113
  • Deus Ex
    #113
    Én sem vagyok valami mélyen cizellált kripta grafikus, mostanában kellett security vizsgálkat tegyek a +S minősítéshez - aki képben van, az tudja, mi ez - és még élénken élt az emlékeimben, hogy az előadók is felhívták erre a figyelmet.

    Jaja, hát igen, ifjúkori hevület, amikor az ember meg akarja alkotni a TÖKÉLETEST, a non plus utra-t. Azután jönnek a munkás évek, és bele kell törődni, hogy az életben csak optimumok vannak, ami jelen esetben sok tekintetben az elvárható legnagyobb gondosság kategóriáját jelenti.

    Egyébként a kilencvenes évek elején Kompjúterkémek - Snikers - címem futott egy Robert Redford film, most újranézve az az érzésem, éppen arról szólt, hogy valaki megtalálta a rövid eljárást, s azt egy, a korszellemnek megfelelően hardveres eszközben megvalósította, azután meg kergetőztek a dobozért.

    Egyébként pedig minden tiszteletem azoké, akik az ifjonti hevülettől hajtva mégiscsak képesek valami közel tökéletest alkotni..:-)
  • mrzool
    #112
    Deus Ex jól szólt, ha esetleg nem lett volna nyilvánvaló abból, amit írtam eddig...
  • dez
    #111
    Hát nem vagyok egy kriptográfus. Csak nekem ez jött le, és azért írtam le, mert valamennyire (más területről) meg tudom érteni. (Persze attól még nem kell a haragot egy személyre zúdítani.) Ha nem volt igaza, akkor persze más eset.
  • mrzool
    #110
    A hibrid modell az RSA-ra is épülhet. Ezek szerint te sem értetted meg, de ez nem szégyen, utánaolvashatsz, tanulhatsz.
  • dez
    #109
    Jól tűnt, nem egy rossz, de mindenki által használt dolog mellett érvelt, hanem éppen ellene. Azaz az RSA, és a rá épülő megoldások ellen.
  • mrzool
    #108
    Szakmai keserűség? Nekem úgy tűnt, hogy Deus Ex is a hibrid modell mellett érvelt - az pedig _nem_ egy rossz, ellenben mindenki által használt és dícsért módszer. Akkor mire fel is növelted két posttal az SG fórum DB méretét?:)

    (Megj.: a pure-RSA istenítők fiatalkori énemre emlékeztetnek, mikor réges-rég először hallottam az RSA-ról. Akkor elsőre azt hittem, hogy megvan az ultimate eljárás, és mindenki mindent azzal titkosít.:)) Aztán kinyílt a szemem, de hát ehhez szükséges volt a megismerés iránti vágy és az új befogadására való nyitottság.)
  • dez
    #107
    valaki
  • dez
    #106
    Deus Exből a szakmai keserűség szól (amikor tudja valami, hogy valami nem igazán jó, de mégis mindenki azt használja, és még dícséri is).
  • Deus Ex
    #105
    Nem, azt hiszem, az 1984 emberi fejet taposó bakancs tulajdonosának diadalát éreztem.

    Becstelen, dicstelen dolog volt.
  • Epikurosz
    #104
    "Minden bizonnyal magánéleti megkeseredetség van emögött. "

    vagy, a másik lehetőség: így (provokációval) akar infókat kicsikarni a másiktól.
  • Epikurosz
    #103
    DeusEx írta RealPhoenixnek:
    "Kétségtelen, hogy tisztességtelen és kegyetlen eszközöket is használtam veled szemben, s erre nincs semmilyen mentségem, esetleg csak ürügyem."

    ha valaki ennyire belátja a gátlástalanságát, hogy-hogy nem képes átugrani a saját árnyékán?
    Minden bizonnyal magánéleti megkeseredetség van emögött. Megjegyzem , nálam évekkel ezelőtt fordultak elő hasonló tünetek, tehát élő példa vagyok rá, hogy nem gyógyíthatatlan betegségről van szó. :-)
  • elmebáj
    #102
    Érdekes csevej volt ez Deus és Real között. Kíváncsi lennék, mennyi a tudás háttere(nem kételkedem, hogy van). Hacsak nem a fórum felpezsdítésén munkálkodó monológ.
  • RealPhoenixx
    #101
    Deus: lol, kiralyul megmosolyogtatsz :)
  • Deus Ex
    #100
    Programozási melót nem is vállanék el. Nem azért, mert nem tudnék valami időnként működéshez hasonló dolgot produkáló mocsaládét összegányolni egy vizuális fejlesztőeszközben, hanem azért, mert nem vagyok programozó matematikus, mint ahogy te sem. (Ha neadjúristen valaki mégis adott volna neked ilyen papírt, akkor ezúton felkérném az összes, azonos helyen minősítést szerzett embert, és téged is, hogy rituális körülmények között égessétek el a diplomát, és álljatok kecskepásztornak.) Kettőnk között annyi a különbség, hogy te olyasmivel keresed a kenyeredet, amihez nem értesz, vagyis: szélhámoskodsz, csalsz, megtévesztesz. Persze egy ponton nem: az RSA az csalásmentes. LOL.
  • RealPhoenixx
    #99
    Ocsem, nagyon gyopar szoveg ez, van boven melom, adjak kicsit??
    (bar biztosan nem tod megcsinalni) *de jolenne latni mekkora baromsagot tudnal kikanyarintani az ortopediaval kapcsolatosan*
    /lehet poenbol kitetetnem hivatalos oldalra, had rohogjenek masok is/
  • Deus Ex
    #98
    Nahh, ezazz, remek, haladsz te, már megvan benned a hajlandóság a stilisztikai utánzásra, csupán a részleteket kell egy kicsit csiszolni. Mégnagyobb öröm számomra, hogy az RSA-val kapcsolatos szomorúnak is tekinthető valóság is kezd beépülni, s már nem fordítottál energiát a tények tagadására.

    Lehet, hogy mégis gyógypedagógus leszek..?!?
  • RealPhoenixx
    #97
    Epikurosz : helyes, sztem is kiba jo terulet ez, hiaba terjed el a quantumszamitogep majd idovel, majd azon nyomjuk nagyobb szamokkal oszt torje fel azt :)

    Deus Ex: latom igen kicsinyes mivoltodat, talan valami komplexus az mi melyen gyokeredzik kicsiny koponyad hatso zugaban es uralja teljes agyadat (igen, ez rautalas volt mennyi esz szorult beled *gondoltam leirom, mert biztosan keptelen vagy ertelmezni amugy a dolgokat*).
    Ha nem tudnad miert irtam: mert egy ertelmes ember elolvassa az irasodat, es vagy a gyonyortol sir, vagy pedig nevet, hogy nem abban az alsobb kategoriaban leledzik miben te oly otthonos vagy.
    Tanacs: olvasd el vagy 100* azt amit irsz, mert kiba modon nem harmonizalnak sem a gondolataid, sem pedig a mondandoid, valami kiba nagy fogalmi es logikai zavarban lehetsz, vagy lehet hogy csupan elmaradtal szellemileg es nem volt sikeres az ilyen iranyu fejlodesed, avagy csupan megfeneklettel??

    Elolvastam a kesobbi hozzaszolasaidat, de sztem nem kellene minden faxsagot ossze vissza irnod halal halandzsaba, komolyan mondom, olvasd mar vissza miket irsz, mert vagy nem figyelsz, vagy valami szellemileg nem stimmel -> az eredmeny pedig elobb utobb tarsadalmi kirekesztes lesz, ha ugyan a gyamodnak lesz kerete arra hogy ne az utcan aludj es garazdalkodj
  • Epikurosz
    #96
    Na, felizgattatok, és beleolvastam:
    "A theoretical hardware device named TWIRL and described by Shamir and Tromer in 2003 called into question the security of 1024 bit keys. It is currently recommended that n be at least 2048 bits long.

    In 1994, Peter Shor published Shor's algorithm, showing that a quantum computer could in principle perform the factorization in polynomial time. However, quantum computation is still in the early stages of development and may never prove to be practical." (wiki)

    Amúgy, érdekes. :-)
  • Deus Ex
    #95
    Pont a lényeg maradt le: léteznek olyan eljárások, ahol átnéztük a szomszéd szobát, meg ezt a szobát is alaposan, biztosan nincs semmi, amire a gyerek felállhat. Az RSA esetében fennálló szoba pedig még végtelen nagyságú is lehet, így eléggé bajos lesz pro vagy kontra bizonyosságra szert tenni. A lényeg a valószínűleg nincs és a bizonyítottan nincs közötti különbségben lakik, ha a "valószínűleg" és "bizonyítottan" jelentésbeli különbségek tekintetében nem vagy egészen képben, akkor pedig fordulj szakemberhez.
  • Deus Ex
    #94
    Nos, a veletek, mint jelenséggel kapcsolatos véleményemet leírtam a kettővel fentebb lakó fénybigyókás cikk mögötti topicban, megkérnélek, hogy fáradj át oda, olvasd el, és tegyél erőfeszítést a megértésére, mert nekem momentán nincs kedvem ezt tovább magyarázni.

    Szívesen veszem ha idéznek, egyrészről megiszteltetésnek tartom, másrészről pedig örömmel olvasok jó írásokat, akár többször is. Tény, fogalmazásommal gyakran inkább sejtetek, mint denfiniálok, tered engedve ezzel a szabadabb értelmezésnek, hiszen valószínűleg azonos szavak által reprezentált fogalmak alatt picikét másabb dolog értesz te, mint én. Matematikai értelmű ponthalmaz helyett próbálok struktúrákat és mintázatokat átadni, de ehhez a befogadó oldalnak is szükséges erre nyitottnak és alkalmasnak lennie.

    Leírom mégegyszer az RSA-val kapcsolatos kulcsmomentumot. Tehát. Nem matematikailag bizonyított tény, hogy nincs gyors módszer a faktoranalízisre, hanem csak eddig nem sikerült rá módot találni, mint ahogyan azt sem kizárni, hogy létezik.

    Közérthető példával: felteszem a csokit a polcra, mert tudom, hogy a gyerek alacsony, és nem éri el. Azt is tudom, hogy tíz év múlva nagy melák lesz, és onnét már símán lezabálná a csokit, de az tíz év múlva lesz, a csokinak meg csak ebéd utánig kéne épségben kihúznia. A csokibiztonsági intézkedéseket követően kimegyek a szobából. Viszont, a gyereknek van egy kulcsa a szomszéd szobához, amiben nem tudom, hogy mi van. Igazából arra számítok, hogy nincs szék a szomszéd szobában, se semmi olyan eszköz, amire felállva lecibálhatja a csokit, de nem tudom kizárni ezt, mert még nem térképeztem fel a szobát. Abban bízom, hogy nincs alkalmas eszköz, vagy ha van, akkor az olyan mélyen el van temetve a limlom közé, és annyira fáradtságos az előkotrása, hogy a kölöknek nem telik az erejéből a megtalálására.

    Magam részéről ámmen, amit láttatni akartam belőled, azt már megmutattad. Kétségtelen, hogy tisztességtelen és kegyetlen eszközöket is használtam veled szemben, s erre nincs semmilyen mentségem, esetleg csak ürügyem.
  • RealPhoenixx
    #93
    Deus Ex:

    #90: "Zsemberi fényező" - irtam es vedd tudomasul, es ayt is veheted tudomasul, hogy nem mindenki kenheto, csupan te, a gradiensek mindig megvannak, es vannak olyanok, melyeken nem tudsz tullepni

    "Hatékonyságot elolvastam és minősítettem" - nem eppen ugy nez ki, de vegulis a minositesed hol szamit ha nem is ertesz hozza, ugyanis minden bizonnyal nem vagod hogy milyen technikakkal hany dekadot lehet javitani es hogyan /a pgp-ben ssl-ben es ssh-ban igencsak nincsenek ilyenek, megis tok gyorsnak tunnek - velhetoen a csalasi technikaknak koszonhetoen, de mint regen, ma mar nem fogok nekiulni es ujra tesztelgetni azokat, egyszer megtettem, igazam volt, azert hogy ujra ugyanazt igazoljam, sztem folosleges/

    "meghúznám magam és megpróbálnék tanulni" - nem eppen igy nezel ki a viselkedesed alapjan, de ha igy is neznel ki, akkor irnal ekkora blodseget?
    "Szerintem is ez a poén az életképes kutatási és elméletgyártási módszerekben: vannak tényeink, vannak ismereteink, és megpróbálunk belőlük kikeverni egy ellentmondás mentes történetet, miközben nyitottak vagyunk önönn tévedésünk lehetőségére, és az abból való épülésre." -te visszaolvastad amit irtal? Mar bocsi ha megbantalak azzal, hogy visszaidezlek, de ertelmezd a sajat mondatodat mar egy kicsit /ertem mit szeretnel kifejteni, de hogy ez ennyire ne sikerulne/
    /rautalas: a kutatasi szo kornyeken motoszkalj/

    RSA-val kapcsolatban, csakhogy ertheto legyen szamodra (mert ugy latszik szamodra kulon kell hangsulyozni dolgokat *hanyszor kellett neked elmondani valamit altalanosban? -ne vedd sertesnek, csupan minositesnek, mert erre aszem nagyon raszolgalsz, hiszen ez mar kicsit tobb a soknal*):
    1. Az RSA-rol kiderult, hogy biztonsagos, mar a 70-es evekben
    2. ami az RSA alapja, ugyanaz az alapja a ma hasznalatos minden mas adatvedelmi megvalositasnak
    3. latszik mennyire nem ertesz az RSA-hoz sem, mert nem az "RSA fájintosságának kulcsa"-lasd a 91-es postodat, nem magaban az RSA-ban rejlik, hanem a faktorializalasban, de a 2.-es pontban mar rautaltam erre a tenyre
    4. "van RSA kinyitó algoritmusa" -csak a sajat tudatlansagodat tukrozi ez
    5. "Jelenleg azért bízzuk rá a titkainkat, mert azt hisszük" - en pedig sajnos valoszinusitem hogy letezel, es nem csak hiszem, a hit sztem pedig mindenki intim szferajanak resze, szval ne teregessuk ki, mint a szennyest, nem biztos hogy masok szeretik latni a szarado alsonemuidet
  • Deus Ex
    #92
    #88: Tolerancia, jah, fontos, de az is, hogy mivel szemben vagyunk azok. Könnyű dolog mindennel szemben annak lenni, de azért némi nevelés sem árt, mégha ma a határtalan liberalizmus is a divat.

    Ahhoz, hogy valaki a tények nyomására belássa tévedett, önbizalom kell, egy olyan siker-raktár, aminek rovására engedni lehet, ha éppen benéztünk valamit. Viszont ha ilyen nincs, csak egy kis területecskén elért eredményecskéink vannak, akkor jóhogy nehéz belátni a hibánkat, mert ha ez a kis büszkeségalap is elmállik, akkor ugye eléggé össze bir dőlni a világ.
  • Deus Ex
    #91
    #88: Teljesen igazad van, fel lehet hergelni valakit annyira, hogy értéket teremtsen, bár rendszerint nem ez a jellemző. A low colorline postok ugyanúgy bírnak működni, mint pl. a bummeráng c. csodaműsor: ragadós hülyeségeket kínálnak magyarázatként, és ezeket könnyebb befogadni, mint a valós okokat megérteni.
    Szerintem is ez a poén az életképes kutatási és elméletgyártási módszerekben: vannak tényeink, vannak ismereteink, és megpróbálunk belőlük kikeverni egy ellentmondás mentes történetet, miközben nyitottak vagyunk önönn tévedésünk lehetőségére, és az abból való épülésre.

    #89: Jaja, köcsög..:D

    #90: Zsemberi fényező: Minden helyen van valaki, aki rávehető a tudatos vagy gondatlan árulásra. Egy bizonyos összeg felett mindenkinek korpásodik a haja, és emellett esendő emberből gyártódtunk.

    Hatékonyságot elolvastam és minősítettem. Persze ahhoz képest egész gyors, mintha százada sebességgel működne.

    Tajgetosz: saját minősítésem, ami rátok vonatkozik. Persze létezik olyan környezet, amelyben első látásra engem lehetne lehajigálni a domboldalból, de ha ilyesmi állna elő, akkor én inkább meghúznám magam és megpróbálnék tanulni..

    Sok szempontból lehet egy embert értékelni, ha pedig azonos szempontok szerint értékelünk különböző embereket, akkor bizony közöttük sorrend állítható fel. Természetesen vannak olyanok, akikből egy kg többet ér, mint az én jelenlegi egy mázsám összesen..:-D

    Az RSA-val kapcsolatban akkor megismétlem közérthetőbben: a #73-as postból beidézve: "mert van egy fain csalas mentes RSA megvalositasod". Barátom, ülj le, mert ez most kicsit fájni fog: a nagyon fájintos és töte RSAról sajnos kiderülhet, hogy nem biztonságos. Jelenleg azért bízzuk rá a titkainkat, mert azt hisszük, nincs olyan algoritmus, amivel értelmes időn belül vissza tudjuk fejteni a titkosított adatot. Node most jön a lényeg: nem arról van szó, hogy valaki matematikailag bizonyította volna ezt, hanem arról, hogy jelenleg nem ismert ilyen módszer. Tehát: az is lehet, hogy van rá mód. Ha pedig van rá mód, az RSA a továbbiakban nem megbízható, nem hiteles, nem hamisíthatatlan, etc. Összefoglalva: a nagyon fájjintos kis RSA fájintosságának kulcsa nem lehetetlen, csak nehéz feladatban rejlik.
    Mindezzel persze nem akarom azt sugallni, hogy RSA-t használni hiba, vagy felelőtlenség, általános felhasználásra valószínűleg tökéletesen megvalósítja az elvárható legnagyobb gondosság által támasztott követelményeket. Arra szeretnék rávilágítani, hogy a nagy vehemenciával védett eljárásodról holnapután kiderülhet, hogy annyit sem ér, mint a pipafüst a jégeső ellen.
    Összeesküvés elméleteket sem szeretnék táplálni a hátha van RSA kinyitó algoritmusa a CIA/Mosat/KGB/Tal Siar/nemtommi szervezetnek.
  • RealPhoenixx
    #90
    Deus Ex:

    A sok ...... (nem is meltathato alpari irasaidbol) igazan latszik hogy milyen is vagy, THX

    IDEZET TOLLED: "bár lefogadom, a matematikai hátterét nem érti" -nyilvan ezert van sajat egyedi megvalositasom, ami faxan muxik is (ez a megnyilvanulasod is csak teged degradal)

    Emberi tenyezo: ki lehet iktatni, mint ahogy a szamitogep is ezt a posztot hivatott betolteni (nem baj hogy nem tudsz osszeadni, a szamitogep megcsinalja helyetted, csak tanuld meg beutni a ket erteket, de ha problemas, akkor egy fain minosegu scan es karakter felismeres, de ha scannelni sem tudsz, akkor majd valami geppel elvegeztetjuk helyetted!) -te hozzaerto!

    Hatekonysag: errol irtam, de mint irtam mar, olvass!

    Tolled: "hozzátok hasonlókat összefogdosták, és leb@szták a Tajgetoszról" -nyilvanvalo a sajat minositesed

    Roliika: #78-ban megis elmondanad mirol irtal? (csak egy kicsit bovebben kifejtve, mert sztem felreertheto)

    Dez: ki tagadja a relativitas elmeletet? Jah, amugy pedig rosszul szamoltal, mert a -1 -et elfelejtetted hozzaadni! :)

    NB: Deus Ex: csak azt csodalom, hogy magadat tobbre ertekeled masoknal, mikor sajat magad tanusitod pont az ellenkezojet, az RSA-val kapcsolatban pedig reg kifejtettem mindent, de mind1 (jobb lenne ha kicsit olvasnal)
  • Huliganthropus
    #89
    A szöveg végén az aláírásod (jeled)... húúú de jó.
    Teccik. Mi ez, valami köcsögféle? Hö-hö
  • Epikurosz
    #88
    Tolerancia.
    Ez ugye divatszó.
    engem senki nem zavar, én mindent meg tudok emészteni. Ettől függetlenül velem is kikezdtek egyesek (pláne, ha mertem kritizálni a zsidókat). Na de, már megszoktam, és igazából nem is zavar.
    Különben az alábbi vitából is sok mindent lehetett tanulni a kriptográfiáról, és szerintem ezek a srácok értenek hozzá, mert annyira szenvedélyesen tudtak vitázni.

    De, mondok egy ennél is okosabbat: csak úgy brahiból feldobtam valamelyik fórumon azt az ötletet, amely nemrég született pihent agyú nyugati tudósok fejében, hogy mármint az öz9nvíz nem lenne más, mint a Földk-teng. vizének beömlése a Fekete-teng. medencéjébe stb. Hát nem nekem rontottak a vadak? Hogy aztán valamelyik vitapartner, aki előtte biztos soha nem látott, halott semmit erről a témáról, két oldalas cikket szentelt a témának a Természet Világában, aholis egyebet sem csinált, csak cáfolta azt, amit én írtam. Hát, így köszönöm szépen, én is tudok cikket írni, na de hun van a tiszteletdíj fele?

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy épületes baromság is kiválthat a megfelelő helyen és agyban olyan gondolatokat, amelyek aztán még értékesek is lehetnek. A poén pedig az előző sztoriban az, hogy perdöntő bizonyíték híján én sem vagyok meggyőződve az általam akkor és ott hangiztatott elmélet helyességéről - mer hülye azér nem vagyok! - de láttam abban fantáziát, hogy elcsócsáljak vele.

    És akkor a majőtikáról még nem is beszéltem.
  • Deus Ex
    #87
    Mellesleg engedtessék már meg, hogy a hatszázötvenedik, Wanek és a hozzá hasonló közveszélyes idióta rögesztetársai által előadott hozzászólást elolvasva kissé szétguruljon a franciadrazsé..

    Járnak ide hozzáértő emberek is, akik kiegészítenék, kijavítanák a cikkeket, de nem, mert jönnek a beteges szereplési vágytól áthevült barmok, akik addig csinálják a görögtüzet, amíg el nem viszik a témát az anyázásba.

    Ugye ennél mennyivel jobb az, amikor én csinálok blogot a fórumból..?
  • Deus Ex
    #86
    Különösebben én sem, de öröm számomra, ha gerinces, jó emberismerőkkel találkozom. Uram!
  • Epikurosz
    #85
    Bevallom a titkosításhoz nem értek, mint annyi máshoz sem, de azt azért sikerült megértenem, hogy ritka beképzelt és undok pasas vagy te.
  • Deus Ex
    #84
    Hát én ilyen zsidő összeesküvés elméletekbe nem mennék bele, csak arra hívnám fel a szíves figyelmet, hogy a mai nyíltság és szédítő információözön hajlamos azt a benyomást kelteni az emberben, hogy nincsennek már államtitkok, a komoly dolgokat is kereskedelmi technológiákkal védik, s így a valóban fontos dolgokat is bámrikor lenyúlhatja egy script kiddy. Véleményem szerint ez nagyon nem így van, és az igazán lényeges dolgokat olyan módszerekkel védik, amelyekről csak nagyon kevesen hallottak eddig. Meddig tart egy nagyhatalomnak felkérni néhány (tucat)matematikust, és pár év (tized) alatt kikutattatni egy olyan területet, amely hatékony algoritmusok alapját képezheti? Ez is egy összetevője lehet a védelemnek: olyan eljárások használata, amely matematikai alapjait az ellenfél nem ismeri, mert a publikus matematika még nem nézett be abba a zugba, vagy folyósóba. Talán pont az RSA kapcsán történt ez, már évek óta használta az egyik állam - Anglia..? - amikor a névadók kollégáik eredményéről mit sem tudva kidolgozták ugyanazt.
  • dez
    #83
    Ja, még ezt akartam: persze 269 qubites gépet nem könnyű összehozni. De pl. egy 64 qubites is 18446744073709551616x gyorsabb, mint egy mai - legalábbis ha hasonlóan rövid idő 1 ciklus. Ha 1000x lassabb a kvantumgép ciklusidőben, akkor csak 18446744073709551,616x. :)
    (Egy vacak 32 qubites csak holmi 4,3 milliárdszor / 4,3 milliószor, 1000x lassabb ciklussal.)
  • dez
    #82
    Hát, éppen ez a kvantumszámítógép lényege. :) (Persze az újságíróknak ilyesmit miért kellene tudnia.)

    #78: A relatvitás-elméletet is tagadja. Mert ugye milyen őrültség az, hogy a tér és az idő nem abszolút, magában létezők. Arra persze nincs magyarázata, miért járnak lassabban (v. gyorsabban?) a navigációs műholdak atomórái, mint a földfelszíniek.
  • Deus Ex
    #81
    Nem az a tragikus, hogy a kvantumfizikát nem értik, hanem az, ha azt állítod, 1=1, akkor előjönnek azzal, hogy kettő jobban egyenlő kettővel, mint egy, de saját vizsgálatai szerint nulla is jobban egyenlő nullával, viszont ez az 1=1 dolog ez valahogy gyanús, te magad is az vagy, téged megvezettek, nem érted a lényeget, és egyébként is egy perverz buzi vagy.
    Nem értik, miről szólnak a természettudományok, mik a megismerés módszerei és útjai, milyen jellegzetességek mentén történik az előrehaladás, nem ismerik ezt a játékot, nem ismerik a szabályait sem, és nem is érdekli őket. Egy dolog megy: ha egy állítás, vagy egy játékszabály eléjük kerül, akkor abba belekötnek.
    Tulajdonképpen mi vagyunk a hülyék, hogy az időt töltjük az írásaikkal. Hmm, lehet itt személyre szabott ban-t beállítani..?
  • snakekiller
    #80
    Meg az elektronmikroszkópok mindenféle fajtája. Meg a lézer. Meg a nukleáris fegyverek\erőművek. Vagy még többszáz másik dolog az elmúlt száz évből.

    lapaleves: Ahogy gyorsan utánaolvastam, az biztos, hogy az egyik fejlesztő izraeli volt.
  • lapaleves
    #79
    én olyat hallottam, hogy a fejlesztésben részt vett a Moszad is és nem tudni nincs-e náluk a megoldóképlet. de lehet keverem valamivel.

    #76: ha komolyra fordul a dolog szívesen beleadok a projektbe párszáz forintot, pedig én "külsős" vagyok. arra nem is merek gondolni mit művelhet(nek...) az általános témákban, már csak mennyiségre is...
  • roliika
    #78
    Jólvan, hát szerinte a newtoni fizikával minden magyarázható. Csak kíváncsi lennék, akkor szerinte a félvezetők hogy működnek. Vannak azért szerintem értelmes hozzászólásai. Nem tudom...most a kvantumfizikát vagy nem érti, vagy nem akarja elfogadni.
  • Deus Ex
    #77
    Nah mindegy, nincs időm kivárni, amíg ideérsz és elolvasod. Tettem egy apró csapdát az írásomba: fogadtam arra, hogy nem volnál képes az RSA biztonságosságának matematikai bizonyítását levezetni.
    Mindent megbocsátanék neked, ha képes lennél, ugyanis ilyen bizonyítás nincs. Matematikailag nem bizonyított, hogy a titkosított adat visszafejtésére nem létezik gyors algoritmus, ergo ha holnap egy tizenkilenc éves indiai matekzseninek beüt az agyába a nagy ötlet zuhanyzás közben, akkor RSA huss. Kvantumszámítógép sem kell hozzá.

    Léteznek matematikailag bizonyítottam biztonságos algoritmusok is. Házi feladat a megkeresésük.
  • Deus Ex
    #76
    "Wanek-ot csipem.."

    Ok, nincs több kérdésem. Az a baj, hogy elmúltak azok a régi szép idők, amikor a hozzátok hasonlókat összefogdosták, és leb@szták a Tajgetoszról.
  • Deus Ex
    #75
    Bocs, RSA helyett PKI-t írtam..
  • Deus Ex
    #74
    Végső soron itt két dologról van szó. Egyrészről a védelem mértékét, árát a védett dolog értékének kellene meghatároznia. Általános, üzleti célú felhasználásra rendszerint tökéletesen megfelel a PKI-val kicserélt, szimmetrikus kulccsal titkosító eljárás. Pár posttal ezelőtt írtam, az emberi tényezőre épített crackelésnél nincs hatékonyabb eljárás.
    Másrészről itt van a bizalom kérdése, amit RealPhoenixx feszeget a maga módján, ő valamiért nem bízik a szimmetrikus kulcs véletlenszerűségében, valamiféle összeesküvést sejt emögött. Megbízik viszont a PKI-ben, bár lefogadom, a matematikai hátterét nem érti, s az eljárás biztonságosságának matematikai bizonyítását sem volna képes levezetni. Megbízik a fejlesztőeszközében, holott az valószínűleg zárt forráskódú - de ha nyílt is volna, ugyan ki lenne képes leauditálni ilyen forráskódtömeget - az operációs rendszerben, a hardverben. Összességében arra az egyszeri informatiaki vezetőre emlékeztet, aki örjöng, ha egy fájl, vagy könyvtár jogosultságai hibásan kerültek beállításra, de egy netcaféból szemrebbenés nélkül belép szuperman jogosultságokkal a céges hálózatba.
    RealPhoenixx sajnos nem járhatott jó egyetemre, talán a szülei is alkoholisták voltak, szegényt a lányok is kinevetik, a kecske is elszalad előle, életének egyetlen ereménye ez a titkosító progi. Igaz, nem szabványos, nem hatékony, de az övé. Hagyjuk meg neki.