78998

Hivatalos weboldal
Diablo tematikájú merchandise cuccok
Diablo IV: Vessel of Hatred beszerzése
Diablo IV: Vessel of Hatred megjelenés: 2024. október 08.
Diablo Immortal (Android / Apple iOS / PC) - MÁR ELÉRHETŐ!
-
NovaTerra #8246 Aha szóval te összetéveszted a nyelvet a helyesírással.
Te írtad a srácnak, hogy nem érdekli a kultúra. Ezt arra írtad, hogy nem ír helyesen. Erre én, hogy az már baj, ha valaki összetéveszti a kettőt. No mindegy. Inkább nem offolok. Olvass el pár kultúra meghatározást. (elég sok filozófus megfogalmazta)!
Off-nak vége a részemről. -
Noodlee #8245 "A Diablo III fejlesztését valamikor 2005-ben kezdte meg a Blizzard North. Az eredeti művészi tervek eltértek a 2008-as Worldwide Invitational-on bemutatott verziótól és három nagyobb módosításon ment keresztül, míg el nem érte azt a színvonalat, amit a Diablo III ötven fős csapata elképzelt. A játék fizikai és mechanikai része már jó pár kisebb módosításokon ment keresztül és most a játék tartalmára próbál a csapat odafigyelni."
Mindenhol a módosítás sz szerepel, tehát, nem ment minden a kukába, hanem megtartottak dolgokat. Igazából egyikünk sem ismeri egyik verziót sem, így kár is az asztalt verni, hogy kinek van igaza xD -
#8244
Például sehol nem írtam olyat, hogy a kultúra=nyelv. De egy nép kultúrájának része a nyelv is, ezen nem is értem mit lehet vitatni.
Bocs mindenkitől ezért a vitáért, nem gondoltam volna, hogy ilyen alapvető dolgokon akad fenn valaki, egy költői kérdésben... -
NovaTerra #8243 Világosíts fel mit nem tudok értelmezni! -
Noodlee #8242 Milyen b@szogatós kedvében van mindenki ma este :P -
#8241
oké, akkor először is vegyél újra pár olvasás órát, mert gondok vannak az értelmezéssel :) -
sirdond #8240 ezt hiába linkeled,mert már erősen outdated.
még,ha akkoriban, mikor megcsinálta valaki,hiteles is volt,azóta már elég sok minden változott actiblizzéknél -
NovaTerra #8239 Miről? Hogy kezdjük a mondatot nagy betűvel? Hogy a kultúra nem egyenlő a helyesírással? -
LordLoss #8238 amúgy ja félre tájékozottam tényleg nem fejlesztik 11 éve de mind1
ja és a helyesírás mióta kultúra? lehet egy kultúra része de nem arra épül... -
r4pt0r #8237 Havonta változtatnak meg kész részeket, nézd meg az éves bliccon videket, nem sok minden maradt olyan mint amikor bejelentették. -
LordLoss #8236 http://diablo3.hu/2010/12/02/blizzard-megjelenesi-datumok/ olvassátok el a komplimenteket
amúgy megy diszlexiás vagyok tehát még szép hogy szar a helyesírásom -
sirdond #8235 biztos? honnan veszed biztosra?
játszottál vele?
tessék, itt van pár kép, de ahogy elnézem ez egyáltalán nem hasonlít a 2008-as verzióra -
#8234
Vitatkozz erről az MTA-val. -
NovaTerra #8233 Akkor kezdjük a mondatot nagy betűvel. :P Egyébként az már nagyon rossz, ha a helyesírást összetévesztjük a kultúrával. A helyesírás csak alap dolog. Illetve annak kellene lennie. -
Noodlee #8232 A motort nem tartották meg, az igaz, de a motoron kívül biztos, hogy millió más dolog már a 2008-as verzióban megvolt. -
#8231
ja hát a nem online játékok közül én is várom a Skyrim-et meg a Batman Arkham City-t,na meg 9.-én megjön a Dead Island lesz multi móka :) -
#8230
kultúra? igénytelenség, hogy nem tud írni, és büszkén hirdeti, hogy erről tud és nem is izgatja... -
sirdond #8229 nálam skyrim>torchlight 2>swtor a rangsor -
sirdond #8228 ez inkább egy óriási nagy túlzás. a játék már rég nem hasonlít a 2008as verzióhoz. amit a blizzard north kezdett el még anno,az nem ugyanez,szóval nem,nem 8 éve fejlesztik -
#8227
én már most úgy vagyok ezzel az ősszel hogy ha ez nem jelenik meg akkora még talán lehet az SW:ToR igen ha az sem még mindig el lehet ütni az időt a Battlefield 3-al :D -
#8226
hova tart a világ, ha már az ultramagyarokat se érdekli a kultúra? -
#8225
De a 2008-as verziot is ossze kellet dobni, ami gondolom nem 2 het volt. Hanem 4-5 ev legalabb, es azota eltelt 3 ujabb ev. Es meg (sarkitva) mindig a 2008-as alapnal tartunk, es meg most is azt lehet mondani hogy meg eleg sokat kell rajta dolgozni. -
LordLoss #8224 a kárpátiát szeretem azért az a logo a berakhatok mindenféle biz-baszt -
sirdond #8223 2008-ban jelentették be. ha jól számolok az nem 11 éve volt -
#8222
Pedig egy Kárpátiás logóval ez lenne a minimum, nem? -
LordLoss #8221 neked meg nem kéne beszólogatni tudom szar a helyesírásom de nem izgat... -
#8220
??????????? tanulj már meg írni, attól mert kárpátia logód van, nem leszel magyar -
LordLoss #8219 mikor jelent meg a 2? 2000-eb és miután akkora sikere volt amekkora már akkor mondták hogy lesz 3 na azóta húzzák-halasztják egy ideje... -
LordLoss #8218 honnan tudod hogy doki nem olyan mint a 2 necromantálja te nem is játszottál vele... -
sirdond #8217 milyen 11 év és milyen fejezők? -
LordLoss #8216 bolt már párszor szó róla hogy megjelenik és mindig eltoltál a 11 év után a fejezőknek ez a +1 év nem számít -
#8215
Szerintem megpróbálják benyomni idén, de ha nem jön össze, hát nem. Nem fognak beszarni, ha halasztani kell 2012-re. Sok függ attól, hogy milyen lesz a béta állapota. -
sirdond #8214 na, azért addig nem fogják húzni. ha egy év lenne még a megjelenésig,akkor nem lenne ekkora a hype és bétának még a hírét sem hallottuk volna -
LordLoss #8213 Az én tippem az hogy a diablo 3 2012.jun.28. jelenik meg (a diablo 2 2000.jun.28. jelent meg) -
#8212
Max Schafer: Diablo 3 már nem 2011, de nem korábban, mint az első negyedévben 2012.
:D -
#8211
ha ezt bobby meglátja és kideríti hogy igaz akkor fejek fognak hullani -
sirdond #8210 Schaefer*
sorry -
sirdond #8209 Max Schafer: Diablo 3 kommt nicht mehr 2011, sondern frühstens im ersten Quartal 2012.
forrás
Fontos,hogy Schafer már nincs a Blizzardnál,jelenleg a Torchlight 2-őn dolgozik a Runic Games alapítójaként,de nincs kizárva,hogy vannak még kapcsolatai. Esetleg csak a Torchlight 2-nek akart ezzel egy kicsit kedvezni. -
sata75 #8208 fogalmam sincs, én még csak tegnap találtam rá:) -
Noodlee #8207 Ha jól vettem le, akkor nem lehet egymás között tradelni. Ha mégis lehet valahogy, akkor szívesen átnyomom a cuccaimat/pénzemet ha kell.