45
  • zsp95
    #45
    Én a film után olvastam el a könyveket, és nekem mindkettő ugyanannyira tetszett. Kár hogy a film végéről lahagytak (szerintem igazán fontos) részeket. Lehet hogy ezeket a második filmben mutatni fogják, ami remélem, hogy a hírek ellenére lesz.
  • sziklaszirt
    #44
    Szerintem a film veri a Narniát,mert az eléggé gyemetegre sikeredett,nem is emlékezetes sztorival.Itt legalább komolyabb témákat is feszegetnek,nem csak azt,hogy "aprógyerekekmentikmegavilágotésazhúdejólesz"..
    Meg az utolsó Hp film is silány,kapkodós lett...
  • Szilvi79
    #43
    Áá értem. Köszönöm az infót. A Babót vagy Hobbitot, remélhetőleg jól készítik el, sikerült Peter Jacksonnal megegyezniük. Úgyhogy van remény.
  • LeorekZek
    #42
    Üdv Mindenkinek!

    New Line már korábban eladta nemzetközi forgalmazási jogokat egy konkrét összegért, amit a filmre fordítottak.Szóval már nem igazán érinti őket a külföldi bevétel, de dvd eladásokban valóban reménykedhet.
    Aztán meg ott van nekik egy biztonságosabb projeckt a Babó, amit ne hogy elcsessznek, mert az egyik kedvencem.
  • Szilvi79
    #41
    Valamennyit csak kapnak belőle.
  • winnie
    #40
    már az első napon látszott, hogy szörnyű bukta és a karácsony is csak ráerősített erre. a külföldi bevétel pedig ugye nem az amerikai stúdiónak csorog.
  • Szilvi79
    #39
    Hát nem tudom hogy összességében mennyire lesz bukta ez a film.... megnéztem a boxofficemoj-on az értékeit és az alábbiakat írta:

    Domestic: $65,664,496 25.1%
    + Foreign: $195,465,902 74.9%

    --------------------------------------------------------------------------------

    = Worldwide: $261,130,398

    Production Budget: $180 million

    És akkor még ottlesznek a DVD eladások is. Biztos nem sírnak majd a készítők. :P
  • Z
    #38
    Nem jutottam még el a könyvig, de a film megnézése után én is arra a következtetésre jutottam, hogy ez könyvben mennyivel jobb lenne...
  • Magiszter
    #37
    Nah felsoroltad azokat a filmtipusokat amiket még én se nézek szívesen és nekem is meg van róluk a véleményem. (Pl Boll "mester" tákolmányai. Megnéztem őket ez tény, de csak egyszer és azt is megbántam.)
    De abban igazad van hogy mások az igényeim. Mert én nem várom el egy filmtöl hogy az világmegváltó, egetrengető, hiper-mega-szuper produkció legyen. Nekem csak az az igényem hogy szórakoztasson.
    Amúgy meg nem a 0-2-ig kategóriából választok. Megnézek mindent, maximum elalszom rajta és másnap már nem is emlékszem rá igazán, annyira megfogott :-D
  • Szilvi79
    #36
    Miért háborodik fel az ember egy filmen olyan erősen, főleg ha fantasyt néz meg?
    Azok számára akik olvasták a könyvet és szereték is azt, végigizgulták joggal remélik azt hogy a drága mozijegy fejében azt kapják amit igértek nekik (nekünk). Márpedig az ha egy filmről beharangozzák hogy xy könyve kerül megfilmesítésre, akkor az valóban úgy legyen és ne csak reklámkampány részeként használják azt ki!!! Ezek a filmek azoknak az embereknek köszönhetik az első szinten a megszületésüket akik megvásárolták (megintcsak nem kevés pénzért) a könyveket! Az felkerült egy bestseller listára, kommentálták stb... Majd megy egy Hollywoodi üzletember aki megveszi a jogokat mert tuti kasszasikerre számítanak. Őket is meg lehet érteni, ez nekik egy bizonyos módon félgarancia, de ezt a garanciát biztosítsák ők is.

    Az Eragon pontosan ezért volt vérlázító! Egy totálisan más sztorit tálaltak nekünk, és közben úgy kongatták a hírverés harangjait mintha maradandóan megkapná az ember azt amit vár. És amit az ember vár az minimum a könyvhöz való hűség! Szerintem a legtöbben megértik azt, hogy nem fér bele minden egy 2 órás filmbe, ill. máshogy tudják bemutatni mint ahogy azt az írott szó engedi, de azért vannak határok!

    Egy könyvadaptációt nehéz elkészíteni valóban, de azért vannak igen kiemelkedően jó példák arra, hogy azért ezt meglehet oldani, csak egy (vagy több) jó szakember kell hozzá.
  • Szilvi79
    #35
    Sziasztok,
    Én nagyon szerettem a könyvet, - így bocsássátok meg hogy elég szigorúan néztem a filmet és elsősorban ahhoz mérten néztem az eseményeket - és egy másik honlap fórumán már (Újkönyvpiac) leírtam a véleményemet, így engedelmetekkel bemásolnám ide:
    "Nekem nagyon tetszett a film, de borzasztóan rövid volt :))
    Vigyázat SPOILER-ek tömkelege jön! :D
    Azért néhány dolog mellett nem tudtam csak úgy elsiklani: például az hogy két nagy eseménysort felcseréltek Lyra előbb ment a jegesmedvékhez és csak azután Bolvangarba. A bolvangari kalandja rémesen rövid volt, és több szereplő háttértörténetét is átírták. (A Jordan igazgatója például a könyvben ő akarta megmérgezni a Lord Asriel-t a filmben másra hárult ez a feladat vagy Mrs Coulter-t is megpróbálták szegény jóságos kijátszott édesanyának beállítani stb...)
    És a vége!!!! LEMARADT!!!!! Úgy ahogy mondom, az első könyv vége nincs, kész passz, meghagyták az esetleges második részre. :((( Ezt fogtam fel a legkevésbé, mert ha figyelmesen megnézitek az előzetest: http://www.youtube.com/watch?v=oj61Q5KPues&feature=related és http://www.youtube.com/watch?v=vK6MDIEQjMg
    Ezeken látható Lord Asriel gépe ami megnyitja az átjárót, de a filmben sehol. Egy kis keresés után ennyit találtam: http://www.youtube.com/watch?v=xIE1hb2-2A4
    A Cannes-i filmfesztivál után alaposan megnyirbálták ....
    De mindent egybevetve klassz volt a film!"
  • loga
    #34
    Pillanatról pillanatra több és több párhuzamos világ születik.
    Gondolom így érted.
  • winnie
    #33
    "Off: Emlékszem még anno a nagy Eragon hisztériára hogy fúj de szar, júj de szar. Tény hogy a könyvhöz csak a címében hasonlított, de még vagy tízszer néztem meg mert tetszett és jó volt szerintem."

    ez csak azt jelenti, hogy neked kisebbek/mások az igényeid. neked tetszett, másnak nem.

    "Manpság ha elolvasok egy filmről kritikát és hozzászólásokat és abban mindenki a filmet szapulja akkor 100% hogy meg is nézem és 80% hogy tetszeni is fog. Éééérdekeeees :-D"

    mondom, igények. te az imdb-n a 1.5-3.5-ös kategóriából választod a filmet, más a 7.0-9.0-ból. te uwe bollt, epic movie-t, kövér néger nős komédiákat választasz, más pedig megnézi a no country fog old ment.
  • Magiszter
    #32
    Sokan annyira fel tudják húzni magukat egy film miatt. Nekem a filmnézés szórakozás. A fantasy filmek (tényleg nincs sok) meg még nagyobb szórakozást jelentenek számomra. Láttam az összeset eddig és mindegyik tetszett is. Egyikre sem mondtam hogy ez a film egy fos. Voltak részek amik jobbak lehetnének, másokat másképen is meg lehetett volna oldani de összeségeben elérte a célját: Szórakoztatott. Éppen ezért hiába húzza le mindenki ezt a filmet is, meg fogom nézni és amit eddig láttam belőle az alapján tetszeni is fog.

    Off: Emlékszem még anno a nagy Eragon hisztériára hogy fúj de szar, júj de szar. Tény hogy a könyvhöz csak a címében hasonlított, de még vagy tízszer néztem meg mert tetszett és jó volt szerintem.

    Off-off: Manpság ha elolvasok egy filmről kritikát és hozzászólásokat és abban mindenki a filmet szapulja akkor 100% hogy meg is nézem és 80% hogy tetszeni is fog. Éééérdekeeees :-D
  • opeca
    #31
    Én meg pont, hogy arra gyanakszom, hogy az amcsik elfelejtettek filmet készíteni.

    Jogosak a kritikák, én is azt látom, hogy Hollywood a kilencvenes évek végétől kezdve elindult egy lejtőn, és nem nagyon akar megállni.

    Egyszerűen feljetős, sz@r fileket csinálnak, hogy a digitális technika virágzása vagy az ötlettelenségből fakad ez, azt nem tudom, de attól még tény, hogy az amcsi filmek többsége már tényleg kritikán aluli.
    Nézd meg az utóbbi időkben mi történik, még kész sincs a film, de már csinálják a második részét, még kész sincs a második része már csinálják a harmadik részét, futószalagon gyártják a filmeket, és ez meg is látszik a minőségen.

    Régebben két rész között volt, hogy évek teltek el, manapság meg..., ááh:)
  • opeca
    #30
    Mostnaság az a divat, hogy 6 éves kölkök mentik meg az egész világot?
    Istenkém, kinek kell már ez?

    Tessék, jött a Gyűrűk Ura, azóta boldog-boldogtalan fantasy-t akar rendezni és itt az eredménye:(
  • AljasGetto
    #29
    Vagy éppen Te nem érted teljesen: a kolléga pont azt veti fel, hogy egy alapjaiban más világban bizonyos dolgok "véletlenül" pont ugyanúgy alakulnak ki.

    A multidimenziós bla-bla nélkül teljesen jó lenne, a mesékben is minden különösebb indoklás nélkül elférnek az óriások, varázslók, stb. a mi "normális" világunkban.
    Igy viszont fantáziamentesnek tűnik, csak azért, hogy könnyebb legyen párhuzamot vonni.
  • redder
    #28
    Nem láttam még a filmet, de valaki magyarázza már el, hogy az utóbbi idők összes kritikája miért írja le az összes filmet, rendezőt, színész, producert...
    Kezd ez unalmassá válni és kizártnak tartom, hogy az amerikaiak felejtettek el filmet csinálni...
  • TomPowell
    #27
    Szerintem, nincs komolyabb baj a filmmel, ugyanis a film elérte a legfőbb feladatát: szórakoztatott. Tévedés ne essék. A film közel sem tökéletes. Túl rövidre sikeredett, ami annak tudható be, hogy a könyv utolsó 3 fejezetét kivágták. Kérdem én miért? A könyv vége közel sem annyira megfilmesíthetetlen, mint ahogy azt sokan mondják. A színészekkel sem volt gond (habár Craig összvissz 7 perces szereplése kivágta nálam a biztosítékot), ezzel is csupán annyi volt a gondom, hogy hiába játszottak jól még a mellékszereplők is, ha a szereplők közti viszonyok nincsenek jól kihangsúlyozva. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy egy nagyon jó kis film, sőt egy picivel a még sokak által lehúzott Narnia Krónikái felé helyezném. Viszont sajnálnám ha nem készülne el a folytatás, amire elég nagy a valószínűsége. Ja és még csak annyi, hogy amit az egyház ezzel a filmmel (is) csinált az egy vicc. Miért nem tudnak ezek azzal foglalkozni, ami a dolguk lenne?
  • archkoven
    #26
    Ahogy így leírtátok engem ez nagyon a The Butterfly Effect-re emlékeztet Ashton Kutcherrel. Az is ilyen párhuzamos világokról szól, úgy kezdtem el nézni, hogy semmit nemt tudtam róla, így váratlanul ért a történet, talán ezért is tetszett.
    Látta itt azt valaki?
  • pauly
    #25
  • NeoMaN
    #24

  • winnie
    #23
    ez nem esélyekről szól. az összes elképzelhető világ létezik és a film ezekből egyről szól. arról, amit íaz író választott.
  • Gladiator
    #22
    hmmm... nyertél:D de azért valjuk be, hogy nem sok esély volt rá
  • winnie
    #21
    a narnia meg vagy 50 éve megvolt. attól még totál más a két könyv.
  • sajoati
    #20
    nem érted. ha végtelen sok világ van, abba minden apró változással együtt belefér az összes elképzelhető variáció. vagyis van olyan világegyetem, amiben csak annyi a különbség, hogy 2 pont van ennek a mondatnak a végén.

    a végtelenbe minden belefér.:)
  • ivjoe
    #19
    "Az arany iránytű - A Narnia és a Csillagpor nyomdokain"

    Hmm, szvsz a könyv már 10 éve bőven megvolt, a megfilmesítés ötlete is valszeg az előtt volt, mielőtt a narniát elkezdték filmre vinni, szóval ezt így konkrétan nem értem. o.O

  • Gladiator
    #18
    Elolvastam, értem is. Viszont sok ember azt hiszi, hogy csak nagy dolgok tudják megváltoztatni a világot, pedig akár egyetlen hangya miatt is teljesen más lehet. Pl. ha azt a hangyát megeszi egy hangyászsün, és már csak pont az a hangya hiányzott neki, hogy jól lakjon, akkor ő tovább áll, és nem tölt még 5mp-et evéssel. mivel mondjuk 5mp-cel később mászik ki a bokorból, további élelem után kutatva, ezért nem látja meg őt egy turista-csapat, nem kezdenek el fényképezni. aztán a túra végére mindenki ideges, hogy nem láttak semmi érdekeset, visszakövetelik a pénzüket, de nem kapják meg. az egyik turista mondjuk egy igazgató volt, aki emiatt nagyon felhúzza magát és másnap munkában a legkissebb hibáért kirúgja az alkalmazottját. az bánatában felmászik a lánchídra, amit amiatt teljesen le kell zárni, ésatöbbi...
    Jó persze, nem ilyen gyorsan, de simán képes megváltoztatni a legapróbb dolog is a történelmet. Ugyanilyen dolog miatt, mondjuk 1500 éve (nem tom pontosan mikor) az a király, aki épp svédország területét akarta elfoglalni és elnevezni svédországnak, a csata során egy apró kis különbség miatt mondjuk fél méterrel arrébb áll, így a nyíl, ami egyébként nem találta volna el, átszúrja a torkát. a sereg megijed, elmenekül és soha senki nem fogja svédországnak elnevezni a területet, pedig ez csak egy apró, fél méteres különbség. mi van akkor, ha ez a király és serege 50 harci jegesmedvével találja magát szemben?
  • irkab1rka
    #17
    hát ez igen durva.
    "Sokan a katolikus bojkottra fogják a jelenséget (az Egyesült Államok lakosainak majd 100%-a hisz Istenben)" Mi köze a kettőnek egymáshoz? A muszlimok 100%-a hisz Istenben, mégsem keresztények. Direkt csúsztatja ssze a kettőt a cikkíró, vagy csák ollózta ő is? Amúgy amerikában a katolikus egyháznak nincs akkora szava mint itthon próbálják beállítani. Bizonyos felekezeti csoportoknak van, de ez megint másik kérdés.
  • ension
    #16
    Nicole Kidman ohhh milyen gyönyörűűű... valahogy nem izgat a film de miatta megnézem
  • winnie
    #15
    olvasd el szerintem, amit írtam. van olyan vikág, ahol csak annyi a különbslg, hogy szabó józsef nem jobb, hanem balkezes, van ahol több, van, ahol még több. ez egy olyan világ, ahol beszélnek a jegesmedvék. ez különbség. de ugyanúgy van svédország. ez hasonlóság.
  • Gladiator
    #14
    Hát, szerintem az, hogy beszélő jegesmedvék, meg "külön járkáló" lelkek vannak, az már nem egy nüansznyi különbség:) az se magyarázza ezt meg szerintem, amit Narumon mondott, hogy nem az elejétől kezdve más a világ. Azért szerintem elég nagy káosz lenne, ha itt csak úgy pikk-pakk boszorkányok lepnék el az eget, engem meg egy beszélő menyét kezdene mindenhova követni:)
  • winnie
    #13
    " Csak annyi a hasonlóság az univerzumokban, hogy ugyanúgy néz ki a Föld, de ha egyszer minden másképp történik, más a történelme, más háborúk voltak"

    végtelen számú univerzum van. van, ahol csak egy nüansz a különbség, van, ahol rengeteg dolog. gondolom én.
  • narumon
    #12
    Kérdés hogy mióta futó párhuzamos világ? Nem feltétlen az idők kezdete óta párhuzamos. Ez egy elég bonyolult elmélet. Mondjuk te most elindulsz a lakásadtól házadtól balra, de a párhuzamos valóságban jobbra indultál. Apró változás, ugyanazok az országok, városok stb, de mégis már egy másik párhuzamos univerzum, ahol éppen lehet hogy jobbra indulva elütött az autó. Az itt irt univerzumban élsz amott meg meghaltál. A rokonoknak sokat változott a világ amott, mégis csak egy porszem az egész világ sorsában.
  • Gladiator
    #11
    Szerintem ez akkor is hülyeség. Csak annyi a hasonlóság az univerzumokban, hogy ugyanúgy néz ki a Föld, de ha egyszer minden másképp történik, más a történelme, más háborúk voltak, más nyert, akkor máshol lesznek a határok, lehet, hogy egyes országok ki sem alakulnak, de ha mégis, akkor valószínűleg a nevük is más lesz, hiszen mivel más világ, más emberek, másképp is nevezik el a dolgokat. Ennyi erővel a mi univerzumunkban mért nincs az északi sarkon gyerek kutató bázis? (bár lehet, hogy van:D)
  • kicsizoz
    #10
    Nekem kifejezetten tetszett!
    Igaz nem is vártam sokat, amikor beültem a moziba, volt 2 órám, és épp ez kezdődött...
    A világ engem a 80 nap alatt a föld körül játék hangulatára emlékeztetett, nagyon tetszett!
    A történet tényleg kapkodó, lehet a könyvet elolvasom...
    Ifjusági történet, mint a potter, de valahogy ez tetszett, az meg nem....
    Azért be kell vallani, a film nézése közben folyamatosan soroja az ember, hogy ez a rész a gyűrük ura, ez a potter-ből van, ez a düne, ez a narnia-ból tették bele, stb.. mégis nem volt végül zavaró...
    Összegezve nem rosz! de nagy kár, hogy nem Jackson rendezte...
  • Inquisitor
    #9
    Azért az nem piskóta, hogy a filmből állítólag kivágták a könyv fő témáját jelentő egyházellenes utalásokat és szövegeket, akkor meg mit ugrál az egyház?
    Nem tudom, de mióta új pápa van, teljesen megzizzent a katolikus egyház is, hirtelen kitalálják egy csomó dologról, hogy ellenkezik a Bibliával. Persze csak szerintük, de akkor is. Ehhh.
    Kár a filmért, és annak folytatásaiért. Ellenben lehet érdemes lenne elolvasnom a könyveket?
  • torcipepe
    #8
    Mindent meg lehet enni, még a légyölő galócát is, csak az nem tesz jót.

    én kihagytam az utóbbi idők nyálas fantasy filmjeit és nem vallási vagy miegyszar okokból, hanem egyszerűen, mert nem jön be ez a stílus. ha egyszer leadják tv-ben talán megnézem. addigis maradok az orkoknál, tündéknél, törpöknél....
  • Beepitettember
    #7
    "de aki olvasta a könyveket annak túl gyors lesz az egész."

    Hát még jó. Könyvet lassabban olvasol mint ahogy a filmet nézed.
  • Gundark1234
    #6
    Sajos azt kell mondanom hogy tényleg nem jó a film. Na nem borzasztóan, de aki olvasta a könyveket annak túl gyors lesz az egész. Na persze nem várhatjuk el hogy olyan hosszan kitérjen pl arra hogy kik is a gyiptusok, vagy az átkosok. Arra ott a könyv. Viszont pl a film elején is kimaradt egy fontos momentum amire többször utalnak a könyvekben. Szal össze van ollózva nehogy a célközönség (amcsi hülyegyerek) elaludon rajta mert nincs benne action. A vége meg nekem nagyon nem tetszett hiszen az alapozza meg a folytatást, és úgy az egésznek a lényegét(miért is birizgálják a gyerekek daimónjait) erre pont azt a részt vágják ki. Ehh Eragon és HP szindróma all over again. Bár aki nem túl igényes, illetve nem olvasta a könyveket annak jó.