy ha neked van egy lakásod amit nem használsz hanem kiadod albérletbe, akkor azt Te miért adnád el? Fáj, hogy hasznot hoz?

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#111
Miért? Mennyibe fog kerülni? Ha most adnánk el olcsóbb/drágább lenne?
#110
Gondolom azon véletlenül sem fogunk csámcsogni, hogy a privatizálás mennyibe fog nekünk kerülni, pedig pont errõl kéne, ezért van az egész. De látom itt óvatosan kerülitek a forró kását.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#109
Ez a szép magyar hungarikum! Nálunk is volt egy ember aki kihozta sztrájk idején a buszt a garázsból. Õ volt az akinek felpörgött a levegõgázos motr a buszban és két taxit rákent egy teherautó hátára a Móriczon. Lehet, hogy ezután igazat adott annak aki a sztrájk idején nem ment ki és a tulajdonos ígéreteinek betartását követelte, miszerint rendezze az anyagi és minõségi gondokat. Ez is csak egy példa a sok közül, olyan mint a Tiéd.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#108
"Kárt akkor maguknak tesznek, nem Neked. Járj autóval, járjon mindenki azzal és akkor jobb lesz? Jöhetnék környezetvédelmi dumával de szerintem felesleges"

Hiszen pont ezt mondom, hogy minden ilyen utasvesztés óriási kárt okoz mindenkinek. Roll élõ példája annak, hogy mibe kerül mindannyiunknak ez a teljesen értelmetlen sztrájk.
#107
Nem mondtam, hogy személyeskedtél és nem is rólam van szó.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Kandurex
#106
Én ma találkoztam egy kallerral, õ is teljesen azon az állásponton volt, hogy fasság az egész sztrájk, mondta, hogy nem egy kollégája fent ül a pihenõben és kávézgatnak, cigizgetnek egész nap és várják a pénzt amit ugye arra a napra nem fizet az állam. Ha valaki megy dolgozni akkor azt kinézik maguktól, hogy mit képzel ez! Aztán meg az állomáson az utasok is szidják, hogy "büdös MÁV -os, ingyenélõ" stb. stb. holott õ meg az a 20%, aki felvette a munkát, tartja most életben az egész mozgást az országban.

Megértem.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

#105
Én nem személyeskedtem veled, és nem is fogok.

#104
Akkor a szájtépés helyett miért nem jársz utána a dolgoknak mielõtt egy topic-ban arctalanul másokat vádolsz? Tegnap láttam egy embert aki mesélte a barátjának, hogy látott egy Roll nevû ipsét aki gyerekeket rontott meg. Ennyi?

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#103
Elég vitatott ez az ígért nem ígért téma is. Igaz nem voltam ott, de te sem. 😊

#102
Ha nem ígértek volna semmit, bizonyára nem tartanák. Én a problémát az állami tulajdon eladásában látom nem a sztrájkban.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#101
Kárt akkor maguknak tesznek, nem Neked. Járj autóval, járjon mindenki azzal és akkor jobb lesz? Jöhetnék környezetvédelmi dumával de szerintem felesleges. Minden más országban pénzt fektetnek a villamos energiával való tömegközlekedésbe. Itt szétverik nyereségvágyból. Ez a Te szemedben úgy látszik nem elég rossz, mert észre sem veszed.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#100
Ne mondd már, hogy szerinted az rendben van, hogy eladnak egy állami tulajdont és utána a dolgozók tartják a markukat!?

#99
Levegõ nélkül meg mi emberek halnánk meg. Lehet, hogy afejedben ott kezdõdik a baj, hogy a Te szemedben a MÁV dolgozók rabszolgák. Egyébként ha úgy érzed, hogy a pénzedért rabszolga sorba kellene hajtaniuk a fejüket és Õk erre mégsem hajlandóak, akkor miért veszed igénybe a szolgáltatásukat? Menj Volánnal vagy amivel akarsz. Még egy internetszolgáltatóval sem beszélnél így mert Õk a Te szemedben versenyszférában dolgoznak. De ha nem tetszi, miért nem dobod el a szolgáltatást? Kötelezõvé tették Neked, hogy fizess nekik? Te mentél be megrendelni, nem Õk erõszakolták rád!

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#98
Amíg nem volt sztrájk eszembe se jutott volna, hogy kocsival járjak. Tökéletesen megfelelt reggelente a 40 perces pihenés a vonaton. Õk nekiláttak sztrájkolni, én pedig a munkahelyemen feltettem a kérdést, hogy mi lenne, ha kocsival járnék? A válasz annyi volt, hogy nekik mindegy, hogy benzin vagy bérlet. Ezek után soha nem fognak problémát okozni a számomra. Ezzel csak annyi a baj, hogy ezzel egyszerre most a bkv bérletet se fogom megvenni, mert az is felesleges. Szóval szerintem kár gerjeszteniük a feszültséget, mert valóban csak kárt tesznek. Ha meg nem elég a pénz, nem értem miért nem néznek más állást maguknak.

#97
Nélkülünk utasok nélkül mire megy a drága brigád? Ki fizeti a bérletet illetve a jegyet? Erre gondoltam, lehet, hogy kicsit tekervényes volt.

#96
Ezt nálunk a BKV-nál is elõszeretettel csinálják. Egy kis presztizs és utasveszteség ok a leépítésre. Nincs elég munkavállalónk, nincs elég induló járat. Aztán ugyan ez addig amíg szép lassan elolvad az utazóközönség. Közben hogy-hogynem két alvállalkozó él, virul. Ezt nálunk már megfogalmazták, lassú privatizáció. A máv-nál is ugyan ez a helyzet. Azt az ágazatot ami hasznot hoz azt eladták. Mond, ha neked vagy egy kiadó lakásod ami hozza a pénzt, miért adod el? Az ok egyértelmû a máv esetében. A hasznot hozó ágazatból tartották fent az utasközlekedtetés veszteséges részét. A Cargo továbbra is profitálni fog, de a személyszállításból így kiesõ pénzt valakinek ki kell fizetnie. Abban meg szerintem egyet értünk, hogy tökmindegy, hogy az állam fizeti ki és te alacsony árú jegyet veszel meg vagy az állam semmit sem tesz bele és Te teljes árú jegyet veszel, mindkettõnél TE fizeted ki. A BKV-nál a buszágazat épp úgy nem lehet nyereséges mint EU számos más országában. De az amortizációs problémák halogatásával rengeteg pénz kiszedhetõ belõle. Ha holdinggá alakul a cég az elsõ a buszágazat lesz ami könnyen talpra áll. Szerinted miért nincsenek alvállalkozók a hévnél, villamosnál, metrónál? A cargo bevételeinek kis töredékét kérték a munkavállalók mindegy végkielégítésként, mert állami kézbõl maszek kézre tenni a céget gyökeres változásokat jelent. Hidd el ha a személyszállítás jövedelmezõ lenne, akkor azt is elprivatizálták volna vele együtt vagy vele párhuzamosan. Ezzel csak az a baj, hogy nem akarok olyan vonaton utazni amit már 16 órája vezet a mozdonyvezetõ és amit egy olyan ember vizsgált át, aki 3 mûszakban napi 12 órát gürizik. Nézd meg mi lett a volánnal. Fordulókra fizetnek. Papíron dolgozol 8-9 órát, atöbbit kiegyenlítési idõként odaadják a végállomáson fél, egy órás darabokban. A végeredmény? reggel 4 kor már tengelyen ülsz és éjfélkor Te viszed az utolsó buszt. Hát ne haragudj de erre a buszra én fel nem tenném a gyermekemet. De Te tudod, éljenek a reformok.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Pheel
#95
Azért abban van igazság, amit mondani akart.
A sztrájk nem azért rossz, mert pillanatnyi veszteséget okoz a MÁVnak, hiszen tulajdonképpen mindegy, hogy X a veszteség vagy X és egy kicsi. Azért rossz, mert az emberek rá vannak kényszerítve olyan alternatív megoldások keresésére, amire eddig nem vagy csak alig gondoltak (egyszeri nagyobb beruházást követel). Ha ezek az áthidaló megoldások jobbnak bizonyulnak, akkor annál maradnak (pl autózás).
Talán nem kell külön rámutatnom, hogy minden sztrájkkal töltött nappal több utast veszít a cég, akik bizony már nem fognak visszaülni az autóból a vonatra az életben soha.
A színvonal ettõl nem javul, az utaslétszám olvad - ez egyébként sztrájk nélkül is igaz, csak nem ennyire drasztikus mértékben -, még kevesebb járatra lesz pénz a közösségi közlekedésben, ami generálja az utaslétszám további csökkenését, a végén pedig még kevesebb vasutasra lesz szükség.
A követeléseik józan ésszel fel sem foghatóak, nemhogy teljesíthetõek, persze ebben az országban, ahol éppen olimpiára készülnek, bármi elõfordulhat.
Ha egy kicsit is reálisan tekintünk a helyzetre, a sztrájk mindenkinek rossz, ráadásul a vasutasok maguk alatt vágják vele a fát.
Ugyanez igaz Ferihegyre is. Ha egy légiutas egyszer elmegy Bécsbe vagy Pozsonyba, hogy onnan repüljön, az lehet, hogy már másodszor is inkább oda megy.
#94
A nagy odamondásod közben elfelejtettél visszaolvasni és átgondolni amit írtál. Azt akartad mondani, hogy nem Ti vagytok Õértük, hanem Õk tiértetek. Látom, hogy Te az a tipusú ember vagy akinek meg kell mondani, hogy mit mondjon, mert önállóan egy értelmes mondatot nem tudsz összerakni. Azért a véleményedet köszönjük.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#93
Az összes sztrájkoló vdszsz-es bekaphatja, amit gondolok. Mibõl gondoljátok, ha eladnak egy állami céget, akkor nektek abból kapnotok kell? Ennyi erõvel minden magyar állampolgár sorba állhatna, hogy neki is kell belõle, hisz közös vagyonról beszélünk. Szerencsére egyre többen utálnak titeket, de ezzel magatok vagyis MÁV alatt vágjátok a fát, ti szerencsétlenek! Nem bánnám, ha mindenki, aki miattatok szív kicsit szopatásból átállna buszra vagy autóra, aztán rájönnétek, hogy mi vagyunk értetek. És amit még nagyon rühellek bennetek, hogy hónap elején, amikor mindenki bérletet vesz, akkor nem mertek sztrájkolni!

SZÁNALMASOK VAGYTOK!

#92
Átmehetsz, de itt is megmondom, hogy el sem tudom képzelni, hogy automatikusan kikapcsolná. Én még nem hallottam ilyenrõl, de ha gondolod járj utána a BKV-sban.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Max7
#91
Jah csak lófaszt sem keres így a srác! Azzal érvelt a jó mellet hogy legalább be van jelentve 😞 Igaz az hogy a combinó nemsokkal a végálomás elött kikapcsolja a fütést a vezetõfülkében így fagyoskodni kell? 😊 nem tudja valaki? vagy menjek át inkább a bkv totyikba mert itt ez off? 😄

Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal! [ http://dchelp.hu ]

#90
A túlóráért többet kell kifizetni a cégnek. Egyszerûbb több embert felvenni. Úgy tudom havi 30-40e-tõl estek el akkor a remizesek. Ez az összeg egy család keresetében nem elhanyagolható pénzösszeg.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Max7
#89
Hozzátéve azt igaz nem máv villamos vezetõ kellet másodállást keressen (kolégám lett) mert álítólag valami havi max 240 óra munkát (túlorával) 180 órára korlátoznák január 1.tõl! így nem tulórázhatnak vagy ha túloráznak csak lecsúsztathatják! nevetséges hogy aki dolgozni akar azt nem hagyják

Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal! [ http://dchelp.hu ]

#88
A munka itt elég tág fogalom. 68 évesen lehetsz még portás, de valóban ledolgozott 40 év után valakinek dolgoznia kell, hogy kaja legyen a szájában? Aki tanul az a dolgozók pénzébõl tanul, ez sem igazságos amíg nem kötelezik ennek a kamatos visszafizetésére. Ez alatt a felsõoktatásban tanulókat értem. Gondolom a leendõ gyermekedet már 2 évesen magára hagyhatja a nejed, mert addig kap csak gyes-gyed vagy mittoménmit, aztán húzzon vissza melózni és amit megkeres költse dadára.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Rockynhooo
#87
Én tanulo vok 😄 Mellesleg annyit írtam hogy aki képes munkát vállalni és nem tanul már, az menjen elfele dolgozni ne lopja a napot.

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

#86
A Te gyereked magának veszi a bérletét?

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Rockynhooo
#85
te mirõl beszélsz?

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

#84
Nem érdekel a politika látom és meg is értem. Az csak egy színjáték. A baj az, hogy a gazdaság színjátéka. Az pedig ha nem érdekel akkor ne nyavajogj. Fizess azt kész és máris itt van Neked Amerika!

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

#83
Vagy csak a gyermeke, dehát ezt végiggondolni nehéz ész nélkül.

\"...köztudott hogy ha a torrent kliensek hibát észlelnek lezárják a merevlemezt!!!!és hát velem is ez történt utána vetem egy másik vinyót...\" #21196 XD

Rockynhooo
#82
jah és sorry az offért.

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

Rockynhooo
#81
Igen hogy milyen igazad van.. Aki nem dolgozik ne is egyék... persze leszámítva akik önerejükbõl képtelenek munkát vállalni .. idõsek , rokkantak vagy akármilyen betegséggel élõk..

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

Pheel
#80
Tudom, hogy offtopik, de nem MINDENKINEK, csak aki adózik, vagy adózott valaha. Túl sok itt az ingyenélõ. Nem mintha vágynék egy darab MÁVra...

ON.
rvn
#79
Engem k.vára nem érdekel apolitikai háttere. De az már igen h h a csaba meek haza hnap suliból zh után hulla faradtan... mert megszopom az tutti. Az meg h 250 et kapjanak fejenként.... ez lol enyi erõvel én is kérek 2 km vasutat mert ugye a MÁV állami tulajdon és többek közt adókból tartják fent magukat...a polgárok adóiból. tehát mindenkinek jár valami a mávból...ezek meg sztrájkolnak itt világba...hülyeségért...szomat nekik...

Gigabyte Z170-HD3P, I5 6600K@4Ghz@1,17V, 2x8 DDR4 Corsair Vengeance 2666Mhz, NZTX Kraken X61, EVGA Supernova G2 750W, Samsung 850 evo 128Gb, WD Blue 1TB, Phantes Enthoo Pro M Acrylic