Amiért az utasok sztrájkolhatnak
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nem kell sztrájkolniuk, simán megszavazzák maguknak a fizuemelést.
Szerintem a BKVsok azért álltak el a sztrájktól, mert a napi 30ezerért pillanatok alatt jelentkezet 100 soffõr, akik szerintem a sztrájk után is szivesen maradtak volna a cégnél azért a megalázó fizetésért, amit a mostani soffõröknek el kell szenvedniük.
Hát igen. Egy újabb érv amiért nem értem hogy volt bõr a pofájukon ehhez.
Sokj cégnél azért "könyörögnek" vagy épp sztrájoklnak ( az elmúlt években volt pár ilyen) a dolgozók, hogy legalább az infláció mértékével nõljön a fizetésük.
2005-ben az infláció ~3,6% 2006-ban ~3,9% 2007-ben ~7,4% volt.
A BKV-soknak 2,5 év alatt 41%-kal nõtt.
Erre majdnem sztrájkolnak mert keveslik.
Persze, hogy keveslik mert még ez is messze alatta van a "nyugati" fizetéseknek.
Majdnem olyan mintha szeretett gyurcsányunk kiállna sztrájkolni mert õ csak 1,5 millát keres havonta holott George Bush ~6,7 millát. Milyen igazságtalan,nem?
Így nem nehéz veszteségesnek lenni.
Minnél több időt töltök emberek között , annál jobban szeretem a kutyámat.
Fõleg amikor egy orvos alig keres meg annyit(jó,hálapénzzel többet is)!Pedig aztán rajtu tényleg nagy felelõsség van, tényleg életek múlnak rajtuk.
Amúgy meg pár hónapja lehetett hallani hogy milyen jól áll a BKV, mert a sok ellenõrzés hatására nemtom hányszor többen vettek bérletet, meg jegyet. Szal lehet hogy nem lett volna akkora érvágás az emelés nekik, de mind1.
Meg nem kéne az angol tömegközlekedést a magyarral hasonlítgatni.Egyrészt fényévekkel elõttünk járnak, másrészt meg a gazdaságuk kicsit erõsebb.
Ugyan ez a Franciáknál. Ha ott sztrájkolnak, ott azért van / lenne mibõl kifizetni a követeléseket. Itthon szvsz nem mindenhol tehetnék meg mert, mert ha egyszerûen nincs mibõl akkor hiába sztrájkolnak.
Nem értem miért féltek ennyire buszosoktól. Annyi balesetet okoztak eddig ? Inkább azoktól kéne félni akik 6 biciklist ütnek el egyszerre. Vagy amit ma reggel olvastam " Elgázoltak három gyereket a Belgrád rakparton " ! Még statisztikailag is nagyobb az esélye hogy személyautó üt el mint busz okozzon balesetet.
Persze ehhez kellenek a jó soffõrök! Nem szeretném ha megint kiforgatnák amit írok, szal szögezzük le, senkinek semmi gondja a soffõrökkel, mindenki elismeri hogy kell tudás a pesti közlekedéshez, nem is kicsi, nem beszélve a gyakorlatról!
Azonban egy kicsit már túlzásba vittétek ezt a dolgot. Mindezek ellenére nem olyan hûde nagy munka a buszsoffõrködés. Enginernek volt rá egy nagyon jó példája hogy lehet a traktorvezetõ is BKV-s soffõr.
Nekem is van rá egy 😊 Egyik nagybátyám szintén buszsoffõr. Nem BKVs, hanem ilyen szerzõdéses járatot vezet egy nagyobb cégnek, faluról falura jár szedi össze az embereket. Szerencsétlennek a 8 osztálya van meg és pont. Semmi több. Eléggé megbízhatatlan alak, nemsok sikere volt a munkahelyeken eddig.
A lényeg hogy kb 130-150 et keres havonta, amin én is meglepõdtem. És még egyszer nem csinált balesetet, se koccanást!
Szerintem ez is cél volt a sztrájk mizériával. Hogy a nagyközönséget is maguk mellé állítsák. Agyon vissza lett majmolva ez a dolog a médiában és most mindenki szegény soffõröket sajnálja. Persze egyik se állt ki és mondta hogy én igenis 160 at keresék és ez k...va kevés nekem! (ha jóltudom csak kiszovárgott info ez, vagy egyéb ismeretségekbõl fakadó)
Akármit is mondtok nem olyan nagy dolog buszsoffõrnek lenni, még a naaagy naaagy Pesten sem! Persze felelõsség van. Minden munkahelyen, hol nagyobb hol kisebb. De akkorsem olyan nagy dolog levezetni egy napot balesetmentessen!
[allstars™] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]
nem kell ez a kommunista duma
[allstars™] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]
Mint ahogy annak sem, ha kis repülõgen profinak mondott pilóták vezetnének gyakorlat nélkül nagy utasszállítókat.
Sok vidéki ember még személyautóval sem mer a dugóba bemenni, nem hogy a város legforgalmasabb részein csuklós busszal. Még a távolsági busz vezetése is más tészta , jóval kevésbé fárasztó. Nem kell percenként megállni, vagy a szûk utcákban centizgetni egész nap. A kamiont is leginkább autópályán, vagy városon kívül vezetik.
Innen is látszik hogy a BKV-nak minden mindegy volt, még az utasok biztonsága is, csak ne kelljen bért emelni. Attól, hogy valakinek megvan a D kategóriája, mert 20 éve a seregben vezetett már egyszer buszt is , lehet hogy tök béna és fõleg veszélyes sofõr a belvárosi forgalomban.
A bátyja szintén traktoros képesitésû, de nem ennyire jól képzett,
felköltözött pöstre, mert vidéken nincs olyan meló amibõl eltudná tartani a több,mint 20 évvel fiatalabb barátnõjét, így kénytelen volt beállni a BKVhoz buszsoffõrnek, mivel szakmája nincs, semmihez sem ért és traktoros létére nem okozott tömegbaleseteket, pedig annyi hely ismerete van, hogy az öccsétõl nem talál haza önállóan 6 utca távolságra.
Állitása szerint nagyon jól fizeti a BKV.
assdf te meg meseországban élsz. 😊
külföldi híreket meg ne az rtl klubon meg a tv2-n figyeld.
+ egyéb bulvár mocsok tv adók és hírportálok is kilõve. 😊
Érdekes a franciák tudnak sztárjkolni. Az angolok is (most néztem a tévében napok óta nem jár a metró...)
Az a baj hogy te olyan vagy mint a fuldokló ember. Amikor valaki jönne megmenteni, akkor nemhogy nem tud megmenteni hanem még õ is belefullad mert egybõl a nyakát fognád hogy a viz felé kerülj.
Egyébként én kifejezetten örülök hogy nem vett fel a bkv végül senkit sem, más sem hiányzott volna ebbõl a városból mint hogy 30 ezer forintért vidéki állástalan traktorosok tömegkarambolókat okozzanak a pesti forgalomban.
Vagy nem tudom belegondoltál-e már abba hogy milyen lehet traktorosként úgy buszt vezetni hogy elõtte még sosem vezettél, két autónál nagyobb forgalom sosem volt és most bekerülne ide pestre egy csuklós busszal a forgalomba, úgy hogy nem tudja melyik az erzsébet hid meg hogy hol vannak a megállók...
Egyébként elhiheted nekem a bkv vezetõi is elég hamar rájöttek volna hogy mégisscak jobbak az õ sofõreik mint mindenféle alkalmi munkás.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
Majd, ha mindenki annyit fog keresni, hogy amennyit minimum kell, akkor nem lesznek sztrájktörõk és, akkor majd lehet valóban sztrájkolni.
Pl. ezért kell elõbb a minimumosokat felemelni, hogy ne törjék kényszerbõl a sztrájkot!
Aztán döbbentek amikor a napi 30eFt-os fizetésért hirtelen jelentkeztek a helyükre a állástalan traktorosok, akiknek ugyan az a képzettségük és napi 4-5e-ret ha kapnak a BKVsok napi 10-12eFT-os pénzükkel szemben.
Valami nem is tudom minek képzelték magukat, azt most kaptak egy kis figyelmeztetést abból amitõl a sok létminimumos eleve fél és nem is mer elkezdeni sztrájkolni, (örül, hogy nem hal éhen).
"Éppen ezért elöbb ezeket az embereket illene kiemelni a gödörbõl és akkor Õk is tudnának magukért és a többiekért is tenni."
Ez sajnos nem igy müködik. Egy egyszerü példán bemutatva ha esik az esõ és ázunk, akkor elõszõr a tetõt kell felhúzni a házra hogy ne ázzunk,nem? Aztán ha már nem ázunk majd aláépitjük az alapot meg a falakat is...
Elõször meg kell erõsiteni a középosztályt. Aztán majd a középosztály ki tud állni a szegényebbekért. És ezt pontosan tudja ám a kormány is, nem véletlen hogy magyarországon szinte alig van középosztály. Konrétan itthon van egy jó nagy alsóoosztály, egy nagyon vékony erõtlen középosztály, meg egy nagyon vékony de nagyon erõs felsõ.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
ez csak egy olyan világban történne így ahol enginer a despota😊 A valóságban most a BKV-soknak van egy ilyen lehetõsége.
És ebben teljesen igaza van!
Éppen ezért elöbb ezeket az embereket illene kiemelni a gödörbõl és akkor Õk is tudnának magukért és a többiekért is tenni.
Nem az eddig is jól keresõ BKVsokat kellene futtatni, hanem azokat akik valóban rászorulnak a fizetés emelésre és még jobban meg is érdemlik.
Hallottatok már olyat, hogy a jólkeresõ bankárok, politikusok kiálltak a létminimumosok érdekeiért, mert õk már jól keresnek és most keressenek azok is?
Ugyan már!
Honnan veszitek ezt a marhaságot, hogy a BKVsok, ha még jobban fognak keresni, akkor elkezdenek sztrájkolni, hogy emeljenek már a létminimumsoknak is, meg Õk is kapjanak ingyen bérletet, fizetett szabadságot, táppénzt, stb.
Minnél több időt töltök emberek között , annál jobban szeretem a kutyámat.
Szerintem nem pont a BKV-sok mellett kellene kiállni akik eddig is jóval az átlag felett kerestek, és kellene, hogy legyen tõke tartalékuk.
Ezen az alapon a 8 milliót keresõ bankárok sztrájkját is támogatnom kellene? 😄
Akkor lesz gond, ha az egészségügyben dolgozók vérszemet kapnak, hogy egy mezei buszsoffõr, akit bármelyik traktoros tud helyettesiteni, az orvosnak megfelelõ fizetésével sztrájkol.
SZVSZ elöbb azoknak kellene nagyobb fizetést kiharcolni akik meg is érdemlik és még is minimálbért kapnak, nem a buszsoffõröknek kellene mégjobban elhúzni az átlag embertõl.
Csak azt írtam, hogy szerintem nem jogos a követelésük, nagyon nem tudom õket sajnálni és eggyütt érezni velük.
Végzettségük, munkájuk nehézsége felelõssége még a mostani fizetésüket sem indokolja, nemhogy még követelõznek is!
Szerintem pl. az egészségügyben dolgozóknak nagyobb felelõsségük van, rosszabb körülmények között nyomják létbizonytalanságban, nagyobb képesitéssel.
Nekik inkább járna buszsoffõr szintü fizetés.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
meg talán nem is volt mindenkinek olyan családi háttere, hogy 9 évig tanuljon és ne keressen közben.
És ha már azt hozod fel példának, hogy Te azért keresel jobban, mert tanultál, akkor az hogyan eshet azoknak akik szakmát vagy felsõbb iskolát végeztek még is jóval kevesebbet keresnek, mint egy buszvezetõ a 8 általánosával és a MHSZ jogositványával?
Kamionos ugyan ilyen képzettséggel,havi 28 napot nincs otthon keres 300e-et, amibõl jó ha megmarad neki 150, mégse sztrájkolhat.
Maradjunk annyiban, hogy a BKV sofförök jóval a magyar átlagemberen felül keresnek (politikusokat, bankárokat nem számolva), rendesen bejelentve, korkedvezményt, minden juttatást megkapnak.
Sajnáljam õket?
Ismétcsak leirnám a saját példám, amit már egy korábbi topicban is leirtam, éspedig ohgy vidéki gyerek vagyok, 9 évig voltam kollégista (sokszor egy 18 mm-en laktunk 6an a koliszobába), utaztam hétvégente 10 órát meg 350 km-ert, elviseltem a kollégium körülményeit, elláttam magam már 15 évesen stb, miközben az otthon maradottak folyamatosan azt mondták hogy nem is értik miért csinálom, meg hogy õk nem birnák ezt, mert olyan nehéz stb stb. Aztán most hogy dolgozok, és 2-3szor annyit keresek mint õk, sir a szájuk hogy nekem milyen könnyü meg milyen egyszerü meg milyen jó és bezzeg nekik milyen sz@r. Az hogy én 9 évig szenvedtem hogy elérjek valamit és most jó legyen, az el van felejtve, õk 9 évig buliztak meg félválrról vettek mindent és kinevettek hogy én nem, most meg nekik áll feljebb...
Persze akinek nem inge ne vegye magára, de bizony sok dolgozó van ebben az országban, aki saját maga tehet a sorsáról. És persze mindig könnyebb azokat szidni akik képesek kiharcolni valamit (lásd bkv dolgozok), mint hogy õ is nekiálljon valamit kiharcolni.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
mondj 1et lécci
Akkor a politikusaink a végzettségükhöz képest hogy keresnek?hmm?0 végzettség,millás fizu...ne ezzel gyere,mert egy CNC esztergályos ugy keres,mint egy közép vezetõ...(<250-300)
Minnél több időt töltök emberek között , annál jobban szeretem a kutyámat.
Nem azt mondtam h mindenki görkorizzon,hanem h hasznalja a redvás tömegközlekedést!!!
Nem lehetsz ennyire lusta!!!
Reggel este csucsidõben is sûrün járnak a buszok,villamosok,metro,hev,troli..
Egy kis séta meg sosem árt!!!
Csak az 1etlen gond az hogy minden idióta még a 200m-re lévõ cukrászdába,boltba is kocsival megy el!!!
A nyugdijasokat ki nem szarja le!!!
Nekik ingyen van minden,megszavazták azt a seggfej demszkyt,most okuljanak..
Sok hülye él a világon,fõleg ebben az országban,de ti még ezek szerint egyel se talalkoztatok!!!😊
Az én kollégáim közül is a jobban keresõktõl mindtõl megkérdeztem h, mi lenne ha oclsobb v ingyen lenne a tömegközlekedés akkor letennéd a kocsidat?
A válaszuk ez volt h NEM!!!
Ennyit róluk!!!
Az emberek nagyrésze mind1forma,te is ha jol keresnél basznál mindenre nem igaz????
Hiába tagadod,felesleges!!!
A margithid meg majd beszakad aztán meghalnak sokan,mert arra sincs pénz..
Ellenben sokan dolgoznak ebben az országban (szakmunkások is) napi min. 10-12 óra kemény fizikai munkát napi 5-6 ezerért
és, ha estleg bevannak jelentve, akkor is max. a minimál béren,
nincs fizetett szabadságuk, nincs táppénzük, nincs ingyen bérlet a családjuknak, nem kapnak munkaruhát, stb.
Szerintem a BKV sofförjei iskolázottságukhot képest jóval átlagon felül keresnek,
nem tudom õket sajnálni.
Nélkülözhetetlennek képzelik magukat, csak azt felejktették el, hogy régebben a hadseregnél a szakmátalanoknak osztották a hivatásos jogositványt (szerintem nekik is onnan van).
Elég sokan vannak és a mostani BKV-s fizetések töredékéért is azonnal mennének dolgozni helyettük.
Egyáltalán nem a bkv védelme érdekében írtam, csak, hogy figyeljünk oda mit írunk. Amúgy rengeteget utazok bkv-val, más lehetõségem nem is nagyon van. A fizetésüket nem sokallom; másokét keveslem. És azért jó lenne ha mindenki felfogná, hogy nem csak a bkv sofõröknek van felelõsége. Ezt a munkát választották, azzal a fizetéssel. Nem kell folyton elégedetlenkedni. Utóbbi években mindig eljátszák ezt a fantasztikus hülyeséget, hogy sztrájk, aztán végül nem lesz. Jó a taktikájuk.
De amúgy felhívnám egy dologra a figyelmet még. A fantasztikus UTAZÓKÖZÖNSÉG-re. Gondoljatok bele, kik keserítik meg a tömegközlekedést? mi magunk. Azok az életunt arcok, ha körbenézel a metrón. A háborgó nénikék, vagy a balfasz hülyegyerekek (elnézést a szóhasználatért.) ill. a bunkók tömkelege. A sofõrök közt is vannak biztosan nagyon bunkók meg nagyon rendesek is. És itt egy dologgal van a baj, az pedig a magyar MENTALITÁS. A bkv-nak monopol helyzete van, és ki is használja. (akárcsak az otp, ha úgy vesszük, vagy a mol.)
De azért szerintem az tényleg elgondolkodtató, ha csak maga elé képzel egy utazást az ember, ahol nem úgy utazik, hogy rossz ránézni a másik emberre (nem azért ahogy kinéz, hanem azért mert amilyen stilusa van, vagy csak éppen elküldött melegebb éghajlatra az illetõ. )
na mindegy, sok mindent akartam a témához írni, de nincs különösebben idõm rá. Úgy is csak le leszek hordva.
na cs 😊
Úgy látom a megszokott pitiáner irígykedés és az emberek egymásnak ugrasztása megint bejött, sajnos. 😞
Szép hazugság ez a bruttózás jó soknak hangzik, közben vond le a harmadát, nagyobb pénzeknél a felét, vagy még többet, aztán nem is lesz az olyan sok.
De ugyanez történik az élet bármely területén. Elég szánalmas, hogy ilyen adóterhek mellet nem jut az oktatásra, tömegközlekedésre, meg amire kellene.
A soha nem dolgozó kissebségnek kiosztott havi többszázezres segélyeket érdekes módon nem irígyli senki. Már ha megemlíti valaki egybõl lehet rasszistázni...
Abban az szerepelt, hogy a kezdõ villamos vezetõ visz haza bruttó 160-at, egyes buszvezetõk 6millió/év fizetést visznek haza.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Valószinüleg ha a bkv egész menedzsmentjét kirúgnák és szétosztanák az ök jövedelmét (természetesen a végkielégitést is a dolgozok kapnák nem õk) akkor minden buszsoför 50%al többet keresne. És a hiányzó menedzsment helyére meg odaültetnénk pár csövest, ugyanis van egy olyan megérzésem, hogy körülbelül akkor is ugyanennyire lenne hatékony a vállalat.
Mellékesen magyarországon szinte az összes állami cégrõl ez a véleményem, hogy a vizfej viszi el a nyereséget, illetve a vizfej által aláirt hibás döntések, ugyanakkor felelõséget semmire sem vállalnak. Szóval még egy csövessel is jobban járnák, és az legalább beérné egy darab csokival naponta.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
A körúton elég nehéz lenne kerékpárutat csinálni, olyan tömeg van mindig... hiába tennének kerékpárutat, a gyalogosoknak mindig nagyon vonzó ott menni.
Hát én simán tudtam öltönybe meg ünneplõbe bicajjal menni, és azért én se lakok túlságosan közel a sulihoz, 18 perc kell kb. hogy beérjek.
Esõben tényleg nem jó bicajozni, de nem mindig esik az esõ, ha már akkor mész bicajjal mikor nem esik az esõ, akkor mennyit megspórolsz, és még egészségesebb is. Hóba nagyon jól lehet bicajozni.
ha közben a cág csõdbe megy, érdemes volt sztrájkolni, tényleg
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
A BKV amúgy jól rendezte az esetet, így egy darabig befogják a sofõrök pofáját. Ha megadtak volna mindent 15.000 lenne egy bérlet, az állomás melletti pihenõ parkolója pedig dugig lenne Bentleykkel és Hummerekkel.
Attol hogy neked szar,lehet hogy más veszi a fáradstágot ,és kiáll másokért,és kiharcolja a fizu emelést.te nem vagy képes rá,én sem,DE mi IGEN.
PONT "
Hát épp ez a baj, hogy senkit nem érdekel 😊 Igen jólteszi hogy kiáll másokért is magáért is. De nem mindenki teheti meg.
Amúgy tényleg mindenki szarul keres, mindenki sztrájkolhatna, de sz.tem akkorse lenne annyi pénz az országban hogy mindenki elégedett legyen egy ilyen globális sztrájkkal. Vagy van? Nemtom, sz.tem az alapoktól kellene helyretenni ezt az egészet.
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
Csak teszt képpen tegyünk már ki egy ilyen GPS-es táblát, mondjuk a Keleti környékére! Kíváncsi lennék megélné-e az elsõ 24 órát anélkül, hogy szétfirkálnák, szétrúgnák a plexit és kiszerelnének belõle mindent, ami eladható egy sörért a sarki kocsmában!