Már a hettiták is alkalmaztak biológiai fegyvert?

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#17
A bárányhimlõ neve nem véletlenül az, ami, mert ugye a bárányok terjesztik.
Az pedig logikus, hogy az olyan népek, amelyek bárányok, juhok tenyésztésével foglaltoskodnak, immunizálódnak, generációkon kersztül. Más, bárányokat nem látott népeknél a bárányhimlõ hatása katasztrofális lehet.

A zsidók nagy juhtenyésztõk voltak (amíg ugye a Közel-Keleten több volt a legelõ), a juh szent állat volt. Jézus egyik neve, az Isteni Bárány.

Mondjam tovább?

Kara kánként folytatom tanításom.

#16
Miért, a tehénnek és a TBC-nek mi köze egymáshoz ?

szerintem erre gondolt õ is.

#15
A pásztornépeknél több olyan betegségre kialakult az immunitás, amelyet állatok terjesztenek, a földmûvelõ népeknél ez kevésbé alakult ki. Az egyiptomiak tipikusan földmûvelõ nép volt.
(A pásztornépek másik sajátossága a nagyobb agresszivitás is, ugyanis az állatok kezeléséhez erre szükség van. Amikor a tatárok betörtek hozzánk, és raboltak, gyilkoltak, majd rabszíjra fûzve elhurcolták magyarjaink ezreit, talán tízezreit, igazából nem tettek mást, mint amire a szüleik õket megtanították kisgyerekkor óta, mármint a lovak kezelését ültették át az emberekkel való bánásmódra. Persze ez más téma. Csak illusztrálni akartam az eltérések kialakulásának egyik okát.)

Kara kánként folytatom tanításom.

#14
"A zsidók, pásztornép lévén, jobbára immunisak voltak a betegség ellen"
Elárulnád mi köze a pásztorságnak az immunitáshoz?
#13
A végére reagálva: kiragadsz egy, a maihoz nem hasonlatos példát, ami véletlenül pont pozitívan is értelmezhetõ, és ebbõl azt a következtetést vonod le hogy nincs gond.. Ne vezesd félre magad szerintem 😉
#12
Na, ezt csak azért írtam, hogy elmondjam, régebben lehet hogy biológiai fegyver volt, de ma már maximum csak egy laboratóriumban kifejlesztett változata lehet "sikeres". Ilyenekbõl pedig van elég. A tularémiát ezért nem érdemes kiemelni, illetve rémisztgetni vele.

A mennyből az összes érdekes ember hiányzik

#11
Nem tudom mi a faszt beszélnek itt a tularémiáról... Másik neve nyúlpestis. Aki vadászik, az tudja, mert minden valamire való vadászati-kézikönyvben benne van. A böglyök terjesztik, fõleg mocsarak/sósmocsarak környékén. A Balaton északi partján néhány ilyen eset minden évben van, az erdõ és vízpart közelsége miatt. Pestis nevét meg azért kapta, mert a nyirokcsomók megduzzadnak és keménnyé válnak a megcsípett végtagon. Idõsebb vagy fiatalabb embereknél szélsõséges esetben halált is okozhat. Antibiotikumokkal pl. doxycyclin kitûnõen kezelhetõ. Tudom, mert én is átestem már rajta.

A mennyből az összes érdekes ember hiányzik

#10
A biofegyver alkalmazására van még két dokumentált példa:

1. Amikor kibonatkozott a konfliktus az egyiptomi fáraó és az Egyiptomba korábban, a bibliai Józzef idejében bevándorolt, de lassan a fáraó (valszeg III. Ramszesz) fejére növõ zsidó kisebbség között, akkor a zsidók több ókori haditechnikát bevetettek, és ötletesen "Istentõl jövõ" 10 csapásnak nevezték el õket ("Egyél meg még egy csokit, és fogd a nyuszira!") Ezek egyike a korábban Egyiptomban ismeretlen bárányhimlõ volt, amely megölte az egyiptomi csecsemõket. A zsidók, pásztornép lévén, jobbára immunisak voltak a betegség ellen, de biztos, ami biztos, a szándékos fertõzések idejére saját közösségük tagjainak karantént rendeltek el. (Forrás: Ószövetség, Exodus).

2. Az Úr 1346. esztendejében a genovaiak Kaffa várát (fekete tengeri gyarmatukat) védték a távoli Krími félszigeten a kunjainkkal rokon kipcsákok ellen. A kipcsákoknak nem voltak komoly várvívó eszközeik (álgyúk), de volt agyafúrt eszük. A várba pestissel fertõzött lótetemeket dobtak, amelyek aztán megtették hatásukat. A hanyatt-homlok hajóra szálló és hazafelé menekülõ genovaiak behurcolták a halálos kórt Konstantinápolyba, majd Görögországba, végül Itáliába. A pestis aztán komótosan továbbgyûrûzött egész Európa területén, és 1350-es lecsengéséig kipusztította Európa lakosságának kb. egyharmadát. Ez Magyarországot péédául súlyosan érintette, ugyanis a kór fõleg a kereskedelmi útvonalak, folyók, alacsonyabban fekvõ területek mentén tombolt, ahol a magyar lakosság lakott, és kevésbé érintette a hegyvidéken lakó népeket, pld. a románokat (akkori nevük: oláhok).

Ennek ellenére, az európai népek életrevalóságát jelzi, hogy sikerült összekapniuk magukat, és a kontinens történelmének egyik legcsodálatosabb korszaka köszöntött be: a reneszánsz.
Úhygogy nekem ne magyarázzon senki a mai állapotokról, hogy így kellenek a bevándorlók, meg úgy kellenek. Európa önmaga képes volt mindig felülkerekedni a nehézségeken.

Kara kánként folytatom tanításom.

#9
"a "hettita pestisként" elhíresült halálos járványért, ami i.e. 14-ban pusztított a Közel-Keleten. I.e. 1335 környékén Akhenaten egyiptomi uralkodónak írt levelek számolnak be egy járványról"

helyesen:

a "hettita pestisként" elhíresült halálos járványért, ami i.e. 14. SZÁZADban pusztított a Közel-Keleten. Kr.e. 1335 környékén Akhenaten (Ekhnaton) egyiptomi uralkodónak írt levelek számolnak be egy járványról....

Kara kánként folytatom tanításom.

#8
Mikor jön a sumér kobaltbomba hír? 😊

#7
Ez meg a másik fele, akkor vagy 5xxx van zsidó naptár szerint, vagy 14xx arab szerint. Esetleg buddhista / inka / pongopongói...

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#6
Azért, mert az ájtatosmanóizmusnak méginkább vége.

IBM T61 ND218HL *** Core2 Quad Q6600, Gigabyte 8800 GTX, 4 GB Kingmaxx, 1.6 TB SATA, TT Big Typhoon, SB X-Fi Fatal1ty Platinum Champion, CM Stacker, Dell 2007 WFP, Vista Ultimate BOX, Office 2007 BOX

#5
Az i.e. sokkal korrektabb, mert azzal. hogy azt mondjuk K.e. elfogadjuk, hogy krisztus létezett, és volt bármiféle jelentõsége. Ezt pedig a világ nagyobbik fele nem így gondolja.
#4
azért esetleg, mert Krisztus nem 1ben született, hanem Krisztus elõtt 7ben, ha jól tudom. Így is úgy is csak egy megállapodás szerinti idõponthoz viszonítunk, akkor meg mindegy hogy idõszámításunk elõtt, vagy Krisztus elõtt, használja ki úgy ahogy szereti oszt jóvan...

Számunkra nincs tavasz. Csupán a szél az, mi frissen fúj a vihar előtt.

Molnibalage
#3
I.e rövidítés miért kell? A szocializmusnak már egy ideje elvileg vége. Mikor született az idõszámítás?? K.e az sokkel szebb és értelmesebb szerintem.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Atisz
#2
Nem gyenge, bár gondolom amikor megtámadták a kiszemelt területet õk is kaptak belõle, szóval nem volt akkora ötlet.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.

#1
Hitti katapult rulez 😊 Nem is kell kos 😊

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

← ElőzőOldal 2 / 2