Urban legends
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Valamikor a 60-as évek elején május elsejei felvonulás után ismerösünk beszállt vadonatúj almazöld 402-es Moszkvicsába és hazament. Az asszony kérdezi: Rendszámot cseréltél?
Akkor derült ki, hogy simán elkötötte valakinek az ugyanolyan autóját. Mondások szerint összesen négyféle kulcs-variáció volt, az övé pont stimmelt, a szín is (abban az évben csak almazöldet gyártottak), mütyürkék a hátsó ablakban és a visszapislogón még nem voltak divatban, könnyü volt tévedni.
De visszavitte. Aztán megtalálta a sajátját is egy kicsivel odébb.
ezt most olvastam vicek topicban:
Megjelent egy hirdetés az egyik újság társkeresõ rovatában:
"Fiatal fekete nõstény férfi társaságot keres, származás nem számít. Csinosnak mondott lány vagyok, aki szeret játszani. Szeretem a hosszú erdei sétákat, szívesen utaznék a terepjáródban, elvihetsz vadászni, kempingezni, horgászni. Gyertyafényes vacsorákon a tenyeredbõl ennék. Simogass sokat és bánj velem szeretettel. Amikor hazaérsz, az ajtód elõtt várlak, csak azt viselem, amit a természet adott. Hívd az 555-555-öt és kérd Daisyt."
Ezután 15 ezer férfi találta magát abban a helyzetben, hogy az Atlantai Állatvédõkkel beszél telefonon egy 8 hetes Labradorról.
-Ki volt az a hülye aki feltalálta a munkát? -A többiek mért nem verték meg?
-Ki volt az a hülye aki feltalálta a munkát? -A többiek mért nem verték meg?
PSN ID: csizmaziakiki
Fiatal házaspár együtt akarta élvezni az orális szexet, és a palacsintasütést. A férj elfelejtkezett a cütõedényben lévõ oljaról, amit véletlenül a párja hátára öntött. A menyecske majdnem leharapta a fárje péniszét. Õ pedig a palacsintasütõvel elkezdte ütni felesége fejét. A kórházban visszavarták a testrészt, a feleség pedig megúszta kisebb égési sérülésekkel...
VAn ez így:)
\"Faterral és öcsémmel játszottunk az udvaron, amikor anya kikiabált, hogy ki fogjuk taposni a füvet. Apám visszaszólt, hogy srácokat nevelünk nem füvet.\"
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Súlyos pénzbírságot szabtak ki a rendõrök arra a tévésre, akit tavasszal, az illegális szemétügyek felderítése közben üldözõbe vettek a kunsági tanyavilág lakói, írja a Blikk. A rendõrök kifogásolták, hogy az üldözõi elõl menekülõ tévés vezetés közben, mobiltelefonon kérte segítségüket, márpedig a KRESZ tiltja, hogy vezetés közben kézbõl telefonáljunk.
Pozsgai Ákos operatõr társával Pirtón forgatott egy illegális szemétteleprõl. A helyiek fenyegetni kezdték õket, egy tagbaszakadt tanyasi ököllel beverte a kocsi vezetõ melleti ablakát. Pozsgai ekkor menekülõre fogta, és közben telefonon riasztotta a rendõröket.
"Operatõr kollégám kamerával rögzítette a telefonálást. A felvételen látszik, hogy vezetés közben beszélek, ráadásul a biztonsági övem sincs bekapcsolva" - mesélte Pozsgai a Blikknek."
[ cod.magyaritasok.hu ] _____|\\_____\\o/___ Cápatámadás ಠ_ಠ
- Mosógép útmutatójában nincs benne h bnem lehet belerakni káliumot, kálium vizzel érintkezve robban ...
-Tûzhelyre sincs ráírva h ne rakjunk bele tûzoltókészüléket, illetve a készülékre se, ez is robban :D
meg egy rakat ilyen hülyeség =)
[ cod.magyaritasok.hu ] _____|\\_____\\o/___ Cápatámadás ಠ_ಠ
Dell D610 - Sony Ericsson K810i - Konica Minolta Z10 - 20 centis pénisz - farmerreklámfar - geciszép arc És én ne legyek kemény? http://smc.z8.hu - http://koncertprogram.hu/
[ cod.magyaritasok.hu ] _____|\\_____\\o/___ Cápatámadás ಠ_ಠ
+fav
jaés: állítólag USAban két fiatal srác, jogsijuk nem volt, de az autóopáshoz nagyon értettek. Ez lett a vezstük, ugyanis amikor megpróbáltak elkötni 1 autót, addig szerencsétlenkedtek, míg a rendõrök kiértk és elkapták õket. Utólag elmondásuk szerint még automata sebváltós kocsin kívül mást nem kötöttek el, így nem értették mire való az a 3. pedál.
-Ki volt az a hülye aki feltalálta a munkát? -A többiek mért nem verték meg?
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
British Airways 747: Frankfurt, Speedbird 206 megkezdi a leszállást.
Föld: Guten morgen, érkezés után guruljon a B kapuhoz.
A BA 747-es leszáll, majd megáll a kifutó végén.
Frankfurt: Speedbird, miért nem gurul a kapuhoz?!
Speedbird: Várjon, föld, most keresem a kaput.
Frankfurt (szokásos német felsõbbrendû hangnemben): Speedbird, még sohasem volt Frankfurtban ezelõtt?!
Speedbird (szokott angol hûvösséggel): De igen, még '44-ben, de akkor nem szálltam le.
It\'s funny. Little things used to mean so much to Shelly. I used to think they were kind of trivial. Believe me, nothing is trivial.
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Pszt.
nah ennél már majdnem leestem a székröl :DDDDDD
Heeding The Call, one and for all \"But now the rains weep o\'er his hall,with no one there to hear\" \"Never let your sense of morals get in the way of doing what\'s right.\"
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
xDDDDDDDDDDD
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Tessék: Forrás
Ui: Egyébként sem olvasok szemetet :P
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
1.
Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belõle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a Tu-154 kezelõszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra.
- Hölgyem, annak semmi értelme - felelte neki Sanyi bácsi.
- Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni
akart.
- Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme. Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül.
A nõnek leesett az ejtõernyõs papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét és a mûszerfalon a számtalan mutatót, mûszert.
- És ez, ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül.
- Ááá, nem figyeljük. Igazából ezek nem is mûszerek, csak egy tapéta az üveg mögött. Látja, nem is mozdulnak a mutatók.
- Óóó, értem. Érthetõ, hiszen ennyi mûszerre nem is lehet figyelni.
A nõ ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattunk, zárt felhõtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. Sanyi bácsi meg is kérdezte:
- Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk?
- Õõõ, igen, pont erre gondoltam.
- Hát olyan - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce.
- Micsoda? - csattant fel a kapitány - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát
ezért állítottak meg? - elõrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne
valamit odakint - Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom!
- Kik nincsenek sehol?
- Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik
gép, de az meg késik.
A droid arca felderült:
- Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni!
Azzal kirohant a pilótafülkébõl, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekrõl felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba:
- Emberek, mit mûvelnek? Felborulunk!
Erre a droidok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre.
2.
Szokás szerint civil látogatót fogadtak a pilótafülkében, egy nyolc év
körüli kissrácot. Nézte tágra nyílt szemekkel a sok mûszert, kart,
fogantyút, majd megszólalt:
- Én azt hittem, robotpilóta vezeti a gépet.
Mire a kapitány szögletes mozdulattal megfordult, ránézett, és így szólt:
- Mi is ro-bo-tok va-gyunk!
Azzal visszafordult, és mint egy robot, nyúlt a kapcsolókhoz, és hasonló
hangon szólt a másodpilótához. Az is vette a lapot.
- Ma-gas-ság hu-szon-öt-e-zer.
- E-resz-kedj.
- Húsz-e-zer.
A kissrác nézte õket egy darabig, majd visszaszaladt a szüleihez, és
elújságolta, mit látott:
- És képzeljétek el, egészen úgy néznek ki, mint az igazi emberek!
3.
A helyszín ezúttal is egy Tu-154-es pilótafülkéje, a szereplõk pedig Sanyi
bácsi kollégái és egy hülye utas, aki elõrejött mûszernézõbe.
- Egyet áruljon el nekem, pilóta úr. Azt még értem, hogy nappal hogyan
repülnek, mert ugye látják a földet, hogy merre járnak. De ilyenkor,
éjszaka hogyan? Hiszen nem látni semmit!
A kapitány kimutatott az ablakon.
- Éjszaka még egyszerûbb. Látja, ott van két villogó fény a szárnyvégeken, egyszerûen azok között kell tartani a gépet.
Az utas leesett állal nézett.
- Aha, hát ez tényleg egyszerû.
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
-Elnézést hölgyem, be tudná váltani ezt a két ötvenest egy százasra?
-Uram, ebben az áruházban a kosarak ötvenesekkel mûködnek!
-Tudom, de én a TESCO-ba megyek!
-----------------------------------------------
Bombafenyegetéssel adta le önéletrajzát
Elfogták azt a texasi bankrablót, aki bombafenyegetését tartalmazó üzenetét a saját önéletrajzának hátuljára írta.
A rendõrség elmondása szerint a 32 éves Frederic McDowell a papírt a Wells Fargo Bank fort worth-i fiókjának kirablása után hagyta hátra. Kevin Morton õrmester hozzátette, hogy McDowell megpróbálta önéletrajzának néhány részletét fekete ragasztószalaggal eltüntetni, mielõtt átadta a papírdarabot a táskájával együtt a bank pénztárosának, csak amikor a több ezer dolláros zsákmánnyal sietõsen távozott, elfelejtette magával vinni.
---------------------------------------
Egy barátom technika órán ügyködött még általános iskolában. Egyik osztálytársa kérdezett tõle vmit, hogy hogyan kell csinálni, mire a tanár is odament kiváncsi lévén, hogy a barátom el tudja-e magyarázni az osztálytársnak, amit kell:
- Látod ezt ide, ezt meg ide...
Közben ránézett a tanárra, aki magára vette az okítást és megszólalt:
- Ne tegezz!
Mire a barátom
- Nem neked mondtam! :))
-------------------------------
Szomszédnõjérõl nevezte el kutyáját egy Hong Kong-i férfi, hogy sétáltatás közben a legdurvább sértéseket ordibálhassa az ebnek. Lin Ling, a szomszéd hölgy egy darabig tûrte az ablaka elõtt ordítozó szomszéd sértéseit, majd beperelte õt Chongqing város bíróságán. A férfi és a nõ között már évek óta dúlt a viszálykodás, amikor a ravasz szomszéd bevetette a kutyás trükköt. Ha a bíróság Lin Lingnek ad igazat, akkor a férfinak 1000 yüan kártérítést kell fizetnie.
------------------------
Kártérítést követel egy dán férfi, akinek leégett a nemi szerve, mert mûtét közben lángra lobbant az alkoholos fertõtlenítõszer, amellyel altáját alaposan körbekenték elõzõleg. A gyulladás kiváltója pedig nem volt más, mint egy könnyed szellentés, amelyet belobbantott a páciens faráról éppen egy szemölcsöt eltávolító elektromos kés. Ez a kis láng elég volt ahhoz, hogy a sebalkoholt is meggyújtsa.
- Arra ébredtem, hogy lángol a tököm. - emlékezett vissza a kárvallott, aki most beperelte a Kjellerups kórházat, mert hosszú ideje nem tud dolgozni, és házastársi kötelességeit is kénytelen hanyagolni.
-------------------------
A sulimban történt:
Egyik gyereket kihívta feleni a tanár és mondanom se kell, a gyerek nem tudott semmit. Már vagy 10 perce kínlódott, mikor a tanár megszólalt:
- Feltehetek egy segítõkérdést?
A gyerek erre felkapta fejét és kezdet reménykedni:
- Természetesen, tanár úr!
Mire a tanár:
- Nos?
--------------------------------------------------------
Cambridge, Ohio - Biztos, hogy valamikor te is tapasztaltad már, milyen idegesítõ, amikor az utcán valami szörnyû zene harsog a melletted álló autóból. Miután bûnösnek nyilvánítottak egy 19 éves srácot, mert szabálytalanul autózott és lehúzott ablakok mellett üvöltette a sztereót, kétféle büntetés közül választhatott: vagy kifizeti a pénzbírságot, vagy 4 óra hosszáig polkát hallgat teljes hangerõvel. Nem volt elég pénze, így a rendõrségen egy hangszigetelt szobában leültették, és bekapcsolták neki 240 percre Frankie Yankovic slágereit.
----------------------------------
Thomas Alva Edison New York-i házát sok vendég látogatta. Barátok, ismerõsök, családtagok. Sokuknak feltûnt, milyen nehezen nyílik a kert kapuja, nagyon erõsen kellett nyomni, hogy kinyíljon. Az egyik vendég nem álta meg és megkérdezte:
- Uram. Ön korunk legnagyobb mûszaki lángelméje. Hogyhogy nem tud egy olyan egyszerû technikai problémát megoldani, mint a könnyen nyíló kertkapu?
- Hja, kérm, megvan annak az oka - mosolygott Edison. - Ahány látogató a kertembe lép, mire bejön, addigra két gallon vizet nyomott fel a padláson elhelyezett víztartályomba!
----------------------------
Rendõr lekapott, kb. 100-zal téphettem:
- Mennyivel ment?
- 100-zal.
- És mennyi a megengedett?
- A városban 60, meg kinn volt a 40-es tábla, az 100!
- Na menjen a pi...! (nem lett belõle büntetés)
----------------------------------------------
A hazugságvizsgáló gép nem helyettesíthetõ a fénymásolóval, legalábbis a Buck Megyei Bíróság (USA) határozata szerint. A vádlottat, mint kiderült, a helyi rendõrök úgy bírták vallomásra, hogy rögtönzött hazugságvizsgáló gépet eszkábáltak egy fém spagettiszûrõbõl, egy darab drótból és egy fénymásolóból. A rendõrök a Xeroxba egy papírt helyeztek, amelyen az állt: Hazudik! A szûrõt egy vezetékkel a fénymásolóhoz kötötték, majd a gyanúsított arca elé tartották. Valahányszor a férfi a rendõrök gyanúja szerint rossz választ adott a kérdésükre, a fénymásoló mögé bújt kollegájuk megnyomta a Copy gombot, és a gép kidobott egy papírt Hazudik! felirattal. A bûnözõ a technika hatására megtört, és mindent bevallott. Ám amikor a bíró megtudta, milyen szabálytalan fondorlattal szedték ki belõle a vallomást, felmentette a férfit.
-------------------------------------
Autóval utaztam Montrealból Québec Citybe, a 20-as országúton, amikor
megálltam egy pihenõnél, hogy használjam a WC-t. Az elsõ fülke használatban volt, betértem a másodikba. Alig ültem le, amikor a szomszédból egy hang megkérdezi:
- Halló, hogy vagy?
Nem tartozom azok közé, akik beszélgetésbe elegyednek egy férfi WC-ben mindenkivel, de ez alkalommal nem tudtam megállni, kissé zavartan válaszoltam:
- Elég jól!
Mire a szomszédos férfi megkérdezi:
- Mi járatban vagy?
Micsoda kérdés! Arra gondoltam, ez a beszélgetés határozottan kezd bizarr lenni, ezért csak annyit mondtam:
- Mint ön is, kelet felé utazom!
A szomszéd idegesen megszólal újra:
- Te, ide figyelj! Vissza foglak hívni, a szomszéd fülkében van egy hülye, aki minden kérdésemre válaszol, - szia!
--------------------------------
Amikor egy Seattle-i férfi benzint próbált lopni egy lakóautóból, nagy hibát követett el. Amikor a rendõrök a tetthelyre érkeztek, egy meglehetõsen betegesnek tûnõ elkövetõt találtak összegörnyedve a lakóautó mellett. A rendõrségi szóvivõ szerint a férfi benzint próbált leszívni egy gumicsõ segítségével, ám tévedésbõl a lakóautó WC-jének szennyvíztartályába dugta a csõ végét.
A jármû tulajdonosa nem tett feljelentést, állítása szerint rég nevetett ilyen jót.
------------------------------------------------
A kaliforniai Oakland rendõrsége 2 órát töltött egy fegyveres kifüstölésével, aki saját házában barikádozta el magát. Miután a rendõrök már 10 flakon könnygázt használtak el, egyikük észrevette, hogy a keresett bûnözõ ott áll közöttük és azt kiabálja: "Jöjjön elõ és adja fel magát!"
-----------------------------------------------
Történt egyszer egy téli estén, hogy riadót rendeltek el a laktanyában. A katonák szépen a meghatározott idõmennyiség alatt felszálltak a jármûvekre, de egy kis gond akadt. A laktanyában található gépjármûvek kb. 60%-a nem indult el, ami nem volt meglepõ, csak az õrmester tépte a maradék haját. Annyira felbosszantotta magát, hogy szinte habzott a szája.
Ebben az állapotában odavágtatott egy újonc sofõrhöz és ráripakodott:
- Azonnal indítsa el a teherautót vagy lecsukatom!
- Jelentem nem tudom, leszopta az aksit...
- Majd leszopom én magát! Azonnal indítson!
------------------------------------------
Egy budapesti kerület X járõre a következõ rendõri jelentést írta:
"Járõrútvonalam alatt arra figyeltem fel, hogy a ... téren egy illetõ a padon fekszik és csavarog. Odaléptem hozzá és felszólítottam, hogy igazolja magát. Erre õ azt mondta, hogy szopjam le. Miután ez megtörtént, a kerületi kapitányságon elõállítottam."
--------------------------------------
Egy haverral esett meg a múltkor a Salgótarjáni helyijárati buszmegállóban. Éppen leszálltunk, indultunk a dolgunk után a pizzagalériába, amikor az egyikünk észrevett egy állati jó nõt az elsõ ajtónál, amint velünk együtt leszáll. Miniszoknya, picike blúz, a nyálunk csörgött, és ez az állat elhatározta, hogy vagizik neki egy kicsit, majd figyeljünk, hogy beszól neki... Odáll mellé, és jó hangosan, hogy az egész buszmegálló hallja (kb. 80 ember a csúcsforgalomban) ilyet szól:
- De megsütögetném benned a kolbászomat!
Nagy csönd, mindenki elhallgat, egyesek (én is) várják a baromi nagy
sallert, de a csaj épphogy csak odafordul, es így szól:
- A zsírját meg anyádba csöpögtesd!!!
El lehet képzelni a röhögést, ami a környéken kitört. A gyerek meg köpni-nyelni nem tudott.
----------------------------------------------
Egy amerikai légitársaság alkalmazottjával történt az alábbi eset. Az urat James Gay névvel áldotta meg a sors (a Gay magyarul meleget, azaz homoszexuálist jelent).
Szóval, Meleg úr - alkalmazott lévén - ingyenesen utazhatott a cég
járatain, az üres helyek egyikén, ám a cég szabályzata elõírta, hogy ha
fizetõs utas érkezik, a helyet át kell adni neki. A kérdéses napon is
helyet foglalt az egyik gépen, ám jött egy utas, és jegyét mutatva azt
állította, hogy ez az õ helye. Meleg úr a szabályok szerint átült az
utolsó üres székre.
Ám ekkor érkezett még egy utas, a stewardess pedig odament Meleg úr
eredeti székéhez, és megkérdezte az ott üldögélõ utast:
- Elnézést kérek, de ön Meleg?
A férfi szégyenlõsen válaszolt:
- Nos, igen, bár nem szoktam vele dicsekedni.
A légikísérõ ezt mondta neki:
- Nagyon sajnálom, de ez esetben el kell hagynia a gépet!
Ekkor Meleg úr, aki a háttérben hallotta a beszélgetést, felállt és
közbevágott:
- Bocsásson meg, de hibát követ el! Én vagyok Meleg!
Ekkor azonban egy újabb férfi ugrott fel dühösen:
- A pokolba is! Én is meleg vagyok! Nem rúghatnak ki ezért mindnyájunkat a géprõl!!!
------------------------------------
Mentõszolgálat, öreg fehér Nysa mentõvel, az angyalföldi állomástól irgalmatlan messzeségben Budaörsön, üresen végeznek a kollégák váltás elõtt fél órával. Indulnak vissza a sötét, sáros úton mikor egy huppanót követõen a Nysa szép lassan fél kerékkel becsúszott egy árokba. Az utca kihalt, alig egy-két házban látszik világosság, hideg van, szél van, bokáig érõ sár, fél óra múlva lejár a munkaidõ, bizony a gépkocsivezetõ vakarta a fejét intenzíven. Egyszer csak a sötétbõl elõbukkan egy parasztbácsi, vállán egy csákánnyal. Látja hogy itt gond van, odamegy: "Segíthetek?" "Hát bátyám, megköszönnénk...". Azzal a bácsika leemeli a válláról a csákányt, meglendíti és belevágja az árokba csúszott gumiba, melybõl egyetlen halk sóhajtással elillan a levegõ. (A Nysa pótkereke a kocsi aljára volt felszerelve, kibányászhatatlan pozicióban). A kisöreg valószínûleg a sarat akarta kimozdítani a kerék alól, de elsõre mellétrafált. Látta, hogy nem volt sok haszna amit csinált, felkapta a csákányt és egy "Na minden jót maguknak" kiáltással eltûnt a sötétségben.
--------------------
A sûrû ködben rendezett Stocksbridge Steels-Witton Albion angol egyetemi labdarúgó mérkõzésen a házigazdák kapusa a hazafelé tartó szurkolóktól tudta meg, hogy véget ért a találkozó, s csapattársai már percek óta az
öltözõben pihennek.
- Még a tizenhatos vonaláig sem láttam, nem jött erre senki - mondta Richard Sidall. - Optimista lévén azt gondoltam, jó játékunkkal beszorítottuk ellenfelünket a saját térfelére.
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
mind nagyon jó :D
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
ReaL MaDRid x siempre
Melbourne-ben történt az év elején. A Nyugati Körút, Western Ring Road autópályán a rendõrség elõször bemért egy kocsit, amely 6 km/órával gyorsabban haladt a megengedettnél. Utána mentek, megelõzték és leállították. A vezetõvel közölték a tényeket és 135 dollárra megbüntették. A kormánykerék mögött ülõ személy megköszönte a bírságról szóló okmányt és elõvette a hivatalos Munkavédelmi Ellenõr igazolványát. Majd õ is kiállított egy számlát, ahol bûnösnek találta a tulbuzgó rendõrt, mert a rendkívül forgalmas úton nem viselte a különben kötelezõ rikitó színû foszforeszkáló mellényét. A büntetés 800 dollár.
-------------------
Egy michigani TV állomás bemondónõje, miután mégsem esett az elõzõ nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél?
Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek, a zavarba jött bemondónõ pedig a jövõben kétszer is meggondolja, mielõtt beszél...
------------------
Az évfolyamból gyér érdeklõdés mutatkozott egy prof. elõadásai iránt. Ezért a prof. az egyik elõadás végén bejelentette, hogy legközelebb ZH írás lesz, ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak akkor fogad el, ha az illetõ beteg, és már a halálán van. Erre az egyik diák megkérdezte:
- Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta végkimerülést?
Kis csend. A prof. a kérdezõre nézett egy pillanatig, majd ezt válaszolta:
- Majd legfeljebb megírja bal kézzel.
--------------------------------
Az okoskodó vizsgázó esete: 1962-ben egy oxfordi diák az esszé kidolgozása közben kalácsot és bort követelt a jelen levõ vizsgabiztosoktól, mert mint rámutatott, egy 400 évvel ezelõtti latin nyelvû szabály, amelyet elfelejtettek érvényteleníteni, erre õt feljogosítja. Megkapta, de a szóbelin megbuktatták, mivel nem hordott kardot a vizsga ideje alatt. A citált jogszabály ugyanis errõl is rendelkezett.
---------------------------------------
Angliában egy Warwickshire-i férfi apácának öltözve szokott volánhoz ülni, mert elege van az agresszív sofõrökbõl. A 40 éves Shane Ryan szerint az autósok sokkal kedvesebbek vele, amikor felölti jelmezét. Átengedik neki a parkolóhelyet és a keresztezõdéseknél elsõbbséget adnak. Ryan elmesélte, hogy az egész úgy kezdõdött, hogy egyszer apácaruhában autózott egy jelmezes partira, és észrevette, hogy milyen udvariasan viselkednek vele az autósok. "Erre vágytam," - mondja - "lehet, hogy nevetségesen nézek ki, de végre élvezem a vezetést."
---------------------------
A német rendõrség egy betörõt keres, aki - a rendõrség szavával élve - a legostobább bûnözõ, akivel valaha dolguk volt. Az eddig ismeretlen elkövetõ éjszaka betört egy bremeni fakereskedõ cég épületébe. A helyszínelõk szerint elõször feltört egy kávéautomatát, csaknem teljesen összetörve a készüléket, de abban csak zsetonok voltak pénz helyett. Aztán magához vett egy vezeték nélküli telefont, ami csak az épület földszintjén mûködõképes, majd eltulajdonított egy akkus csavarhúzót, de a helyszínen hagyta az akkut és a töltõt. Végül a behatoló megivott egy doboz kólát, amelynek már egy éve lejárt a szavatossága. A rendõrség biztos abban, hogy hamarosan nyomára akadnak a betörõnek. "Valószínûleg könnyû lesz kiszúrni. Csupa haszontalan cucc van nála, fáradt, gyomorfájdalmai vannak, és haverjai mind rajta röhögnek" - tette hozzá a rendõrség szóvivõje.
----------------------------
A Boeing cég néhány alkalmazottja meglovasított egy önfelfújós mentõcsónakot, amivel a 747-eseket látják el. Hétvégén felmentek a hegyek közé, hogy egy tavon pisztrángozzanak. Már javában áztatták a mûlegyeket, amikor zaj verte fel a csendes vidéket. A Parti Õrség egy helikoptere körözött a tó felett (vagy 150 mérföldre a tengerparttól)... a Boeing mentõcsónakjában ugyanis a felfúvás pillanatában beindul egy helyzetjelzõ rádióadó, a mentést megkönnyítendõ... A vidám fiúk már nem a Boeingnél dolgoznak.
-------------------------------------------------------
Zsúfolt busz. Egy máskülönben csinos lány keresett valamit a pénztárcájában, mikor a busz éleset kanyarodott és az apró nagy része kiszóródott. A lány hirtelen mozdulattal leguggolt, hogy összeszedje, miközben egy igen-igen hangosat púzott. Szegény, rákvörös arccal állt fel és nem mert senkire sem nézni. A busz utasai szintén rákvörösek voltak az elfojtott röhögéstõl, de mindenki moderálta magát és rezzenéstelen arccal bámult maga elé vagy ki az ablakon. Nem így egy szakadt hajléktalan, aki emígyen szólt:
- Te kis fingós, ott még van egy forint.
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Van mégegy rendõrös sztori:
Hatalmas köd. Kis utcában egy kocsmába igyekeztek betörni, se kamera, se riasztó, így gondolták, visznek mindent. Viszont csak egy sporttáskát hoztak magukkal. Felhívták a taxis barátjukat, aki segített nekik régebben is. Õ persze jött is. Megintdultak a rablók, csak a féklámpákat látják, felfeszegetik a csomagtartót, bele a cuccokat, majd be a kocsiba. Meglepõdhettek, mikor abba a rendõrségi kocsiba szállak be, amit az egyik szomszéd hívott, mert fényt látott kiszûrõdni a kocsmából...
Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?
schrank[HUN] \"kiakirály\" \"jobb ha az okos hülyéskedik mint ha a ....\"
Kétféle ember van, aki hugyintás elõtt mos kezet... és aki utána...Én elötte mosok kezet! Ne törõdjetek semmivel, csak a töltényt adogassátok! m a n i a C
Eddigi Telóim : ER1018>NO3210>NO6210>SIMC60>SET630>SEK700I>SEW810I>NOKIA N73 Music Edition Carstyling 4verz
Valahol Kína egyik városában,egy öregasszony a kiskutyájával bement a bankba.Amíg az öregasszony várt,a kutyára rájött a szarhatnék,és hát meg is tette a szükséges lépéseket.Az öregasszony észrevette,és gyorsan kért egy újságot,amibe be tudja csomagolni az "ajándékot".Mikor az asszony végzett a bankban,amint,hogy kiért a bank ajtaján a kutyával,és az újságpapírral az kezében,jött egy motoros - aki annak reményében,hogy az újságban pénz van - kikapta a néni kezébõl az összehajtogatott újságot.
A motorosnak csalódnia kellett,mikor széthajtogatta az újságot.
Nem olyan vicces,de azért el tudom képzelni a szitut :)
És ha jól tudom,ez megtörtént,de lehet,hogy ez is csak egy urban legend :)
ReaL MaDRid x siempre
btw nézzetek Állítólagot (Mythbusters-t) abban van egy rakat :D
[ cod.magyaritasok.hu ] _____|\\_____\\o/___ Cápatámadás ಠ_ಠ
Ez egy rádióbeszélgetés, ami gallíciaiak és északamerikaiak között valóban megtörtént, a 106-os tengerészeti vészhívó csatornán rögzítették a gallíciai partoknál, Costa de Fisterrán 1997. 10. hó 16.-án. (A beszélgetés valóban megtörtént, és eloször 2005 márciusában hozta nyilvánosságra a spanyol katonai hivatal. Minden spanyol újság leközölte, és egész Spanyolország halálra röhögte magát.)
**Gallíciaiak: (Zaj a háttérben.)**: Itt az A853 beszél Önökhöz, kérem változtasság meg a pozíciójukat 15 fokkal délre, hogy elkerüljük az ütközést! Önök egyenesen felénk tartanak, a távolság 25 tengeri mérföld.
**Amerikaiak: (Zaj a háttérben): Azt tanácsoljuk Önöknek, hogy változtasság meg a pozíciójukat 15 fokkal északra, hogy elkerüljük az ütközést!
** Gallíciaiak: Negatív válasz. Megismételjük: változtassák meg a pozíciójukat 15 fokkal délre, hogy elkerüljük az ütközést!
** Amerikaiak: (Egy másik hang): Itt az Amerikai Egyesült Államok egyik tengeri hajójának kapitánya beszél Önökhöz. Ragaszkodom hozzá, hogy azonnal változtassák meg a pozíciójukat 15 fokkal északra, hogy elkerüljük az ütközést!
**Gallíciaiak: Mi nem látjuk a kérésnek sem megvalósíthatóságát, sem szükségességét, ezért Önöknek javasoljuk a pozíciójuk 15 fokkal délre történo megváltoztatását, hogy elkerüljük az ütközést.
**Amerikaiak (nagyon izgatott, parancsoló hang): ITT RICHARD JAMES HOWARD KAPITÁNY, AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK USS LINKOLN NEVU ANYAHAJÓJÁNAK KAPITÁNYA BESZÉL, AMI A MÁSODIK LEGNAGYOBB HADIHAJÓJA AZ ÉSZAKAMERIKAI FLOTTÁNAK. KÍSÉR MINKET KÉT PÁNCÉLOS CIRKÁLÓ, HAT ROMBOLÓ, ÖT KERESZTHAJÓ, NÉGY TENGERALATTJÁRÓ ÉS TÖBB HAJÓ, AMELYEK ÁLLANDÓAN TÁMOGATNAK. A PERZSA ÖBÖLBE TARTUNK, HOGY OTT EGY KATONAI MANOVERT ELOKÉSZÍTSÜNK ÉS EGY IRAKI OFFENZÍVA ESETÉN VÉGREHAJTSUNK. ÉN NEM AJÁNLOM, ÉN MEGPARANCSOLOM ÖNNEK, HOGY VÁLTOZTASSA POZÍCIÓJÁT 15 FOKKAL ÉSZAKRA!!!! AMENNYIBEN NEM HAJTJA VÉGRE, KÉNYTELENEK LESZÜNK A SZÜKSÉGES LÉPÉSEKET MEGTENNI, HOGY BIZTOSÍTSUK AZ ANYAHAJÓ ÉS A HADERO BIZTONSÁGÁT!!! ÖNÖK TAGJAI EGY SZÖVETSÉGES ÁLLAMNAK, TAGJAI A NATONAK ÉS ÍGY ENNEK A HADERONEK!!! KÉREM AZONNAL ENGEDELMESKEDJENEK ÉS MENJENEK AZ UTUNKBÓL!!!
**Gallíciaiak: Itt Juan Manuel Salas Alcantra beszél. Mi ketten vagyunk. Velünk van a kutyánk, az ételünk, két sör és egy ember a Kanári szigetekrol, aki éppen alszik. A Cadena Dial von la Coruna adó és a 106-os tengeri vészhívó csatorna támogat. Sehova nem utazunk, a szárazföldrol beszélünk Önökhöz. Az A-853-as számú Finisterrai világítótoronyban vagyunk, a gallíciai partoknál. Halvány fingung sincs, hogy a spanyol világítótornyok rangsorában hányadikak vagyunk. És megtehetik a lépéseket, amiket szükségesnek tartanak és amelyekre vágynak, hogy a biztonságát a szaros anyahajójuknak garantálják, különösen, hogy nemsokára a gallíciai partok szikláin szét fog zúzódni, és ezen megfontolásból ki kell tartanunk amellett és szeretnénk Önöknek mégegyszer a lelkükre kötni, a legjobb, legegészségesebb és legokosabb Önöknek és embereiknek, ha pozíciójukat 15 fokkal délre megváltoztatják, hogy az ütközést elkerüljük.
Itt a sztori alapján készült reklám,
Az egész kamu. Bebizonyosodott. Ez tényleg Urban Legend. :)
Hogy mi? Már itt sántít a sztori.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.