Football Manager topik
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Egy alapszakasz 2. hely után behúztuk a rájátszást :)
Az Aachen-nél egyáltalán nem volt utánpótlás, szezon elején érkezett 1 fõ. Majd féltávnál volt egy játékosbörze egy meccs keretében: Aachen U19 vs. Bemutató csapat, és az ellenfélbõl érkezett sok játékos. Szóval most van keretem.
Tegnap pedig a Triestinával kezdtem: talán 2-2 fõm volt a B és az utánpótlás csapatomban, de hármat ezekbõl is felhoztam a nagyba, mert hiányposztot tudnak játszani. (DC, DM, MC Dunát lehetne rekeszteni, de szélsõim alig-alig.) Bár Tarantónál rengeteg van az ifiben és a B-ben is akadnak. Szerencsére mind valódiak, és a Triestinánál is.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Bár az SI sem áll a helyzet magaslatán,mert például az NB1-ben már évek óta csak öt klubnál van tartalékcsapat,az NB2-ben meg egynél sincs.Akkor meg mihez kezdjek az ifibõl kinövõ,vagy az elsõ csapat szintjét el nem érõ emberekkel?Mert az biztos,hogy nálam nem fogják a morált rombolni a tehetségtelen,csalódott,átadólistás emberek. Szerencsémre a Haladásnál van tartalék,más csapattal meg nem nagyon játszom itthon.
Viszont az a francia db,amit itt találtam,abban elsõ ránézésre nincsenek ilyen anomáliák.Van tartalékcsapat,ificsapat,és valódi játékosok.Igazából akartam is kezdeni vele,de visszariasztott ez.Nem ástam bele magam a franciába,de az világos,hogy valakinél 2017-ben, másnál meg 2023-ban omlott össze a játék.
Szóval elég nagy lutri ezekkel a barkácsolt adatbázisokkal játszani.Én is próbálkoztam, de egyik sem volt megbízható.Úgy döntöttem,hogy van elég idegesítõ bug enélkül is a játékban.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
Dinamo Kijev 1. szezon
Végig uralva a bajnokságot simán bajnokok lettünk, új gól rekorddal. Az EL-ben is viszonylag simán meneteltünk végig a döntõig amit szintén viszonylag simán hoztunk. Sajnos a hazai kupa nem jött össze, de ez legyen a kevesebb baj. A keret nagyon jó, egyenlõre még nem döntöttem el h a sztároktól megváljak e a nyáron és csináljak hatalmas bevetélt vagy még várjak vele. A Bezus, Konoplyanka, Yarmolenko ukrán tengely kiemelkedõen jó volt, értük biztos komoly pénzt tudnék akasztani.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Az ideiben még nem jutottam el ilyen magas szintre Angliában,de a német mentésben ennél jóval gyengébb háttérrel is jöttek a klasszis ifik.Magas ez nekem,bevallom õszintén.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Szerintem annak meg csak örülhetsz,hogy van egy 57 ezres stadionod,és nem kell egy évtizedet albérletben játszanod,mint másoknak.Még így is jól jöttél ki a bugos stadion mizériából.
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Azért 25% részesedést kapok majd, ha eladják, szóval több lesz majd ez a 7 millió, remélem:)
Csak belinkelem a legnagyobb igazolásom, mindössze 5 millióba került. Martinez
Csak állandóan fáradt, az Olimpia miatt, most kezdi visszanyerni az erõnlétét. De óriási igazolás volt, ha elviszik majd, nagyot kaszálunk belõle. Ha egyáltalán eladom majd.
Nem hiszem, hogy a 7. helyezett egybõl a csoportkörbe kerül, mi ott kezdtünk, semmi selejtezõt nem kellett játszanunk. De ha úgy van, ahogy mondod, akkor nagy mák a 7. hely.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Millwall, 2015-2016-os szezon. (3. szezonom, a 2. az élvonalban)
Elõször is az átigazolások. Mindeféleképpen erõsíteni akartam a kereten, kaptam is kb. 15 milliót igazolni (ha jól emlékszem), nos, így sikerült:) Mivel nagyon sok játékosomnak lejárt a szerzõdése, elég kevesen maradtunk, így muszáj volt kölcsönvenni pár játékost, ami így utólag remek döntésnek bizonyult.
Nézzük sorban:
De Vrij alapember lett, a legjobb védõm, maximálisan bevált.
Petre 17 éves, a jövõ nagy tehetsége, nagy csapatok elõl sikerült elhappolni, de az év legrosszabb igazolása lett sajnos. Nem feküdt neki a belsõ támadó szerepkör, ezen a következõ szezonban változtattam, de errõl majd késõbb.
Hajrovicot választották a szurkolók a szezon legjobb játékosának, telitalálat volt a leigazolása.
A tübbiek nagyjából közepes szinten teljesítettek, mindegyikre opciós jogom volt, de errõl is majd a következõ szezonban.
Távotott Tom Ince, rajta 7 milliót kerestem , mert ingyen jött, úgyhogy nem bántam , hogy elment.
A szezon minden várakozásomat felülmúlta, sikerült a klub legjobb eredményét elérni. Tabella
De az igazi kánaán az Fa kupa döntõjébe jutás volt, ahol a Manchester United volt az ellenfél. Sajnos nem sikerült a bravúr, különösen az fájó, hogy 90 percig szinte csak mi voltunk a pályán, de a hosszabításban elfáradtunk, és bedaráltak minket. Fa kupa döntõ
Mivel a Man U. a bl-ben indul, így mi, történetünk során másodszor, kiléphettünk a nemzetközi porondra. (Egy kis kedvcsinálónak a csoportom sorsolása, egybõl ide kerültünk) .
Csapat statisztika
Taktika
Szóval szenzációs szezonon vagyunk túl, és már javában benne vagyok a következõ szezonban, ahol egy óriási igazolást is végrehajtottunk, majd a következõ összefoglalóban benne lesz ez is:)
Érdekes, hogy amikor átvettem a csapatot, az akkori játékosaimból már nem sokan vannak meg, de Woolford (3 hónapig sérült volt), Jackson és Malone még mindig alapemberek. Woolford helyére már jópár játékost hoztam, de mindig visszajátszotta magát. Pedig az értékei finoman fogalmazva sem a legjobbak. Szívemhez nõtt ez a 3 játékos, megmondom õszintén:)
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Persze, én is úgy vágok bele, hogy már létezik egy elképzelt felállás. Majd ha ez befuccsol, átvariálom rendesen. :D De elõfordul, amikor alkalmazkodnom kell - és nálam mostanában ez a jellemzõ -, mert egyrészt a klubnak annyira nem futja anyagi téren, másrészt olyan a keret, hogy örülök ha már két formációt ki tudok belõlük hozni.
Persze egy karrier kezdetén ez nehezebb, de ilyenkor jön az h aki nagyon nem illik hozzám meg az elképzeléseimhez az mehet a levesbe akár ingyen is.. és legalább 1-2 játékos érkezzen aki meg igen, többit meg edzéssel kell átnevelni. Ezért pl. Én mentéseim a 90%ba nagyon döcögök az elején mert mert taktika se teljesen finomhangolt meg a keret se pont olyan mint ami kéne. Kivételek az ilyen Lazio,Dynamo Kijev meg egyéb ilyen stílusú csapatok akiknek 90%ba megegyezik a keret az elképzeléseimmel, max a minõség nem olyan.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
FM11-ben akikrõl a valóságban is tudtam, hogy mit játszanak, azokat egybõl be tudtam lõni. Viszont kevésbé ismerteknél illetve a generáltaknál már játszadozni kellett ezekkel a kis beállításokkal, hogy a legjobb tulajdonságaikat hasznosítva lépjenek pályára. Jó, egy 188 cm-es és 90 kg-os csatárnál azért lehetett sejteni, hogy erõcsatár lesz, és nem pedig trequartista. :)
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Hamar megunós.
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan szín? mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Levisky